2010. augusztus

10-08-31 19:32:06 - írta Giulio történésze

http://www.medicalonline.hu/cikk/adossagbevallas__pokerezo_korhazigazgatok/index.php

"Miközben két évtizede másról sem hallani, mint az alapellátás fontosságáról, kapuőr szerepéről a mai konferencián kiderült: évente 7795 forint jut egy-egy magyar állampolgár háziorvosi – s az ehhez kapcsolódó ügyeleti – ellátására. Az eddig ismeretlen adattal Borsi Éva rukkolt ki a ma megtartott Önkormányzati Egészségügyi Napokon. A közelmúltban megalakult Kasszaorvosi Szövetség elnöke szóvá tette: ha munkáról van szó, akkor közszolgák, ám ha az adózás – netán a más országokra jellemző adókedvezmény – jön szóba rögtön vállalkozókként kezelik az alapellátókat. A praxisok eladhatatlanok, nincs életpályamodell, jövőkép – sorolta a gondokat. A rendezvényen megjelent Szócska Miklós megnyugtatandó a kedélyeket közölte, hogy szeptemberben a tárca egyeztetést kezd az alapellátókkal, amelynek keretében erősen kívánnak támaszkodni a Kasszaorvosi Szövetség elemzéseire."

Kíváncsian várom a fejleményeket. Ismét hangsúlyozom, hogy e hihetetlen alacsony összeg mellettt számtalan munkát ráadásul ingyen kényszerít elvégezni az ÁNTSZ, az önkormányzatok, és az előző kormányzattól örökölt jogrendszer. Mindennapi fasizmus zajlik az alapellátásban. Nagyon várjuk a változtatás lehetőségét, de perek is indultak már a korrekció kikényszerítése érdekében. A helyzet tűrhetetlen.

Az eddig ismeretlen adat egy egyszerű osztással megkapható.:-)

Bárki megismerhette volna, ha akarja.




10-08-31 17:36:43 - írta Giulio történésze

1 db polgármester, 20 bejelentett és 11 állandó lakos.

Őrület. Magyar választási törvény.



10-08-31 17:14:30 - írta Giulio történésze

Informális híreim szerint az ÁSZ-hoz benyújtott beadványomból nagy valószínűséggel konkrét vizsgálat lesz, ami végre pontot tehet az OEP berkein belül a költségvetés milliárdjaival folyó pénzügyi bűvészmutatványok sorozatának, valamint a védőoltásokat jelenleg is ingyen adó, a halottkémlést ellenszolgáltatás nélkül végző, a terhestanácsadást vatikáni valuta ellenében tartó háziorvosok folytatólagos és szándékos megkárosításának.

Kiderülhet, hogy az önkormányzatok is jogalap nélkül követelnek ingyenes teljesítéseket háziorvosok ezreitől. Hogy a költségvetéstől kapott összegből (un. fejkvóta) egy fillért sem fordítanak az alapellátásra, viszont dőzsöl a magyar nép a kakasfesztiválokon, borversenyeken, kolbásztöltőversenyeken, és se vége se hossza a testvérváros/testvérfalu látogatásoknak oda-vissza, miközben a kötelező alapfeladatokra SAJNOS...már nem jut egy fillér sem.

Persze fordítva kellen csinálni, előbb ellátni a kötelezőt, és csak a maradékból vigadozni.

Ismét hangsúlyozom, hogy célom elsősorban a jogszabályi transzparencia kikényszerítése. Ennek azonban logikus és automatikus következménye az ingyenes rabszolgamunka megszűnése.

A háziorvosi szolgáltatók csak díjazás ellenében szolgáltatnak. Punktum. Érdemes a gondolattal barátkozni. Nincs, és nem is lesz "térítésmentes" védőoltás, sem kötelező, sem nem kötelező fajta. Kapitalizmus van és piacgazdaság. Verseny. (Matolcsy) :-)

Matolcsy is van, igen, ő ismételgeti ezt, mint egy papagáj, csak nem tesz érte semmit. Én igen.

Konkrétumokat később, ha lesznek.



10-08-31 14:04:52 - írta Giulio történésze

Megszűnik az OEP?

"Hasonló "területvédő harcokat folytat" a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (Nefmi) is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal, valamint az Országos Nyugdíj-biztosítási Igazgatóság regionális hivatalainak beolvasztása ellen.

Lapunk úgy tudja: ha a kormány jóváhagyja a javaslatot, megszűnhet az egészségpénztár és a tisztiorvosi szolgálat országos hivatala. "



10-08-31 12:53:29 - írta Giulio történésze

"A Heti Válasz 2007 óta minden évben elkészíti az országos várólistát, ám ilyen súlyos állapotot még sosem tapasztalt. Egy-egy beavatkozás várakozási ideje tíz intézményben haladja meg a két esztendőt. A fővárosban az idecsorgatott pluszmilliárdok miatt kedvezőbb a helyzet, vidéken viszont már az esélyegyenlőség is elveszni látszik....

Új jelenség, hogy az orvos megkérdezi: vár a beteg, vagy megvásárolja magának a 30 ezer forintos szemlencsét. A minden arra rászoruló biztosítottnak ingyenesen járó lencse megvételével ugyanis a szembeteg "gyorsított eljárást" vehet magának. Ám innen már csak egy lépés, hogy csípőműtéteknél is előresorolják azt, aki hóna alatt beviszi a protézist."


Ez utóbbi szerintem szabálytalan.





10-08-30 09:42:27 - írta Giulio történésze

Már csipked az őszi szél, esik az eső, és egy büdös szó választ nem kaptam arra az őszinte és egyenes kérdésemre, hogyan viszonyul az ÁNTSZ és az Államtitkárság az orvosok többcsatornás ingyenes kényszermunkájának rendezéséhez.

Pedig kérdéseimet még tavasszal tettem fel. Mint már említettem, ez színtiszta hivatali kötelezettségszegés is mindkét szerv részéről. Annyit mindenképpen válaszolniuk kellett volna, hogy dolgoznak az ügyön, vagy menjek a fenébe...:-)

Az OEP is gyakorlatilag láthatatlanná vált.:-)

Az összehangolt hallgatásuk esetünkben inkább lapításnak tűnik. Amit részben meg is értek. Csak nem tűrök el.

A háttérben, több jogász, orvos-jogász bevonásával, nagy erővel dolgozunk mi is a problémakör tisztázásán. Csak mi nem titokban. És nagyon durva dolgok kezdenek kibontakozni az elmúlt évek homályából. Amiket tisztázni fogunk akkor is, ha ők ezt nem akarják annyira.

Nem jön levél...



10-08-28 20:11:59 - írta Giulio történésze

"Magyarországon 1998 óta rendeznek ilyen típusú műsorokat, s az elsők után (Kifutó, Megasztár 1–3.) még okkal hihettük, hogy a zenei tehetség felkutatása, megismertetése, befuttatása a céljuk. Aztán az évtized második felétől mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a egyre inkább valóságshow-vá formálódó műsorok sokkal inkább a műsorkészítők profitmaximalizáló törekvéseit, semmint a tehetségek érvényesülését szolgálják.

..."



10-08-28 16:15:58 - írta Giulio történésze

Avagy ki nem ellenőriz valamit ebben az országban?

Miközben a háziorvosi alapellátás körülbelül a tényleges forrás-szükséglete 50%-án van megfinanszírozva, abból is lenyúl még valamennyit az OEP, az önkormányzatok (IPA, bérleti díjak, stb.), a bérek talán a legalacsonyabbak az ágazatban, tehát a helyzet katasztrofális, az ÁSZ, szakmai irányelvek alapján ellenőrzésdömpinget készít elő, amihez például az orvosszakmai tekintetben semmiféle felkészültségük nincs meg.

A tervezet szerintem rettenetesen ciki, a politikai análerotika tipikus példája, üres duma, de felteszem, mert információ, akkor is ha valódi célja, és várható eredménye teljességgel érthetetlen. És ha most kezdik vizsgálni, ki és mikor fogja korrigálni? Ezt még Kovács Árpád szülte.

Most megmondom, hogy sehová nem fog vezetni. Menjetek külföldre...

Miközben az ÁSZ évente ellenőrzi az OEP-et, de 4 milliárd alapellátási forint eltűnését nem veszik észre, aközben elengedhetetlenül szükségessé vált a havi 6-800 ezer forintból tántorgó alapellátók vegzatúrája. Itt a szöveg , kérek mindenkit ne röhögjön:

http://www.asz.hu/ASZ/strategia.nsf/0/09360FAAB632E518C12576870053951B/$File/ASZ_terv_2010_alairt.pdf

Az Állami Számvevőszék 2010. évi ellenőrzési terve

Témasorszám: 55

Ellenőrzésért felelős főcsoport: 21. Teljesítmény Ellenőrzési Főcsoport

32. Szabályszerűségi és Teljesítményellenőzési Főcsoport

121/132/Az ellenőrzés típusa: Teljesítmény-ellenőrzés

A háziorvosi ellátás működésének és pénzügyi feltételrendszerének  ellenőrzése

Az ellenőrzés célja: annak vizsgálata, hogy a háziorvosi (házi gyermekorvosi) ellátásra fordított mintegy 80 Mrd Ft hogyan hasznosult; milyen arányban tudnak megfelelni a háziorvosok "kapuőri" elvárásnak; mekkora szerepük van a népegészségügyi és életkori szűrésekben; a finanszírozásuk és jogállásuk mennyire felel meg a velük szemben támasztott elvárásoknak.

A téma jelentősége: kormányprogramok sora fogalmazza meg azt, hogy növekedjen a háziorvosoknál a befejezett ellátások száma, mely részben növelné az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző kiadásainak hatékony felhasználását, mert csökkentené a betegek szakorvosi és kórházi beutalását. Másrészről a betegek elégedettségét is fokozná, mert rövidebb idő alatt kapnának ellátást. Az ÁSZ vizsgálja egyrészt a háziorvosok leterheltségét, szakmai felkészültségét!!!, felszereltségét és finanszírozásukat, másrészt azt, hogy a tevékenységük mekkora kiadást generál az Egészségbiztosítási Alap egyéb ellátásában (pl. a továbbküldés miatti a szakorvosi és kórházi ellátásban, a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz stb. előirányzatokban).

Előkészítés kezdetének időpontja: 2010. augusztus 23.

A helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja (a program jóváhagyása): 2011. január 3.

A jelentést megvitató elnöki értekezlet időpontja: 2011. június 27.

A tervezett kapacitás igény: 1026 ellenőri nap, ebből tervévben: 423 nap.

-------------------------------------------------------------------------

Az ÁSZ. Nem az ÁNTSZ, nem a Szakfelügyelet, az ÁSZ. Hát, ennyi. Emésszétek.

Remélem, addigra már tudni fogják a választ arra a kérdésre, amit én tettem fel nekik.:-)

Ha meg az OEP adatai alapján kutakodnak, akkor végük...:-)




10-08-28 11:30:02 - írta Giulio történésze

Egy Falus- féle, senkit nem túlzottan érdeklő körlevél:

Kérdés, hogy egyes kistérségi ÁNTSZ-ek önmaguktól elszállt egyes vezetői megtehetik-e ezt továbbra is folytatólagosan?

Van-e üzemképes országos vezetése az ÁNTSZ-nek, mert az efféle renitens beosztottakat már régen meg kellett volna regulázni. Nem ez az egyetlen országos tisztifőorvosi körlevél, amire szintén magasról tojnak a vidéki hölgyek/urak.

Ha békeidőben képtelenség fegyelmezni őket, mi lesz egy éles helyzetben? A farok fogja csóválni a kutyát?

Nekem is kevesebb gondom lenne, ha jogszabálykövető, és utasításkövető tisztifőorvosok garázdálkodnának a periférián.

Akik értik, miről írok/beszélek...

A levélhez annyit még hozzátennék, hogy az oltókör az egy helység, egy szoba, (mondjuk egy védőnői tanácsadó), ami semmiről a világon nem tud gondoskodni. Tehát a levél utolsó sorának az égvilágon semmi értelme nincsen. Persze az egésznek nincs, ha úgysem tartják be...

De miután ez az egész cirkusz az ÁNTSZ előadásában zajlik, csak végszóként ideírom, nem is vagyok meglepve. Esetleg majd jól megbünteti  valaki azt a rohadt oltókört, ha nem megy a vakcináért?  :-)

Befalazzák?

Azért nem értenek ezek a joghoz sem, mert nem tudnak magyarul. A jog igen nagy hányada szemantikai érzék nélkül követhetetlen. És hány ilyen bíró van például!

Na, ezt asszem lerágtam.

 



10-08-27 14:34:27 - írta Giulio történésze

Valamennyi háziorvosnak

Valamennyi házi-gyermekorvosnak

Valamennyi védőnőnek

Székhelyén

Tájékoztatom, hogy az OEK Epidemiológiai Programiroda jelzése alapján az oltóanyag szállító cég 2010. III. negyedévi kampány oltóanyagot kiszállítását  Intézetünk részére 2010. szeptember 1. (szerdai napon) végzi. A szállítás során az általános iskolák 6. évfolyamát végzők MMR  kampányoltásához szükséges Priorix, valamint a 7. évfolyamot  végzők Hepatitis B elleni védőoltásához szükséges Engerix B oltóanyag kiszállítása történik.

Az oltóanyagok 2010. szeptember 2-től munkaidőben átvehetők az ÁNTSZ Mezőkövesdi Kirendeltségén (Mezőkövesd, Marx K.u. 1.).

Az indokolatlan többletköltségek – hűtőlánc megszakadások – elkerülése érdekében kérjük az oltóanyag készleteket a legnagyobb odafigyeléssel kezelni. Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az oltóanyag igénylés, tárolás és felhasználás során a legnagyobb  odafigyeléssel szíveskedjenek eljárni. Az oltóanyag tároló hűtőszekrények napi kétszeri monitorozását a területen ellenőrizni fogjuk. Az oltóanyagok hűtve történő szállításáról gondoskodni szükséges.

Mezőkövesd, 2010. augusztus 27.

Tisztelettel: 

                                                                                                                Dr.  Szabó Éva

                                                                                                      kistérségi tiszti főorvos

------------------------------------------------------------------------------------------------

Azt szeretném megtudakolni, hogy az oltóanyag szállítás kinek a jogszabályban rögzített feladata?

Ha nem az ÁNTSZ-é, hanem másé, akkor annak a másnak a szállítással járó kiadásait és munkáját ki téríti meg, milyen szerződés vagy jogszabály alapján, és megállapodás hiányában mennyi is lehet ez a térítési díj?

Ugyanis én nem vagyok az ÁNTSZ szállítója. A védőnő sem az ÁNTSZ szállítója.

Ki a fene lehet az ÁNTSZ szállítója? Kinek van engedélye oltóanyag szállítására?

Ki hagyhatja el a munkahelyét munkaidőben azért, hogy esetleg az ÁNTSZ-nek fuvaros munkát végezzen?

Nem lehet, hogy a tisztfőorvosasszony, vagy akár az egész ÁNTSZ valamit nagyon félreért?

Az biztos, hogy ezt a tevékenységet az OEP megint csak nem finanszírozhatja. Akkor ki?

Ki fizet? Mennyit fizet? Arról nem is beszélek, hogy még nem válaszoltak arra sem, hogy a beadásért ki fizet?

Nem tudom, nem keltene-e kisebb feltűnést, ha elhívnék néhány  jónevű tisztifőorvost magamhoz, kollégáimhoz, hogy takarítsanak már ki, elsősorban a budiban ugye, járványügyileg, és ugyan tegyék már rendbe a kertet is, mert éppen ilyen kedvem van énnekem, de nem kapnak érte egy büdös buznyákot sem. Szépen hagyják ott a munkahelyüket munkaidőben, és jöjjenek nekem gályázni ingyé.

Ugye, hogy furcsán hangzana? Hát ez a fenti levél is furcsán hangzik NEKEM.

Persze köthetünk barterüzletet is végszükségben. Én fuvarozok, ők kiglancolják a klozetot.

 



10-08-27 08:27:56 - írta Giulio történésze

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yſa pur eſ chomuv uogmuc.

Nem látjátok. :-)

Én is csak mostanában kezdem felismerni, hogy a sok duma miatt hajlamos vagyok azt hinni, hogy nem teljes értékű, jogokkal bíró magyar állampolgár vagyok, hanem pusztán jogfosztott, rabszolgaként, ingyen is dolgoztatható bányaló, vagyis orvos, akibe mindenki belerúghat, a sajtó szidalmazhatja, a kormány fenyegetheti, stb.

Meg kell látnunk a jogainkat, és érvényesítenünk kell azokat. Ilyenkor ki kell kapcsolni orvosi mivoltunkat, mert azzal kábítanak minket állandóan, hogy nekünk kötelességünk megdögleni  a közért.

Miközben a köz ezt valóban el is várja tőlünk, és azt is elvárja, hogy MI NE ÉLJÜNK az állampolgári jogainkkal. Például a jövedelemhez, vagy a pihenéshez való jogainkkal.

Mondjunk le azokról önként. Egy jogállamban.

A dolog titka az elmélkedés és a megvilágosodás, mert abban a pillanatban, amint egy orvos rádöbben arra, hogy ő nem pária, és ugyanazok a jogok illetik meg a saját hazájában, mint bármelyik agyonvédett cigánybűnözőt, nos abban a pillanatban el lehet kezdeni használni a magyar jogrendszer adta számos lehetőséget a jogok érvényesítése érdekében.

Én például tegnap úgy döntöttem, hogy fog a tököm tovább vitatkozni az ÁNTSZ-szel, vagy a minisztériummal. Mint állampolgár, jogaiban sértett állampolgár panaszt teszek az önkormányzatnál, az ÁNTSZ-nél, a minisztériumnál, és elvégeztetem velük a munkát, mert ez nekik kutyakötelességük. Csak nincsenek hozzászokva. Ők a LAKOSSÁGI panaszhoz vannak szokva, az orvos meg nem az...Vagy mégis?

És vélhetően nem azt a cinikus negligenciát kapja egy ügyintézéssel foglalatoskodó önkormányzat, mint egy egyedül szélmalomharcot vívó orvos.

Érdekes teszt lesz ez, különösen azért, mert egyelőre az illetékes önkormányzat is levegő után kapkod.

Ők ugyanis -ez az általános nézet- nem azért vannak, hogy az orvosok jogait érvényesítsék, jogsérelmeiket orvosolják, mert az orvost nem tekintik lakosnak, állampolgárnak. Az orvos az, akit fenyegetni kell, letiporni kell, nem kell megfizetni, akit ki lehet rúgni CSAK. Pedig az orvos állampolgár.

Orvosként csak kötelezettségeink vannak. Állampolgárként viszont jogaink is.

Az orvos állampolgár.

Állampolgár.

Azoc uogmuc.

Ébresztő.



10-08-26 16:30:16 - írta Giulio történésze

Persze most sem működik, de csak azt akartam mondani, hogy ez egy ócska átverés.

Molyfing, ahogyan felénk mondják.

Nem is kell honlap. Elég lenne egyetlen e-mail cím, vagy akár most is lehet írni ezrével a leveleket ötletekkel zsúfolva a minisztérium ügyfélszolgálatának. Aki akarja, megtalálja őket.

ugyfelszolgalat@eum.gov.hu

Szóval etetni a népet egy teljesen felesleges webhely majdani beindításával, amihez semmi kedvük, ez nagyon nem jó fényt vet a minisztériumra.

Én például hónapok óta mindenfélét írkálok nekik. Partneri ötleteket, botrányokat, bűncselekményeket, hivatali visszaélések tömkelegét. Lopásokat és csalásokat.

Az más kérdés, hogy nem válaszolnak. De szerintem ezzel a hozzáállással a dereguláción sem válaszolnának...:-)

Ez ugyanis elsősorban gyerekszoba, másrészt meg törvények kérdése.

Szóval ne áltassuk egymást, a dereguláció egy szürke kis koton, még csak nem is lufi, nincs akkora. Időhúzás. Átlátszó.

 



10-08-26 14:29:50 - írta Giulio történésze

"Ha egy kofa a piacon számla nélkül ad el egy kiló krumplit, megbüntetik. Orvos esetében viszont fel sem merül, hogy számlát adjon. Néhány éve Okatootáia vádhatóságának vezetője az egészségügyi miniszter kérdésére válaszolva írásba adta: a hálapénz elfogadása a gyógyító-megelőző tevékenység keretében nem meríti ki a hivatali vesztegetés törvényi tényállását. A törvényesség legfőbb őre a rá jellemző bölcs részrehajlással járt el. Hiszen a hálapénz puszta elfogadása valóban nem vesztegetés. Eltitkolása, különösen folyamatos eltitkolása azonban adócsalás. De majd bolond lett volna szembekerülni az orvosszervezetekkel és az orvostársadalom többségével, amely fontos részét alkotta egykori pártja szavazóbázisának.

A hálapénz illendő összegéről fogalmam se volt, és ma sincs. A nővéreknek általában kétezer forintokat adtunk, hol Krisztina, hol én, hol Anikó, egy öt-hat napos kórházi tartózkodás során két-három alkalommal. Orvosnak, úgy véltem, ötezernél kevesebbet nem lehet adni, főorvosok, tudományos fokozattal rendelkezők esetében tízezer az alsó határ, kisebb beavatkozások esetén is. Aki hosszabb időn át foglalkozott a kezeléssel, annak húszezer jár. Egy komolyabb beavatkozásért eredetileg harmincezret akartam adni, de aztán látva az interneten az illető publikációs listáját, negyvenre emeltem az összeget. Mindent összevéve hálapénzre aligha költöttünk többet százötven-kétszázezer forintnál. Elosztva a betegség hónapjaival, nem nagy pénz, viszont nem is kaptunk érte semmit.

A rituálé része, hogy az ember mintegy lopva teszi le az asztalra a borítékot, aztán néz a levegőbe, mintha semmi köze sem lenne az asztalra került tárgyhoz. Az orvos pedig úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy egy boríték hever az asztalán. Olykor az orvos hallat valamilyen hangot, amiről nem tudni, köhögés volt-e vagy köszönöm. Anyám sokszor elmesélte, orvostanhallgatóként egy vizsgán professzor úrnak szólította a professzort. Az előző évet Ausztr(ál)ia egykori császárvárosában végezte, ott a Herr Professor magasabb rang volt, mint a Herr Minister. A dél-okatootáiai tanférfiú azonban nem így látta a világot. - Én magának méltóságos úr vagyok, megértette? - üvöltötte, kikelve magából. Nem kívánnám, hogy a feudális egészségügybe a feudalizmus efféle külsőségei is visszatérjenek. De azért az is abszurd, hogy egy címzetes egyetemi tanár köhécselve köszönje meg a keze ügyébe csúsztatott bankjegyet, mint egy eret vágó borbély vagy a dögönyözésben is járatos fürdőmester."



10-08-26 12:19:56 - írta Giulio történésze

TARD KÖZSÉG Önkormányzatának,

Tisztelt Polgármester úr!

A 2004. évi XXIX. Tv. 141-143. §-ai alapján az alábbi közérdekű panaszt, ÉS bejelentést teszem:

Ez év májusában tudomásomra jutott, hogy a háziorvosok által végzett három nagy szolgáltatási feladatcsoport (kötelező védőoltások, halott- kémlés, terhes- tanácsadás) OEP finanszírozása 1997-től törvényi szintű tilalom következtében megszűnt. (EbTv. 18. §. 6. szakasz).

Miután a háziorvosi szolgálat  finanszírozásban jelenleg csak az E-alapból részesül, az E-alapból pedig e tevékenységek nem finanszírozhatóak (EbTv. 18.§. 6. szakasza, 43/1997. Kr. 1. §. a), i) szakaszai), a szolgáltatás ellenértéke pedig jelenleg sehonnan nem térül meg, a gyakorlatban ingyenmunka, ingyenes szolgáltatási helyzet jött létre, amikor is a háziorvos az elvégzett munkáért sem az OEP-től, sem az Önkormányzattól, sem pedig a betegtől nem kap ellenszolgáltatást.

Ez a helyzet jogellenes (PTK) és Alkotmányellenes is. A szolgáltatásért, az elvégzett munkáért minden esetben értékarányos ellenszolgáltatás jár. 6800 háziorvos mindezért egy fillért nem kap.

Bizonyítani tudom, hogy az OEP-től kizárólag az E-alapból kapok rendszeres finanszírozást, tehát a fenti háromféle szolgáltatás ellenértéke számomra évek óta sehonnan nem térül meg. Emiatt anyagi kár ér, valamint, miután a nevesített szolgáltatásokra semmiféle hatályos szolgáltatási kötelezettségem sincs, jogbizonytalanság áll fenn a tekintetben, hogy kinek és hogyan kell az önkormányzati alapfeladatok e csoportját elvégezni, és milyen mértékű díjazás ellenében.

Tekintettel arra, hogy feladatátvállalási szerződésünk még az említett jogszabályok megszületése előtt született, és a jogszabályi módosítások kapcsán eddig aktualizálásra nem került, nem a szerződésünk, hanem a hatályos jogszabályok alapján kell a helyzetet tisztázni.

Szerződésünk azon részei, melyek jogszabályba üköznek,(pl. ilyen az ingyenes követelés) természetesen semmisek. A semmisségre pedig bárki külön eljárás lefolytatása nélkül időkorlát nélkül hivatkozhat.

Kérem tehát mindezek alapján, hogy indítson hivatalos eljárást a vonatkozó, mellékelt törvény előírásai szerint annak kiderítésére, hogy az említett, az E-alapból nem finanszírozható szolgáltatások ellenértékét ki köteles megtéríteni a jelenleg sehonnan nem finanszírozott munkát elvégző egészségügyi személyzet részére. Önök, szerződő félként, a kérdésben közvetlenül is érdekeltek, a probléma tisztázása és megoldása közös érdekünk, lakossági érdek is.

Tájékoztatom, hogy a problémakörrel megkerestem a szakmai felügyeletet ellátó ÁNTSZ-t, a NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságát is már hónapokkal ezelőtt, (május 14-én), de választ tőlük eddig nem kaptam a feltett kérdéseimre. (Vélhetően nem könnyű kérdések ezek.)

Tard, 2010. augusztus 26.

Üdvözlettel: Dr. Keszthelyi Gyula panaszos, közérdekű bejelentő.



10-08-26 06:55:16 - írta Giulio történésze

Kezemben van egy jogerős bírósági ítélet, ami az OET által elkövetett súlyos anyagi- és eljárásjogi hibák egész halmazának felsorolása után a konkrét etikai eljárásban hozott OET határozatot megsemmisítette, és érdemben is elbírálva az esetet, nem is kötelezte új eljárás lefolytatására a Tanácsot, és a költségek viselését is az OET-re hárította.

Jogi knock out.

Miután a részletekbe menő ismertetés személyiségi jogokat is sérthetne, csak a következőket emelném ki:

A bíróság egyértelműen megállapította, hogy az OET a kiszabott etikai büntetést olyan jogszabályra alapozta, ami a feltételezett vétség elkövetésekor még nem volt hatályban, tehát a bizottság  a visszaható hatály tilalmát súlyosan megsértve hozott elmarasztaló döntést.

Ez egy jogi szarvashiba és önmagában is felveti lehetőségként az OET teljes és egyetemleges alkalmatlanságát bármiféle eljárásnak csúfolt cirkusz lefolytatására .

A bíróság megállapította továbbá, hogy az eljárások során az OET titkári posztját betöltő személy, dr. Nemes Dénes jogász, mindenféle jogi felhatalmazás nélkül, hatáskörét messze túllépve nem titkári teendőket látott el, hanem gyakorlatilag a tárgyalásokat kvázi, mint az OET főügyész tagja vezette, ami a bíróság megállapítása szerint is súlyos szereptévesztés, ez a fajta gyakorlat a titkár szabályozott funkciójával összeférhetetlen.

(Ez oly mértékben nyilvánvalóan durva hiba, hogy ezt már hónapokkal ezelőtt bíróság nélkül én is megállapítottam.)

Mindebből az is következik, hogy miután a titkár "ügyészi" szerepevállalása ilyen módokon is az elnök, illetve a tanács tagjainak jóváhagyásával és beleegyezésével történt, (hiszen bármikor kizavarhatták volna őt a teremből, vagy rendreutasíthatták volna, de ezt sosem tették), hogy a tanács maga nem ismeri az általa lefolytatott eljárások során alkalmazandó alapvető jogi szabályokat, és mint egy laikus orvosmassza folytat le jogi processzusokat, térdig gázolva az anyagi- és eljárásjogi szabálysértésekben, etikai eljárásnak tituláva mindezt. Riasztó visszaélési és hibalehetőségeket rejtenek ezek a tények!

A bíróság keményen kritizálta ítéletében a bizonyítási eljárásra, a tanúk meghallgatására, a bizonyítékok értékelésére irányuló, és a panaszlott jogainak csorbítására irányuló feltűnően szakszerűtlen OET tevékenységet is, holott, mint említettem, a jogász-titkár vitte a prímet ezen eljárási cselekményekben, valamint a kiszabott büntetés, a joghátrány súlyát is messze aránytalannak tartotta a feltételezett etikai vétséghez mérten.

Talán ennyi elég ahhoz, hogy felhívjuk az illetékesek figyelmét az OET körül a kezdetek óta fennálló súlyos jogalkotási, jogalkalmazási, finanszírozási és működési visszásságokra, amik lehetővé teszik arra a fentiek alapján is nyilvánvalóan teljességgel alkalmatlan személyek részére más orvosokkal szemben akár súlyos joghátrány kiszabását is, a hibák garmadájának jogorvoslata pedig csak hosszú és költséges bírósági procedúrában történhet meg.

Említésre méltó, hogy a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottságai semmivel sem különb módon dolgoztak/dolgoznak, és ott is számtalan esetben a közigazgatási bíróságnak kellett megfékeznie a szintén jogilag teljesen laikus személyekből álló bizottságok jogtiprásait.

Az orvosi etika az orvosok mindennapi tevékenységének fontos része, a szakmai szabályokkal egyidőben, és összehagolt módon kell azokat folyamatosan alkalmaznunk.

Hiba esetén azonban -úgy látszik- az orvosok nem alkalmasak arra, hogy jogszerűen folytassanak le eljárásokat akár az etikai kódex akár az egészségügyi rendtartás alapján.

Mindkét forrás tartalmi részei is súlyos jogi aggályokat vetnek fel az alkalmazhatóságukkal kapcsolatban.

Az OET-nek mind a mai napig a de jure szabályos létezése is vitatható, ugyanígy a Rendtartás, mint hatályos miniszteri rendelet létezése is kétséges. A kérdéskör teljes, és alapos revíziót igényel, hiszen ez az egyetlen eset is bővelkedik visszaélésekben, összeférhetetlenségben, hatásköri túllépésben, és más egyéb jogsértésekben.

Ajánlom az OET-t is felügyelő minisztérium figyelmébe a fenti összefoglalást. Intézményesített jogtiprás folyik sok esetben, etikai eljárásnak álcázva, és orvosok ezreinek a jogellenes elmarasztalása is lehet már csak az eddigi három év tevékenységének a következménye.

A szakmai önfegyelmezés, mint fogalom, kínrím, megalkotható ugyan, de teljesen nyilvánvaló, hogy erre sem az Orvosi Kamara, sem az OET nem alkalmas, legalábbis a jelenlegi szerkezetében, etikai kodifikációs és jogi környezetében.

A most elemzett esetben vélelmezhető, hogy maguk az OET tagjai is vélhetően súlyos etikai vétségeket követtek el az eljárás során, hiszen maga a bíróság ítéletében megállapította magatartásuk jogellenes voltát. Amennyiben elfogadjuk, hogy a Rendtartás létező jogszabály, annk egyes pontjait is nagy valószínűséggel megsértette a testület.

Az említett ügy tárgyalási jegyzőkönyve egy inkvizíciós rémálom.

Dr. Nemes Dénes titkár eljárási magatartása pedig dokumentáltan minősíthetetlenül és durván sérti a panaszlottnak a tisztességes eljáráshoz való alapvető jogát.

Ez egy tisztességtelen, etikátlan, és jogellenes etikai eljárás volt. Ennyire futja az OET részéről...

Vajon hány ilyen eset lehetett még, ahol a ledózerolt orvosban nem volt elég bátorság, makacsság, vagy egyszerűen pénz okán nem fellebbezett...Kínos.

Nyomatékosítja a fent elmondottakat, hogy más egyéb törvénysértésből kifolyólag az OET ellen bűncselekmény alapos gyanúja miatt nyomozás és büntetőeljárás van folyamatban.

Természetesen megilleti őket is az ártatlanság vélelme, azonban mindenesetre legalábbis groteszk szituáció, hogy egy büntetőeljárás alatt álló "tákolmány" büntető célzatú jogi eljárásokat folytathat egészségügyi dolgozók ellen. A közbizalom...ugye. Ezek a személyek hatósági jogkörükben eljárva hivatalos személyek.

E tengernyi, már bizonyított hiba önmagában elég arra, hogy húzzuk a szánkat:

ezek ítélnek meg másokat?

 



10-08-25 12:40:08 - írta Giulio történésze

Mindkét hivatal folyamatosan törvényt sért. Gratulálok. Szép bemutatkozás mindkét csúcsintézmény részéről. Az egyik három, a másik két hónapja egy kukkot sem válaszol semmire.

 

2004. évi XXIX. törvény
az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról

A közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos eljárás


141. § (1) Az állami és helyi önkormányzati szervek a panaszokat és a közérdekű bejelentéseket e törvény szerint kötelesek elintézni.

(2) A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más - így különösen bírósági, államigazgatási - eljárás hatálya alá.

(3) A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.

(4) Panasszal és a közérdekű bejelentéssel bárki - szóban, írásban vagy elektronikus úton - fordulhat a tárgykörben eljárásra jogosult szervhez. A szóbeli bejelentést az eljárásra jogosult szerv köteles írásba foglalni.

(5) Ha a panaszt, illetőleg a közérdekű bejelentést nem az eljárásra jogosult szervhez tették meg, azt nyolc napon belül oda át kell tenni. Az áttételről a bejelentőt egyidejűleg értesíteni kell.

142. § (1) A panaszt és a közérdekű bejelentést a beérkezéstől számított harminc napon belül kell elbírálni.
(2) Ha az elbírálást megalapozó vizsgálat előreláthatólag harminc napnál hosszabb ideig tart, erről a panaszost (bejelentőt) a panasz (bejelentés) beérkezésétől számított tizenöt napon belül - az elintézés várható időpontjának egyidejű közlésével - tájékoztatni kell.
(3) Az eljárásra jogosult szerv a panaszost, illetőleg a közérdekű bejelentőt meghallgathatja, ha azt a panasz, illetőleg bejelentés tartalma szükségessé teszi.
(4) Az eljárásra jogosult szerv a vizsgálat befejezésekor a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről - az indokok megjelölésével - köteles a panaszost, illetőleg bejelentőt írásban vagy elektronikus úton haladéktalanul értesíteni.
(5) Az írásbeli értesítés mellőzhető, ha az elintézésről a jelen lévő panaszost, illetőleg bejelentőt szóban tájékoztatták, és a tájékoztatást tudomásul vette.
(6) A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon panaszos, illetőleg bejelentő által tett ismételt, továbbá a névtelen bejelentés vizsgálata mellőzhető.
(7) A panasz vizsgálata mellőzhető a (6) bekezdésben említett eseteken kívül akkor is, ha a panasztevő a sérelmezett tevékenységről (mulasztásról) való tudomásszerzéstől számított hat hónap után terjesztette elő a panaszát. A tudomásszerzéstől számított egy éven túl előterjesztett panaszt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.
143. § (1) A panasz, illetőleg a közérdekű bejelentés alapján - ha alaposnak bizonyul - gondoskodni kell
a) a jogszerű, illetőleg a közérdeknek megfelelő állapot helyreállításáról vagy az egyébként szükséges intézkedések megtételéről;

b) a feltárt hibák okainak megszüntetéséről;
c) az okozott sérelem orvoslásáról, továbbá
d) indokolt esetben a felelősségre vonás kezdeményezéséről.
(2) A panaszost, illetőleg a bejelentőt - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - nem érheti hátrány a panasz, illetőleg a közérdekű bejelentés megtétele miatt.
(3) A panaszos, illetőleg a közérdekű bejelentést tevő személyes adatai - a (4) bekezdésben foglaltakon túlmenően - csak a bejelentés alapján kezdeményezett eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatóak át, amennyiben e szerv annak kezelésére törvény alapján jogosult, vagy az adatai továbbításához a bejelentő egyértelműen hozzájárult. A bejelentő adatai egyértelmű hozzájárulása nélkül nem hozhatók nyilvánosságra.
(4) Ha nyilvánvalóvá vált, hogy a bejelentő rosszhiszeműen járt el, és ezzel bűncselekményt vagy szabálysértést követett el; másnak kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, adatai az eljárás kezdeményezésére, illetőleg lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére átadhatóak.

-------------------------------------------------------------------------------

Mind az ÁNTSZ, mind pedig az igen tisztelt NEFMI xarik a fejemre, ezzel együtt a fenti törvényhelyet is megsértik. Esküt is tettek erre a törvényre (is).

Vajon mi lehet az oka ennek az összehangolt, egyetemleges kussolásnak?

 



10-08-25 07:22:03 - írta Giulio történésze

Tisztelt Elnök Úr!

Az OEP pénzkezelési gyakorlatának soron kívüli vizsgálatát kérem Öntől.

Az ok, hogy az OEP belső útvesztőiben évente körülbelül 4 milliárd forint költségvetési pénz követhetetlenül eltűnik.
Állampolgári megkeresésre az OEP Jogi Főosztálya azt a választ adta, hogy e pénz felhasználásáról nem tudnak érdemi információval szolgálni.

Ez önmagában is skandalum, de ezt az OEP ráadásul még be is ismeri.
A fenti hatalmas összeg egy hányadának a háziorvosi feladatok E-alaptól szigorúan elkülönített finanszírozásaként kellene megjelennie (EüTv. 142. §.), tekintettel arra, hogy e feladatcsoportot az OEP az E-alap terhére nem finanszírozhatja, (EbTv. 18.§. 6. szakasza),
valamint e nevesített feladatokra szerződést sem köthet. (43/1999.Kr. 1. §. a), i) pontjai alapján.)

Az E-alapból ugyanis kizárólag az EbTv. 10-17. §-aiban felsorolt tevékenységek finanszírozhatóak.
Ezen általunk rendszeresen végzett egyéb feladatok (kötelező védőoltások, halottkémlés, stb.) pedig ott nincsenek felsorolva.

Tehát mi, háziorvosok elvégezzük a szakmai jogszabály által (EüTv, 4/2000 EüM, stb.) feladatunkként megjelölt tevékenységeket.
A Kincstár átutalja az erre a célra elkülönített fenti összeget az OEP számlájára.
Ez az OEP beszámolóban bevételként fel is van tüntetve. 3900 millió forint.
Az OEP azonban ezt a pénzt nem továbbítja felénk. Mi bizonyíthatóan kizárólag az E-alapból kapunk OEP finanszírozást.
És, mint említettem, az érintett tevékenységek finanszírozására az OEP nem is köthet „finanszírozási” szerződést.

Azonban az alapellátás egy fillért sem lát ebből a pénzből, az OEP Jogi Főosztálya pedig sajnálattal közölte, hogy nem is tudnak elszámolni tételesen e költségvetési pénzekkel. Ez egy nagyon gyámoltalan levél volt egyébként…

Állításuk szerint ők a költségvetési pénzt összekotyvasztják az E-alappal, ami a fentiek szerint természetesen teljességgel jogellenes lenne.

Az ügyben Köteles László kollégámmal párhuzamosan büntetőfeljelentést tettem a Legfőbb Ügyészségnél, ahol a dologból sajnos egy kukkot nem értenek.
Unikum. Ritka. Kényelmetlen…

A feljelentéseket elutasították,, azonban az eljáró ügyész is utalt arra, hogy az OEP pénzkezelése -bár jogellenesnek tűnik ! - véleményük szerint nem valósít meg semmiféle BTK tényállást. Persze, mivel nem értik, miről szó, akár tévedhettek is.
Semmiféle kísérletet sem tettek a probléma körültekintő átvizsgálására.

Ez a mostani mail csak egy rövid, vázlatos tájékoztató, az ügyben a NEFMI is vizsgálatot folytat, hónapok óta, de nem nagyon akarózik nekik sem válaszolni. Az OEP véleményem szerint 6800 háziorvos folytatólagos konkrét anyagi érdeksérelmét okozza ezzel a pénzkezelési gyakorlatával.

Az összeg bruttó mértéke pedig a különösen nagy kategória.

A dolog külön érdekessége, hogy bár az ÁSZ minden évben ellenőrzi az OEP pénzügyi tevékenységét, ez a 4 milliárdos tétel azonban ennek ellenére sem jut el a céljához.
Legalábbis ez pénzügyi kimutatásokban a kiadási oldalon sehol nem szerepel beazonosítható formában.
Nem kizárt, hogy a bonyolult, 8-10 kapcsolódó jogszabályt magában foglaló szabályozás még az ÁSZ ellenőröket is megtéveszti, vagy egyszerűen nincs/nem volt tudomásuk a felsorolt összes jogi szabályozóról.

Köszönöm a türelmét. Amennyiben érdeklődését sikerült felkeltenem, közvetlenül is szerezhet információkat a NEFMI Jogi Főosztályáról, ahol is két hónapja törik a fejüket azon, hogy mit kezdjenek velem és a fenti kérdéseimmel.:-)

Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy az öt év alatt az OEP által okozott kárra, és a további folyamatos, jogszerű finanszírozásra egy vasuk sincs.
Mi viszont nem tudjuk és nem is akarjuk tovább finanszírozni az OEP-et. Magam részéről a nem finanszírozott szolgáltatásokat leállítottam.

Tisztelettel: Dr. Keszthelyi Gyula háziorvos

TARD



10-08-24 20:42:04 - írta Giulio történésze

Narkolepsziát okozhat egy H1N1 elleni oltóanyag

MTI

2010. augusztus 24.

Finnországban átmenetileg felfüggesztik a H1N1-vírus által okozott új típusú influenza elleni egyik oltóanyag, a Pandemrix használatát, mivel úgy találták, hogy az esetleg narkolepsziát (alvászavart) idézhet elő a gyermekeknél.

Idén Finnországban szokatlanul nagy számban, összesen tizenöt gyermeknél állapítottak meg narkolepsziát, akik valamennyien megkapták a GlaxoSmithKline által gyártott oltóanyagot. Hat esetben időbeli összefüggést is ki tudtak mutatni a védőoltás beadása és az alvászavar tüneteinek megjelenése között.
hirdetés

A szomszédos Svédországban augusztusig hat hasonló esetet regisztráltak.

A Pandemrix-oltóanyagot már mintegy 90 millió embernek adták be világszerte a H1N1 vírus okozta fertőzés elleni védekezés céljából.

A világ egyik vezető gyógyszeripari vállalatának az új típusú influenza elleni készítményét egyébként tavaly óta már Ausztriában sem alkalmazzák, mivel használatakor különböző komplikációk léptek fel kisgyermekeknél.

A narkolepszia az alvás-ébrenlét szabályozásának egyik zavara. Legfőbb jellemzője az állandó fáradtság és álmosságérzés leküzdhetetlen nappali alvásrohamokkal.

-----------------------------------------------------------------------------------------

Nálunk semmiféle regisztrált mellékhatás...:-)

 

 



10-08-24 20:17:19 - írta Giulio történésze


"Balázs Péter a belföldi mobilitás program hibáiról, illetve több volt kormányzati terv szakmai megalapozatlanságáról is szólt.
A kutató kiemelte, hogy az orvosbevándorlás hazánkban jelentős tényező. Ami pedig a kivándorlást illeti, fontosnak tartja, hogy e témáról higgadt és tárgyilagos, a statisztikai adatokra, tényekre alapozó elemzések szülessenek a média szenzációhajhászó kijelentései helyett. Meglátása szerint jelentős probléma az orvosmigráció, de a paraszolvencia is az, ám erről szerepéhez képest továbbra is kevés szó esik."



10-08-24 07:22:56 - írta Giulio történésze

Olvasom, hogy a pedagógusoknak is bért kellene emelni, de arra sincs pénz...Kac, kac...

Úgy gondolom, hogy az alapvető konfliktusokat inkább a problémakör sajátosan egyoldalú megközelítése okozza.

Tudniillik értékarányos bérezést nem csak úgy lehet kialakítani, hogy az elvégzett  nyolc órás munkát tisztességesen megfizetik, hanem úgy is, hogyha nincs elég pénz, akkor a gyenge bérezéshez kell igazítani az elvégzett munka mennyiségét, idejét.

Ez egyszerű egyenes arányosság, akinek megvan a nyóc átalányos, az még esetleg emlékszik is rá. És persze a dolog nem csak a pedagógusokra vonatkozik.

Ha valakinek nincs pénze egy kiló sertéskarajra, akkor nem vásárol csak 20 dekagrammot, igaz? Ha a piacgazdaságra átállított kapitalista Magyarország aktuális kormányzata nem tudja megvásárolni az értelmiség 8 órás teljesítményét, mert nincs pénze, akkor a jelenlegi bérekhez kell igazítani a munkaidőt. Tehát a pedagógusok esetében le kell csökkenteni a napi munkaidőt kb. 6 órára, orvosoknál mondjuk kettőre.

Ez azonnali reálbéremelést jelent a Gógl Árpád által megígért 400%-os mértékben, igaz, hogy 12 éve áltatott bennünket ezzel...Rögtön közelebb kerülnénk Európához. Eközben az OEP a zárt kasszára mutogatva nem fizet semmiért se háziorvosnak, se kórháznak. Jó, nincs pénz, akkor ne vásároljon. Ennyi.

Amikor pedig majd már jobban megy gazdaság, és lesz pénze az államnak több szolgáltatást/teljesítményt vásárolni, akkor leülünk, és megbeszéljük, nekik ennyi pénzük van, nekünk ennyi eladható munkateljesítményünk. Addig ne várják tőlünk, hogy hitelezzünk nekik. Én 33 éve hitelezek. Elég volt. Nincs több Békekölcsön.

Ugyanis ez az a piacgazdaság, amiről az Alkotmány beszél nekünk. Csak annyit tudok vásárolni, amennyire futja a pénzemből. Értelemszerűen ez az államra is igaz kell legyen.

Nem normális dolog, nem igazságos, hogy az állam széttárja a kezét és azt mondja: ennyi pénzem van, te ezért dolgozz nyolc órát, messze a munkád értéke alatt fizetve. Miért? Csak.

Ezen az alapon én is mondhatnám az áramszolgáltatónak: ennyi pénzem van, de kérem a teljes havi áramszükségletemet. Ettől persze mindenki kiakadna igaz?

Az áramszolgáltatónak ugyanis joga van a teljesítményarányos bevételhez, költségei megtérüléséhez, sőt, 8% profithoz is. Szerintem egy ápolónő, egy orvos, egy tanár fontosabb, mint az áramszolgáltató. De legalábbis ér annyit.

Hát, én semmi mást nem javasolok, csak ugyanezt az elvet, a piaci verseny elvét (Matolcsy) alkalmazni szektorsemlegesen.

A csóró állam ezért ne akarjon folyamatosan drága és magas színvonalú egészségügyi szolgáltatást nyújtani, mert állítólag nincs rá pénze. Tehát egyszerűen nem képes megvenni a folyamatos üzemet.

Akkor meg vegyen kevesebbet. Vagy költsön kevesebbet másra, hadseregre, GYES-re, GYED-re, nemzetiségi firlefrancokra, bankkonszolidációra, Simor Andrásra, minisztériumi léhűtők hadára. Már annyi az államtitkár, hogy elbotlunk bennük. Prioritások. El kell dönteni, mi az, ami valóban fontos. És oda csoportosítani a forrásokat. A nemzet erőforrásait.

Ha az oktatás, az egészségügy stratégiai ágazatok, akkor ott kell  erőlködni a fizetésekkel is. Nem értéktelen, hülye adatbázisokat ígérgetni például orvosoknak értékarányos jövedelem HELYETT.

Azt hiszem, megértettem a piacgazdaság lényegét, most már csak az kell, hogy a kormány is megértse.

Az uniós fizetés negyedéért az uniós munka negyedét lehet megvenni. Capisci?

Az Unióban vagyunk.



10-08-23 21:36:10 - írta Giulio történésze

 

Az egész történet elolvasható.

Hiányolja a managert, aki pedig végig ott volt a szemük előtt: a háziorvos.

 



10-08-23 21:28:37 - írta Giulio történésze

Az eset áldozatainak egészségügyi adatairól nem nyilatkozhatna a kórházigazgató, vagy a családsegítő.

Ez az egész egy rendőrségi feljelentést érdemel, egészségügyi adattal való visszaélés gyanújával.

Ki vállalja a feljelentést?



10-08-23 16:47:48 - írta Giulio történésze

Itt vannak az MR1-Kossuth déli műsorából az interjúk.

Ezekben érthetetlen és értelmetlen indokokkal igyekeznek magyarázni a lehetetlent magasan képzett, racionálisan gondolkozó ... ugynevezett orvosok...

Papp Magor és Csiba Gábor is meghülyült a nagymelegben?

Csiba Gábor jogosan nem talál pszichiátert - az általa ajánlott fizetés kevés.

Ha sokat ígérne, lenne orvos.

Gyerekek, miért nehéz ezt beismerni? :)

 

 

Az adatbázist pedig Walaki jóóó sok pénzért legyártja. Ez is egy lenyúlás, nyilvánvaló. ÁSZ vizsgálatot érdemel.



10-08-23 15:05:15 - írta Giulio történésze

20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet

az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről.

Agyrém....Arról megint szó nincs, hogy ki fizeti ezt az ökörséget. Mert addig ugye bekaphatják, amíg nem fizetnek.

Pláne, hogy a saját macskámat használom a rágcsálók elleni védekeezésre. Azmeg nincs ingyé.

Értelmezni nem lehet. Betartani nem lehet. EZt is le fogjuk xrni, mint a többit.

DE AZ ÁNTSZ már ellenőrzi. Hogy mit, azt ők sem tudják, de nyilatkozni kell írásban, hogy minden OK.

Majd nyilatkozunk.

Nem ártana egyébként jogszabályt MAGYARUL írni. Érthetően írni, ésszel írni.

Réthelyi, Réthelyi, nem ezt igérted...

Takarítani kellene, sokadszorra mondom, a rengetegt szemetet kisöpörni.

T. ÁNTSZCS!

Jelentem, hogy az alábbiak rendben vannak. (Figyejjé haver, magyar jogszabály):

a) surveillance:

aa) nosocomiális surveillance,

ab) mikrobiológiai surveillance,

ac) antibiotikum rezisztencia surveillance,

ad) antimikrobiális szerek felhasználásának és hasznosításának surveillance-e;

b) az egészségügyi ellátás folyamatainak - fertőzés kialakulása szempontjából történő - elemzése, a kockázati tényezők meghatározása, a kockázatok minimalizálására irányuló helyi szabályozás kialakítása, bevezetése, valamint a végrehajtás ellenőrzése;

c) megelőző tevékenység:

ca) az a) és b) pontban leírt tevékenységek adatainak elemzése alapján helyi fertőzés-megelőzési stratégiák kidolgozása, a megvalósítás monitorozása és felügyelete,

cb) a megelőző óvintézkedések és az izoláció szabályainak kidolgozása, a megvalósítás monitorozása és felügyelete,

cc) környezeti infekciókontroll,

cd) a fertőtlenítés folyamatainak szabályozása, a megvalósítás monitorozása és felügyelete,

ce) a steril anyag-eszköz ellátás módjának, folyamatainak szabályozása, a végrehajtás felügyelete,

cf) a külön jogszabály szerint egészségügyi kártevőnek minősülő rovarok és rágcsálók elleni védekezés felügyelete;

d) a külön jogszabály szerint bejelentendő fertőző megbetegedések és a szolgáltatónál felderített sporadikus nosocomiális fertőzések regisztrálása, a szolgáltatónál felderített egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések járványügyi kivizsgálása, a szükséges járványügyi intézkedések megtétele, végrehajtásának felügyelete;

e) a halmozottan előforduló fertőzések kivizsgálása, a járványok megelőzése/felszámolása, szükséges járványügyi intézkedések megtétele, végrehajtásának felügyelete;

f) közreműködés a helyi antibiotikum politika kialakításában az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia kialakulásának megelőzése érdekében;

g) az egészségügyi dolgozók fertőzéseinek megelőzésére irányuló tevékenységek szabályozása, a végrehajtás ellenőrzése;

h) a katasztrófa-, illetve pandémiás tervek kidolgozásában való részvétel;

i) az egészségügyi dolgozók infekciókontroll tevékenységekkel kapcsolatos tervszerű képzése, továbbképzése;

j) az a)-g) pontban leírt tevékenységeket tartalmazó infekciókontroll terv elkészítése.

(2) Az (1) bekezdés c) és i) pontjában fogalt tevékenységek végrehajtását az egészségügyi szolgáltató szervezeti egységenként évente legalább egy alkalommal megvizsgálja és ezt dokumentálja.

Csodálatos részlet.:-)

Én nem értem ugyan, de nem is érdekel. A Micu meg szereti az egeret. Csak lusta.

Motiválni kell valamivel...őt is.



10-08-23 08:31:40 - írta Giulio történésze

Soron kívüli vizsgálatot kezdeményeztem a fenti hivatalnál az OEP berkein belül évente elpárolgó 4 milliárd forintos költségvetési összeg feltalálása céljából, az ugyanis nagyon hiányzik az alapellátásból.

Fejleményekről majd, ha lesznek.



10-08-23 07:51:20 - írta Giulio történésze

Van olyan VÁROS, ahol a nyugdíjas korú háziorvos kolléga egy éve ingyen árulja a praxisát. Havi OEP bevétele 850 ezer forint.

A város vezetése az esetleg ott letelepdő orvosnak 3 millió forint segítséget is felajánlott.

Senkinek nem kell a praxis.

Akkor segít egy jó adatbázis? Nem, nem segít. Ugyanis mi tudjuk, hol vannak üres állások, évek óta üres állások. Azért nem megyünk oda, mert azt is tudjuk, hogy miért üresek.

Ehhez nekünk nem kell a minisztérium csúcskategóriás ötlete. Ugyanis tudunk valami mást.

Nincs paraszolvencia, ellentétben a sajtóközlésekkel.

Az átlag magyar praxis TB finanszírozása 800 ezer forint körül van.

Medgyasszai Melinda asszony egyszer egy Veszprém megyei OEP értekezleten elmondta, hogy a praxisok rentábilis működtetéséhez (hogy ne legyen élből veszteséges), legalább 1.5 millió forintra lenne szükség havonta. Ő pedig egy OEP igazgató, szerintem ehhez azért ért. A MOK ugyanekkora összeget számolt ki. A minisztérium pedig elfelejtett számolni.:-)

Tehát az adatbázis "vonzását" semlegesíti a súlyos alulfinanszírozottság, senki nem indít ma már biztosan veszteséges vállalkozást.

Miután pedig a minisztérium világosan deklarálta, hogy pénz nincs, így hülye orvost se nagyon keressenek. Az adatbázis egy kétségbeesett ötlet, ostobán kommunikálva. Sokat árt az államtitkárságnak, morgunk is meg röhögünk is rajta.

Olyan finanszírozás kell, ami megélhetést, tisztességes jövedelmet, és a fejlesztésekhez szükséges profitot is tartalmaz, utalok Matolcsy zseniális kijelentésére a háziorvosi praxisok közötti piaci versenyre vonatkozóan.

Veszteséges vállalkozások nem tudnak versenyezni.

Ezért ilyeneket épeszű orvosok semmiféle csinos adatbázis alapján nem fognak indítani.

Kizárólag pénzhiány okán keletkezett kérdéseket nem lehet nevetséges lózungokkal megválaszolni. Ez az adatbázis egy rettenetes baklövés. Pláne, hogy még nyilvánosságra is került. Nem kell minden hülye harántimpulzust azonnal kilökni a köztudatba.

Tetszik, vagy nem, az ágazatba pénz kell. Minden egyéb, vonzerőre utaló ígérgetés az olcsó duma kategória.

CSAK a pénz lehet a pénzhiány ellenszere. Ha nem lesz pénz, a szabadesés folytatódik.

Hogy mi unjuk, az már régen nem titok. Ám a lakosság is egyre jobban unja. Mi kiszállhatunk. A betegek maradnak a befőttben.



10-08-22 12:14:07 - írta Giulio történésze

 

"Egységes központi adatbázissal segítené az orvosok elhelyezkedését, az egészségügyi munkaerő-közvetítést a kormány."

 

----------------------------------------------------------------

Ez ismét egy pótcselekvés, a tehetetlenség maszkolása.

Aki akart, az eddig is el tudott helyezkedni Magyarországon egészségügyi dolgozóként.

Az államtitkárság szemmel láthatóan úgy kerüli a "megfelelő szintű jövedelem" kifejezést, mint ördög a tömjénfüstöt. A vonzást ismerik, mi meg a taszítást.

Az adatbázis zseniális "terve" csak arra jó, hogy az orvosok talán könnyebben válogathatnak a xarabbnál xarabbul fizetett, és éppen ezért ÜRES álláshelyek között.

Ha ezzel megversenyeztetünk egy német, svéd, norvég, vagy angol fizetést, mobilis kollégánál nem kétséges, hogy nem az adatbázisból akar majd megélni, hanem a fizetéséből.

Az adatbázis ugyanis a piacon nem működő fizetőeszköz. Felsorolja majd, hol nem lehet kapni kenyeret.:-)

Szánalmas. Legalább hülyének ne nézzenek minket.

A kirúghatatlan minisztériumi léhűtők pedig megint kapnak olyan feladatot, aminek sem célja, értelme, sem haszna nincs. Ők tehetnek úgy, mintha dolgoznának valamin. A nagy semmin. Csak ők, ellentétben az orvosokkal, jó fizetésért.

Javaslom az Ügyvédi Kamara díjtételeit, esetleg a bírói munkakör közismerten nem alacsony jövedelmi viszonyait alkalmazni vonzó eszközként. Az adatbázist még csak fel sem lehet dugni.

 

Akkor lesz vonzó az egészségügyi pálya, ha a magyar rezidensi helyekre pályáznak frissen végzett amerikai, angol, francia, német vagy japán orvosok. Ennek nyilvántartására még csak külön adatbázisra sincs szükség.

 



10-08-20 09:59:09 - írta Giulio történésze

"A svéd kormányhivatalok mindegyikében van adatszoba: ide térhet be az állampolgár, ha szüksége van valamilyen, az adott intézmény működése során keletkezett adatra.

A valamilyen szó tágan értelmezendő: a munkatársak taxiszámlájától a miniszterelnök hivatali levelezéséig minden megtekinthető információnak számít.A svéd államnak százötven éve nincsenek titkai a saját polgárai előtt, s ez a jelek szerint nem rontja az államigazgatás hatékonyságát: a korrupció ritka, a stabilitás legendás, az állam hivatalnokai pedig nem a gyanakvás, hanem az együttműködés légkörében szolgálják (ki) az ügyfeleket." Ha valaki mondjuk korán érkezik a kormányfő hivatalának adatszobájába, előbb olvashatja el a miniszterelnöknek címzett aznapi e-maileket, mint maga Fredrik Reinfeldt.



10-08-19 21:14:19 - írta Giulio történésze

"Hatalmas lélegzetet vett Köszeg Ferenc, hogy az ÉS-ben megrajzolja a szinte lehetetlent: Anikó, a felesége halálát. Pontosabban az oda vezető kálváriát a hazai egészségügy útvesztőiben."

 

------------------------------------------------------------------

Kis magyarázat: Kőszeg Ferenc az SZDSZ egyik alapító tagja, később országgyűlési képviselő. A Magyar Helsinki Bizottság elnöke 2007-ig.



Régebbiek | Végére »
« 2010. július 2010. szeptember »