"-Ezt társadalmi vonatkozásban nem mindig érzem követhetőnek. Itt van például Schmitt Pál plágiumügye, amit nem lehet elhallgatni. Néhány napnyi vonakodás után az ön egyeteme is vizsgálatra szánta el magát.
- Egy ilyen felháborító ügyet, amennyiben valóban bebizonyosodik a plágium ténye, valóban nem szabad annyiban hagyni. Ahogy az Országos Kutatási Alapprogram, az OTKA bírálóbizottságában is történt, amelynek tagja vagyok. Itt egy kutató az egyik részbeszámolójában egyetlen szakaszt közvetlen hivatkozás nélkül emelt át egy, az irodalomlistájában ugyan szerepeltetett külföldi szerzőtől, aki neki valaha mellesleg a munkatársa volt. Pechére a munkát épp ennek a kollégájának küldték ki bírálatra, aki ezt ki is emelte véleményében. Az illető magyar pályázótól elvették az OTKA-támogatást, öt évig nem pályázhat, nyilvánosságra hozták a nevét és a főnökeit is értesítették az ügyről. Ha egy OTKA részbeszámolóban egyetlen szakaszért ez járt, akkor 216 oldalból 180 valahány oldalért a minimum, hogy a munkát ki kellene adni egy külföldi sportorvosokból álló szakértői csapatnak.
- Az egyetem első reakciója képmutató volt, amikor a dolgozat benyújtásának eljárását formai szempontból rendben találták.
- A Kar dékánja elsőre csak az eljárás szabályosságára hivatkozhatott, ebben egyet is értek vele. Ezt nem a „mundér becsülete” mondatja velem, vizsgálat nélkül sportszerűtlen lett volna bármi mást nyilatkozni. Bár 1992-ben a Testnevelési és Sporttudományi Kar még nem hozzánk tartozott, de igaza van, ez a nyilatkozat csak az első lépés volt. Én is javasoltam volna a plagizálás tényfeltáró ellenőrzését, ami azóta a Semmelweis Egyetem rektorának javaslatára meg is kezdődött. Persze annak ellenére, hogy akkoriban még nem létezett olyan elektronikus program, ami azonnal kimutatott volna bármiféle szöveges egyezést, a véleményező opponensektől nehezen lehetett volna elvárni egy azelőtt 12 évvel francia nyelven megjelent könyv szó szerinti ismeretét. Ettől függetlenül akadémikusként és egyetemi tanárként, de magyar értelmiségiként is nagyon elszomorít ez a történet, és azt sem szeretném megélni, hogy amikor szakmai bírálóként dolgozom Brüsszelben, szemembe vágják ezt az ügyet. Ez az egész szomorú eset alapvetően etikai kérdés és sajnos alapvetően jelzi a mai magyar társadalom erkölcsi színvonalát. Egy tanártársam szájából hangzott el, és mélységesen egyetértek vele, hogy minden politikai meggondolást felülíró prioritásként elsődlegesen etikai-alapú társadalmat kell építeni. A tudás tisztelete, a társadalmi feszültségek korrekt kezelése, a nemzetközi közösséghez való kiszámítható kapcsolódás elvei és gyakorlata mind ebből következik."