A 2005. évi XC. Tv. valamennyi közfeladatot ellátó szerv részére kötelezővé tette az internetes hozzáférhetőség kiépítését, és a honlapon a közérdekű adataik, dokumentumaik letölthetővé tételét.
A törvény a végrehajtásra haladékot adott, ami 2008. július 1-én járt le.
A törvény 4.§. 5. pontja leszögezi, hogy az e törvényben foglalt kötelezettségek elmulasztása büntetőjogi és fegyelmi felelősséget keletkeztet.
Mi történt?
Sem az OET, sem a megyei ET-k nem tettek eleget ezen kötelezettségüknek, és nemhogy 2008. július 1-ig, hanem egészen 2010. március 8-ig. Ekkor is csak azért, mert a miniszter az én kezdeményezésemre intézkedett az ügyben.
A mulasztásos bűncselekmény így 2008. július 1-én befejezetté vált.
Mind az OET, mind pedig a MET-ek, elkövették a bűncselekményt álláspontom szerint.
Ez nyilvánvaló abból, hogy a miniszter kénytelen volt hivatalosan intézkedni a mulasztás megszüntetése céljából, és erről engem levélben tájékoztatott is.
Azonban a mulasztás büntetőjogi és fegyelmi részével érdemben nem foglalkozott.Holott ezt észlelnie kellett, hiszen eljárt az ügyben.
Miután a miniszter hivatalos személy, köteles lett volna az elkövetők, tehát az OET és a MET-ek ellen feljelentést tenni a nyomozó hatóságnál. Vagy bármely más hatóságnál, aki átteszi az ügyet.
Amennyiben a miniszter nem tesz feljelentést, úgy hivatali kötelezettségei közül megszegi a feljelentési kötelezettségre vonatkozót, és elvileg maga is bűnelkövetővé válik. Erre levélben fel is hívtam a figyelmét. (Hogy ne sumákolhassa el a haverok feljelentését.)
És minderről tájékoztattam a Legfőbb Ügyészt is, aki szintén hivatalos személy, és így több lehetséges bűncselekményről is értesült, egyrészt a közfeladatot ellátó ET-k bűncselekményéről, másrészt, amennyiben Székely Tamás valóban nem tett volna feljelentést, akkor a miniszter hivatali visszaélését is észlelnie kellett. Tehát az ügyésznek is feljelentési kötelezettsége keletkezett.
Az én saját amatőr feljelentésem a hivatalos személyeket nem mentesíti a feljelentési kötelezettségük teljesítése alól.
Mindennek tükrében kíváncsian várom, hogy mikor indul el érdemi vizsgálat az ügyben, és ki kit fog feljelenteni és ha igen, miért nem.
És akkor a fegyelmi felelősségről még nem is beszéltünk. Pedig az is nyilván létrejött a mulasztás okán.
Állampolgárként minden hatóságtól és hivatalos személytől elvárom, hogy jogkövető magatartást tanúsítson. Ha ők nem teszik ezt, akkor nem várhatnak el az állampolgároktól sem semmit.
Úgyhogy figyelek.
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.