Vizitdij bejegyzései

07-03-17 20:04:55 - írta Giulio történésze

"Dr. Szabó Gergely, aki Terény, Szanda és Szandaváralja betegeit látja el, kiszámolta, hogy valamivel több mint 150 ezer forinttól esik el azáltal, hogy nem kéri el a praxisát felkereső emberektől a vizitdíjat. ... Mindezt átgondolva döntött úgy a terényi háziorvos, hogy az erkölcstelennek, orvosi esküjével ellentétesnek tartott vizitdíjat nem szedi be.

Ezzel azonban törvényszegést követ el, hiszen egy, több mint egy hónapja életbe lépett, a köztársasági elnök által aláírt, a Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabálynak nem tesz eleget – reagált a miniszteri biztos a történtekre a Tizenhat órában. Ari Lajos szerint a doktor hamis jótékonykodással segíti betegeit, hiszen azzal, hogy nem kéri el a 300 forintot, az OEP pénzét veszi el, azaz a közös kasszát kurtítja meg. Ari Lajos hamisnak tartja azt az érvelést is, hogy a betegeinek segít az orvos. Emlékeztetett arra, hogy a vizitdíjjal kapcsolatban működik egy kompenzációs rendszer a rászorultak részére. A miniszteri biztos szerint, ha a terényi háziorvos jótékonykodni akar, akkor az a megoldás, hogy létrehoz egy alapítványt és abból támogatja a szegényebbeket. Arra a kérdésre, hogy milyen retorzióra számíthatnak azok az orvosok, aki megtagadják a vizitdíj beszedését, Ari Lajos – egyetértve a riportban megszólaló Nógrád megyei OEP igazgatójával – azt válaszolta: a társadalombiztosítás a kieső vizitdíjjal megegyező összeggel kevesebb támogatást fog részükre kifizetni."

 

Érdemes lenne megvizsgálni ennek az alapítványi támogatási rendszernek a jogi hátterét.