Sorstársaim, magyar fogorvosok, gyermekorvosok, háziorvosok!
Soha vissza nem térő alkalom kínálkozik számunkra.
A kormányzat bosszúlihegése lehetetlen helyzetbe sodorja legtöbbünket, ami felveti az összefogás lehetőségét sokkal inkább, mint eddig bármikor.
A WebDoki portálon a Háziorvosok egymás közt fórumon nyitottam egy
"2000" című topicot.
Ennyi jelentkező esetén már érdemes megmozdulni. Ha nem leszünk 2000-en, akkor vegyetek be mérget, mert megérdemlitek.:-)
Ha viszont leszünk, akkor átvesszük a hatalmat, mert az lesz, amit mi diktálunk. És nem az, amit a BKV dolgozói. Villamos nélkül ugyanis még csak-csak lehet élni.
Egészségügyi ellátás nélkül nem nagyon.
Együttesen 10000-en vagyunk, nélkülünk nem működik az egészségügy, anélkül pedig nem működik az ország.
Elég volt a vizitdíj, a kompenzáció utáni kéregetésből,
a diplomáciából, abból, hogy a kormányzat rabszolgaként kezel minket,
és közben röhög rajtunk is, meg a betegeken is, egymásnak osztogatva
10-100 milliókat. Nem ennyit ér a munkánk.
Ha leszünk elegen, egy ügyvédet elküldünk közösen szerződést módosítani.
Nektek meg sem kell mozdulni, senkivel nem kell vitatkozni, senki nem
fog tudni zsarolni benneteket a "demileszaszegénymagyarbetegekkel" című
gyermekverssel. Semmilyen szervezetbe nem kell belépni. Senkihez nem
kell tartozni.
A kormány minden évben eltapsol egy rakás pénzt a klientúrája fenntartására. Ebből bőven jutna nekünk is orvoshoz méltó bérre, és életre. Csak egy megbízásba, és fejenként havi 1000 forintba kerül.
Gondoljátok meg. Ilyen helyzet nem kínálkozik minden héten...
"Kérem, engedjenek ki innen! Kérem, engedjenek! Kérem, ne tartsanak itt ketrecbe zárva életem végéig! El KELL futnom! Nem BÍROM ezt !
– Ezeket a gondolatokat azonban nem oszthatod meg az osztálytársaiddal.
– Ezeket a gondolatokat két hete még magammal sem tudtam volna megosztani.
– Nem merted volna megvizsgálni őket.
– Nem, ha megtettem volna, azt mondtam volna: „Istenem,
mi baj van velem? Biztosan valamiféle betegségem van!”
– Pontosan ilyesféle gondolatokat írt Jeffrey a naplójába újra meg újra. „Mi baj van velem? Mi baj van velem? Biztosan valami szörnyű baj van velem, amiért képtelen vagyok örömet találni a munka világában.” Folyton ezt írogatta: „Mi baj van velem, mi baj van velem, mi baj van velem?” És persze az összes barátja örökké ezt mondogatta neki : „Mi baj van veled, mi baj van veled, mi baj van veled, hogy nem bírod tartani magad ehhez a csodálatos programhoz?” Talán most érted meg először, hogy az én szerepem itt abban áll, hogy közöljem veled az óriási hírt : Nincs VELED semmi baj. Nem veled van a baj."
Kissé túlbuzgó módon egy ÁNTSZ főorvos katasztrófahelyzetet hirdetett tegnap reggel.
Ismétlem, tegnap reggel óta az ország egyik területén katasztrófhelyzet van! :)))))
Idézet a Körlevélból:
"... Az aktuális helyzet és a lehetőségek ismeretében és a vonatkozó
katasztrófahelyzetben alkalmazandó jogszabályok alapján az
alapellátásban a szükséges intézkedéseket meg fogom tenni. A jelenlegi
körülmények között a következőket rendelem el.
Tennivalók
1. Az alapellátási egység vezetője elérhető helyen tartózkodjon és
gondoskodjon arról, hogy az egységben dolgozók a lehető legrövidebb
időn belül mozgósíthatók legyenek. A praxis vezetője készüljön fel
nyújtott rendelésre, illetve a dolgozók más egységben történő
munkavégzésre való vezénylésére.
2. Az esetleges bekövetkezett rendkívüli helyzetben a betegek
otthonában történő ellátását kell preferálni és szükségellátás
(katasztrófamedicina) vonatkozó kritériumait szem előtt tartva csak a
legsúlyosabb, az adott időpontban halaszthatatlan fekvőbeteg ellátást
igénylő betegeket utalják be szakellátásra."
Tekintsünk egy ma délutáni körlevelet:
"SEMMELWEIS EGYETEM
Nem égetni akarom a Felügyeletet.
Az egyik legkorrektebben és legszakszerűbben dolgozó társaság, az ÁNTSZ a bokájukig nem ér.:-)
De ahol dolgoznak ott bizony hibázhatnak is.
Az agyatlan, elvadult, orvosgyűlölő jogalkotó pedig szinte korlátlan hatalommal ruházta fel az EBF-et, közigazgatási határozatait azonnal végre kell hajtani, fellebbezésről szó sem lehet, a határozat csak peres eljárásban, bíróság előtt támadható.
Hát ez a baj. Ahol egy egyszerű kérdésben ekkorát lehet tévedni, ott bonyolultabb jogértelmezéseknél bizony lehet máskor is, nehezebben észlelhetően. Egy per pedig évekig tarthat.
Pár napja volt TV-műsor arról, hogy az EBF-hez benyújtott panaszok esetében minden harmadik esetben a betegnek volt igaza.
"R.: - Túl sokat kellett várni az orvosra, hazaküldték a beteget vagy a betegségéhez képest túl későn látták el. Erre is több ezren tettek panaszt. Sok beteg pedig azért fordult a felügyelethez, mert szerinte műhibát követett el az orvos. Eddig összesen 10 ezer panasz érkezett a felügyelethez, ezekből 1500 ügyet ki is vizsgáltak. Minden harmadik panasznál a betegnek adott igazat a felügyelet. Az intézményeket a mulasztásért összesen több tízmillió forintra büntették. "
DE EZ CSAK AKKOR IGAZ ÁM, HA AZ EBF EGYSZER SEM TÉVEDETT, tegyük ezt hozzá. De ahol egyszer hibáznak, ott máskor is.
Tehát el kéne gondolkodni a korlátozás nélküli pallosjogon, amivel jelenleg egy közigazgatási szerv jogi kontroll nélkül rendelkezik.
Ezért olyan fontos demonstrálni a tévedést. Ne büntessen fellebbezési jog nélkül az, aki maga is téved, ráadásul úgy, hogy őt senki nem vonja ezért felelősségre.
Kivéve, ha deklarálják, hogy az EBF nem tévedhet. De ezek után?
Hát ezért tettem közzé dolgot.
|
Dr. Köteles László Úrnak
|
Ügyszám: 139-1/2009 Tárgy: tájékoztatás Ügyintéző: dr. Lenhardt Dóra Telefon: 06-1-237-2222 |
Tisztelt Dr. Köteles László Úr!
Az Egészségbiztosítási Felügyeletnek megküldött levelét köszönettel megkaptuk, az abban foglaltakra válaszolva az alábbiakról tájékoztatjuk:
Jelenleg nincs hatályban olyan jogszabály, mely megtiltaná a nővéreknek, hogy influenza, vagy egyéb (védő)oltást oldást adhassanak be a betegeknek.
A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 6. §-a alapján a háziorvos tevékenységét - a házi gyermekorvos kivételével - ápoló igénybevételével végzi. Az ápoló, illetve asszisztens munkáját a gyógyító-megelőző ellátással kapcsolatos feladatok vonatkozásában a háziorvos vagy a fogorvos irányítja. Az ápoló, illetve asszisztens a szakképzettségének megfelelő feladatokat önállóan végzi.
A fenti rendelet 12. §-a alapján a háziorvos feladatköréhez kapcsolódó ápolási feladat önállóan körzeti ápolói szakképesítéssel, vagy klinikai szakápolói (körzeti-közösségi szakápoló) szakképesítéssel, vagy ápolói szakképesítéssel vagy gyermekápolói, illetve csecsemő- és gyermekápolói szakképesítéssel vagy diplomás ápolói szakképesítéssel látható el. Olyan személy, aki nem rendelkezik ezen szakképesítések valamelyikével, a háziorvosi szolgálatban akkor alkalmazható, ha felnőtt szakápolói képesítése van és - a munkavégzésre irányuló szerződésben - kötelezettséget vállal arra, hogy a klinikai szakápolói (körzeti-közösségi szakápolói) szakképesítést vagy az ápolói szakképesítést az alkalmazás időpontjától számított 2 éven belül, illetve a diplomás ápolói szakképesítést az alkalmazás időpontjától számított 4 éven belül megszerzi.
Az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 32/2008. (VIII. 14.) EüM rendelet alapján az ápolói szakképesítés megszerzésének feltételeként szabott szakmai követelmények részét képezi az, hogy az ápoló a diagnosztika és terápia területén „Injekciózáshoz előkészít, injekciót felszív, injekciót bead (i. muscularis, s. cutan, i. cutan)”.
A fentiekből következik, hogy nem történik jogszabálysértés, amikor az ápoló az orvos engedélyével adja be az influenzaoltást, amennyiben az injekcióbeadás a szakképzettsége körébe tartozik. Ugyanakkor az ápoló nem írhatja fel receptre, és nem rendelheti el az influenza oltás beadását, illetőleg a beadást minden esetben csak orvosi utasításra teheti meg. A levelében hivatkozott internetes cikk ezen vonatkozásban hiányos információval szolgál arra nézve, hogy az ápoló orvosi utasításra vagy anélkül adta-e be a védőoltást az azt kérőknek.
Tájékoztatjuk, hogy az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes, a fentiek ezért csupán tájékoztató jellegűek.
Budapest, 2009. január 9.
Tisztelettel
|
|
Egészségbiztosítási Felügyelet ügyfélszolgálat |
a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről
4. § (1) Védőoltást - kivéve az 5. § (10) bekezdésében foglaltakat - csak orvos végezhet.
5. §. (10) BCG oltás végzésével tüdőgondozó intézeti asszisztens, Calmette nővér is megbízható azzal, hogy vélelmezett ellenjavallat fennállása esetén az oltást el kell halasztani, és orvosi felülvizsgálatot kell kezdeményezni.
-------------------------------------------------------------------------------
A jogszabállyal kapcsolatosan kollégám kérdést intézett az EBF-hez, ahonnan a mai napon azt a választ adta, hogy bármelyik nővér adhat oltást, ha erre egyébként kompetenciája van, tehát védőoltást is. (Jujjj...)
Ez szarvashiba. Kedves Elnök Úr, revideálni kellene a kiadott állásfoglalást.
Este csatolom a konkrét dokumentumot, az abban foglalt indoklással együtt.
Ma megoperáltam a rottweileremet.
Bitumen darabkák kerültek a jobb hátsó lábába amik förtelmes abscessusokat eredményeztek, phlebitissel, nyirokcsomó reakciókkal, egyszer már állatorvossal kaszaboltam, most, ultimum refugiumként, magam láttam neki, négy darab vastagon kátrányos, fekete, olajos pust tartalmazó tályogot nyitottam meg, drain, öblítés kötés, természetesen mély narcosisban.
A sebészetet nem lehet elfelejteni, és a kutya emberebb az embernél.
Az összes létező istenséghez könyörgök. Nagyon kemény kutyus, remélem kibírja.
Térdre, imához.
Uram irgalmazz...
Talán 30 éve az első bölcs kormányzati döntés a szombati munkanap áthelyezése.
Ki lehetne egészíteni az oktatási intézmények átmeneti bezárásával, mert ezek egyrészt rengeteg energiát zabálnak, az oktatás színvonala pedig meg sem érzi két-három hét kiesését :-),
ráadásul a terjedő influenza melegágya a gyermekközösség, ők hurcolják haza legnagyobb mennyiségben a kórokozót és betegítik meg a családjukat.
Tehát egyrészt megspórolhatnánk egy jó adag gázt, másrészt fékezhetnénk a várható járvány súlyosságát.
A gyerekek úgyis éppen csak írni olvasni tanulnak meg a magyar intézmények jó részében, tehát a veszteség minimális.
Valami azt súgja, hogy baj lehet még, tehát ELŐRE kellene takarékoskodni az erőforrásokkal. Az iskolák nyugodtan mellőzhetőek.
Nna, megindult a szavazatvadászat.:-))
"Iktatószám:209-1/2009
Tárgy: tájékoztatás kérés
Előadó: dr. Ágoston Katalin
Melléklet: EÜM levele
ÁNTSZ valamennyi Regionális Intézete
regionális tiszti főorvos
Székhelyén
Tisztelt Regionális Tiszti Főorvos Asszony/Úr!
Hivatkozva az Egészségügyi Minisztérium 19097-0/200-0004JKF számú- az egészségügyi és szociális intézményekben a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának biztosítása tárgyában - érkezett megkeresésére, kérem a Tiszti Főorvos Asszonyt/Urat, hogy szíveskedjen illetékessége területén a levélben foglalt szempontoknak megfelelően tapasztalatairól tájékoztatni, illetve az érintett jogszabályok módosítása érdekében kialakított szakmai javaslatait Hivatalomnak megküldeni.
Kérem, hogy az érintett egészségügyi szolgáltatók bevonásával szíveskedjen felmérni, hogy
Válaszát legkésőbb 2009. január 8-ig szíveskedjen a korlevel@oth.antsz.hu címre megküldeni, hogy azt az Egészségügyi Minisztériumnak kérésének megfelelően 2009. január 9-ig továbbíthassam.
Budapest, 2009. január 5.
Üdvözlettel:
Dr. Falus Ferenc
országos tiszti főorvos"
Az alább már magasztalt újítással kapcsolatosan sok orvos telefonon is megkereste az Egészségbiztosítási Pénztárt, számtalan felmerülő kérdéssel, értelmezési gondokkal.
Két egyforma válasz ugyanarra a kérdésre nem érkezett, abban viszont mindenki egyetért, hogy valaki már megint Nobel díjas lesz e ritka nagy baromság kapcsán.:-)
Ilyen hülyeséget véletlenül nem lehet csak úgy kitalálni.
Magam közben betévedtem kutatásaim kapcsán a minisztérium honlapjára, ahol az öndicsérettől olyan büdös van, hogy nem lehet bírni, a honlap valami perverz nárcisztikus orgazmusban fetreng saját felülmúlhatatlan eredményeit magasztalva, az önkritika leghalványabb jele nélkül.
Szerintem nemsokára visszajön a személyi kultusz.
Kéne egy szimpatikus, kopasz diktátor az ország élére...
A szakrendelések a hajukat tépik, most kezdik látni annak a sok csúcshülyeségnek a töredékét, amit nekünk évek óta papírozni kell.
Írnok, kalauz, ellenőr, statisztikus, előkalkulátor, közgazdász és lótolvaj képesítések kellenek ide, nem orvosi diploma.
Jobb lenne a továbbképzéseket is ilyen témák köré szervezni. Úgyis csak ezt csináljuk.
Hála az új miniszteri viccnek a gyógyszerjavaslatokkal kapcsolatosan, a mai napon sikerült megütnöm a svéd alapellátásban elfogadott egy főre jutó 25 perces átlagos időtartamot.
Másfél óra alatt hat beteget (pontosabban hat köteg papírhalmazt) láttam el, ebben a telefonok, jogszabály-ismertetés, betegtájékoztatás, valamint a vezető egészségpolitikusok jogalkotási kedvének, szellemi színvonalának méltatása, felmenő családtagjaik betegek által történő sűrű és ordenáré emlegetése is benne volt. Ezt humanitárius okokból itt most nem idézném.:-)
Ahogyan eddig hallottam, a szakellátásban és fekvőbetegellátásban is nagy az öröm.
Három beteget kellett visszaküldenem a felíró orvoshoz, három gondot helyben orvosolni tudtunk.
Lassan profi irodakukac leszek.
Szerintem a minisztériumi adminisztratív banda így szaporodik. Kiszorítják az orvost, az orvosi tevékenységet az ellátásból, semmi szakma, csak dobozolás.
Valaki kettéhasíthatná már őket, mint az őrnagy urat a tűzoltóparancsnok a film végén.
Lehetne még itt gyógyítani is, ha hagynák...
Csak tény, hogy a Kincstár a mai napig nem küldött egy huncut fillért sem a háziorvosi szolgáltatóknak.
Nem is kommentálom, nem is kell.
Vajon tankolni, bért fizetni kell-e?
2009.01.01-től a szakorvosi javaslatra szedett gyógyszerek felírása a 45/2008. (XII. 3.) EüM rendelet alapján megváltozik!
A recepten fel kell tüntetnünk a gyógyszer szedését javasló orvos pecsétszámát, illetve a javaslat keltét.
A rendelet szerint 2009. január 1-jétől a vényen az orvosnak fel kell tüntetni a külön jogszabály szerint társadalombiztosítási támogatással, szakorvosi javaslatra rendelhető gyógyszer esetén a szakorvosi javaslatot adó orvos orvosi bélyegzőjének számát, valamint a szakorvosi javaslat keltét.
A szakorvosi javaslatot a következő adattartalommal kell megadni a szakmailag illetékes szakorvosnak:
a
beteg személyes adatai (név, lakcím, születési idő, TAJ szám)
a betegség BNO kódja
az orvos neve, munkahelye, működési engedély száma
felírási jogosultságot meghatározó indikációs pont sorszáma
támogatási kategória
javasolt gyógyszer (hatóanyag, hatáserősség, javasolt adagolás)
szakorvosi javaslat időtartama.
Az adatlapnak tartalmaznia kell, hogy a gyógyszereket felírták-e a javaslat megtételekor. Ha igen, akkor milyen mennyiséget.
A rendszeres gyógyszereket javaslatra csak ilyen módon tudjuk felírni!
Ezen rendelet vonatkozik minden krónikus betegre, aki kiemelt támogatással ( eü.tér.köt, eü. rend, illetve közgyógy) kapja gyógyszereit. (Cukorbetegekre, asztmásokra, allergiásokra, felszívódási zavarosokra, tehéntejérzékenyekre, epilepsziásokra, stb. )
Megértésüket köszönöm!
XXXX YYYY
Az Ön háziorvosa"
Az űrlap szépségeit az alábbi linken tanulmányozhatja a publikum:
Szakorvosi javaslat támogatással
Az akció ismét rendkívül beteg- és orvosbarát, a gyógyszerhez való könnyebb hozzájutást hivatott elősegíteni. Szerintem.
Egyelőre csak tervezik, hogy a javaslaton a javaslatot tévő orvos ujjlenyomatát is fel kell tüntetni, jól látható módon, amit a háziorvos arra alkalmas MSZP gyártmányú leolvasóval beszkennel, azonosít, és rögzít.
Ha pedig lesz kormánybarát cég, akinek érdemes százmilliókat kinyomni, jön a DNS-minta is.
Most érdemes rástartolni.:-)
A széf sajnos megbukott.
Summa:
Olcsóbb(?), de sokkal nehezebben elérhető gyógyszerek.
Hulljon el Ön is időben, csendben.
Ne harcoljon.
(Lugano News)
"Kétdiplomás, fiatal, bájos és nagy munkabírású nővérke az újév első kivándorló egészségügyi szakembere. Celeb alázta, beteg pofozta, kórház átverte itthon, így most Londonba költözik Boruta Krisztina, aki információink szerint az ezredik emigráló ápolónő lesz.
...
"Az itthon maradók jelentős hányada a létszámhiány miatti túlterheltségre panaszkodik" - állítja egy neve elhallgatását kérő intézetvezető főnővér. Elmondta, a többiek meg az ugyanezen kényszerből felvett vagy megtűrt "vatta-kollégákra" neheztel, hiszen helyettük kell dolgozniuk. A szakmai kompetencia-beosztások tarthatatlanok, mivel számos osztályon örülnek, ha a minimum létszámot ki tudják állítani. A magasabban iskolázott, rutinosabb ápolószemélyzetre a korábbinál is nagyobb felelősség hárul. A gyengébb képességű munkatársaik teljesítményére csakúgy oda kell figyelniük, mint a kevesebb orvos által rendelt egyre több teendőre. Az európai uniós, egy betegágyra jutó nővér-kvócienssel dobálódzó kincstári ellenérvelés ott bukik meg, ahol a szakmai protokollok kezdődnének. Csakhogy azokat még évekkel ezelőtt több, képzettebb és gyakorlottabb ápolóra alakították ki. Már ahol elkészültek...
...
"Miért teszik itt állni, főorvos úr?" - kérdi a traumatológia ajtajában
toporgó idősebb doktortól egy műszakváltásra érkező nővérke.
"A
Krisztikét várom, ilyenkor jön éjszakára... nélküle nem vizitelek" -
feleli a kérdezett, mire emez csodálkozva felvonja szemöldökét: "Ő már
felmondott. Angliába megy".
"Már el is utazott?!" - kérdez vissza
makarenkói műcsodálkozással az ősz férfi, mire az ápolónő fejét
ingatja, hogy még nem, nem utazott el, de...
"Őt én tanítottam meg
egy speciális beavatkozás asszisztenciájára, amit ragyogóan csinál és
csak ővele tudok elvégezni" - replikázik az orvos. "Úgyhogy, én még
várnék, egy kicsit"."