2012. február

12-02-29 16:02:29 - írta Giulio történésze

Mai ítélet röviden, rendelkező rész:

"A Legfelsőbb Bíróság az ÁNTSZ határozatának hatályban maradó azon részét, mely az orvost arra kötelezte, hogy a térítésmentes influenza elleni (Fluval AB és Fluval P) védőoltásért, a védőoltással kapcsolatos egyéb tevékenységet is beleértve betegeitől térítést nem kérhet hatályon kívül helyezte és az ÁNTSZ-t e körben új eljárásra utasította az alábbiakkal:

Az ÁNTSZ határozata hiányos. Amennyiben az új eljárás keretében arra kötelezi a háziorvost, hogy a betegeitől térítést nem kérhet, úgy köteles megjelölni, hogy az eljáró orvos kitől jogosult a térítési díjat megkérni."

------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez nem csak az ÁNTSZ-nek, hanem a jogalkotónak is nagy füles. Három éve magyarázzuk, hogy nincs ingyenmunka. És bizony ez lesz a halottkémléssel is. Minden OEP által nem finanszírozott tevékenységért fizetni kell valakinek.

Alkotmány. Köszönjük mindenkinek, aki támogatta és vitte az ügyet.

És üzenem Tiszaújvárosba, meg Miskolcra is, a nagyszájú főorvosoknak, hogyha valamit nem értenek, kérdezzenek minket bátran. Mert mi jobban értjük, mint ők. És nem tiprunk jogot. Mint ők. Remélem, fizetik Giulio és a többi ingyen robotoló orvos kártérítési igényét. Székely Tamás nagyokossal együtt.

Meg szégyelljék magukat. Nagyon.

Az a tisztiorvos, aki most éppen közokirathamisításért van feljelentve, 2008-ban jogellenesen kényszerítette Giulot ingyenmunkára. Giulio feljelentette az ügyészségen hivatali visszaélésért, kimosták belőle. Pedig neki volt igaza. Mindig neki van igaza, csak a mocskoké a hatalom. Mondom, hogy szervezett közigazgatási bűnözésről van szó.

Tessék, itt az ingyenmunkára kötelező határozat. A büntetés nem marad el. Lehet, ha az ügyészség már 2008-ban csipán rúgja, akkor most már nem is kellett volna feljelenteni.

Remélem ebből azért majd tanulnak. Ország világ láthatja, hogy alkalmatlanok, elsőfok, másodfok, jogász is. ÁNTSZ, beteggé tesz.

Szeretettel: a Történész




12-02-29 13:32:31 - írta Giulio történésze

http://magyarcitrom.postr.hu/vege-az-ugyvedi-titoktartasnak

Ezek még tudják fokozni.:-)

Micsoda banda.



12-02-29 12:53:12 - írta Giulio történésze

A NEFMI OTH-hoz továbbított jogértelmezése szerint a halottkémlés nem hatósági tevékenység, a Halotti Bizonyítvány nem közokirat és a halottkémlést a halott kezelőorvosa is elfogulatlanság nélkül elvégezheti.

Ez teljes mértékben ellenkezik az Ügyészség véleményével.:-)

Sajnos nem derül ki az állásfoglalás pontos minisztériumi forrása.

Ráadásul az ilyen leiratokkal történő jogi irányítás alkotmányellenes. Senkire nézve nem kötelező, nem jogi norma. Ezért terjesztik.

De felteszem, mert minősíti a minisztérium és az OTH jogászainak szellemi képességeit. Azt a törekvésüket, hogy szándékosan félrevezessék a gyakorló orvosokat.

Tehát a probléma megoldásához egy lépéssel sem kerültünk közelebb. 10 éve nem mernek hozzányúlni. Az alábbi szövegrészlet egészen elképesztő, gyakorlatilag az elfogult szakértést tenné kötelezővé.

Senki ne kövesse, hazugság. A háziorvosnak eleve nincs is sürgősségi feladatköre.

A halottkémlés pedig - ép ésszel - nem is LEHET sürgős orvosi tevékenység. Hiszen hat óra van rá a jogszabályban is. Ezek össze-vissza locsognak.

A probléma tisztázása most már valóban nem halogatható tovább. Egyre több hülyeség születik a hivatalokban. Ha pedig a válasz nem jó semmire, akkor miért írják le? Sorminta helyett? A levél semmit nem ér.

Csókolom a kisztihandját...

2012-02-29 13:39:04 84.206.43.2 chip.antsz.hu WinXP Netscape 6


12-02-29 09:04:37 - írta Giulio történésze

Részlet a 2012. január 27-i MOK hírlevélből:

"Ilyen körülmények között a MOK Területi Szervezeteinek Tanácsa egyhangú határozatával szólítja meg a Kamara valamennyi tagját, tartsanak ki az „Élhető Magyar Egészségügyet” mozgalom mellett, és továbbra is csatlakozzanak az immár 2 hónap múlva végleg lejáró felmondási akcióhoz. Fokozzák aktivitásukat, és ne hagyják megfélemlíteni magukat az önként vállalt túlmunka megtagadását kezdeményező szakszervezeti akcióban való részvétel kapcsán.

Legyen mindenki tisztában saját jogaival, azzal, hogy szabadidejével korlátlanul rendelkezhet és ebben törvényesen nem akadályozható!

Csak közös összefogással és kellően határozott nyomásgyakorlással lehetünk eredményesek!

Budapest, 2012. január 25.

Magyar Orvosi Kamara Területi Szervezeteinek Tanácsa"

--------------------------------------------------------------------------------------------

Most már értem, kérdéseimre miért nem válaszol a MOK jogásza, elnöke, etikai bizottsága. Nyilván tudják, hogy lelkes olvasója vagyok minden MOK küldeménynek, tehát ilyen formában válaszoltak 4-5 levelemre, sőt, buzdítanak is erre.

Köszönöm.



12-02-29 08:09:03 - írta Giulio történésze

Halálán az egészségügy

"Nem tudni, meddig húzható még az állampolgárok tájékoztatása az egészségpolitikai intézkedésekről. Az Orbán-kormány mindeddig hallgatott az egészségügy ígért "megmentéséről", noha már többször vont ki forrásokat az ágazatból. Hírek szerint most újabb jelentős egészségügyi megszorításokra készül a kormány. Eközben az egészségügyi államtitkár a szakmával és a Fidesz-frakcióval konzultál, a betegeknek pedig fogalmuk sincs arról, hol kaphatnak, kitől és milyen ellátást, vagy éppen gyógyszert néhány hónap múlva."

---------------------------------------------------------------------

Sose bízz egy nemiszervben.



12-02-29 07:19:18 - írta Giulio történésze

Nem csak idén, tavaly sem nőtt a háziorvosi bér

2012. február 28. 09:45 Cs. R. BEOL
A tavalyi évben kapott plusz támogatásokkal magyarázta az egészségügyért felelős államtitkárság, hogy idén nem kapnak béremelést a háziorvosok.
Dr. Árus Tibor békéscsabai háziorvos azonban vitatja, hogy az elmúlt évi juttatások az alapellátásban dolgozók megélhetését javították volna.
Mik ezek?

— 2002 óta nominálisan egy fillér pluszt sem kaptunk. Mindemellett 250 százalékkal emelkedtek a költségek — szögezte le a békéscsabai főorvos, felhívva rá a figyelmet, tavaly decemberben nem teljes havi finanszírozást, csupán egyhavi kártyapénzt kaptak.

Ez nem plusz volt, hanem az akkor bevezetett változtatásból adódott, nevezetesen háromról két hónapra csökkentették az állami finanszírozás kifizetésének átfutási idejét. Az elmúlt év végi kifizetés csupán ezek összecsúszásából adódott. A teljesítményalapú finanszírozásnak is csak a kollégái negyede örülhet.

A háromnegyedéről pedig feltételezik, hogy rosszul dolgozik, ami eleve abszurd. A műszerfejlesztésre két és fél évre kapott 1,5 millió forint havonta valóban 50 ezer forintot jelent, ám ez az amortizálódott műszerek megújítására, az eszközpark fejlesztésére jár és nem bérfejlesztésre.

Magyarországon jelenleg mintegy 1600—1700 gyermekháziorvos gyógyít, havonta 600—800 ezer forintból gazdálkodva. Miután a gyermeklétszám folyamatosan csökken, az anyagi háttér ennek arányában romlik. Ezt súlyosbítja a magas átlagéletkor.

Amennyiben tömegesen nyugdíjba kényszerülnek, nem lesz más választás, mint a felnőtt praxisba való beolvadás, ami az ellátásban szakmai visszalépést jelent.

A praxisvásárlásra és fejlesztésre fordítható 300 millió forintos alap létrehozása sem a bérhelyzet javítását szolgálja, hanem a betöltetlen körzetek gondját igyekszik megoldani.

---------------------------------------------------------------------------------------

Még ahhoz is gyávák, hogy a szemünkbe mondják az igazságot.

Hé, Cézárom! Fordítva tartod azt a tükröt.:-)

 

 



12-02-28 11:27:29 - írta Giulio történésze

2005-11-30 18:26:22 - írta Giulio történésze

még nincsenek kommentek

Egerszólát népe tudja, amit a polgármester nem ismer fel - nehéz manapság JÓ háziorvost találni...

"Egerszólát népe a sarkára állt! - kiállt a háziorvosa mellett

Minden település akkor gyarapszik, ha vigyázni tud értékeire. Ezért kérjük a lakosság támogató aláírását, hogy ne veszítsük el a háziorvosunkat, akinek teljes ellehetetlenítését tervezte a polgármester és még néhány ember.

 

A háziorvost lehet jobban vagy kevésbé szeretni, de a fontosságát, munkáját nem lehet megkérdojelezni. Csak a településen élok veszítenek, ha a faluban nem lesz orvos.

Háziorvosunk tevékenységét sorozatos vádaskodások, uszítgatások ellenére sem tudták a mi szemünkben lejáratni. Ne hitegessenek, vagy fenyegessenek minket „tucatnyi, esetleg2-3” helyettesíto orvossal!

Az aláírások gyűjtésével az önkormányzat munkáját, helyes döntésüket akartuk segíteni, hogy azt tegyék már végre, amiért megválasztottuk magukat: szolgálják a falu érdekeit, dolgozzanak az évek óta fennálló csodhelyzet megoldásán, a falu gyarapodásáért, felvirágoztatásáért. Dolgozzanak meg a fizetésükért és ne mindig a doktornőt támadják!
A polgármester Bátorság címu levelében, amit nem átallott a gyerekeivel széthordatni a faluban, politikáról, kampányról ír, mi pedig orvost, papot, és nyugodt életet szeretnénk.

Ne idegesítsenek minket minden áldott nap azzal, hogy valaki, vagy valakik ellen áskálódnak. Nincs más dolguk? Kinek van szüksége rajuk? A falunak biztosan nincs!

Néhány éve nem volt szokás, hogy a falu közepén leszólítgassanak minket, gyalázkodó leveleket kelljen olvasnunk közintézményeinkre kiragasztva, és az elviselhetetlenségig idegesíto, szégyellni való testületi üléseket kelljen látnunk a tévében.

Maguk úgy gondolják, hogy ezzel szolgálják a falu érdekeit legjobban? Mirol akarják elterelni ezzel a figyelmünket? Mi folyik itt valójában a hátunk mögött?

Felháborító, hogy azt merészelte írni, hogy „sokan azt sem tudják, mit írnak alá”.

Miért nézi le a szóláti embereket? Mindenki tudta, hogy az aláírásával mit akar kifejezni. Nem kellett agitálni. Ami a maga irányításával itt folyik, azt az emberek többsége biztosan nem akarja!

Az ellenvéleményt el kell fojtani, polgármester úr? Az biztos, hogy maga mindig is megpróbálta. Mi pedig megkérdeztük az embereket, sot folyamatosan odafigyelünk rájuk.

Miért nem tud már végre rendet csinálni, elhallgattatni a gyalázkodókat? Akkor magának is hallgatni kellene, ugye? Miért nem tudja szolgálni az embereket és nem kihasználni oket, példamutatóan élni?

Akinek más a véleménye, mint maguknak az csakis ellenség, ahogy fogalmazott „szuk hatalomvágyó csoport" lehet? Nem szégyellik magukat? A mi pénzünkön teszik mindezt, ahelyett, hogy dolgoznának?

Mi is szólátiak vagyunk, a mi szavunk miért kevesebb, mint a maguké? Maguk azok, akik félelemben tartanak minket. Mi lesz ennek a vége? Vége lesz valaha? Mit látnak a gyerekeink? Maguk Szólátnak mindig csak rossz hírét keltik! Maga az, aki meg akar minket vezetni! Csak ígérgetnek, aztán meg nem halad elore semmi. Nézzék meg a többi falut, hol tartanak ezek hozzánk képest? Egyre fejlodnek, Szólát meg csak csúszik lefelé!

Maga csinál itt kampányt saját magának, a pap, az orvos, és az éppen kiszemeltjeik ellen. Maga szerint mitol hiteles egy képviselo, egy polgámiester? Ha a saját érdekeit, a saját gyarapodását szolgálja az emberekével, a faluével szemben? Maga környékszerte errol híres, vagy inkább hírhedt, tisztelt polgármester úr! Szeretetet emleget. Ismeri maga ennek a szónak a jelentését? Aki ellenségeskedést szít, az álszent, ha szeretetrol beszél, polgármester úr!

Mi valóban békét, békességet akarunk és szeretetben élni.

Bízzanak az egerszóláti emberek ítéloképességében, tudjuk mi, hogy nekünk mi a jó.

A több száz hiteles aláíró nevében: Szamosvölgyi Anna, Verebélyi Attiláné, Gerlei Iván és Verebélyi Attila"

-------------------------------------------------------------------------

A tardi testület ugyanilyen pökhendi, a választókat semmibe vevő módon dölyfösködik.

Nem szolgálnak, uralkodnak. Hány ilyen társaság garázdálkodhat vajon a mai napig az országban úgy, hogy tetteik nem is kapnak sajtónyilvánosságot?

És mi köze az önkormányzatnak az orvoshoz? A fenti példa is erre céloz. Az orvos és a lakosság kapcsolata a fontos, nem egy frakció politikai érdekei. Vagy Kovács Béla monomániája. A történelem ismétli önmagát. Sapienti sat.



12-02-28 08:43:09 - írta Giulio történésze

Nem értem hogy miért vagyok hazámban üldözött! ETA, ETA, ETA!

(Szócska Miklós szövege. Már akkor is ugyanez volt a helyzet.)

From: dr. Keszthelyi Gyula [mailto:giulio@t-online.hu]
Sent: Tuesday, February 28, 2012 8:30 AM
To: 'mokszszb@mokreg.axelero.net'; 'Orvosi Kamara Miskolc'
Cc: 'MOK etika'; 'szocska.miklos@nefmi.gov.hu'; 'Danó Anna'
Subject: Az Etikai Bizottság elnöke részére

Tisztelt Elnök Úr!

Levelüket „A hőtágulás, mint etikai vétség” című, Kovács Béla tardi  képviselő által elkövetett beadványra hivatkozva megkaptam.  Ezzel kapcsolatban azonban, tudomásom szerint más ügyszámon, másik megyei EB (értelmes  indokolás nélkül) már eljárást indított.

A BAZ megyei EB azonban az ügyben, sőt, már az ezt megelőző több koncepciós ügyben is de jure elfogult volt, tehát szerintem az eljárást meg sem indíthatta volna. De azért elindították. Hátha, mégis sikerül…

Én nem értek a joghoz, de tudomásom szerint az általuk elindított ügy most is fut egy bizonyos ügyszámon. Nincs lezárva. Erről végzést nem kaptam.

Ezt akkor  Önök nem folytathatják. Vagyis újra kell vizsgálni, esetleg új indoklással, hogy a kérdéses szóhasználat a Rendtartás mely konkrét szakaszaiba, vagy más egyéb szakmai szabályba ütközik.

Tudomásom szerint a hatóság megalapozatlan eljárási kérelemnél bátran dönthet úgy is, hogy nem indít eljárást, mert a bejelentett cselekmény nyilvánvalóan nem lehet etikai vétség. Én nem találtam egyetlen olyan szabályt sem, ami a hőtágulás szó használatát joghátránnyal sújtani rendelné. Ettől még létezhet persze ilyen.

Arról is tájékoztatom Önt, hogy amennyiben mégis az eljárás lefolytatása mellett döntenének a fenti hatásköri zűrzavar tisztázása után, akkor személyes meghallgatásomat csak nálam tudják lefolytatni. Egészségügyi okok miatt nem vagyok hosszú távon mobilis.

Tard, 2012-02-28

Tisztelettel: Keszthelyi Gyula MOK üldözött.

Becsatolom az alábbi e-mailt, ami diplomatikusan arra utal, hogy a MOK vélelmezett elnöke régóta készül a velem való leszámolásra.  A mai világban sajnos megrendült a közbizalom a hatósági eljárások pártatlanságában, és egy esetleges elnöki súgásra folytatott vadászat nem tűnik teljes mértékben paranoid feltételezésnek.  Éger úgy utál engem, amiért feljelentettem, hogy szerintem bármire képes ellenem. És szerintem nincsenek skrupulusai, ahogy ismerem.

From: Dr
Sent: Monday, September 20, 2010 7:36 AM
To: giulio
Subject:

Kedves Gyula!

Az a reggeli két hivási kisérlet én voltam. El akartam mondani, s inkább szóba fejteném ki, mit értek azalatt, hogy belső elháritássá válhat a MOK, ha a Éger által elfogadhatonak tartott fantom tv-t fogadnák el.

Mult szerdán négyszemközti beszélgetésen Éger személyeddel kapcsolatban valami olyasmit mondott,  hogy:" kellemetlen lehet Keszthelyi Gyulának , ha meg lesz a kötelező tagság"--könnyen lehet ellene eljárás. Majd elhánytam magam.

Ezt azok után mondta, hogy igazunkat probáltam előadni, s felvillantottam lehetőségét az elnökség kollektiv lemondásának..A többit majd később.

Üdvözöllek

--------------------------------------------------------------------------------------

Lassan regényt kell írnom a hazai közigazgatási mocsokról...Tényleg hányinger.

 



12-02-28 07:37:35 - írta Giulio történésze

A mai rendőrségi kihallgatáson a feljelentő azon írásos bizonyítékok elemzését fogja végigvinni, amiben Gál János tardi polgármester a hatóságok felé de facto hazudozott, és (teljes titokban) visszaélt hivatali hatalmával.

Elképesztő három hónapos konspirációs tevékenységbe kezdett az ÁNTSZ, MOK, OEP és a Rendőrség bevonásával, akik ehhez mind elvtelenül és szabálytalanul asszisztáltak neki.

A fogadó oldalon, a hatóságoknál, a szabálytalan eljárást egyszerűen, és szintén titokban tudomásul vették, elmulasztva annak vizsgálatát, hogy Gál János rendelkezik-e egyáltalán az ügyben eljárási jogosultsággal.

Tehát összejátszottak, egy konkrét cél, egy orvos kirúgása érdekében, és mindeközben a megtámadott orvost, Giulio-t senki semmiről nem tájékoztatta. Hát nem szép ? Kész maffia, a hivatalos szervek meg nyakig benne vannak.

A hazug polgármester és a jogsértő hatóságok perverz quartettje.:-)

Nem beszélve a minisztériumi "csendes" háttértámogatásról, ugye.(OTM)

Az ÁNTSZ, MOK, OEP részéről mindez jogászi felügyelettel...A mezőkövesdi rendőrség az egyszerűen ennyire képes.:-)

Kész nausea az egész...Bár a történelemben az effajta disznóságok mindennaposak, mint tudjuk. A koncepciós perek. Feljelentgetések, besúgások, bizonyítékok eltüntetése.

Szép, kerek történet. És még nincs is minden fókuszban, ez csak a bevezető.

A Szerencsi Árpád ellen benyújtott, elszabotált rendőrségi panasz majd csak a következő fejezete lesz a történetnek.

Azt hiszem ezt lehetne szervezett közigazgatási bűnözésként aposztrofálni. Hol van már a közbizalom...

Éljen Tálasi, éljen Tálasi...



12-02-27 13:19:28 - írta Giulio történésze

Kezdenek bedőlni a laboratóriumok az idiótaindikátorrendszer csúcsrajáratása okán, közelünkben éppen elsősorban a HGBA1c vizsgálati dömping miatt.

Az orvosok többsége jó idiótaindikátor szeretne lenni, és nyomatja a fenti, drága vizsgálatot, amivel ő jól keres, a labor meg összeomlik. Mert ez egy kiválasztott indikátor, csak nincs rá pénz.

Ugyanilyen hülyeindikátor az influenzaoltás, amit már egy évvel ezelőtt is megbeszéltünk.

A megoldás az, hogy ne idióták alkossanak felesleges, idióta rendszereket. Az OEP meg üssön a kezére annak, aki ezt kitalálta.

Mára az összes számítógépes háziorvosi programot optimalizálták pénzkinyerésre, ami sikeresnek is tűnik. AZ OEP-nél meg kúszik a hiány az égbe.

Én csak röhögök az egészen, mert nem csinálom, nem érdekel. De mások is gondolkozhatnának. Hagyjanak minket békén.

Most megint a laborok és az alapellátás között lesz feszültség a vizsgálatok számának egyoldalú korlátozása miatt.

Előre megmondtuk.



12-02-27 09:06:18 - írta Giulio történésze

A biztonság kedvéért Giulio tett egy konkrét feljelentést ismeretlen tettes(ek) ellen ebben a szerződéses zűrzavarban pislogva, már csak azért is, mert ez szorosan összefügg a "felmondásával" kapcsolatos közigazgatási perrel.

Ott ugyanis a bírónak sokkal könnyebb dolga lesz, ha a nyomozó hatóság előzetesen megállapítja, hogy például a "felmondott" szerződés hamis, érvénytelen, semmis stb. magánokirat. Ezt ugyan a polgári bíróság is megteheti, de egy kis redundancia ilyen komoly ügyekben nem árthat. Meg a pedagógia hatás is más, persze.

Úgyhogy most alapos okiratelemzés következik.:-)



12-02-26 08:48:42 - írta Giulio történésze

Ígéretemhez híven mellékelem Giulio szerződésének harmadik verzióját, ami a polgármester szerint HITELES, sajnos sem az OEP-nél, sem A BT-nél, sem sehol máshol nincs meg, tartalmilag pedig valótlan, hiszen 2011-ben csak Tard község területére szóló praxisjoga OEP szerződése, és működési engedélye volt. Ezekkel a "hiteles" szerződés mind ütközik.

Ráadásul az utolsó oldalon nem a BT az aláíró, a 4 oldalas dokumentum 2 belső oldalára utólag írtak számozást.:-)

Szóval itt az újabb hiteles első oldal...

A szerződés ebben a hiteles formájában azért is érvénytelen, mert Cserépváralja pm. aláírása nem szerepel a végén.

És mit is írt az OEP 1997. október 31-én?

Az előző post tartalmazza az osztályvezető által kifogásolt MEGÁLLAPODÁS első oldalát, amin valóban csak TARD szerepel ellátott területként. A történet további furcsasága, hogy az OEP igazgató levele szerint jelenleg sincs náluk a "hiteles" szerződés, csak a legelső, hiányos. Ez rögtön több kérdést vet fel:

1. Ha a fenti  "hiteles szerződés" létezett 1996. szeptember 4-én, miért nem az került a finanszírozóhoz?

2. Ha viszont soha nem került be, és jelenleg sem rendelkeznek ilyen tartalmú példánnyal, akkor az OEP jogalap nélkül tovább finanszírozta a vállalkozást?

3. Tard és Cserépváralja nagyjából 1998. körül kriminális körülmények között megosztásra került alapellátási szempontból. Miért nem lett módosítva a "hiteles" szerződés?

4. Ne feledkezzünk meg az Öotv-ről, ami 2000-től felülírt minden helyi megállapodást, és hatósági rendelkezés alapján kötelezett minden orvost a területi ellátásra. A szerződések szemétté váltak.

5. Harmonizálnak-e az ÁNTSZ által 15 év alatt kiadott működési engedélyek a szerződésekkel, az ellátási területtel, a körzetmegosztással?

Biztosan vannak, akik már mindezt sokszor olvasták, de lehetnek olyanok, akik nem.

És elég okosak ahhoz, hogy értsék, ez jóindulatú figyelmeztetés. Ha ebbe a tényfeltárásba belekényszerítenek minket, kő kövön nem marad.:-)

Giulio többször kért hivatalos ellenőrzést az ÁNTSZ-től, az OEP-től, még az EBF-től is.

Mindenki maszatolt. Fedezték a védhetetlent. Az önkormányzat meg sorozatban gyártott hamis okiratokat. Az utolsó oldalakat meg cserélgették...Ez világos.

A hab a tortán, hogy a "hiteles szerződés" vége is nagyon hasonlít egy MÁSIKRA, csak sajnos a megbízott NEM a Betéti Társaság, és jé, ez is 1996. szeptember 4-i eredeti.:-)

Gyerekek...fel kellene adni, mert ebből nagy baj lesz. Ez a "hiteles" nem lehetett 1996. szeptember 4-én eredeti. Tényleg ilyen hülyék vagytok? Akkor miért írt volna az OEP?

 



12-02-26 08:05:36 - írta Giulio történésze

 

Van még három másik, különböző tartalommal. Mindenkinek érdemes elgondolkodnia, aki az ügyben érintett azon, hogy milyen mélységben mászik bele a lukba, mert könnyen beleszorulhat.

Önkormányzat, OEP, ÁNTSZ, és a polgármester is. Ez az össze-vissza hamisított szerződés halom az ügy kulcsa, hiszen élő ember nincs, aki rá tudna mutatni arra, amelyik érvényes volt 1996-ban, és amelyiket "felmondták" 2011-ben, és amelyiket állítólag felmondták, az biztosan nem lehetett érvényes. Innen kezdve az ügy büntetőjogi eset is.

Ultima queentia...



12-02-25 19:15:43 - írta Giulio történésze

Terv az orvosok kivándorlása ellen

"2002. július 08. 12:49, hétfő

Kezdőknek hatszázezres, professzoroknak másfél milliós fizetést javasol a kamara

A kezdő orvosoknak 600 ezer, a professzoroknak pedig mintegy másfél millió forintos fizetést javasol a Magyar Orvosi Kamara két-három éven belül  - természetesen ezekhez az arányokhoz alkalmazkodnának a szakdolgozói bérek is. A testület szerint a most elkészült életpályamodell megvalósítása az egyetlen eszköz arra, hogy itthon tartsák a magyar orvosokat. Az uniós csatlakozás után ugyanis teljesen korlátlanul, viszont az itteninél 10-12-szeres fizetésekért mehetnek külföldre a magyar egészségügyi dolgozók.

Két-három éven belül az orvosi béreknek el kell érniük az európai uniós átlag legalább 50 százalékát  szemben a mostani 10-15 százalékkal — ahhoz, hogy maradjon orvos az itthoni betegellátásban - állítja a Magyar Orvosi Kamara.

A testületben most elkészült orvosi életpályamodell alapján 3500 forintos óradíjat kapnának az orvosok, így a szakképzettségtől, a gyakorlattól és beosztástól függően bruttó 600 ezer forinttól akár másfél millió forintig is nőhetnek majd a keresetek. A szakdolgozói, ápolói fizetések pedig szintén ezekhez a bérekhez igazodnának.

A kamara szerint ez lehet az egyetlen módja, hogy a két év múlva tervezett uniós csatlakozással ne hagyják el tömegesen az egészségügy dolgozói az országot, s ily módon kritikus helyzetbe kerüljön a betegellátás. Az egészségügyi dolgozókból szinte minden fejlett országban óriási a hiány, annak ellenére, hogy ott az itteni fizetések átlagosan 10-12-szeresét keresik.

Amint tagok leszünk, nem lesz olyan hely, ahová gond lenne kijutni, bárhol korlátlanul vállalhatnak majd az orvosok, s velük együtt a szakdolgozók munkát állítják a kamara vezetői. Norvégia és Svédország mellett sorra érkeznek meghívások a németektől és a franciáktól is, de már Angliában is 30 százalékos az egészségügyben a munkaerőhiány. Már most is azokra a területekre kérik és várják a szakembereinket, amelyeken itthon is sok a betöltetlen állás, ráadásul elsősorban éppen a fiatal és középkorú orvosokra számítanak, akik itthon is az utánpótlást jelentik.

A MOK elnöksége a modell kidolgozása mellett ígéretet is tett: amennyiben a kormány a kidolgozott program első lépését megteszi, azonnal hivatalos harcot hirdetnek a paraszolvencia ellen. A tervek szerint adminisztratív eszközökkel, rendkívül szigorúan lépnének fel a hálapénzt elfogadó orvosokkal szemben. A következmény etikai vizsgálat, a kamarából történő kizárás, illetve a szakmától való eltiltás is lehet.

Szerző: Kun J. Viktória

Forrás: Népszava"

----------------------------------------------------------------------------------------

Olvashassuk tehát, hogy egy dolog az életpályamodell, más dolog a politikai prioritások világa, és az 5000 elveszett orvos nem marad egyedül az emigrációban, mert a tempó gyorsul.
A 2002-es Kupcsulik-féle bérelképzelések mára szánalmas rezidens-könyörgéssé fajultak, és kuncsorognak 200 ezer forintért.
Ez a magyar virtus, és ez a kamara hatékonysága. Érdemes néha visszapillantani.
Süllyedünk...


12-02-25 17:21:36 - írta Giulio történésze

http://aristotle.5mp.eu/web.php?a=aristotle&o=Zklf6SNpIF

Orbán személyiségprofiljának kialakulása, elemzése.

Mindenki érzi, de csak kevesen tudják így levezetni.

Az biztos, hogy a rendszeres gyermekkori verés mélyebb nyomokat hagy, mint sokan gondolnák.

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról (Hol zsarnokság van...)

"mert mikor ledobtad;
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,

hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;

vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál."



12-02-24 18:51:05 - írta Giulio történésze

Nincs már.

Európa a munkaképes orvosokat 60 év feletti életkor esetén is fogadja...

Viktornak kellene egy nagy beöntés, hogy magához térjen...



12-02-24 16:51:11 - írta Giulio történésze

Sajnos az idén erre kevesebb jut Tardon, mert Gál János és Kovács Béla közpénzből fizeti ellenem a drága budapesti sztárügyvédet. Persze hiába, de akkor is...

Egy idióta harántimpulzus miatt. Nem véletlenül rühelljük annyira a politikusokat, különösen az ilyen fajtájút. Azt mondják nem számít...nem az övék. Az én ügyvédemet állítólag fizeti a MOK, mint érdekvédő terrorszervezet.:-)

Rátok szabadítom a dzsungelt...Már régen nem lesztek csak rossz emlék a faluban, mikor Giulio még mindig orvoskodni fog itt.

Szemetek...



12-02-24 07:29:57 - írta Giulio történésze

Az alapkérdés:

A Területi Ellátásra, mint szolgáltatásra irányuló Kötelezés érvényes alapja vajon egy hatályos törvény és az ennek alapján kiállított érvényes hatósági jogengedély, vagy egy 16 éves, érvénytelen szerződés?

Szerintem a kérdés korhatára 12 év. Persze épeszű gyermekekre gondolok itt.

Nemes Dénes mit mondana erről?

A jogalkotó?

-------------------------------------------------------------------------------12:50

Nos, ez nagyon érdekes volt.:-))

Az biztos, hogy a dologból senki érintett hivatal (ÁNTSZ, OEP, MOK) nem fog tudni kimaradni. Tisztázzuk a dolgokat országos vonatkozásban is. Ha majd lesz érdemi információ, azt megírom.

Egyelőre silentium.

 



12-02-23 07:58:07 - írta Giulio történésze

Hat hónapja tettünk fel kérdéseket az ÁNTSZ-nek, a NEFMI-nek, részben Giulio, részben a TASZ jogászai, választ várva arra, hogy a beteget halála előtt kezelő orvosra miért is nem vonatkozik a Ket. 42. §-a, ami a kizárás indokait tartalmazza.

Tekintettel arra, hogy a halottkémlés államigazgatási eljárás, a Halotti Bizonyítvány pedig közokirat, a halottkémlést végző orvos e tevékenysége alatt hivatalos személy, nyilvánvaló, hogy az ilyen tevékenység folytatásánál az elfogult, érdekelt, érintett személy kizárása az ügyből kötelező. Ez érthető.

Ami érthetetlen, hogy sem a doktor, sem a TASZ nem kapott civilizált, jogi indokolással, vagy érveléssel alátámasztott választ senkitől ezekre a kérdésekre.

Mégpedig vélhetően azért nem, mert hazánkban a halottkémlés csaknem teljes gyakorlata a fenti törvény folyamatos és súlyos megsértésével zajlik, egy idióta miniszteri rendelet alapján, és ezt beismerni, utána pedig a gyakorlatot korrigálni, nos ebbe senki nem akar/mer belekeveredni.

Ugyanez az oka annak is, hogy a tardi hullapuffadásos esetet a BAZ Megyei regionális ÁNTSZ egyszerűen nem vizsgálja, hanem etikai kérdést kreált belőle, és feljelentette Giuliot az etikai bizottságnál. Miután nem etikai, hanem jogi a kérdés, ez elég furcsa.

Ugyanezt tette a mezőkövesdi rendőrkapitány is, akinek szintén fogalma sincs sem a Ket-ről, sem a halottkémlés jogi mibenlétéről. Nem tudják, sem ő, sem az ÁNTSZ, hogy ez hatósági tevékenység. Vagy tudják, de szabotálják a vizsgálatot.

Ma már tudjuk, hogy a történet hátterében Gál János tardi polgármester titkos magánakciója zajlott, amit hónapokon keresztül végzett levelezése bizonyít. Ezt az ürügyet használta fel a koncepciós eljárások megindítására, a hivatali hatalmával visszaélve, és Giulio kirúgását is ezzel indokolta.

Összeesküvés-elméletnek látszik, de minden egyes állítás bizonyított. Gál János ellen ez ügyben is folyik a nyomozás. És érik az ÁNTSZ/NEFMI felelősségre vonása is.

Kereszty Éváról nem is beszélve.:-)

Ismételten le kell szögezni, hogy ennek a témának a teljes elemzését nem lehet megúszni.

Annyian mondtak/írtak már ezzel kapcsolatosan hülyeségeket, igazságügyi orvosszakértőtől kezdve ÁNTSZ jogászig, hogy elemi lakossági és szakmai érdek a dolog helyretétele.

A hallgatás/halogatás óriási pofára esést fog eredményezni. Mi szóltunk.

Azért még csak megkérdezem a végén az illetékeseket: ti tényleg ilyen hülyék vagytok?

Azt is tudja mindenki, hogy a konkrét esetben végül is a városi szakfelügyelő végezte el a halottkémlést. Akinek erre hatásköre nem volt. Kirendelés nem történt, illetve erről az ÁNTSZ az elhunyt kezelőorvosának, és az általuk indított etikai eljárásban panaszlott ügyfélnek nem ad információt. Valójában az egész ügyről soha, semmilyen információt nem adtak ki. A szakfelügyelő kolléga sem kereste meg a háziorvosát az,m .

Született tehát egy közokirat, amit arra illetéktelen személy, az Öotv. szabályait megszegve, körzethatárán kívül jogosulatlanul állított ki.

Mi is következik ebből?

Például az, hogy Giulio ellen, aki törvényesen járt el, etikai eljárás van folyamatban. Pártutasításra, koholt vádak alapján. A jogot sértő többi résztvevő meg lapít. Kénytelenek leszünk végigcsinálni, ugye érthető?

 



12-02-22 16:06:06 - írta Giulio történésze

Az alapellátás megerősítése, és a finanszírozás régóta ígérgetett javítása helyett most a bérrendezésből teljes egészében kimaradnak a háziorvosok, fogorvosok.

Ismerve Orbánék "szavahihetőségét" ez persze nem meglepő, de legalább most azok is olvashatják ezt bárhol, akik valaha is elhitték egyetlen szavát Napóleon Münchausen szindrómában is szenvedő dublőrjének.:-)

Nem baj, ha nincs pénz, eddig sem mentek az autók, ezután bicikli se lesz, a kormány meg kapja be, amire gondolunk. A lakosság viszont azt értse meg, hogy a romló körülmények nem az orvosokra, hanem rájuk lesznek negatív kihatással.

És ne gyógyítóikat küldjék az anyjuk csipájába, hanem az elkövetőket.

A hazugok kormányát.

A gyógyítók úgyis mennek, maguktól, csak másfelé.

"A Világgazdaság úgy tudja, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a háziorvosok kimaradjanak a béremelésből, a keret pedig bruttó összeg legyen. Az egészségügyi államtitkárság adatai szerint – olvasható a Világgazdaságban – az elmúlt 10 évben 30 százalékkal csökkentek a reálbérek az egészségügyben."



12-02-22 15:04:57 - írta Giulio történésze

"Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az ügyészség kedden egy orvos ellen, aki félreértelmezte a vércukorszintmérő jelzését, és az általa ellátott beteg meghalt.

..."Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta" - írta az ügyészség a közleményben."



12-02-22 09:53:22 - írta Giulio történésze

Több, mint két hónapja tett Giulio feljelentést. Az Ügyészség azonnal elrendelte az eljárás megindítását.

A már nagyon is jól ismert tiszaújvárosi rendőrség valszeg lefagyott.:-))

Segíthetünk, ha valami nem volna teljesen világos...

-----------------------------------------------------------------------------------------------

A tardi háziorvosi állás ügyében március 23-án lesz tárgyalás.

Remélem, mindenki számára világos, hogy ez nem csak egyszerűen Giulio vs. Tard ügy, hanem háziorvosok, fogorvosok vs. önkormányzatok, ÁNTSZ, OEP, MOK, OALI, kormány maffia elleni küzdelem, és a tárgya a háziorvosok fenti hatóságok által intézményesített tulajdonfosztásának megakadályozása. Vagyis ne lopjanak.

Úgy értem, remélem számukra is világos. Rengeteg büntetőjogi szállal átszőve. Eleget hazudoztak.



12-02-22 08:18:27 - írta Giulio történésze

A praxispénz elsikkasztása, nagy értékű hűtlen kezelés az OEP pénzzel!

Bevezető: 12 éve sem az ÁNTSZ, sem a Pénztár, sem a MOK nem ért semmit, az önkormányzatról nem is beszélve!

Tárgyalás: az évi országos szintű hozzávetőlegesen 85 milliárdos praxispénz kifizetésből a háziorvosok engedélyeztetési jogsértései által praxisonként fél évig közel 5 milliót ki lehet "merni", aminek elköltségelése (pl: fakitermelés, közmunka stb.) nem jelent gondot egy önkormányzatnak. A pénzösszeg tehát nettósítható. Persze az ebben segédkezők a százalékukért tartják a markukat. A körzetet pedig, szintén jattal olajozottan odaadják valamilyen (jogszerzés nélküli) "kakukktojás" orvosnak.

Kérdésem: nem lehetne velünk tisztességesen bánni, hiszen a lakosságért vagyunk, és már alig van fiatal orvos az országban, aki a folytatás lehetne! Nem kéne végre leállítani ezt a sikkasztásos, vagyonfosztásos, APEH-et félrevezető rendszert?

Ugyanis az ÁNTSZ lejelenti a jogengedélyezéskor az APEH-nak, hogy Te abban a praxisban folytatod a keresőtevékenységedet, és "elfelejti" később (nálam például több, mint 5 éve) értesíteni őket, hogy helyi mutyival megfosztottak a finanszírozástól. Mivel pedig a működtetési jog (praxisjog) 8 órás adóköteles főállás, ameddig nem adtad el a praxisodat, más főállásod nem lehet!

Amikor erről az OEP-es Kőrösi doktorral (központi pénzkezelővel) beszéltem, azt mondta, hogy Ő ebből nem ért semmit. Vagyis az OEP pénzt, azt nyilván érti, de azt, hogy ennek 30-35 %-a APEH, Nyugdíj, TB, és egyéb fizetés kötelezettségi járulék, azt már nem tudta követni, vagy nem akarta!

Még egy fontos dolog! Amikor a kistérség az önkormányzati működési engedély kiadásával vagyonfosztja betöltött praxisban az orvost, soha nem tesz eleget a Cégbírósági jelentési kötelezettségének (96/2003-as Korm. R. 11.§.5. bek.; 19.§. 1;2.) vagyis, hogy a cég tevékenységét megszüntette a praxisban.

Azért, mert a Cégbíróságnak ilyenkor hivatalból közigazgatási vizsgálatot kellene kezdeményeznie, és azonnal fény derülne a jogsértésre. Érdekes módon bármilyen más apró - indifferens - működési engedélymódosítást nem felejt el közölni az ÁNTSZ a Cégbírósággal, de a vagyonfosztásos engedély visszavonást „elfelejti” lejelenteni!

Ezután mi valószínűsíthető? Nem értenek semmit, vagy szervezetten (esetleg központilag) teszik mindezt, miközben ilyen leveleket irkálnak nekünk, mint Keszthelyi doktornak a Megyei Tisztifőorvos, hogy Ő nem észlelt (ért) semmit.

A Pénztár szintén soha nem értett semmit. 12 évig vezettek az orrunknál fogva az iktatószámos "határozataikkal", "végzéseikkel", melyek valójában közigazgatási kivégzések voltak a jogtulajdonosok felé, és ugyanakkor nagy értékű hűtlen kezelés az OEP kasszából, a minden (recept, táppénz, utiköltség, stb.) aláírásra jogosulatlan „kakukktojás”, tulajdonjog nélküli betolakodott orvosnak.

2012. február 6.                                                                                          Dr. Ugrai Tamás

-------------------------------------------------------------------------------------------------

A Giuliora vonatkozó részt megerősítem, a regionális tisztifőorvos nem észlelt vizsgálati/eljárási késztetést amiatt, hogy a kistérségi tisztifőorvos ellen büntetőeljárás indult, valamint az általa kiadott működési engedély jogellenes.

Vagyis úgy tűnik, hogy falaznak egymásnak. Ami azért baj, mert ez meg esetleg hivatali bűncselekmény. Lehet, nem mérik fel ésszel, mit kockáztatnak.

Mi kellene egy lehetséges bűncselekményen és egy jogellenesen visszavont/kiadott működési engedélyen túl ahhoz, hogy elérje a felettes hatóság jogi ingerküszöbét?

És az mit jelent, hogy nem talált? Nem mindegy, hogy nem érti a dolgot, vagy fedezi az ellenőrzött intézetet.

Fel kell jelenteni a regionális tisztifőorvost is? Minden xart ellenőriznek, ami lényegtelen. A bűncselekmény alapos gyanúja nem játszik. Gratulálok.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

A fenti post-ot szemlézte az ügyészség is.:-)

Remélem az Államkincstár is. Mi lerántjuk a leplet a csalókról.

2012-02-22 15:28:47 84.206.45.194 mail.allamkincstar.gov.hu WinXP Opera 9.61
2012-02-22 08:38:37 84.206.45.194 mail.allamkincstar.gov.hu WinXP Opera 9.61
2012-02-20 08:37:28 84.206.24.162 firewall.mku.hu WinXP Netscape 6
2012-02-20 08:36:59 84.206.24.162 firewall.mku.hu WinXP Netscape 6


12-02-21 17:48:02 - írta Giulio történésze

Ma találkozik Giulio az OMNINVEST áldozatokat képviselő ügyvéddel, lévén rengeteg anyaga van a három évvel ezelőtti ocsmány kormányzati/ÁNTSZ összefonódásokról, és segíteni szeretnék a lebénult áldozatokat abban, hogy kárpótolják őket az agresszív kampány eredményeként kialakult károsodásaik miatt.

Bujdosóval és a furcsa pályázattal fogjuk kezdeni, azután szépen végigmegyünk az összes érintett jómadáron.

Emlékeztek a fluvaltakonyra? Nos, aki nem, annak megmutatjuk mégegyszer. Magyar minőség.



12-02-21 14:37:31 - írta Giulio történésze

Giulio kapott ma egy igen udvarias levelet az OEB elnökétől, melyre megpróbált (tőle telhetően) udvariasan válaszolni.

Történészként megjegyzem, a MOK kísértetiesen hasonlít egynémely rossz emlékű terrorszervezethez, melyek mind a fasiszta, mind pedig a bolsevik diktatúrákban üldözték az állampolgárok bizonyos kiválasztott csoportjait, és erre az "orvosi etika" új rendszere kiválóan alkalmasnak is látszik. Fidesz logot is kaphatna.

Tehát egy vadászott kényszermoktag levelezése következik:

 

From: dr. Keszthelyi Gyula [mailto:giulio@t-online.hu]
Sent: Tuesday, February 21, 2012 2:21 PM
To: 'MOK etika'
Cc: 'Orvosi Kamara Miskolc'
Subject: RE: Értesítő

T. Elnök Úr!

Miután egyelőre uralom a helyzetet, és mind az önkormányzat, mind a kolléganő kénytelen volt ezt elfogadni, az elévülés pedig három év, egyelőre nem fecsérlek papírt az ügyre. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyezném, hogy az etikai eljárás nem a bejelentéssel indul, hanem a vizsgálat elrendelésével. Vagyis álláspontom szerint a bejelentés még nem a Ket. hatálya alá tartozó eljárásjogi lépés, emiatt az Ekt. erre vonatkozó eltérő rendelkezése (elektronikus kapcsolattartás tilalma) szerintem Önöknél tévesen kerül alkalmazásra.

Eddig még egyszer sem indokolták meg, miért ragaszkodnak a papír alapú BEJELENTÉSHEZ.

Továbbá hónapok óta nem kapok választ néhány, az alapvető állampolgári jogokat (pihenőidő) érintő kérdésemre, ahogyan arra sem, hogy miért nem tud hozzám eljönni bármelyik EB, ha én nem tudok elmenni hozzájuk, mikor a Ket. erre nézve világos rendelkezéseket tartalmaz.

Ezzel azt is jelezni szeretném, hogy minél messzebbre kerülnek ügyeim a tartózkodási helyemtől, annál nagyobb kényelmetlenséget fog ez okozni helyettem a bizottságoknak, tanúknak, esetleg a panaszosoknak.

A legutóbbi eljárást pedig olyan bizottság kezdeményezte ellenem, amely deklaráltan elfogult, ezért szerintem az eljárás valójában meg sem indulhatott. (Hőtágulási rémtörténet Kovács Béla tardi képviselő előadásában.)

Épeszű orvos az ilyen marhaságot kapásból visszavágja, és nem gyanakszik etikai vétségre. Persze, ha elfogult, az más dolog.

Nem érdekel különösebben a MOK ez irányú tevékenysége, terrorként kezelem, de legalább a tisztességes eljáráshoz való jog látszatát fenn kellene tartani valahogyan. Ha már az eljárások úgy sikerülnek, ahogyan azt mindenki láthatja.:-)

Elfogult bizottság hogyan indíthat eljárást?

Tisztelettel: dr. Keszthelyi Gyula, átlagosan kéthavonta feljelentett kényszer MOK tag.

From: MOK etika [mailto:etika@mok.hu]
Sent: Tuesday, February 21, 2012 10:13 AM
To: giulio@t-online.hu
Subject: Értesítő

Dr. Keszthelyi Gyula részére

giulio@t-online.hu

Ikt.szám: E/Ált/18/2012

Ügyintéző: Tóth Renáta

Tárgy: értesítő

Tisztelt Dr. Keszthelyi Gyula Úr!

A Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága részére megküldött 2012. január 28-i e-mail levelével kapcsolatban a következőkről tájékoztatom.

Amennyiben levelét etikai panaszbejelentésnek szánta, úgy abban az esetben a panaszlott orvos azonosíthatóságához szükséges minimális adatokkal (orvos neve, rendelő stb.) panaszát írásban, aláírásával ellátva, lehetőség szerint postai úton a területileg  illetékes MOK Megyei Területi Szervezet Etikai Bizottsága részére tudja megküldeni.

A megyei etikai bizottság vizsgálja a panasz alapján, hogy a panaszbejelentés alkalmas-e etikai vétség alapos gyanújának megállapítására, mely esetben az etikai eljárást az etikai bizottság megindítja és lefolytatja.
Ugyanakkor amennyiben Ön e levelét bejelentésnek szánta, abban az esetben az Országos Etikai Bizottság továbbítani fogja levelét a területileg illetékes Megyei Területi Szervezet Etikai Bizottság részére.

Budapest, 2012. február 21.

Üdvözlettel:

Dr. Harsányi László s.k.

Országos Etikai Bizottság

elnök



12-02-21 13:18:05 - írta Giulio történésze

TILOS AZ Á...

A felsorolt dokumentumok közérdekű, és közérdekből nyilvános adatokat tartalmaznak.

A MOK nem tanul...

 

 



12-02-19 09:39:21 - írta Giulio történésze

Kőszeg összeomlik.

"- Ehhez azonban rendkívül kevés az, amit ma kínálni, nyújtani tudunk - állapítja meg alapos helyzetelemzésében dr. Tóthné Dolgos Zsanett gyámügyi és szociális osztályvezető.

Nézzük meg, mire van szüksége egy kezdő, fiatal háziorvosnak, ha praktizálni szeretne: praxis megvásárlása, eszközök és autó vásárlása, rezsiköltségek megfizetése, asszisztens alkalmazása, lakhatásának megoldása. Mindez az Országos Egészségügyi Pénztár finanszírozásából teljesen lehetetlen, főleg úgy, hogy mindezekhez hitel felvétele nem megengedett.

Mi tehát a megoldás?

Egy új létesítmény. Egy egészségház, amely lehetővé teszi  Kőszeg  számára az egészségügyi ellátórendszerének XXI. századi  megújítását. Ott működnének a gyermek- és felnőtt háziorvosok, a védőnők, az iskola-egészségügyi, valamint az ügyeleti ellátás."

Tehát egy új létesítmény, ami beruházás, beruházókkal, kivitelezőkkel, 16%-os magyarországi szokásos felárral.:-)

Csodálkozom, hogy az önkormányzatok miért nem harcolnak, lobbiznak azért, hogy az orvosok meg legyenek fizetve?

Mert azon nem lehet keresni? Tele lehet az ország felújított, jól felszerelt rendelőkkel, az orvosnak a betegellátáson kívül más céljai IS vannak. Például megélhetés. Élhető munkahelyi légkör. Gyógyítási szabadság.

Szóval a cikk kapirgálja, kapirgálja, de a válság már sokkal mélyebb annál  hogy új baromfiólak építésével lehetne tovább gazdálkodni, baromfi nélkül.

Táp kell.

 





12-02-18 14:57:20 - írta Giulio történésze

Néhány orvos számon kérte a köztestületen, hogy megszegve érdekvédelmi kötelezettségüket, a nyilvánvalóan aljas módon megtámadott Giuliot, mint a MOK tagdíjat fizető tagját, amiből Éger milliókat vág zsebre, nem érdekvédik.

A következő valótlan választ kapták a MOK elnökségétől:

"MOK fejléc

Dr. ........ részére


Folyó év február 5-én kelt levelét a mai napon kézhez véve a következőkről tájékoztatjuk: az Önök által felemlegetett „tardi háziorvos-kontra önkormányzat” ügyről a Magyar Orvosi Kamara elnökségének mindössze annyi információ áll rendelkezésére, amennyi a kézen-közön különböző médiumokban olvasható volt. Az érintett kolléga semmilyen formában nem fordult a köztestület szerveihez, helyzetéről tájékoztatást nem adott, segítséget , útmutatást nem kért. Ennek következtében természetesen sem mód, sem lehetőség nem nyílott arra, hogy az elnökség a kérdéssel foglalkozzon.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy az Alapszabály értelmében a tag ezirányú jogait elsősorban az illetékes területi szervezet útján gyakorolhatja. Nincs tudomásunk arról, hogy ilyen megkeresés a B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezethez érkezett volna. Természetesen amennyiben bármely kolléga a saját ügyében személyesen, levél útján a köztestülethez fordul, úgy annak szervei – a konkrét ügy minden részletének megismerése és körültekintő áttekintése után – a lehetséges tájékoztatást, segítséget megadják.
Kérjük fentiek tudomásul vételét.


Budapest, 2012. február 9.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége"

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hát, ez meg hazugság. Tisztelt elnökség. Az érdekvédelem kötelezettség, sem elsummantani, sem a kérést letagadni nem szép dolog, nem véletlenül rühelli Giulio a kamarát. Könyörgött segítéségért, de csak egy kalap xart érő levelet kapott, ami azért tartalmát illetően érdekes.


 

Mondjuk az érdekvédelem, hogy idióta panaszosok etikai feljelentéseire gondolkodás nélkül idióta etikai tárgyalásokat kezdeményez a MOK BAZMEGyei bizottsága, nekik ugyanis minden alapos gyanú, ami Giulioval kapcsolatos.:-)

Gondolom, felülről megkapták az utasítást, hogy ilyen érdekvédelmet biztosítsanak neki.

Éger megígérte már tavaly, tudjuk...olvastuk.

Viszont akkor meg a tagdíjat elsikkasztják, mert nem teljesítik a kötelezettségeik legfontosabbikát. Úgyhogy ezt beszéljük meg... Ne Éger nyaraljon az ügyvédi érdekképviselet díjazásából például.



12-02-18 13:57:15 - írta Giulio történésze

"A betegek számára rendkívül fontos lenne, hogy azt az ellátást kapják meg, amelyik számukra releváns. Azt, hogy a betegeket hogyan is kell ellátni, szakmai protokollokon keresztül szokták szabályozni. Az utóbbi egy évben a kórházigazgatók sorra ismerik el, hogy ezeket az ún. szakmai protokollokat nem tudják betartani. Ennek hátterében az áll, hogy olyan alacsony az ellátórendszer finanszírozása, hogy az intézmények spórolásra kényszerülnek.

...A Széll Kálmán Terv hívta életre az ún. vaklicitet, ez a egyik legjelentősebb takarékossági intézkedés a csomagban. Ennek az volt a következménye, hogy jó néhány generikus készítmény árát csökkentették a gyártók. A vaklicit hátránya az, hogy olyan kis cégek is nyerni tudnak, amelyek hosszabb távon nem tudják majd garantálni az adott termékből a szükséges mennyiséget. Nemzetközi színtéren a vaklicitnek mutatkoznak már hátrányai, ezért néhány ország fel is hagyott ezzel a technikával.

...Humánerőforrás szempontjából ténylegesen vészhelyzet van, a korábbi kormányok sorra vonták ki a pénzt az egészségügyből, de a mostani kormány sem tett másként, ezért ha nem találnak valahonnan forrást, ez a bomba robbanni fog, mégpedig két-három héten belül."



Régebbiek | Végére »
« 2012. január 2012. március »