09-11-28 11:49:50 - írta Giulio történésze

http://www.telegraph.co.uk/health/swine-flu/6643845/Millions-more-than-thought-have-already-had-swine-flu-Government-scientists-say.html

 

Amit hónapok óta mondok, de senkit nem érdekel:

The Daily Telegraph / Az Egyesült Királyságban öt gyerek közül egynek a szervezetében ott vannak az új típusú influenza ellen védő antitestek, vagyis sokkal többen estek már át a betegségen, mint azt az illetékesek eddig gondolták.
Sokkal többen kapták már el az új típusú influenzát az Egyesült Királyságban, mint ahogy azt a szakértők eddig becsülték - derült ki a levett vérminták elemzéséből. Ez lehet a magyarázat arra, hogy a járvány második, őszi hullámában miért nem betegedtek meg annyian, mint nyáron.
Akkor Londonban és az ország középnyugati részén volt a legtöbb megbetegedés, és most az e két területen élőktől származó mintákból kimutatták: a gyerekek egyharmadának szervezetében ott vannak a vírus ellen védő antitestek, vagyis át kellett esniük a H1N1-fertőzésen.
A szigetországban átlagosan öt gyerek közül egy betegedett meg az új típusú influenzától, de legalább a felüknél egyáltalán nem alakultak ki tünetek.
A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy lesznek még influenzás megbetegedések, hiszen a szezonális vírusok csak most kezdenek fertőzni, a járvány pedig karácsony táján tetőzhet. Nagy-Britanniában nemrég az öt éven aluli, egészséges gyerekekre is kiterjesztették az oltási programot, mivel ez az a korosztály, amelyiknél súlyos szövődmények alakulhatnak ki a fertőzés nyomán.
-----------------------------------------------------------
A hazai átfertőzöttség/védettség valószínűleg itthon is sokkal magasabb, mint hisszük, csak ezt tilos vizsgálni.
Aminek nyilvánvaló üzleti okai maguktól értetődőek.

A védetteket ugyanis az EüTv értelmében nálunk nem volna szabad oltani. 

Ótvar egy bukta lenne már megint.

Senki nem is meri vizsgálni, ezért tilos a teszteket elvégeztetni OEP finanszírozással.


Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.