Kaptam tegnap egy érdekes anonim levelet.
Azt a kérdést feszegeti, hogy egy egészségügyi minisztériumi főállású vezető köztisztviselő, 8 órás munkaidővel, Főosztályvezetői beosztásba sorolva, lehet-e egyidejűleg a SOTE egyik Intézményének főállású professzora közalkalmazottként, szintén teljes 8 órás munkaidőben, a két munkaidő hajszál pontosan fedi egymást.:-)
Legalábbis ezt tartalmazza a levél. Megnézzük.
Az érintett főosztályvezető -állítólag- a köztisztviselői megbízása mellett a beosztásával összefüggő hivatali jogkörét ellátva ugyanattól a cégtől megbízásos jogviszony keretén belül is kap munkavégzés ellenértékeként juttatást.
Nos, a kérdés érdekes, márcsak azért is, mert bizonyos pontokon mindez kapcsolódik az OET -szerintem- jogellenes tevékenységéhez, amit elég nagy intenzitással igyekszem jogszerű mederbe terelni.
Bár hatalmas az ellenállás.:-)
A konkrét személyre vonatkozó konkrét hivatalos kérdéseimet az illetékes kormányzati felügyeleti szervnél természetesen fel fogom tenni. (MEH)
Túl sok mindenki szopja már a minisztérium csöcsét pénzügyi értelemben, olyanok is, akik ezért feltehetően semmi valós értéket nem szolgáltatnak cserébe.
A rákos betegek kezelésére meg nem jut pénz. Sajnos. Cafeteria, miegymás, sokba kerül.
Szóval egyelőre -személyiségi jogok tiszteletben tartása okán- csak rébuszokban beszélek, de ígérem a levélírónak, hogy választ kap a kérdésére.
)
a szinlelet szerződésekre van egy ha jól csalódom valami 700/2005? IM-BM-PM-GM-KM-FM-BTK-APEH-WHO előirás...ezzel bizgerélték a kórházi orvosokat, ha közalkalmazotként éccaka ügyletek számlára...
Igaz.
Csakhogy itten a hatalmasok játszanak ám,(sok pénzről van szó, nem rezidensi fizetések ezek) mégpedig szigorú, és nem mai szabályok szerint.
Ezek az orvosok a politikába még a Kádár érában beépült betonelemek, és vélhetően csak robbantással (f)ingathaóak meg.
Az MTA-tól kezdve a professzori kar különböző testületein át egy rakás személy benne lehet, és nem ma kezdték a teniszt.
Még csak a körvonalait látom. Jó nagy kör.
az uj Magyar Köztársaság fennálásakor 2006-ban több hónapos egyztetés után sikerült elérnem 2007-ben,hogí a 84-es törvény alapján a Köztársaság első (utóbb kiderült kérészéletű és utolsó) szellemi szabadfoglalkozású mentőszakorvosa lettem (voltam).
Ugyan aza minyisztérium, amelyik engedélyezte 2 év múlva visszavonta azzal. hogy a munkaügyi cucuális meg akárki minisztérium szerint rendszerellenes-felforgató-destabilizáló tényező egy darab szellemi szabadfogalakozású mentőorvos.és igy meggyengül a rendszer és talán még szétesik( az agyuk)...
sajna hiába irogattam aminyisztériumokba,egymásra mutaogattak, engem meg visszazavartak közalkalmazottnak...
ilyen tehetségekről beszélünk most... a kutyám sétáltatását nem biznám rájuk...
nem kivánok politikai vitát nyitni, de a hatalomra legesélyesebb jelenlegi párt TÖBBSZÖR HANNGOZTATTA,HOGY LESZ ELSZÁMOLÁS...remélem ezekre a többlábonálló-többszörösenfizetet-egyszerinyolcórás kollégák hadára is fény derül, és kapnak megfelelő elbirálást...
ha nem akkor csak a szájukat jártatják és megint üres hazugság lesz a kormányzás...
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
fejezetek polpotország törpénetéből...
egy betegem elment a bőrgyógyászatra,majd az angiológiára,ahol AZ AMBULÁNS LAPON ELŐIRTÁK (NEKEM??!!) HOGY LABOR,UH...
elküldtem a beteget laborba,mivel a mai jogviszonyok között-OEP-EBF- le van szarva a jogszabály...most szólt vissza a rendelő labor,hogy a vért levették, DE MIVEL AZ EGYIK VIZSGÁLAT CSAK MISKOLCON VAN,EZÉRT MISKOLC !!!! RAGASZKODIK!!! HOGY A FÉNYMÁSOLT,DE KÉZZEL BEIKSZELT BEUTALÓ HELYETT CSAK!!! NYOMTATOTT!!! BEUTALÓT FOGABAK EL, ÉS RAJTA KELL LENNIE A KÖRZETI HOSSZÚ PECSÉTNEK, NEM ELÉG A PRAXISKÓD...!!!!