Az ügyészség bűncselekmény hiányában megszűntette a nyomozást a háziorvos ellen.
Igazam volt, ahogyan korábban megírtam, a háziorvos szabályosan járt el.
A polgármester és az ÁNTSZ állspontja hibás volt.
Na, ezek is tévedésben vannak.
A kórházat az OEP-nek kell finanszíroznia, nem az orvosoknak.
Szépen nézünk már ki...
A jajgató betegek és a bonctermek igazságát nem lehet letagadni
Az összeomlás szélén áll az egészségügy, morális és működési szempontból egyaránt. Az egyik fővárosi kórházban, ahol baleseti, így égett sérülteket is ellátnak, elkeseredetten mondták az orvosok, nővérek, hogy a gyógyszerkeret brutális csökkentése miatt nem tudnak elegendő fájdalomcsillapítót adni. Dobálják magukat kínjukban a megégett betegek, ezért le kell kötözni őket. Így viszont az erőlködéstől néha az ízületeik ficamodnak ki, növelve ezzel kínjukat. A sikoltozó, szenvedő betegek szörnyen megviselik a személyzetet. A megvonások miatti olcsó, korszerűtlen kötözőanyag az égett, illetve fertőzött sebekbe beleragad. A napi kötözés során is kellene adni fájdalomcsillapítót, amire megint nem jut keret, nincs pénz. Van olyan orvos, nővér, aki emberségből inkább a saját fizetéséből szerez be fájdalomcsillapítót, korszerűbb kötözőanyagot, kenőcsöt, mert nem bírja az állandó sikoltozást, ordítozást, nyöszörgést...
...Ebben rejlik a kampány titka, legyünk bátor aktivisták mindannyian!
A szerző Dr. Csókay András orvos, idegsebész
--------------------------------------------------------------
A cikk állítólag a Magyar Nemzetben jelent meg.
Ha és amennyiben a leírt helyzet így igaz, az bűncselekmény. Méghozzá több emeletes, és a minisztertől lefelé mindenki cinkos, aki nem szól, nem nevezi meg a konkrét helyet, a konkrét okokat és a felelős személyeket.
Ezért a legnagyobb tisztelettel megkérem Csókay doktort, hogy legyen szíves haladéktalanul értesíteni a konkrét ügyről és a helyszínről az illetékes hatóságokat. "Bátran és aktívan".
Most. Nem a választások után.
Nem elég megdöbbenni, nem elég az olvasót megdöbbenteni, az ilyen szituációt azonnal meg kell szüntetni.
Fel kell emelni a kis kezünket és rámutatni a kórházra: itt folyik a szörnyűség, azonnali vizsgálatot kérek.

Ha a miniszter, vagy az ÁNTSZ-től EBF-től bárki olvassa az újságot, vagy ezt a blogot, és nem cselekszik, az is bűnös.
Tessék neveket mondani. És utána rendet lehet rakni.
Melyik traumatológiai/égési osztályról van szó, kolléga?
"A háziorvosok egy része arra panaszkodik egy internetes portálon, hogy a miniszter és az orvosi kamara megállapodása ellenére ismét kevesebb pénzt utalt nekik a biztosító. Mindennek hátterében a megugrott betegforgalom áll - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió az egészségbiztosító főosztályvezetőjétől.
A finanszírozásban lévő három hónapos csúszás miatt ezen a héten a novemberi munkájuk után kaptak pénzt a doktorok, márpedig novemberben a szokásos négy-öt millió helyett hétmillió alkalommal keresték fel a betegek a rendelőket, mivel pedig minden beteg után fizet az OEP egy ötvenforintos TAJ-kártya ellenőrzési díjat, kevesebb pénz maradt az általános finanszírozásra - magyarázta Körösi László.
A főosztályvezető szerint ugyanakkor a doktorok többsége összességében nem kapott alacsonyabb összeget, a kisebb kártyapénzt ellensúlyozza, a TAJ-ellenőrzésért járó magasabb díj. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke hangsúlyozta: ígéretet kaptak arra, hogy a következő hónapban már ez az úgynevezett kártyapénz is eléri a múlt novemberi szintet."
Mára sem lett SZMSZ-em
Hét végén majd iszom-eszem.
----------------------------------
Ez egy nagyon fura banda lehet...Ha nem adjátok magatoktól, majd elveszem.
Január első munkanapja óta kénytelen vagyok receptjeimre un. extra hülye vonalkódot nyomtatni, aminek egyrészt semmi értelme, másrészt adattartalma miatt alkotmányellenes, törvényellenes, harmadrészt a nyomtató emiatt zabálja a tintát, és nem győzőm cserélni a tonert a fenti kényszerből vásárolt lézernyomtatókban. A munkát meg lassítja.
Ezzel szeretném alátámasztani, hogyha Molnár Márk Péter semmi mást nem követett volna el, csak ezt az egy kapitális ökörséget, már ezért is megérdemelte azt, hogy csipán rúgták.
A koldusszegény egészségügy egyik teljesen felesleges pazarlása, ami csak a receptgyártó nyomdának, meg a nyomtatót és nyomdafestéket forgalmazó kereskedőknek hoz hasznot. Legálisan. Erre megy el az OEP pénze. Vagyis a TI pénzetek.
Hogy illegálisan kinek mennyit hozott ez a nyilvánvalóan panama-szerű üzlet a konyhára, azt egyelőre nem lehet tudni.
Kíváncsi vagyok, hogy a kirúgás milyen jobb állást eredményez majd az ifjú zseninek, mert a mi kis korrupt országunkban nagyon nehéz a gravitáció törvényeinek engedelmeskedve a mélybe zuhanni bukás után.
Sok segítő kéz tompítja a kiválasztottak szabadesését...
Mesterházy fél
Balavány György
2010. február 5. 00:01
Magyar Nemzet
Talán a kemény tél az oka, hogy csak lassan, napról napra ocsúdik a köz a kábulatból, s kezdi felfogni, miket is mondott a szocialista miniszterelnök-jelölt vasárnap a nyugdíjasoknak. Az ifjú szocialista beszédét nyugodtan nevezhetjük őszödi típusúnak; jó úton jár, ha be akarja érni Gyurcsányt.
----------------------------------------------------------------------
1974 óta dolgozom az egészségügyben, és SOHA még csak nem is hallottam olyasmiről, hogy beteget ellátó orvos firtatta volna betege pártállását, az meg egyszerűen diagnózis, hogyha valaki szerint e pártállástól függene az adott beteg ellátási színvonala. A színvonal az MSZP/SZDSZ országdúlás következménye.
Ezért, és csak ezért utáljuk őket valóban mi orvosok is, nem a politikai beállítottságukért. Az embertelenségükért.
Ettől még, ha valaki véletlenül elüti ezt a szerencsétlent, a mentő kimegy érte...
Az MSZP most teljes erőből tökön rúgta magát, ez kétségtelen.
Tegnap lezárult egy ügyem az EBF-fel, egy betegem másfél éve csúnyán megrágalmazott engem előttük. Én meg mától de jure is vétlen vagyok.
Lelke azóta a pokolra jutott, és örrökké égni fog, de a történetben nem is ez a lényeg, hanem az eljárás.
Az EBF minden egyes lépését szakszerűen, professzionális jogi irányítás mellett végezte, kínosan ügyelve arra, hogy valamennyi vonatkozó jogszabályt betartson, és mindkét ügyfélnek minden jogot biztosítson.
Másfél évig tarott, de mindennek a végére jártak. Ezért bizony köszönet illeti őket, mert máshol, például az OET-ben ez nem így folyik ám.
Ott úgy gányolnak közigazgatási ügyeket, hogy az ember fiának feláll a haja, és hányingere lesz tőle.
Hogy ez valóban egyszerűen csak alkalmatlanság, vagy szándékos rosszindulat eredménye, egyelőre nem tudni, a vizsgálatok folyamatban vannak, mindenesetre szeretnék megmutatni egy felsorolást:
EBF honlap:
Alapító Okirat:
http://www.ebf.hu/letoltes/ebf_alapito.pdf
Szervezeti és Működési Szabályzat:
http://ebf.hu/letoltes/ebf_szmsz.pdf
MÁK nyilvántartás:
| # | Név | PIR | Státusz | Megnéz |
|---|---|---|---|---|
| 1 | EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜGYELET | 598657 | élő | megnéz |
Fussatok neki, próbáljátok meg ugyanezt az Országos Etikai Tanács vonatkozásában.
Sehol semmit nem fogtok találni. Ezzel csak jelezni akarom, hogy a két intézmény közötti különbséget mind jogszerű, mind pedig etikus működés tekintetében zongorázni lehet.
Ha az OET mindezt nem tudja produkálni, márpedig hónapok, sőt évek óta képtelen erre, akkor ott valami nagy gáz van. Jogi is, meg etikai is.
Ez egy hatóság, ahol tip-top rendnek kellene lennie. Ehelyett egy istálló.
További csökkentett összeg jött, most már 50 ezer forint a mínuszom decemberhez képest.
Semmiféle magyarázatot nem fogadok el, és senki ne fenyegessen, mind bekaphatjátok, hazug banda vagytok.
Majd ÉN takarékoskodok.:-)
Ahogyan tudok.
Javasolom, hogy aki biztos akar lenni abban, hogy tárgyalópartnere átveri, az kössön egyezséget Székely Tamás miniszter úrral.
Garantált bukás.
Kitüntették, most menesztik
2010. február 3. 00:01
Magyar Nemzet
Visszavonták a megbízatását az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyszerügyi vezetőinek. Az okokról megkérdeztük az OEP sajtóosztályát, ám ott részleteket nem árultak el. Távozásuk hátterében több olyan tervezett, vagy már be is vezetett intézkedés állhat, amely kiváltotta a gyógyszergyártók tiltakozását, amelynek a cégeket képviselő szövetségek többször hangot is adtak az egészségügyi miniszternél és a kormány más tagjainál.
----------------------------------------------------------------------
Aki orvos, az pontosan ismeri az összes részletet...:-)
Éppen két évet késtek a kirúgásával. Véleményem szerint NEM a gyógyszergyárak itt a gonoszok, a fickó alkalmatlan volt, amit a kitüntetése körüli felhördülés már időben jelzett. Horváth Ágnes holdudvara.
Aki professzorokat kényszerít szamárpadba vizsgázni szarrágásból, az megérdemli amit kapott. És ez csak az utolsó csepp volt.

Köszönjük a döntést, akárki is hozta meg.
Tisztelt Keszthelyi Gyula Úr,
köszönettel megkaptam bejelentését, elektronikus úton történő továbbítása terjedelme miatt okozott nehézséget.
A következő napokban tartalmát jogi szakértővel megvizsgáltatom, illetőleg az egészségügyi miniszter, továbbá az igazságügyi és rendészeti miniszter véleményét is beszerzem.
Ebben a a parlamenti ciklusban a bizottság űlést már nem tervezett, tekintettel a választási kampányra. Konzultálni fogok a bizottság alelnökeivel, hogy a kormány véleményének megismerését követően, indokoltnak tartják-e bizottsági űlés összehívását vagy az ügy vizsgálatát a már az új országgyűlés jogutód bizottságának adjuk-e át.
Kérem szives türelmét.
Tisztelettel
Dr. Kökény Mihály
a bizottság elnöke
-----------------------------------------------------------------
Válasz két nap alatt, tartalmától függetlenül (mely korrekt) önmagában véve eredmény.
Köszönöm a választ Elnök Úr.
"Ma voltunk az OEP továbbképzésen Bpesten. Ott elmondta Dr. Kőrösi László, hogy azért kevesebb a most utalt pénz, mert tavaly novemberben kiugró orvos-beteg találkozás volt a korábbi hónapokhoz képest, feltehetően a H1N1 és egyebek miatt ezért extrém értékű TAJ-ellnőrzési díjat kell kifizetniük.
A zárt kassza miatt pedig nem tudják teljesen visszaadni a korábbi, tavalyi pont-forintértéket, de talán majd márciusban, a decemberi finanszírozással helyreáll."
Mindenki összevissza hazudozik tehát, de a LÉNYEG, hogy most azért kaptunk MÉG KEVESEBB pénzt, mert novemberben TÖBBET DOLGOZTUNK. Ez nagyon tetszik.
Hát így működik a háziorvosi finanszírozás, Melinda asszony. :-)
Szerintem az orvosok megértésére és önfeláldozására ezek után ne nagyon számítson. Senki sem. Mert ezt a fenti mondatot kibacásnak hívják mifelénk. És így van tervezve a rendszer. Szép.
Az OEP léhűtők, minisztériumi seggnyalók fizetése vélhetően nem csökkent semennyivel.
A mi bevételünk viszont a sok munka miatt logikusan még kevesebb. És ezt egy továbbképzésen magyarázza egy orvos a kollégáinak.
A háziorvosok jelzik, hogy ebben a hónapban is csökkentett finanszírozást utalt nekik az OEP, aminek rossz vége lesz.
Pláne ilyen hidegben...
Az OEP illetékesei telefonon utolérhetetlenek, a dolog kísértetiesen hasonlít a kórházak átverésére.
Azt hiszem, született itt is megállapodás. Kérdés, hogy aláírták-e? Mert aki Székelynek hisz...:-)
Őt nyilván a saját vagyona érdekli, nem az egészségügy nyomora.
----------------------------------------------------------------
Székely horvátországi házzal gazdagodott
Az egészségügyi miniszter 2009-ben vett egy 76 négyzetméteres horvátországi lakóházat, amelynek felerészben tulajdonosa. Eladta viszont 2008-ban vett XI. kerületi házát. Korábbi földjeit, erdőit megtartotta, maradt a 2005-ös Audi, és a résztulajdona a vitorláshajóban. Bankban tartott pénze fél millió forinttal növekedett, részvényei a bevallás szerint 4,7 milliót érnek. Székely Tamás egészségügyi miniszter tavaly év eleji nyilatkozatában 2 ingatlan mellett erdő, szántó és gyümölcsös szerepelt.
A már 1994 óta meglévő, felerészben birtokolt, 300 négyzetméteres diósdi háza mellett van egy diósdi 30 négyzetméteres üdülője, egy törökbálinti kertje és egy gyümölcsöse, felerészben tulajdonosa egy balatonőszödi szántónak, valamint tulajdonosa, illetve résztulajdonosa két balatonőszödi és három nagycsepelyi erdőnek. Székely Tamásnak már 2008-ban is egy 2005-ben vásárolt Audi A4-ese volt, és egyötöd részben volt érdekelt egy Sholtz 22 típusú vitorláshajóban. 2008-ban 4.530.000 forintja volt részvényekben és 1.160 ezer forintja a bankban.
Lehet,hogy demagógia,de ha a szakágazat igy el van szegényedve,akkor a miniszter se gazdagodjon. És ebben még nincs benne egy esetleges offshore...
Egyre érdekesebb az OET sosem látott Szervezeti és Működési Szabályzata.

Mint a fenti levélrészletből egyértelműen kiderül, az OET titkára (aki a kávét kellene főzze, meg a papírokat tologassa) az SZMSZ-ben olyan felhatalmazást kapott (gondolja ő), hogy hatásköre és illetékessége lett neki, miközben etikai eljárásban a törvény kizárólag az OET tagjainak ad eljárási hatáskört. Márpedig a fenti levél egy végzés. Amit a kávétündér írt. Mindenesetre furcsa.
A schizophrén állapotot jól jelzi, hogy a titkár a tanács pecsétjét saját agymenése hitelesítésére használja, de facto, mint a TELJES Etikai tanács jár el egy személyben. Mint papírfelelős! Őrület...
Nincs titkársági pecsét? Akkor nincs is titkárság? Hogy van ez összehajigálva jogilag?
Ha ez így van, az világraszóló botrány, óriási hiba, hát még ha kiderülne, hogy mondjuk az SZMSZ-t éppen a titkár írta, mert ehhez egyébként nagyon jól ért, sok SZMSZ-t készít. :-)
Az Alapító Okiratnak és az SZMSZ-nek bárki által elérhető helyen KELLene lennie, de nincs sehol, sőt, ismételt kérésre sem adják ki.
Már kértem a titkártól is meg a minisztertől is. De hiába...
Ma telefonon beszéltem a miniszteri titkársággal, ott megígérték, hogyha ez megvan valahol, akkor közlik velem, merre keressem.
Remélem nem most írják át...Két és fél éves késében vannak a nyilvánosságra hozatallal.
Valaki látta már valaha hozzáférhető helyen az OET Alapító Okiratot és az SZMSZ-t?
Kérem, hogy közérdekű adatként legyenek szívesek közzétenni honlapjuk webcímét, azon az Alapító okiratukat, a Szervezeti és Működési Szabályzatukat, valamint azt a dátumot, amikor bejegyzésre kerültek az Államkincstár közhiteles törzskönyvi nyilvántartásába.
Amíg ez nem történik meg, addig leszek szíves levegőnek tekinteni Önöket, és minden hivatalosnak tűnő tevékenységüket is.
Kérem közöljék, hogy dr. Nemes Dénes mikor lett a Tanács tagja.
Törvény szerint ugyanis etikai ügyekben a Tanács jár el. És nem a titkár. Tudjuk, hogy mi egy titkár feladata. Éppen itt keveredik össze jogellenesen az ügyvédi hivatás, és a köztestülethez kapcsolódó összeférhetetlen munkavégzés. A titkár hiába ügyvéd. Ez ehhez a maszekoláshoz nem elég.
Dr. Nemes Dénes azonban saját maga fusizik eljárási cselekményeket, egy állítólagos, soha, senki által nem látott SZMSZ-re hivatkozva, ami azonban ezek szerint jogellenes, mert ha valaki nem tagja a tanácsnak, akkor ilyen jogkört az SZMSZ sem biztosíthat számára.
Szóval, szeretnénk látni az OET közhiteles iratait, vagy azok internetes elérhetőségét megtudni.
Éppen két és fél éves késésben vannak a nagy etikusok.:-)
Ezt az egész szemétdombot egyébként a miniszter felügyeli és irányítja, tehát mindez az ő felelősségi körébe is tartozik.
Valami halovány jogszerűséget azért imitálhatnának.
| A jogszabály mai napon hatályos állapota | Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2010.IV.1. ) |
Kristálytisztán emlékszem, hogy a csodaoltás terítésének indulásakor az EKI össze-vissza kapkodott, futkostak, mint a mérgezett egér, mert semmire nem voltak felkészülve. Teljes káosz volt, le bacarintottak mindenkit FELÜLRŐL.
A FLUVAL szállítmányok bizonylatolása, a FAX-on át történő információcsere fax hiányában napokig/hetekig nem éppen a Számviteli Törvény szerint zajlott. :-)
A mostani virtuális patikai tartozások nagy része vélhetően abból adódik, hogy a patikusoknál nincs olyan hitelesített bizonylat, aminek ellenében szabályosan fizethetnének.
Az szinte magától értetődik, hogy az EKI-t "vezető" Kárpáti Zsuzsa a saját, százalékosan igen nehezen tippelhető alkalmasságát egy ekkora feladatra, most ilyen megnyilvánulásokkal is igyekszik bizonyítani. A TV1 pedig...kritikán aluli.
De én a patikusoknak hiszek.
|
A Magyar Köztársaság Országgyűlése Egészségügyi Bizottsága részére
Tárgy: közérdekű bejelentés
|
|
Tisztelt Bizottság, Tisztelt Bizottsági Tagok! |
|
|
|
A Molnár Lajos - Horváth Ágnes nevével fémjelzett egészségügyi reform kapcsán az Országgyűlés hívta életre az Országos Etikai Tanácsot (OET) és az új etikai eljárást. |
|
|
|
Az ellenem indított etikai eljárás során észlelt, az OET létével, működésével és a megalkotott Rendtartással kapcsolatos jogszabálysértések és egyéb visszásságok kapcsán azzal a közérdekű, valamennyi orvost, gyógyszerészt és szakdolgozót érintő kéréssel fordulok a T. Egészségügyi Bizottsághoz, hogy indítson vizsgálatot az OET alapításával, működésével, a Rendtartás megalkotásával kapcsolatban és számoltassa el az OET-et felügyelő egészségügyi minisztert is. |
|
|
|
Indokolás |
|
|
|
1./ Létezik-e az OET? Jogosan vetődik fel a kérdés, hiszen az Eütv. 140/A. § (2) bekezdése szerint: "Az OET jogi személy, gazdálkodására a közhatalmi költségvetési szerv gazdálkodására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni."
Márpedig az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) jelenleg is, és 2007-ben is kötelezően előírta a költségvetési szervek és a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó jogi személyek számára a közhiteles törzskönyvi nyilvántartásba vételt. Tekintettel arra, hogy az Országos Etikai Tanács a törzskönyvi nyilvántartásban nem szerepel, jelenleg nem létezőnek kell tekinteni. Sőt, mi több, az OET véleményem szerint nem csupán "a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó jogi személy", hanem sui generis költségvetési szerv, hiszen a Polgári Törvénykönyv által meghatározott egyetlen más szervezeti formába sem illeszthető bele, ellenben magán viseli a költségvetési szervnek, az Áht., ill. a költségvetési szervek jogállásáról szóló 2008. évi CV. tv. (Kt.) által meghatározott valamennyi jellemzőjét. Mivel a költségvetési szerv a nyilvántartásba vétellel jön létre, az OET pedig soha nem szerepelt és jelenleg sem szerepel a törzskönyvi nyilvántartásban, ez a magasztos testület 2007 óta úgy működik és gyakorol közhatalmi funkciót, hogy létre sem jött. Mellékelten csatolom a törzskönyvi nyilvántartás mai napon hatályos adatait (1. sz. melléklet). |
|
|
|
2./ Az OET mint földalatti mozgalom
A nyilvánosság elvének mefelelően az Országos Etikai Tanácsról az Eütv.-en és néhány újságcikken kívül semmilyen információ nem lelhető fel sem az interneten, sem a hivatalos közlönyökben. Nem ismerhetjük meg a szervezet tagjait, elnökét, alapító dokumentumait, SZMSZ-ét stb. Sem az Egészségügyi Minisztérium, sem az ÁNTSZ honlapján nem jelenik meg önállóan, sőt szülő anyja, az Egészségügyi Minisztérium még le is tagadja létét (lásd 2-5. sz. melléklet az EüM honlapja - felügyelt szervek). |
|
Nem szerepel ezen kívül egyéb közhiteles nyilvántartásokban sem, hogy példának csak az APEH adózói adatbázisát említsem. |
|
|
|
3./ Az OET titkára |
|
|
|
Mivel az OET SzMSz-ét átlagos földi halandó nem ismerheti meg, nem is tudjuk pontosan, hogy az OET titkárának mi a jogállása, feladata. Az viszont világosan kiderül az Eütv.-ből, hogy nem tagja az etikai tanácsnak. Annak ellenére, hogy az etikai tanácsnak nem tagja, a jelenlegi titkár mégis részt vesz az eljárási cselekményekben, tárgyalásokon vallatja az eljárás alá vont orvost (ld. pl. a 3098/2009. sz. ügy tárgyalási jegyzőkönyvét). Emellett még tudni érdemes, hogy Dr. Nemes Dénes, az OET jelenlegi titkára gyakorló ügyvéd is egyben, holott az ügyvédi törvény szerint a két pozíció összeférhetetlen. |
|
|
|
4./ A Rendtartás megalkotása |
|
|
|
A Rendtartás (30/2007. EüM rendelet), melynek alapján az etikai bizottságok igen magas szintű jogalkalmazó tevékenységüket folytatják szintén egy igen fényes csillag jogállamunk egén. Valószínűleg az egyetlen olyan rendelet, melynek megalkotására a felhatalmazó törvény úgy adott felhatalmazást, hogy azt lehetetlen volt törvényesen megalkotni. Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. tv. (Ekt.) 35. § (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy "az Országos Etikai Tanács az egészségügyi dolgozókra kiterjedő etikai-fegyelmi szabályzatot legkésőbb 2007. március 31-ig a miniszter elé terjeszti". Ugyanakkor az Eütv. 140/A-E. §-ai, melyek magát az OET-et alapítják meg csak 2007. április 1-jén léptek hatályba. Ebből következően vagy egy még de jure sem létező szerv fogadta el minősített többséggel a Rendtartás tervezetét, vagy nem is az OET alkotta azt meg, illetve elképzelhető, hogy március 31. után alkotta csak meg. Akárhogy is van, törvénybe ütközik, így alkotmányellenes. A legvalószínűbb verzió mégiscsak az, hogy egy nem létező szerv "informálisan" alkotta meg a Rendtartást, hiszen az április 13-án egyeztetve már rajta volt az EüM honlapján (6. sz. melléklet) és ugyanezen a napon ki is ment közigazgatási egyeztetésre. Persze az sem sokat segített volna, ha április 1. után alkotják meg a tervezetet, hiszen maga az OET, de jure a mai napig nem létezik. A vizsgálódáshoz némi támpontot adhat a 7-8. sz. mellékletként csatolt cikk és az alább idézett levélrészlet. Utóbbi vélhetően teljes terjedelmében megszerezhető az Országos Etikai Bizottság irattárából, kelt: 2007. szeptember 10 -én. Nem kevésbé érdekes a az OET-nek a miniszterhez ugyane tárgykörben 2007. szeptember 24-kelt levele, melyben az OET titkár jogállásának zűrzavarai képeződnek le világosan. Idézet a 6. sz. mellékletből: "Dr. Benoist György, Országos Etikai Tanács tagja szerint a miniszter az új jogszabály kihirdetésével törvényt is sértett, mivel azt minősített többséggel az Országos Etikai Tanácsnak kellett volna elfogadnia. A tárca sajtóosztálya viszont azt közölte, hogy az etikai tanács hónapok óta nem készül el a saját működési rendjével, illetve az etikai eljárási renddel, így nem várhattak tovább. " 2007-07-07 08:41 Forrás: Népszabadság
"Az Országos Etikai Tanács lapzártánk után, június 4-én tartja következô ülését;ezen második alkalommal vesz részt a teljes testület. Szabó Sándor szerint ugyanis „a munkát kezdetben rendkívül rosszul szervezte az ÁNTSZ. A helyzet válságos, júniustól ugyanis a rendtartás alapján kellene etikai ügyekben eljárni, és egyes hírek szerint a rendtartás már nyomdában van – anélkül, hogy az Országos Etikai Tanács elfogadta volna. " Medical Tribune 2007. június 7.
Idézet a hivatalos levélből:
|
|
|
|
5./ Az etikus jogalkalmazás |
|
|
|
A fentebb már említett 3098/2009. sz. ügy tárgyalási jegyzőkönyve és másodfokú határozata egyébként kitűnő példát ad a még meg sem született jogszabály visszaható hatályú alkalmazására, a dilettáns tárgyalásvezetésre, az eljárás alá vont ügyfél félrevezetésére és a bizottsági tagok szakmai hiányosságaira, továbbá érzékelteti az etikai tárgyalások finom és elegáns hangvételét. Tényleg érdemes elolvasni. |
|
|
|
Fentiek alapján tehát kérem a T. Egészségügyi Bizottságot, hogy vizsgálja meg az OET működését - különös tekintettel a 2007. évi eseményekre, a kamaráktól átvett ügyek elintézésére -, a Rendtartás megalkotásának a jogszerűségét, továbbá a miniszteri felügyelet gyakorlásának körülményeit. |
|
|
|
Tisztelettel:
Dr. Keszthelyi Gyula háziorvos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|