10-07-27 13:45:31 - írta Giulio történésze

Augusztus 1-én jogszabálymódosítás lép életbe a jogosítvány érvényesítéssel kapcsolatosan.

Egyrészt a cukorbetegek, szemüvegesek, nagyothallók, alkoholisták, vagy volt alkoholisták, bizonyos szívbetegek esetében, idegrendszeri, pszichiátriai, mozgásszervi károsodásban szenvedőknél az illető csak akkor kaphat "alkalmas" minősítést, ha ehhez megfelelő, friss szakorvosi leletet csatol.

Tekintettel arra, hogy a gépkocsit vezetők nagy része pár nappal a lejárat előtt szokott jönni hosszabbítani, szinte biztos, hogy a több hetes szakrendelői előjegyzések miatt lejár a jogosítványuk, és nem vezethetnek addig, amíg meg nem kapják az újat.

Másrészt, miután a jogosítvány hosszabbítása/érvényesítése nem OEP finanszírozott tevékenység, ezért az állampolgároknak az én jogértelmezésem szerint az ehhez kapcsolódó kötelező szakorvosi vizsgálatokért IS fizetniük kell, mert nem gyógyító-megelőző ellátásokról van szó.

Nem akarom az összes lehetséges kombinációt felvázolni, gyengén látó cukorbeteg, akinek volt infarktusa is, az ugorhat a Dunába, mert hónapokig nem lesz jogosítványa, és akkor is csak nagyon drágán.

Szerintem. De ha valaki esetleg tájékoztatná a lakosságot is arról, hogy nem így van, én tévedek, azt megköszönném. Jó lenne, ha tévednék.

Mert minderről a pácienseim csak akkor fognak értesülni, mikor jönnek. A jogszabályról fogalmuk sincs, egyébként a REP-nek sem, mert ma felhívtam őket tanácsért, de szokás szerint erről senki nem tud semmit.

Azt sem tudják, hogy hatályosulni fog ilyen jogszabály.

MINDENKI a minisztert fogja anyázni. Ez fix. Mi is. Pedig nem ő tehet róla...

A Kasszaorvosi Szervezet még júniusban jelezte a minisztériumnak -egyebek között- e jogszabály várható nem kívánatos következményeit is. Tehát tudnak róla, és ha hatályba lép, akkor azért mert ezt akarják, hogy hatályba lépjen.

29/2010. (V. 12.) EüM rendelet
a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet módosításáról

A jogszabály egyik megalkotója állítólag dr. Füredi Gyula fő-fő miniszteri tanácsnok, a minisztérium Jogi Főosztálya szerint, ő vett benne részt a jogászokkal együtt, még a bolsevik uralom alatt.

Gratulálunk Füredi kollégának.:-)


Eddig 31 komment érkezett ()

  • 1.   (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 14:28

    Ha elkallódott volna június elején..........már akkor konkrétan szóltunk:

    Dr. Réthelyi Miklós miniszter úrnak,
    Nemzeti Erőforrás Minisztérium
    Budapest

    Tisztelt Miniszter Úr!
    Ahogyan az Miniszter Úr számára is ismert, a magyar háziorvosi (és más egészségügyi alap-) ellátók jelentős kihívásokkal néznek szembe nap mint nap – gondoljunk csak a humánerőforrás-hiányra, az ebből fakadó túlhajszoltságra, a praxisok gazdálkodási sajátosságait és szükségleteit figyelmen kívül hagyó finanszírozásra.
    A Nemzeti Együttműködés Programja kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi alapellátás évtizedes problémáinak megoldására. E levelemben azokat a tennivalókat foglalom össze, amelyek a Kasszaorvosi Szervezet megítélése szempontjából a háziorvosok mindennapi feladatellátása szempontjából elsődlegesek, és amelyek terén gyors, érdemi előrelépést szükséges elérni.
    1. Az erre vonatkozó törvényi előírások alapján 2009-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elkészítette a finanszírozási szerződések általános szerződési feltételeinek (ÁSZF) tervezetét. A tervezet több ponton elmozdulást jelent az eddig hatósági fölérendeltséget tükröző egészségbiztosítói pozíciótól a törvény által megkövetelt szerződéses partnerség irányában, azonban továbbra is aszimmetrikus helyzetet tart fenn. Nem rendezi megfelelően egyebek mellett a kölcsönös adatszolgáltatás, a szerződésmódosítás, a vitarendezés, az ellenőrzés kérdéseit. A Kasszaorvosi Szervezet jogi tanácsadója, Dr. Kovácsy Zsombor ügyvéd segítségével elkészítette az alapellátók (háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok) véleménye szerint tárgyalási alapként elfogadható változatát a finanszírozási szerződések általános szerződési feltételeinek, amelyet készséggel Miniszter Úr, illetve Munkatársai rendelkezésére bocsátunk Álláspontunk szerint az ÁSZF bevezetése csak akkor támogatható, ha az – a jogszabályi rendelkezések áttekintésével, szükség esetén újraszabályozással együtt – elősegíti a Kormányprogramban is lefektetett elvek érvényesülését a működőképes háziorvosi rendszer érdekében.

    2. A regionális egészségbiztosítási pénztárak 2009-ben jelentős erőket mozgósítottak az alapellátási szolgáltatók pénzügyi ellenőrzésére. Ezeket az ellenőrzéseket a kötelező egészségbiztosítási ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) határozza meg, azonban lefolytatásuk részletei nem kimunkáltak. Ennek következtében az ellenőrzések körében nem egyszer túlkapások, a regionális pénztárak által alkalmazott elvek közötti különbségek tapasztalhatók. A Magyar Orvosi Kamara elnöke többször élt kifogással az egészségügyi miniszter felé az ellenőrzések miatt, a Győr-Moson-Sopron megyei háziorvosok pedig egészségügyi jogász segítségével elkészítettek egy módszertani javaslatot a korrekt ellenőrzések érdekében. Időközben az egészségbiztosító is készített útmutatót, valamint a regionális pénztárak is kiadnak tájékoztatásokat a témában. Továbbra sincs azonban a szolgáltatók számára elfogadható, jogszerű talajon álló, alkalmazott segédlet az ellenőrzésekhez, amelyek így egy-egy kiválasztott háziorvos adóellenőrzéseket megszégyenítő alaposságú, ugyanakkor megkérdőjelezhető jogszerűségű (több esetben bíróság előtt már megtámadott) tetemre hívásaként jelennek meg az egységes ellenőrzési gyakorlat helyett.
    3. Régóta vitatott, és korántsem rendezett téma a kötelező egészségbiztosítás keretében nem finanszírozott, térítésköteles ellátások problémája. A háziorvosok számos olyan tevékenységet végeznek, amelyek részben az állami költségvetésből, részben a páciens által finanszírozandók. Az állami feladatok esetében az Egészségbiztosítási Alap kap ugyan a központi költségvetésből egy évi néhány milliárd forintos összeget, azonban ennek a további sorsa, a szolgáltatókhoz való eljuttatása nem mutatható ki a finanszírozásban. A különböző szakvélemények, látleletek, nem kötelező védőoltások esetében pedig maguk a jogszabályok is megkérdőjelezhetőek, következetlenek, a gyakorlatban pedig az egyébként is számos feszültségtől terhes orvos-beteg kapcsolat további konfliktusait idézi elő a köztudatba be nem ivódott költségekre való figyelmeztetés, e tételek megfizettetése – mivel jobbára semmilyen tájékoztatást nem kap a lakosság ezekről a szabályokról.
    !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezen a helyzeten tovább rontott a 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet közeljövőben hatályba lépő módosítása, amely a járművezetői alkalmassági vizsgálatok szabályait módosítja, többek között (az egészségbiztosító által nem finanszírozott) szakorvosi véleményezést is érintően. Szükségesnek látom a módosítások hatálybalépését megelőzően a teljes körű lakossági tájékoztatást, illetve a kérdéskör egészének átfogó rendezését, valamint őszinte szembenézést a nem finanszírozott ellátások ellentételezésének szükségességével.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    4. A háziorvosi feladatellátás szempontjából jelentős terhet jelent az, hogy az adott havi ellátások, ellátottak után csak a rákövetkező 3. hónapban történik meg a finanszírozás. Ez az indokolatlan késlekedés a betegek átjelentkezéseinek kezelése, illetve a praxis-átadások szempontjából is problémát okozó holtidőt eredményez, szükségesnek tartjuk a jogszabályi háttér újraértelmezését, egyértelmű újraszabályozását a legalább 1 hónappal rövidebb átfutási idő érdekében.
    A Kasszaorvosi Szervezet az ország legkülönbözőbb pontjain dolgozó több száz tagja tapasztalataira támaszkodva a felvetett és egyéb, az alapellátást érintő kérdéseket illetően Miniszter Úr és Munkatársai konstruktív partnere kíván lenni.
    Kérem Miniszter Urat, hogy amint a tárca vezetésével kapcsolatos teendői ezt lehetővé teszik, személyesen konzultálhassunk Önnel, illetve Munkatársaival a közös feladatokról, a Kasszaorvosi Szervezet szakmai megalapozó, kormányzati döntés-előkészítő tevékenységben vállalható szerepéről.
    Munkájához sok sikert és jó egészséget kívánok!
    Tisztelettel

    Dr. Borsi Éva
    elnök
    Kasszaorvosi Szervezet

  • 2.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 14:36

    @RÁ Kétségtelen, szóltatok. Eredmény a minisztériumoktól eddig is megszokott. Még van 3 munkanapjuk.
    Hátha...
    Hétfőtől elszabadul a pokol...

  • 3.  drKL (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 14:41

    RÁ... at hiszem,ha a minisztérium hallgat és sunyit,akkor nekünk kell pontosan ezen ismert hibák miatt egy kész anyagot szétadnunk érdekvédett (ha más kéri természetesen nekik is) tagjainknak, hogy milyen szerződést irjanak alá...
    törvény nem tiltja,hogy a szerződő felek egyztessnek, ésaz egybehangzó akarat legyen irásba foglalva,nem a bikacsökkel elért...
    az oep jogászokról annyit, hogy inkább ne,a sóvivő meg egy homálytizedelő ...ahogy mán szoktam irni,erre mondják, hogy nyilasduma...

  • 4.  GE (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 15:20

    szóval, érdemes úgy időzíteni az új szemüveg feliratását, hogy az a jogosítvány hosszabbítás elé essen néhány nappal? ;)

  • 5.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 15:47

    @GE Ebből oltári tumultus lehet...Én ismerem a gyakorlatot.
    A rendőrség sem tud semmiről, jól elő van készítve minden...

  • 6.  frici (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 19:08

    Beesik a beteg, hogy lejárt a jogosítványa.Elküldöm szakrendelésre.Ő meg elmegy egy másik háziorvoshoz , aki e rendeletről nem tud, és szó nélkül meghosszabbítja- a kártyáját is átviszi.És én leszek a hülye mert nem vagyok hajlandó meghosszabbítani, csak leletek birtokában.

  • 7.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 19:49

    @frici Hát, ezt meg lehet ám torolni keményen...A kolléga zokogni fog, ha jól csinálod...
    Ettől ez még egy csúcshülye rendelet. De melyik nem volt az mostanában?
    Mind hülye volt.

  • 8.  cyberbubo (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 20:51

    Én javasoltam az ÁNTSz kerületi főorvosának, hogy a helyi újságban ismertessék a rendelet lényegét (van neki ilyen?) a lakossággal. A válasz: nem szükséges, mert a rendelet X ideje érvényben van (?)

  • 9.  cyberbubo (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 20:54

    Bocs, lemaradt a válasz lényege:
    "Nem szükséges a lakosság tájékoztatása. A feladat arra a háziorvosra kerül, akinél a páciens a járművezetői engedély alkalmasság megállapítása céljából megjelenik. Amennyiben a páciensnek ismert, és a jogszabályban nevesített egészségügyi problémát felvető megbetegedése(i) van(nak), úgy a háziorvos beutalóval (nevesítve: gépjármű egészségügyi alk. megállapításához) küldi célirányosan a megfelelő szakrendelésre. A véleményeket összegzi és az egészségügyi alkalmasságot (v. alkalmatlanságot, v. korlátozott alkalmasságot) ezek ismeretében adja ki.
    Korábban is így kellett eljárni, használni az OOSZI 1992-es útmutatóját."

  • 10.  cserisom (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 22:29

    @cyberbubo hát ez az ántsz vezér sem állt kétszer sorba az észosztásnál. Épp ez a baj, hogy egyik hatóság sem érti a lényeget. A szakrendelés csak és kizárólag betegség miatt kereshető fel az oep vagyis az e-alap terhére ( gondozott diabetesesnek még beutaló sem kell ) tehát a diabetologus ez esetben szakértői tevékenységet végez. Nem-e? E? De. Vagyis pénzt kérhet érte. Ha még beficcen egy kis korábbi infarkas is, újabb szakrendelői szakértés, újabb lóvé. Erre írta valaki korábban, hogy egy huszasra is rúghat az összeg a végére. A másik szépség a történetben, nemhogy a lakosság nem tud erről az orbitális baromságról hanem sok szakrendelés sem. Nálunk a REP próbált segíteni nekünk, aztán abban maradtunk, hogy ez végülis nem az ő hatáskörük. Pedig dehogynem, mert millió olyan szakrendelői vizsgálatot fognak finanszírozni, amit nem lehetne.
    Nem is tudom, csak úgy eljátszottam a gondolattal, hogy sasmadár magasságából lesz@rom a rendeletet. Ki ellenőrzi ezt? OLYEP nem, hatáskör híján. ÁNTSZ? Milyen alapon? Az apek, hogy adok-e nyugtát, ez ok. Már csak ábrahámdeügyvédúr marad, ha valami waze van. Vajon a rendelet kiötlője él-e még?

  • 11.  drKL (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 22:51

    él.. sőt nevesithető..

  • 12.  drKL (Válasz erre)
    2010. 07. 27. 23:04

    akkor előveszem a habverőmet..jön a hab a tortán...
    oep finanszirozott rendelőben nem oep finanszirozott tevékenység hogy végezhető?
    ez hogy mehet a finanszirozott betegek rovására,mivel pl. x idő egy beteg vagyis nem lehet több...
    hogy jelentik le az oep felé,mivel ugye ott német ponty van..
    mi van,ha ő küldi tovább?hogyan?
    igy elsőre..

  • 13.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 6:46

    Itt a gondok többszörösek lesznek...
    Az OOSZI útmutatója egy kalap szar. EZ meg egy jogszabály.
    De azt elhiszem, hogy ezt mondták.:-)
    Akkor boruljon a fejükre.

  • 14.  Samuka (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 10:10

    ...aztatzézfánfütyülőshétmárföldesbajonetzárascsipkésrojtosmordízomadtazebedeusát!... :-)))

  • 15.  drKL (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 10:44

    nepánikoljsamukaaszartvelünklapátotltajákmégjóhogy nemetetikmegvelünk...

  • 16.  GE (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 11:15

    @Giulio tumultus még pár napig lehet ebből. 1-e után meg ki-ki, mikor jár le a jogosítványa, fog menni szakorvosokhoz. Szerencsére a lejárat valószínűleg viszonylag egyenletesen oszlik meg időben

  • 17.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 11:24

    @GE Kicsit el vagy tájolva, ha most kér valaki időpontot, szeptember végére kap. És van akinek két-három szakvélemény is kell.
    Kardiológiai előjegyzés két-három hónap.
    Vagyis nem lesz szakvéleményük időben.

  • 18.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 11:25

    @Giulio És mindegyik 6550 forint.:-) Tudod ki fog 20 ezer forintokat fizetni szó nélkül...

  • 19.  GE (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 11:36

    @Giulio Jat. 12. § (3) A jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre.

  • 20.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 11:38

    @GE Erre nem lehet felkészülni. Ezért is írt a KSZ levelet a miniszternek, mert ez egy BAROMSÁG.
    Európában, az igazi Európában nem is kell hosszabbítani a jogosítványokat. Érdekes...

  • 21.  Talian35 (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 12:29

    @Giulio Erre én is csak 2-3 éve lettem figyelmes, mondtam magamban Te jó ég, 10 éve rá sem néztem az osztrák jogsimra, hogy mégis mikor kéne hosszabbitani....hát erre nézem, nincs is ilyen opció :-) Korlátlanul érvényes :-)

  • 22.  cyberbubo (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 13:05

    @Talian35 Ez sem igazán szerencsés megoldás. Szemész barátunk épp Ausztriát említette, hogy gyakorlatilag látási fogyatékos emberek autót vezethetnek...

  • 23.  Talian35 (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 13:16

    @cyberbubo ez igaz, viszonyitva mégsem magasabb a balesetek száma (bár azért relative sűrűn vannak akik autópályán menetiránnyal szemben próbálnak továbbjutni :-D Geisterfahrer....nem tudom hogy van magyarul :-) itthon még nem nagyon hallottam ilyet.

  • 24.  drKL (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 13:51

    a sógoroknál a vak is vezethet,nálunk meg 2 elemivel irástudtalanul...

  • 25.  frici (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 19:56

    Ma délben valamelyik rádióban azt mondta egy "illetékes elvtárs", hogy ez a rendelkezés az Eu. miatt lett bevezetve. Eukonform.

  • 26.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 20:03

    @frici Hazudott. Az Eu nem előírja.Megengedi. Nagy különbség.

  • 27.  frici (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 20:08

    @Giulio

    Hát ezért utálom én az Eu-t és a magyar vezetést..Ott bármit kitalálnak,mi többszörösen túlteljesítjük.Szinte minden területen - ami a vezetésnek jó, vagy amivel nyalni lehet a nyugatnak.
    Bezzeg amikor a túlmunkát szabályozták, azt nem lihegtük túl, ott volt mindenféle kifogás, hogy nálunk miért nem lehet betartani a javaslatokat.

  • 28.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 20:15

    @frici Vagyunk egy páran...

  • 29.  vesszentrianon (Válasz erre)
    2010. 07. 28. 21:15

    29/2010. (V. 12.) EüM rendelet

    Székely hagyatéka? Egy akna az új qrmánynak???

    De ehhez miért nem nyúltak hozzá, mint a rezidensrendelethez???

    Vagy valamiért a háziorvosokat akarják basztatni?

  • 30.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 07. 29. 6:19

    @vesszentrianon Nem tudom a választ. Mint mondtam, ritka egy barom rendelet. És üzem közben még előjöhetnek az előre nem látható szövődményei is.
    Egy biztos. A háziorvos IS hónapos késésekkel fog a pénzéhez jutni jogosítvány ügyben, hiszen meg kell várnia a szakorvosi leleteket. És még az is lehet, hogy a beteg fizet mindenhol, de mégsem lesz alkalmas.
    Ez színtiszta kibacás MINDENKIVEL. És ezt egy háziorvos találta ki. Aki viszont a minisztérium mézét nyalja. És nem a nyomorfinanszírozásból él.

  • 31.  drKL (Válasz erre)
    2010. 07. 30. 10:54

    egy ilyen kaliberben egy ilyen kaliberű bukás után TERMÉSZETESEN MARAD... jól fizettt állásban,irányitó-megmondó pozicióban...EBBŐL LESZ A REFORM EZEK A REFORMEREK...kérek menedékjogot nyámnyámföldre...

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.