Az egészségügyi minisztertől 2010. január 28-án kértem közérdekű adatokat.
Az OET Alapító Okiratát, SZMSZ-ét, Eljárási Szabályzatát, ha léteznek ezek egyáltalán.
Ugyanezen közérdekű adatokat az OET titkárától, Dr. Nemes Dénestől 2010. január 20-án kértem, sem ő, sem a miniszter nem válaszolt, még annyit sem, hogyha nem küldik, akkor ezt miért nem teszik.
Kezdem úgy érezni, hogy az OET ügyvéd titkára csúszik a BTK irányába, a visszaélés közérdekű adattal című fejezet felé.
A miniszternél még egy kicsit várhatok.:-)
De azért ez elég nagy égés. Akkor is ha egyáltalán nincs SZMSZ, meg akkor is, ha van, de megtagadják annak kiadását.
1978. évi IV. törvény
a Büntető Törvénykönyvről
Visszaélés közérdekű adattal
177/B. § (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével
a) tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget,
b) közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít,
c) hamis vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt jogtalan haszonszerzés végett követik el.
-----------------------------------------------------------------
1992. évi LXIII. törvény
a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról
20. § (1) A közérdekű adat megismerése iránt bárki - szóban, írásban vagy elektronikus úton - igényt nyújthat be.
(2) A közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot kezelő szerv az igény tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.
(3) Az adatokat tartalmazó dokumentumról vagy dokumentumrészről, annak tárolási módjától függetlenül az igénylő másolatot kaphat. Az adatot kezelő szerv kizárólag a másolat készítéséért - legfeljebb az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően - állapíthat meg költségtérítést, amelynek összegét az igénylő kérésére előre közölni kell.
--------------------------------------------------------------------
Szerintem itt az ideje megküldeni a kért dokumentumokat, vagy megtorlást fogok elrendelni.:-)
Ahhoz nagyon pofátlannak kell lennie egy hatóságnak, hogy ezt megengedhesse magának, miközben állítólag törvényességet és etikát bírálnának el alaphelyzetben.
Rossz példa az állampolgárok felé, úgy gondolom.
------------------------------------------------------------------------
A mail megérkezését aznap visszaigazolták. A késedelem érthetetlen, megmagyarázhatatlan.
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.