09-11-21 17:42:22 - írta Giulio történésze

(A tájékoztatót Székely Tamás egészségügyi miniszter és

Budai Bernadett kormányszóvivő tartotta)

 

IVANICS ANNA (MTV Híradó): – Nem pontosan a programhoz kapcsolódó kérdés, de azt hiszem, aktuális. Ugyanis a családorvosok, illetve a háziorvosok nagy része a pneumococcus, illetve az influenza elleni védőoltás beadásáért is pénzt kér. Egyrészt a kormány úgy döntött, hogy ingyenesek lesznek ezek az oltóanyagok, viszont elvileg a törvényi lehetőség megengedi az orvosoknak, hogy a beadásért pénzt kérjenek. Nem gondolja, hogy változtatni kellene ezen a szabályozáson? Lévén, hogy így az a fajta ingyenesség, amit a kormány döntött, ellentétes azzal, hogy mégis fizetniük kell a betegeknek a háziorvosnál.

 

SZÉKELY TAMÁS: – Én úgy gondolom, hogy a jogszabályok abszolút jók, be kell tartani őket. Tehát egyrészt a jogszabály úgy rendelkezik, hogy a gyógyszer beadásáért nem kérhető magasabb díj, mint amennyit a beteg támogatásként, tehát térítési díjként kifizet.

 

A pneumococcus védőoltás, ami a 0–2 év közötti korosztálynak jár, ingyenes, ezért nem lehet semmiféle pénzt kérni. Ezért viszont 25 ezer forinttal megemeltük a házi gyermekorvosok finanszírozását és 10 ezerrel a vegyes praxisok finanszírozását. Tehát úgy gondolom, hogy hamis az az állítás, hogy többletfeladatot kell elvégezniük és nem kapnak érte pénzt. Sima számtani elemzés: ha körülbelül 180 ezer gyereknek kell most beadni a pneumococcus-védőoltást, körülbelül 300 ezer forintnyi többletdíjazásban részesülnek a gyermek-háziorvosok. Én úgy gondolom, hogy ez egy méltányos díjazás.

 

-----------------------------------------------------------------------------------

Tehát a miniszter azt állította, hogy a nem kötelező védőoltást a TB finanszírozás megemeléséből finanszírozták.

Tehát egy orbitálisan nagyot hazudott. Meg is fenyegette az orvosokat, hogy aki pénzt mer kérni a nem kötelező oltásért, azt büntetni fogják. Engem határozatban fenyegetett meg az ÁNTSZ emiatt egymillió forintos büntetéssel. Csak azért, mert a miniszternek szabad egy jogállamban jogot tiporni és büntetlenül hazudni.

 

Székely Tamás,

Hazug Tamás,

Egy miniszter

Miért lenne más?

 

Figyeljük csak mit mondott ma:

 

 

 

A TB csak a kötelező védőoltások költségeit fedezi
Belföldi   2009-11-21 11:36:08

A társadalombiztosítás csak a kötelező védőoltások költségeit fedezi - ezt válaszolta Székely Tamás egészségügyi miniszter arra, hogy miért kell az oltópontokon 3 ezer forintot fizetni az új influenza elleni vakcina beadásáért.

Végülis akkor a betegnek MOST IS azért kell 1070 forintot fizetnie, mert a TB nem finanszírozza az oltást.

Amire tavaly még azt hazudta, hogy az OEP a megemelt finanszírozásból finanszírozza.

Természetesen mindez igaz az ÖSSZES nem kötelező oltásra. A szezonális influenzára is, tehát az sem jár senkinek ingyen, hiszen azt sem finanszírozza a TB.

A Prevenárért is fizetni kell, az sem kötelező oltás. Nem százmilliók, milliárdok lesznek így ellopva az orvosoktól. Ez nem egyszerű hazugság, hanem pénzügyi vonatkozású bűncselekmény is.

Az orvosok is bűnrészesek lehetnek, adóelkerülésben. Szóval nem érdekes a dolog? Furcsa ország ez.

Melyik újságíró meri megkérdezni tőle, hogy miért hazudozik össze-vissza?

És miért természetes mindenkinek, hogy Magyarországon a magyar egészségügyi miniszter mindenféle konzekvencia nélkül belehazudozhat a nyilvánosság pofájába?

Orvosoktól lophat pénzt, csak azért mert miniszter? Százmilliókat? Nem pár száz forintot...

Például nem lenne kedve megvédenie magát?

A becsületét? A jó hírét?

Egy éve mondom, hogy hazudik, ő meg egy éve nyeli, csendben mint kacsa a taknyot, csak ne kelljen neki magyarázkodnia.

Lehet, hogy gyáva is...Nna, megint elmagyaráztam.:-)

 

Az igazságot a 2:30 - től hallgathatja mindenki.

 

 

 

 


Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.