09-11-11 12:03:57 - írta Giulio történésze

"Bevezetnék az egészségügyi bírság intézményét is, amelynek keretében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hatósági eljárásban a jelenleg hatályos jogszabályok alapján többféle bírságot is kiszabhatna. Erre akkor lenne lehetőség, ha az ÁNTSZ saját hatáskörében eljárva megállapítja a közegészségügyi, illetve járványügyi jogszabályokban foglaltak súlyos, vagy ismételt megsértését, vagy súlyos szakmai szabályszegést állapít meg.

Székely Tamás szerint ezzel hatékony és visszatartó erejű szankciót hoznak létre és biztosítják a hatóság számára a kellő erejű fellépés lehetőségét is."

Jelenleg is bírságol az ÁNTSZ. Az EBF. Az Etikai Bizottságok. Jól jönne egy újabb.:-)

Majd esetleg elfogynak a szolgáltatók. (Marhák.)

Eszembe jutott közben, hogy miért is lett az oltásból ekkora gabalyodás.

Ugye ismeritek a work to rule nevű dolgot, ami egyfajta munkalassító sztrájk, lényege, hogy az adott szolgáltató MINDEN hatályos jogszabályt betart, amit az idióta jogalkotó kitalál, és ez összedönti a rendszert, hiszen idióták irányítják.

Nos elemezve az elmúlt egy év viharait, amik tegnap kulmináltak az ÁNTSZ epilepsziás rohamában, rádöbbentem, hogy ösztönösen ezt a módszert követtem.

Valójában ezért nem tud velem mit kezdeni az ÁNTSZ, pedig nyilvánvalóan szívesen kibeleznének, csak az a baj, hogy bármilyen elindított vizsgálat során ki fog derülni, hogy nem én, hanem ŐK szegik meg sorozatban szinte az összes hatályos jogszabályt. Ez pedig nagy égés, ugye.

Ezért elviselnek inkább mindent, csak ne kelljen alapos és független vizsgálatokba belevágni. Annyira nincsenek hozzászokva a jogszerű működéshez, hogy több kolléga máris jelezte, hogy az ÁNTSZ üvöltözés erős decrescendo formában halkul, mert az orruk alá dugott jogszabályokat nem is ismerik, nemhogy alkalmazni tudnák őket, ehhez ugyanis értelmezni is kellene azokat.

Hát szerintem ez a hiba. Az ÁNTSZ évek óta annyi disznósághoz asszisztált már, hogy elszoktak attól, hogy őket ellenőrizzük mi, és nem fordítva.

Ha kijönnek a napra, rájuk olvad a tonna vaj.


Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.