10-02-18 12:53:29 - írta Giulio történésze

Az alább említett, általam kihagyott atípusos etikai tárgyalás másnapján nagy meglepetésemre felhívott a panaszos, az Országos Tisztiorvosi Hivatal jogi képviselője.

Kedvesen elbeszélgettünk, azután a következő nagyon etikus és jogszerű ajánlattal állt elő nekem:

Ő tudja, hogy a MEB már meghozta a velem kapcsolatos határozatát. Hogy ez mit tartalmaz, azt ÉN pontosan nem tudom, de maximum 7-800 ezer forintos büntetéssel lehet fenyegetni ilyenkor az orvosokat, nővéreket, gyógyszerészeket.

Az ebben a határozatban foglalt büntetést, vagy egyáltalán, az eljárás folytatását egyetlen módon kerülhetem el:

egy általa meghatározott médiumban, a Helyi Téma (mi ez?) nevű újságban adok egy olyan riportot, aminek a szövegét az OTH megbízásából eljárva ő előre megírja, és ez azt fogja tartalmazni, hogy visszavonom a Heti Válaszban megjelent eretnek nézeteimet a védőoltások haszontalanságával kapcsolatosan, és bűnbánatot tartva elismerem, hogy az oltásra MINDENKINEK szüksége van.

Tehát az ajánlat érdemben nem is kötődik az etikai eljárás tárgyához, az OTH vélt sérelméhez, hanem kvázi nekem is reklámhülyévé kell válnom, mint a többi megalázott, vagy megzsarolt orvosnak és zsolozmáznom kell a FLUVAL P oltások nagyszerűségét. Akkor is, ha valójában én ezt nem így gondolom.

Ennek fejében kegyelmet remélhetek, mert ő "el tudja intézni", hogy a panaszos visszavonja az etikai bejelentését, és akkor az etikai eljárást ellenem megszüntetik. Ez mindenkinek jó, én megúszom a büntetést, a vegzálást, a rothadó oltástartalékok pedig újabb reklámlöketet kaphatnak a megtört és nyilvánosan megalázott blogger megtérése kapcsán.

Miután az ügyvéd az OTH megbízottja, ahol hivtalos személyek, köztisztviselők, felesküdött törvénytisztelő emberek kellene dolgozzanak, eléggé meglepődtem. Nem zárkóztam el, de a témát azért körüljártam.

Akárhogyan is nézem, az etikai eljárás kiszabható büntetése egy fenyegetés. Ennek a fenntartása a kényszerítő motívum, amivel akaratom ellenére el akarják érni, hogy olyan dolgot tegyek, amit nem akarok. Ez nem biztos, hogy BTK, de mocsok, erkölcstelen hivatali visszaélés bizony lehet. Hiszen a helyzet tisztázása helyett egy indirekt kényszerítéssel olyasmire akarnak rábírni, amit magamtól sosem tennék.

Mit gondoljak most én állampolgárként egy ilyen "üzletet" felajánló Országos Tisztifőorvosi Hivatalról? Annak a tagjairól, vezetőiről? Akik felesküdtek az Alkotmányra, a törvényeinkre, stb...

Meg akarnak venni reklámbunkó célra?

És ezért inkább elsumákolják az egyébként is ezer sebből vérző etikai eljárást, akkor is, ha a vétség fennáll, akkor is ha nem?

Ahol már van határozat? Azzal mi lesz? Elfelejtik?

Hát így állunk kedveseim, én ezt tovább ragozni nem tudom.

Az ajánlatot visszautasítom itt, a nyilvánosság előtt. Ilyen áron senkitől nem kell kegyelem.

Az elvárt szöveget felteszem, elborzasztás végett. Ez lenne a szabadulásom ára egy jogállamban.

Nagyon nehéz egy ilyen etikai ügyet végigcsinálni, de ezt nem vállalom, kisülne a szemem a szégyentől. Süljön ki  másoké.

 

„A H1N1 vírus elleni védőoltására vonatkozóan a Heti Válasz korábbi száma tartalmazta a vakcina ellenzésére vonatkozó véleményemet. Az azóta eltelt időszak során felhalmozódott szakmai tapasztalatok alapján felülvizsgáltam korábbi álláspontomat, és ma már úgy gondolom, hogy mindenkinél, így az átlagosnál nagyobb kockázati csoportok, mint a terhes nők és a krónikus megbetegedésben szenvedők esetében is szakmailag támogatandó a védőoltás felvétele.”

A fenti szövegtervezet a lényegét tartalmazza a délelőtt telefonon előterjesztett javaslatomnak. Bármely kiegészítési és/vagy módosítási javaslatát várom. A szöveg végső változatát a vezetőséggel is egyeztetnem kell majd.

Írásban is megismétlem azt a szóbeli egyezségi ajánlatomat, hogy amennyiben a véglegesített szöveggel interjú jelenik meg Öntől a Helyi Témában, az interjú megjelenésekor az OTH jogi képviseletében a giulio.freebog.hu tartalomra vonatkozóan kezdeményezett etikai eljárás lefolytatása iránti kérelmet visszavonom. Az interjú elkészítésével kapcsolatos szervezésben az OTH a segítségét felajánlja.

Ez az én erkölcsi koordinátarendszeremben akkora gyalázat, hogy még én szégyellem magamat helyettük. Pedig szerintem nem nekem kellene.

Nem tehetek róla, nem bírok ilyen mélyre süllyedni. Nem vagyok hős, nem vagyok Galilei, de ekkora kurva sem vagyok, hogy ezt bevállaljam.

Gratulálok a teljes magyar köztisztviselői karnak, valamint az ügyvédeknek.

 


Eddig 35 komment érkezett ()

  • 1.  drKL (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 13:18

    kedves Giulio...
    hasonló tartlamú kérésekre én azt szoktam válaszolni,hogy ha szereti az origamit,akkor hajtogassa össze és tolja fel magának...
    jobb mint az esernyő...

  • 2.  hszk (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 13:56

    Nem vagyok jogász,de ez nem egy zsarolás?

  • 3.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 14:12

    Én sem, úgyhogy definiálni nem tudom, egy biztos:
    egy közhivatal, hatóság, pressziót próbál alkalmazni az állampolgár döntési és véleménynyilvánítási szabadságának korlátozása és befolyásolása érdekében.
    A pressziót pedig olyan eszközökkel akarja elérni, ami éppen ezen közhivatal kebelén belül működő erőszakhatóság illetékességi körébe tartozik.
    Az ellenkezést a fentiekkel szemben szankcionálhatja.
    Rettenetesen zavaró dolog ez egy állítólagos demokráciában, jogállamban, ahol a hivatalos személyek laposra tiporhatják a polgárokat, akiket ez ellen senki és semmi nem véd...

  • 4.  Kiscsillag (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 14:57

    A Helyi Téma egy nagggyon színvonalas kis újság. A Blikk meg a Bors kistestvére. Ingyen dobálják be boldog-boldogtalannak. Nem baj, papírgyűjtésre jó a gyereknek:)

  • 5.  mosolyis (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 15:36

    Gyula, ezt írásba adták? S a levelet alá is írták? Az, hogy gengszter módra viselkedik valaki, láttunk már ilyet. Hogy egy közhivatal tűnik annak, hát istenem. Dehogy annyi agyuk van, hogy ezt írásba adják. Nem akarom elhinni?!

  • 6.  mosolyis (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 15:42

    Még egy. Ez tiszta Rákosi-Sztálin időszak. Volt, akit kinyírtak, s voltak, akiknek megengedték, hogy önkritikát gyakorolhassanak. Ez az ÁVH-szemlélet süt át ezen a mai ÁV (OT)H-n. Nem lehet, hogy valamelyikük anno verőlegény volt?

  • 7.  zelefánt (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 15:55

    hangfelvétel készült-e??????
    -gondolom nem, és ez bánt a legjobban:)
    vagyis, valahol biztos készült, csak az nem neked:)
    .
    legközelebb tessen emígyen felvenni a telefont:
    -jónapot! XY vagyok, a a beszélgetés rögzítésre kerül minőségbiztosítási okokból.......

  • 8.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 16:18

    Hát annyira írásba adták, hogy a levelet el is küldtem a minisztérium Jogi Főosztályára, hogy ezzel kezdjenek valamit.

  • 9.  GE (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 16:37

    Mi ez, ha nem hivatali visszaélés alapos gyanúja?!

  • 10.  OJ (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 17:21

    Nagyon biztos a dolgában, ha írásba is adja. Hát ha ez nem BTK, akkor mi?

  • 11.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 17:26

    mindenképpen vizsgálatot igényel...

  • 12.  hszk (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 17:49

    Nekem még két dolog jár a fejemben.
    1. Miért fontos nekik,hogy Giulio önkritikát gyakoroljon? Lehet,hogy az ANTSZ-en kivülről is van valamilyen nyomás,esetleg a gyártó vagy felsőbb kormányzati körből?

    2. Gilio olyan fontos és nagy ember vagy,hogy szavaidra leomlanak az oltást ellenzők érvei, a szekeptikusok kételkedése? Akkor már tudom,hogy ki legyen a miniszter,vagy a főorvos. Egyetlen cikkel többet érsz el szerintük,mint ők a teljes médiahadjárattal, pénzzel,paripával,fegyverrel.

  • 13.  csodálatos immunrendszer (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 20:10

    :S wazze

  • 14.  drKL (Válasz erre)
    2010. 02. 18. 21:26

    cit.from.Giulio...
    Nágyságos urram,szánom-bánom vétkemet,amikoris szemem világát a nágyságos nemzetesuram karja felé irányitottam,és látni véltem hogy megvané-e kupakolva...
    nem tettem fel a 12 diptéres szemüvegemet,mellyel nagyságos kollégályának utalását szokom nézni pontfinyanszarozás gyanánt,hogy nagyobbnaklássék mint a kisforint,mind az ő szemhéjisége...
    igy nem vehettem észre a kupakot,mely volt valahun...
    mindezek mellett megtévedett báránybőrként kijelentem ország-világ előtt,az ojtás jó,mer nem fáj,az ojtóanyag kifogástalan,mer még senki nem hozta vissza garanciában,hogy cseréljem ki...
    kérem vegyék figyelembe eddigi hűséges alattvalói cselekedeteimet,valamint aztat is ,hogy én eztet a jó ojtást nem ismerhettem, mer én ezeket magamba sose adtam,magamtól is megvontam az utolsó adagot, mindég csak a betegenek szolgáltam...
    vezeklésül vállalom,hogy a megmaradt 3 millió ojtóanyagot gyári szám szerint beleltározom és a megsemmisitéskor személyesen megjelenek fekete zsebkendővel,és sirni is fogok...
    továbbá segitek megmagyrázni,hogy az ojtóanyag szerintem is tökéletes,és ezért semmiség az a 3 milliárd,ami lejáratkor kifolyik a csapba a közpénzből,viszont fájdalom és zsirmentes mangalicaszalonnát termel egy ciprusi cégnek.

  • 15.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 6:50

    -Uram, Ön híres Orvos!

  • 16.  azisbolondaki (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 8:15

    Lehet, hogy a "megtévedt" infektológusokat, virológusokat is így vették rá közlemény kiadására, korábbi véleményük revideálására?
    Pelikán elvtárs ítélete már kész. A gyerekeim huszadik századi történelmi ismereteinek lényeges forrása a Csinibaba, meg a Tanú... Kívülről fújják. Kiválóan adaptálható napjainkra is. Sajnos.

  • 17.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 8:22

    Késik a rendszerváltás, valóban...
    Mint a járvány-express...:-)

  • 18.  GE (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 9:17

    Feltételezve, hogy a levél mögötti megbízó valóban az OTH, szerény véleményem szerint az OTH deklarálta, hogy az egész ügy a véleménynyilvánítási szabadságod és orvosi kisebbségi véleményed elhallgattatásáról szól...

    további tippek, gyanúk: kényszervallatás vagy annak előkészülete, hivatalos személyként elkövetett zsarolás, vesztegetés, vesztegetés feljelentésének elmulasztása, közérdekű bejelentő üldözése.

  • 19.  Bogár Imre (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 9:31

    Tulajdonképpen nem meglepő, amit írtál. Ma már.
    Ha egyszerre mást mondanál, mint eddig, és nem sorakoztatnál fel a megváltozott véleményed mellé legalább annyi érvet, mint ahogyan eddig tetted, az minden gondolkodónak gyanús lenne. Ellenőrizhető, hiteles, logikus érveket, hónapokon át. Aki eddig osztotta a véleményedet, NEM NEKED HITT, hanem a logikus érvelésednek. Ha a sajtóban az ellenkezőjét nyilatkoznád, mint eddig, de helytálló érvek nélkül, akkor nem az oltásról változna meg véleményünk, hanem Rólad. Az oltásról kialakult közvéleményt, már alig tudod befolyásolni egy ilyen felkért nyilatkozattal. Ezt Ők is tudhatják. Egyetlen célja egy ilyen nyilatkozatra felkérésnek, hogy rúgd seggbe magadat, alázd meg magadat, tedd hiteltelenné magadat a hátralevő életedben. Ezt sokan meg is teszik azért, hogy ne tegyenek rá spanyolcsizmát (büntetéssel való idomítás, fenyegetés), vagy hogy haszonra tegyenek szert (pozitív motiváció, nézz körül az államvezetésben).

    Az emberek már kialakították a véleményüket az oltásról. Ezen ma már 20-szor nehezebb változtatni, mint szeptemberben.
    A hitelességedet akarják elvenni. Gerinctörés-önkezűen. A segítségüket is felajánlják hozzá, amilyen segítőkészek.
    Egyetlen sajtó nyilatkozatoddal menne.
    Czeizel (a nyugdíjas) egyetlen nyilatkozata a csernobili balesettel kapcsolatban elegendő volt ahhoz, hogy örökre hiteltelenné váljon. Az ő esetében azonban nem tudhatjuk, hogy fenyegetés, vagy jutalomfalat reményében tette. De az egyik biztos. Kár hogy nem vezet blogot.

  • 20.  harasla (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 11:02

    Korábban kafkainak neveztem harcodat.
    Most már továbbléptünk az orwelli világ felé.
    Szurkolunk kitartásodért, mert helyettünk állod a sarat.
    Én köszönöm.

  • 21.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 11:07

    A jelenlegi kurzus nagy valószínűséggel nem fogja megállítani már ezt a jogtiprást, hiszen érintett is lehet benne.
    De a nyilvánosság arrajó, hogy ezeket a dolgokat RT lehet követni, és ez nem újság, ahol szilenciumot rendelhet el a főszerkesztő.
    Köszönöm nektek a támogatást.

  • 22.  Samuka (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 11:23

    Mi is támogatunk, JBG, de azt ne mondd, hogy pénzecskét nem is ajánlottak Teneked. :-)))

  • 23.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 12:07

    Ha ezek után ki merik küldeni a határozatot, láttam és elolvastam, majd okosabb leszek.De a helyükben ezt nem tenném.
    Qrva nagy égés egy ilyen szituációban, feljelentve a panaszlott által, bármilyen érdemi eljárási cselekményt celebrálni. Senki nem mossa le róluk az elfogultságot.

    Ugyanis itt nem pénzbeli előny nyújtása, hanem jogi fenyegetés elkerülése, (pénz)büntetés elkerülése lehetne az előny. De amíg nem látom a határozatot, erről nem tudok érdemben semmit mondani.
    Ha egy csepp eszük lenne, nem csinálnának semmit.

  • 24.  drKL (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 12:25

    maréklepke...

  • 25.  freemam (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 12:38

    Én csak pillogok itt a fakanál mellett egy csendes olvasó, anya, feleség.
    Idealizált világom omlik lassan össze, bár hinni nem hittem régóta, csak reméltem, hogy jobb is lehet.

    Hánynivaló ez az ország, benne néhány becsületes emberrel.
    Kapkodom a fejem, víz ment a fülembe.

    Rohadjanak meg!

  • 26.  cséri (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 13:16

    Szerintem a helyzet a következő: mindenki tudja, OTH, Nemes Dénes vagyki, a jogászok, mindenki, akinek neve szerepelhet ebben, hogy qrva nagy adag sz@rba nyúltak. Sztem ekkora kupac sz@rt nem is sejtettek, nincsenek hozzászokva sem a helyzethez, sem ahhoz, hogy valaki felemeli a hangját a magasságos nagy intézetekben székelő magasságos nagy, magukat teljhatalmúnak érző niemandokkal szemben. Namost mit lehet ilyenkor tenni? Direkte eltiporni nem lehet, mert már elég nagy a nyilvánosság. A blogját megszűntetni lehetetlen. Beismerni azt, hogy tudatlanok és egyben nagyon óvatlanok voltak, kész leégés, megtenni suicidum. Egyedül ez marad hát, mint egyetlen logikusan megtehető lépés. Szerintem. Megjegyzem, ebből jól kijönni nem tudnak. A kérdés az, hány fej hull a porba, hány véka szar ömlik a nyakukba, meglehet, ez a faeces belőlük ömlik.

  • 27.  BI (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 13:49

    Elindítottak egy koncepciós programozású robotot ellened pár hónapja. Valami hiba folytán nem tudják leállítani vagy módosítani az útját úgy látom. Pedig ott a gödör előtte. Pedig figyelmezteted őket ...biztos itt is olvasgatnak.
    Hogy törne össze!

  • 28.  BI (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 14:14

    "ő el tudja intézni, hogy a panaszos visszavonja az etikai bejelentését,"
    Fantasztikus ötlet!!!! Hogy Ő ebből a meleg helyzetből visszább vonulhasson Te alázd meg magad.. Hm!

  • 29.  drKL (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 15:31

    namogyuk ha köll a panaszost én is el tudom intézni...de minek...ezeknek mán kérges a tenyerük a saját sirásásuktól...
    annyit pofáztak mán mellé..pedig lettek figyelmeztetve...megaszontuk neki, hogy Piszok Alfréd is megmondta, hogy kit akartok megtéveszteni:éngem,ópiummal?

  • 30.  harasla (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 21:34

    Örülök, hgy most már két kutyád van. Jó lenne még három. Nehogy, má megtámadjanak...

  • 31.  payahu (Válasz erre)
    2010. 02. 19. 21:37

    sziasztok,

    vmit csak nem sikerül felfognom: a h1n1 cirkuszban giulio egy lájtos mellékszereplő volt csupán, nem emlékszem, hogy állította volna, h az oltás úgy ahogy van, hatástalan, hogy rosszabb oltani mint nem oltani stb.
    itten más dolgokról volt szó főleg - a brutális médianyomásról stb stb - de ez nem u.az, mint pl amit a pest imre vagyki híresztelt a lapján, h az oltás egy "bináris vegyi fegyver" és aki oltva van plusz fertőzve h1n1-el, annak dúúúrva vége lesz stb.

    szal nem bírom felfogni, hogy mi nyilvánossági értéke lenne egy giulio-féle vakcina bocsi-nyilatkozatnak, amikor az egész már egyszerűen lecsengett, már a központi propaganda is behalt - ez már nem téma egyszerűen

    kiváltképp akkor, amikor a giulio létében támadott meg egy bürokratikus szegmenst, mint mindannyian jól láthatjuk itt - ha vmi súllyal bír, hát akkor ez az és nem az oltás

    giulio, mindenesetre küldök egypár pluszzt: +++++
    by

  • 32.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 20. 7:57

    Köszi, ezzel tán feljövök nullára.:-)
    Elég sok mínuszom jött össze eddig.

  • 33.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 20. 8:04

    Utánanéztem én a Helyi Témának.
    A kulcskérdés az, hogy sokan olvassák, egyszerű (befolyásolható) emberek, interneten is elérhető, de ingyé be is dobják, mint a szórólapokat.
    A szintje is olyan.

    Na most Falus többszörösen megbukott, de olyan értelemben (is), hogy a nagy biznisz nem jött össze.

    Jelenleg a járvány újabb hullámait vetítik mindenfelé, megy a riogatás, tavaszi/nyár/őszi cunamikkal fenyegetőznek éppen.

    A primitív megfogalmazású szöveget az egyszerű emberek is értik, ha e mellé odateszik az eretnek orvos bűnbánó szövegét, azzal talán lehet még hülyéket toborozni a további oltásokra.

    -Lám még ő is elkötelezett hívővé vált a nagy verések hatására.:-)

    Szerintem a próbálkozás hideg, érzelemmenetes, pusztán üzleti alapú, hátha lehet a portéka veszteségét csökkenteni.

    Semmi köze az etikainak csúfolt törvénytelen hatósági megtorló eljáráshoz.

    Megpróbálták, hátha bejön.

  • 34.  Giulio történésze (Válasz erre)
    2010. 02. 20. 8:09

    Folytatva:

    A jelzett sajtóorgánummal (vagy valami internetes portállal is) szintén kiegyeztek, a folyamatban lévő sajtópert megszüntették,cserébe egy korrekciós nyilatkozatért. Ami állítólag meg is jelent.

    Nyilvánvaló,hogy a cél itt is ugyanaz lehetett.Ehhez pedig nagyon jól passzolt volna második meneteben az én szépen megkreált hazugságom.

  • 35.  Bogár Imre (Válasz erre)
    2010. 02. 20. 12:12

    Giulio, tudom, hogy nem tennél ilyet, de azért elképzelem, hogy Te hívnád fel "Őket", hogy ha a "Helyi témában" megjelentetnének egy riportot, amiben részletesen beismernek mindent, őszintén, amit a a H1N1-gyel és az oltással kapcsolatban tudnak, amit segítenél is megírni nekik, akkor el tudnád intézni, hogy abbahagyod a védekezést. :-)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.