Továbbra is gyanús ez az egész H1N1 biznisz.
"Azoknak is újra be kell majd oltatni magukat, akik az előző influenzaszezonban megkapták a H1N1 elleni védőoltást, ugyanis csak fél évig ad védettséget a megkapott vakcina - nyilatkozta az RTL Híradónak Berencsi György virológus. Ráadásul, miként az a vírus természete miatt szokásos, az idei szezonra javasolt nem egyezik meg teljesen a tavalyival s nem csak az a különbség, hogy a hazai védőltásban már benne lesz az újinfluenza- elleni akotórész is - járt utána a Weborvos.
A WHO a nemzeti járványügyi hatóságoktól beérkezett adatok alapján minden évben meghatározza, mely betegítő infleunza vírustörzsek, illetve altípusok várhatók az északi féltekén az előttünk álló járványidőszakban, azaz milyen kombinációt javasol a védőoltásokat gyártóknak. Eszerint a 2010-2011-es szezon influenza elleni vakcinájába az influenza A/California/7/2009 (H1N1) virus kerül a tavalyi A/Brisbane/59/2007 (H1N1) helyett; az influenza A/Perth/16/2009 (H3N2) virust használják a tavaly alkalmazott A/Brisbane/10/2007 (H3N2)- helyett, egyedül az influenza B/Brisbane/60/2008 virustörzs azonos a tavaly az oltásba került változattal."
"H1N1 whole virus, inactivated, adjuvated, containing antigen equivalent to:
A/California/7/2009(H1N1)-like NYMC X-179/A reassorted strain: 6 μg per 0.5 ml dose"
Nagyon összekeveredtek itt a dolgok.
Az újságíróknak nem tűnt fel ez az összevisszaság?
)
Ha változott a vírus, akkor miért nem vonják vissza és semmisítik meg a tavalyról maradt oltóanyagot???? Miért ajánlják a beadatását??? Mi ellen fog az védeni? (ha véd egyáltalán) A tavalyi influenza ellen? Ez vicc???
Serintem nem. Ez egy trivalens vakcinaszerű tárgy lesz majd.
MEG MÉG eladják a tavalyi romlott lekvárt is.:-)
nem vagyok egy iti,se egy ikú Berencsi doktorhoz (nem tudom főorvos vgy tanár még mellesleg)DE
ha fél év,akkor TAVALY EZET MÉR NEM MONTÁK!!!!
ÉS MÉR NEM OJTATTÁK AZOKAT,AKIK szeptemberben kptak oltást és következő év márciusában már halálos veszélyben voltak!!!
ez akkor egy fogalakozás következtében hivatalos elhallgatás miatti halálos fenyegetés??!!
az utóbbit azért mondom, mert a főfalus-székhely-cejzel és hasonszőrű szakemberek azt mondták, hogy halálos veszedelembe vagyunk, ha nem ótassuk magunkat...
aztán hogy számolnak el ezek a lelkiisemretükkel, akiket rávettek az őszi oltásra,és tavasszal védtelenek lettek...
"az a védőoltás kerül mától az orvosokhoz és a patikákba Magyarországon, amit a múlt héten Ausztráliában betiltottak."
Én magam részéről a tavaly oltottakat le fogom beszélni az oltásról. Nem látok semmiféle bizonyítékot arra, hogy újra kellene oltani. A betegek meg hallgatnak rám. Arról nem beszélve, hogy a tavalyról megmarad, esetlegesen visszaszállított oltóanyagokat senkinek se merem beadni.
A terhesek problémáját meg oldja meg a terhesgondozó!
nem vagyok annyira hülye,de annak látszom...:
miért kell oltani, ha van titer? vagyis miért nem néznek titert?
mi derülne ki,hogy van?! és nem kell oltani?!
vagy hogy nincs?! és oltani kell?!
ez miért BAJ A BETEG SZÁMÁRA?
szakemberek...???valamit jó lenne nyafogni nekik, mert már annyian Phd meg tanár meg prof hogy csuda...
kérnénk egy kis tudást a tudásból..
@drKL _Mindenkit_ be kell oltani, nem tudtad? Valahogy be kell ültetni a microchipet az emberek agyába. Aztán beindítják a SkyNet-et...
:)))))))
@DrB A Skynet már FUT.
drB
bocsi én ugy hallottam tegnap egy zöld ufótól,azt rektoszkóppal ültetik be,mert őket csak a kimenő teljesitmény érdekli, a ráforditás nem...
www.skynet.net - Skynet Worldwide Express
irodalmat is tudsz?
mármint a hatékonységról...
nem a titerekről..már várom tőled idestova egy éve...
emélem gyorsabb vagy mint a falus-járványügy,mert tőlök 2 éve nem jön semmii...
valami kis apró sztadit..ha kérhetem...
1997.évi CLIV.
119. §
b) az ellátás során érvényesüljenek a jogszabályban foglalt vagy egyéb szakmai szabályok, így különösen a tudomány mindenkori állását tükröző és bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek, ezek hiányában a módszertani útmutatókban közzétett szabályok, a szakmai irányelvek vagy módszertani útmutatók hiányában a széles körben elfogadott szakirodalomban közzétett szakmai követelmények;
c) az az egyén számára
ca) egészségi állapotában az elérhető legnagyobb tényleges állapotjavulást eredményezze...
tudomány mindenkori állását tükröző és bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek-egészségi állapotában az elérhető legnagyobb tényleges állapotjavulást eredményezze...-főleg ilyen irodalomra gondoltam...
ezeket a nagy cikkeket ismerem, hogy 1000 beoltottból 999,8 embernél volt titeremelkedés...
a 0,2 veszteség azért volt, mert a beoltott balesetben elvesztette a fél karját...
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Én úgy értelmezem, hogy nem a Fluval P összetételét változtatják meg, hanem az AB-ét.
Fluval AB szuszpenziós injekció... a 2009/2010-es szezonra:
Aktív összetevők
A/Brisbane/59/2007 (H1N1)-szerű IVR-148 reassz. törzs min. 15,0 µg
A/Uruguay/716/2007 (H3N2)-szerű NYMC X-175C reassz. törzs min. 15,0 µg
B/Brisbane/60/2008 törzs min. 15,0 µg