Ma reggel egy kedves testületi tag kiröppentette a hírt, ki az, aki Gilulio jogos tulajdonát, vagyonát szeretné megszerezni. Feleségén kívül, aki képviselő, állítólag, mindenki tudja a testületben, ez önmagában megérne egy misét. Ritka egy szemét banda ez.
Az illető háziorvos, nő, Mezőcsáton dolgozik, és fogalma sincs, hogy ő nem fog itt helyettesíteni, ahogyan szeretné, ha mégis, akkor természetesen az etikai- és jogkövetkezmények meg fognak jelenni vele és támogatóival kapcsolatosan is.
Legfőbb támogatója a fogorvosi engedélyezésben közokirathamisításért már feljelentett tiszaújvárosi tisztifőorvos.
Érdekes bukéja a dolognak, hogy a fogorvosnő "helyettes" és ő jó barátságban vannak.
Így kezdődik általában a kitúrás folyamata, és jól látható az ÁNTSZ hazug magatartása, támogatása, ennek a hölgynek is mindent előre megígértek.
Úgyhogy ő a tudatlanok, a félrevezetettek magabiztosságával jön Tardra,:-), ahol legalább 1100-an várják leplezetlen érdeklődéssel, fogcsikorgatva. Tehát a folyamat továbbra is real time követésben olvasható lesz majd. Szegény fogorvosok is mindent elhittek tavaly.
A hölgy közérdekből nyilvános adatait most ünnepélyesen közzétesszük. 2008-ban szakvizsgázott. 80-as születésű lehet.:-)

Tehát ő az, aki el akarja venni Giulio megélhetését és akit ebben a "hatóságok" támogatnak.
Nagyon etikusan viselkedik, ugyanis nem is akar az áldozatával szóba állni.:-)
Neki ugyanis megígérték, hogy elveszik Giulio engedélyét, gondolom, az éppen most nyomozott közokirathamisító tisztifőorvos, és jöhet "helyettesíteni" a jó doktornő hat hónapig. Egy betöltött praxisba...érdekes lesz.
Nos ennyit tudunk biztosan, és ez bizonyítja a tételt, hogy a legpiszkosabb munkára is akad végül mindig jelentkező. Mert azt azért tudják még az orvos etikusok is, hogy egy kolléga egzisztenciális kicsinálása elég mocskos dolog. Még a gondolata is.
Persze nem fog ez sikerülni. De a nyilvánosság, a blog olvasói így első körben is megérdemlik a naprakész tájékoztatást, és majd figyelemmel követhetik az eseményeket.
Kedves Katalin, Isten hozta, ha jön rendelni hozzon magával mindent, mert itt semmi nem lesz.
Mielőtt komolyan belevág, saját érdekében kérjen előzetes véleményt az illetékes Etikai Bizottságtól, ezzel mindenkinek rengeteg időt, fáradságot, kényelmetlenséget spórolhat meg. Ez a lehetőség a Kódex alapján nyitva áll, és erősen ajánlott megfogadni.
Tard-Mezőcsát 30 kilométer. Érdekes lesz a betegek folyamatos ellátását biztosítani oda-vissza személyesen és folyamatosan napi 8 órában. Télen...
:-)
Gondoljátok meg, mindenki gondolja végig. Ez nem a szomszéd falu. Ha ezt az ÁNTSZ engedélyezi, akkor - eltekintve az egyéb gondoktól - önmagában a távolság lehetetlenné teszi a biztonságos betegellátást. Katalin ugyanis természetesen Mezőcsáton dolgozik majd továbbra is. Amikor nincs Tardon, ki fogja helyettesíteni ITT? És amíg itt van, ki fogja helyettesíteni OTT?
Ezt kapják a tardiak a testületüktől. Szép ajándék lenne...
)
@Woo :-) Mi is megnéztük, köszi. De mi sokkal többet tudunk annál, mint amit meg lehet írni nyilvánosan.
Ebből óriási botrány lesz...
tv. rádió.az első rendelési napon
Rendőrség lesz. Ezeknek nem sajtó kell, hanem gumibot.:-)
@Giulio történésze: mi van a birónénivel?! gondúkodik?!
vagy ez is olyan fontos jogi procedúra,mint annó a háziorvos képviselői mandátuma, amit ugye annó alkotmánytitpróan törvénybe tettek, aztán az AB 6 évig gondolkozott rajta mig megsemmisitette, özben sérült vagy 500-1000 orvos alkotmányos joga,ki lett húgyoskutyázva a helyi döntésekből,de az alkotmánybirákat ez nem hatotta meg 6 évig, mig közben nekik járt fizetés, a kisemmizett orvosnak nem a pofabe járt..
@drKL Szerintem kezdi kapiskálni az alkotmányellenes szabályozást, a lehetetlen szituációt...Mert a jelenlegi még rosszabb ebből a szempontból, mint a régi.
Olyan még nem volt, hogy valaki ilyen korai stádiumban megtámadta volna az önkormányzati hülyeséget. Vigyáznia kell mit lép, mert ez valójában országos ügy, nem egyedi.
Én megértem, ha óvatos. A többi résztvevő pont azért ostoba, mert nem gondolkozik.
Majd lesz tárgyalás, ott a gyagyáknak is el tudom magyarázni.
Szebb jövő?
a cégnév igen beszédes...Sok helyen olvasom, hogy észak-kelet Magyarországon nagyon erős a Jobbik. Ezek szerint tényleg. Szánalmas egy történet. Kár, hogy emberek egzisztenciáját - most épp Giulio-ét veszélyezteti.
@szm Ezt észre sem vettem. De az asszony igen.
Lehet, hogy rosszul értelmezem az adatokat, de hogyan lehet 3 év alatt alapszakképesítésként háziorvostanból szakvizsgázni? Mikor én csináltam ezt alapképzésként, 27 hó rezidensként, majd 33 hónap "gyakorlat" kellett - a 33 hónap alatt már dolgozhattunk körzetben, de csak licencvizsgám volt a 27 hónap után, nem szakvizsgám, azt utána kellett tenni (60 hónap az összképzési idő). Vagy rossz a nyilvántartás?
@cvanna Erre nem tudok válaszolni...Nem megismerni akarom, hanem megállítani.:-)
@szm:
A Jobbik jelszava: Szebb jövőt!
@cvanna: Egyszerű! A történtekből is láttszik. Zseni!!!
Gondolom OEP szerződése (vényirás, tp,utiköltség) nincs Tardon. Ha e-alapból utalványoz akkor még a meglevő szerződése is felbontható?
@3418 Szerződése sincs. Testületi határozat sincs a hölgyről. Polgármesteri magánakció zajlik, szokás szerint. Az más dolog, hogy kikotyogták, de azon túl, hogy beismerte, hogy ide akar jönni, az egész lóg a levegőben. Nincsenek meg a jogi feltételei.
És etikai eljárás fog indulni ellene. Még az sem biztos, hogy Mezőcsáton ehhez hozzájárul a szolgáltató.
@Giulio történésze: Ez sima ügy. A lakásoddal mi van? Azt is felmondták ha jól tudom. Az lehet,hogy kacifántosabb.Figyelj rá.
Figyelek természetesen, köszi.
Ott a legokosabb polgármester a felmondás indokául az "együttélés szabályainak a durva és botrányos megsértését" jelölte meg, aminek egy komoly hibája van, hogy nem élünk együtt.:-)
A másik, hogy a Lakástörvény hivatkozott jogszabályhelyét az indoklás érdekében átköltötték.:-)))
Ezek itt kb. olyan sötétek, mint a legfeketébb fekete lyuk.
Ennek a felmondásnak a megsemmisítését is kértem a bíróságtól, de a bérleti szerződés felmondásán eddig még mindenki csak röhögött, vagy hüledezett. Azt mondták, ilyen ostoba megfogalmazás nem létezhet. Pedig de.
@Giulio történésze: Keresd a nőt! Örök érvényű mondás.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
www.facebook.com/profile.php?id=100000946241656