2009. november

09-11-30 19:21:12 - írta Giulio történésze

Továbbra is érthetetlen, miért kapok 200Ft-ot azért, amiért más 1070Ft-ot.

 

"Információk szerint az EKI jogi útmutatást kért, s ez alapján arra jutott, hogy jogszabályba ütközhet, ha nettó 1838 forintról állítja ki a vakcinaszámlát. Kárpáti Zsuzsa, a szervezet vezetője nem akart részleteket elárulni az ügyben. Szűkszavúan csak annyit mondott, hogy nagy valószínűséggel mégsem nettó 1838, hanem 1595 forintos áron számol majd el a szóban forgó egészségügyi szervezetekkel. Kérdés azonban, mi történik a nettó 243 forintos különbözettel.

Az összeg ugyan nem tűnik nagynak, de ez nem befolyásolja azt, hogy jogilag van-e lehetőségük az oltópontoknak az összeg megtartására. Közel sem biztos ugyanis, hogy mindegyikük rendelkezik kiskereskedelmi forgalmazói jogosítvánnyal. Magyarázatra szorul az is, hogy miért nem tisztázta az Országos Tisztiorvosi Hivatal, illetve a szaktárca, hogy van-e jogi és számviteli lehetősége az EKI-nek a 70 százalékos árrés elkérésére. Ismert: az országszerte kijelölt 200 oltóponton december 22-ig várják az injekciót kérőket, akiket 3000 forintért oltanak be. Ebből elvileg áfával 1930 forint a vakcina ára és 1070 a szúrásért járó díj. Ez maradt volna az oltóhelyeknél, amit a szaktárca egyösszegű, a többletfeladat ellátásáért járó juttatással egészít majd ki."

 



09-11-30 19:13:01 - írta Giulio történésze

"A H1N1 vírustól meghalt öt ember Szaúd-Arábiában a mekkai zarándoklat (haddzs) során - közölte vasárnap az egészségügyi miniszter.

Abdallah ar-Rabia elmondta, hogy 73-an betegedtek meg új influenzában. A több mint 2 millió zarándok tíz százaléka kapott védőoltást."

 ----------------------------------------------------------------

Ez tehát egy hihetetlenül gyorsan terjedő, halálos vírus, ami miatt illik rettegni.

 





09-11-30 12:47:40 - írta Giulio történésze "A pénzügyi szolgáltató hazánkban elsőként mérte fel a magyar családorvosok és szakorvosi vállalkozások fejlesztési igényeit és lehetőségeit. Az országszerte több mint 130 orvos bevonásával reprezentatív mintán elvégzett felmérés meglehetősen negatív képet fest az orvosvállalkozók helyzetéről. Bár a praxis fenntartása nem jelent gondot, vállalkozásuk és szakmájuk jövőjét ötös skálán egyaránt gyenge közepesre becsülték a megkérdezettek. A 2,5-ös érték azonban még kedvezőnek számít ahhoz viszonyítva, ahogyan az orvosi szakma megbecsültségét értékelték: ez utóbbi még a kettest sem érte el.

A családorvosok és a magánszakorvosok az egészségügyi vállalkozások között is speciális helyzetben vannak, hiszen többé-kevésbé állandó ügyfélkörrel, kiszámítható forgalommal és stabil bevétellel rendelkeznek. Elméletben tehát ideálisan finanszírozható vállalkozói kört jelentenek. A bankok azonban elégtelenre vizsgáznak ezen a téren is: a válaszadók közel kétharmada szerint egyáltalán nem veszik figyelembe az orvosok speciális igényeit."


09-11-30 12:21:46 - írta Giulio történésze

mno.hu

 

Változott-e az Ön véleménye az elmúlt hetekben a H1N1 elleni vakcinával kapcsolatban?
Igen, biztosan beadatom a védőoltást.
7 %, 2529 szavazat
Szavazás
Nem, továbbra sem bízom a vakcinában.
64 %, 21682 szavazat
Szavazás
Már meg is kaptam a védőoltást.
21 %, 7160 szavazat
Szavazás
Nem döntöttem még.
8 %, 2594 szavazat
Szavazás
Eddig 33965 szavazat érkezett

 



09-11-30 06:53:49 - írta Giulio történésze

Pandemrix, svédországi regisztrált szövődmények 1.9 millió oltás beadása után.

Nyilvános, áttekinthető, részletes. Hol a hazai, azt nem tudom...:-)

 

http://psycho.blog.hu/2009/11/29/osszefoglalo_a_bejelentett_pandermix_mellekhatasokrol

Köszönöm Dr. Szabó Ildikónak, svédországi referensünknek.:-)

 

 



09-11-29 13:20:29 - írta Giulio történésze

Nyilatkozat-minták az influenza védőoltásban részesített páciensek számára (javaslat)

2002. november 11. 17:25, hétfő - Dr. Komáromi Zoltán

 

November 5-től a háziorvosi rendelőkben juthat hozzá a lakosság az ÁNTSZ által biztosított influenza elleni védőoltáshoz. Az elmúlt években felmerült egy nyilatkozat iránti igény, mely egyfelől bizonyítja, hogy az általunk beoltott páciens megkapta a megfelelő tájékoztatást, azt megértette és ennek tudatában önként vállalja a védőoltást, másfelől ennek egyfajta dokumentálására, nyilvántartására is alkalmas.

A nyilatkozatot két formában készítettem el a hozzám eljuttatott minták felhasználásával:
1. minden páciens külön lapon nyilatkozik (én ezt fogom használni)
2. 10 páciensenként egy gyűjtőívet íratunk alá (ez egyben nyilvántartásként is funkcionálhat)

Az, hogy melyik háziorvos kolléga milyen formulát használ, jelenleg jogszabály által nem szabályozott.

Emiatt mindenki konzultáljon saját jogi szakértőjével is.

Sok szerencsét és jó munkát kíván:

Dr. Komáromi Zoltán
---------------------------------------------------------------------------
Vonatkozó jogszabály közben nem változott.
Komáromi Zoltán tisztsége időközben Országos Háziorvos Szakfelügyelő Főorvos lett. Vajon most mi a véleménye a saját alkotásáról?
Az OET pedig, egy semmiféle kötelező erővel nem bíró, de meglehetősen nagypofájú, fenyegető hangvételű állásfoglalásban MEGTILTOTTA, hogy a háziorvosok efféle nyilatkozatot írassanak alá az oltandókkal.
Az ÁNTSZ néhány megvadult alkalmazottja erre a joghatállyal nem bíró állásfoglalásra is hivatkozva pedig Gestapo-ként ellenőriz, és büntet, mert éppen úgy tartja úri kedve.
Csak mint tudománytörténeti érdekességet vettem elő ezt a nyilatkozatot, demonstrálni, hogy milyen irányt vett az egykor demokratikusnak tűnő közhangulat a bolsevik rémuralom elmúlt 7 évében.
Most már pisszenni sem szabad. Legalábbis egyesek nagyon szeretnék, ha így lenne.
Az OTH, az ÁNTSZ, az OET, és fizetett bérenceik.
Szóval valójában semmi jogi akadálya a nyilatkozattételnek, az oltóhelyek is alkalmazzák.
Nem kellene esetleg az OET teljesen értelmetlen, és alkotmányellenes állásfoglalását megsemmisíteni?
Az ÁNTSZ elszabadult dobermannjait visszahívni? Belátni, hogy túllihegték a hatáskörüket?
Valamiféle polgári demokrácia és jogállam látszatát imitálni?


09-11-29 12:30:40 - írta Giulio történésze

Nem megy, nem megy. 70% még mindig nem áll kötélnek, pedig már egy horrorra való hírt ömlesztenek a fejünkre minden nap.

Kétségtelen a változás, de hol a vakrémület?

 

 

mno.hu 12:30



09-11-29 10:05:03 - írta Giulio történésze

A tiszadöfi körzeti orvos jelentette az év egyik legdurvább H1N1-es esetét, amely a legszkeptikusabb kétkedőket is kétségbe ejtheti.


N. Loránd (v. Lóránt) szorgalmatosi lakos éppen a Zetorját szerelte a kertben, amikor a gép máig ismeretlen okból elindult, és a felpörgő ékszíj levágta a férfi jobb kézfejét.

Az erősen vérző N. segítségért indult a házba, amikor is véletlenül belelépett egy kaszába, amely átszúrta a bal lábfejét.

A sérüléstől a férfi valószínűleg elveszítette az egyensúlyát, elesett, és beverte a fejét, egy az udvaron felejtett sajtárba, emiatt eszméletét vesztette.

Néhány órával később az eszméletlen férfi közepesen ittas napszámosa tolatott be az udvarra egy szecskavágóval. Nem vette észre a földön fekvő testet, áthajtott rajta, és a szerencsétlenül járt N. belehalt a sérüléseibe.

A boncolás során megállapították, hogy a halott férfi is fertőzött volt a H1N1 vírussal. Hogy mekkora szerepet játszott a halálában a fertőzés, azt egyelőre orvosszakértő vizsgálja, de erősen gyanítható, hogy nem csak a sajtár felelős a halálesetért. Így ez lehet az eddigi legsúlyosabb, halállal végződött H1N1-es fertőzéses eset.


-------------------------------------------------------------------------

Most persze azt hiszitek, hogy ez vicc. Ez nem vicc. Ez a mutatvány része.

Az ÁNTSZ körlevélben kötelezte a pathológusokat arra, hogy minden boncolás során keresni kell a tüdőszövetben H1N1 vírust, mert így lehet emelni a halálozással összeköthető "fertőzöttség" statisztikai mutatóit.

Megint nem arról van szó, hogy nincsenek súlyos betegek, hogy nincsenek halottak, azonban kétségtelenül megállapítható, hogy sosem volt intézkedések halmaza szolgálja azt a célt, hogy a járványt lényegesen súlyosabbnak lehessen feltüntetni, mint amilyen az valójában.

Hat hónapos járvány után 10 halott, az statisztikai értelemben össze sem vethető a szezonális influenza pusztításával.

Amit viszont MOST nem kell vizsgálniuk a kórboncnokoknak, bár lehet a halottban kevert flóra is. Csak azt NEM SZABAD észrevenni.

Akkor is H1N1 lesz a halálok, ha sima A-ban hunyt el. Legalábbis a körlevélből ezt lehet kiolvasni.



09-11-28 16:37:28 - írta Giulio történésze

A szállítás nagy üzlet.

Mindenki szeretne belőle részesedni: Rendőrség, EKI, ÁNTSZ, gyógyszer-nagykereskedők.

De ott vannak azok, akik önkéntesen vesznek részt az üzletben: háziorvosok, gyógyszerészek (utaznak saját költségükön az oltónyagért).

Milyen izgalmas egymás mellé tenni a listát...



09-11-28 15:35:42 - írta Giulio történésze

EARTHLINGS

http://video.google.com/videoplay?docid=-3481883898572254535#

Magyar nyelvű felirattal látható az ember további áldásos tevékenységének néhány aspektusa.

Valóban úgy tűnik, túl sokan vagyunk már...

Amikor a gazdaságosabb, olcsóbb kiirtás érdekében gázkamrát kezdünk el alkalmazni a túlszaporodott ember túlszaporított kedvenceinek elpusztítására, itt az idő gondolkozni azon, kitől kaptuk erre a jogot?

Van-e jogunk ehhez? És ha van, van-e eszünk ahhoz, hogy felmérjük a hosszútávú következményeket?

Vagyis érdemes-e élni esetleges jogainkkal?

Vagy egyszerűen a vélt jog nem más, mint gyakorlati visszaélés a hatalommal?



09-11-28 12:44:24 - írta Giulio történésze

 

 

 

Értelmesek, játékosak. boldogok, és az én koordinátarendszeremben mindenki, aki bántja őket, az egy rohadék állat.

Olyasmi, mint a kutyaevő szlovákok, kínaiak, bálnagyilkos norvégok, vagy a fókakölyök irtó bátor kanadai "vadászok".

Ezek valamiféle mocsadék kannibálok, elfajzott homo sapiensek, értve ez alatt természetesen kizárólag csak azokat az egyedeket, akik részt vesznek mindebben, vagy hasznot húznak belőle. Mondjuk fél Japán...talán...

Akit érdekel a téma, nézze meg feltétlenül a most nyáron piacra dobott leleplező filmet a Japánban folyó szörnyűségekről.

Az öböl (The Cove)

http://thecovemovie.com/

Az öböl delfinvértől sötétlő vizén zajló események alapján igazán nem nehéz eldönteni, ki az igazi állat, hát nem a delfin. Ezek a tetvek a saját nagyanyjukat is felzabálnák, csakhogy még többen lehessenek.

A japán delfinhalász tehát az említett állat, kicsit rosszabb ugyan, egy rendes ragadozó nem így dolgozik. Nem piacra.


Egy kép az éppen állat japánokról.

Mindenkinek jó szórakozást kívánok. Mizantrópok ne nagyon nézegessék.:-)

 

 

 



09-11-28 11:49:50 - írta Giulio történésze

http://www.telegraph.co.uk/health/swine-flu/6643845/Millions-more-than-thought-have-already-had-swine-flu-Government-scientists-say.html

 

Amit hónapok óta mondok, de senkit nem érdekel:

The Daily Telegraph / Az Egyesült Királyságban öt gyerek közül egynek a szervezetében ott vannak az új típusú influenza ellen védő antitestek, vagyis sokkal többen estek már át a betegségen, mint azt az illetékesek eddig gondolták.
Sokkal többen kapták már el az új típusú influenzát az Egyesült Királyságban, mint ahogy azt a szakértők eddig becsülték - derült ki a levett vérminták elemzéséből. Ez lehet a magyarázat arra, hogy a járvány második, őszi hullámában miért nem betegedtek meg annyian, mint nyáron.
Akkor Londonban és az ország középnyugati részén volt a legtöbb megbetegedés, és most az e két területen élőktől származó mintákból kimutatták: a gyerekek egyharmadának szervezetében ott vannak a vírus ellen védő antitestek, vagyis át kellett esniük a H1N1-fertőzésen.
A szigetországban átlagosan öt gyerek közül egy betegedett meg az új típusú influenzától, de legalább a felüknél egyáltalán nem alakultak ki tünetek.
A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy lesznek még influenzás megbetegedések, hiszen a szezonális vírusok csak most kezdenek fertőzni, a járvány pedig karácsony táján tetőzhet. Nagy-Britanniában nemrég az öt éven aluli, egészséges gyerekekre is kiterjesztették az oltási programot, mivel ez az a korosztály, amelyiknél súlyos szövődmények alakulhatnak ki a fertőzés nyomán.
-----------------------------------------------------------
A hazai átfertőzöttség/védettség valószínűleg itthon is sokkal magasabb, mint hisszük, csak ezt tilos vizsgálni.
Aminek nyilvánvaló üzleti okai maguktól értetődőek.

A védetteket ugyanis az EüTv értelmében nálunk nem volna szabad oltani. 

Ótvar egy bukta lenne már megint.

Senki nem is meri vizsgálni, ezért tilos a teszteket elvégeztetni OEP finanszírozással.



09-11-28 07:16:09 - írta Giulio történésze
300
Ugye mindenki tudja, mit jelent a szám?
9
A vér meghámozza az elfeketedő tüdőszövetet, a gonosz vírus hörög, lélegeztetőgép, fulladás, szenvedés, foci közben összeesett, terhes, nem oltatta be magát. Azt hiszem erre is mindenki ráismer, ez Falus Ferenc idei elemi ismeretszerzésének (természetes számok) gyűjteménye, ez folyik a csapból is, ez az idei hat hónapos disznóságjárvány eddigi 9 halottja, akikről mára az egész ország apraja-nagyja mindent tud a sajtó és állandóan pofázó vezetőink jóvoltából.
430

Na ez meg mi? Hát ez is a halottak száma. Az előző influenzaszezonban a tisztifőorvos szerint 430 ezer ember betegedett meg. Miután a halálozási ráta 1:1000-hez, illett volna e hat hónap alatt ennyi honfitársunknak influenza betegségben elhalálozni. Ki tud róluk valamit?
Hányszor jelent meg bárki, miniszter, ÁNTSZ bérenc, szakorvos a nyilvánosság előtt jajveszékelni, hogy valaki már megint meghalt szövődményben?
Vagy belefulladt a saját piros (de mégis inkább legyen fekete) vérébe?
Ki kereste fel a családokat együttérzően, és készített elrettentő riportot az iszonyú eseményekről? Senki.
Pedig úgy néz ki, hogy az előző hat hónapos szezonális járvány 430 ezer betegéből 35x annyian haltak meg, mint a mostani hat hónapos vélhetően több százezer fertőzöttjéből.
Ez tűrhetetlen. Nem ez volt a terv elvtársak, ez nem fog így menni elvtársak.

A járvány eddigi halálozása olyan "szemérmetlenül" alacsony, hogy minden egyes áldozatot külön kanalizálni kell a rettegési szint folyamatos fenntartásához, de az még így sem éri el a WHO által szigorúan megszabott mértéket, pedig erről minden országban kötelessége lenne gondoskodni a járványügyi és kormányzati szerveknek. Azok meg nem teljesítik az előírt statisztikát

Félreértés ne essék, lehet járvány. Lesznek halottak. Ennél több is lesz. De a tálalás, könyörgöm...
Ez már színtiszta maffia módszer. A tömeg érzelmi manipulálása a legősibb alapérzelem, az ismeretlentől való rettegés kihasználásával.
A különbség egyszerűen annyi, hogy most van egy központi, MUMUS című forgatókönyv, tavaly meg nem volt. Próbálkoznak a szerencsétlenek.
És miért nem hat akkor mégsem? Érthetetlen. Mit rontottak el? Miért áll ellen a lakosság az egész világon? És mit fog szólni ehhez a megbízó?
Ezeket a gondolatokat ajánlom megfontolásra ma reggel, külön hangsúlyozva, hogy senkit nem beszélek le a védőoltásról, csak próbálom megmagyarázni a folyamatos hányingerem okát. A módszer miatt.
Üdvözlöm az etikusan tevékenykedő Országos Etikai Tanácsot is.:-)
Akik a maguk szerény módján szintén hozzájárultak a mostani pszichológiai instabilitás kialakulásához, az orvosok megfélemlítésével és jogtalan fenyegetőzésükkel.
Persze nekik az OTH parancsol, felettesük pedig a miniszter.
Szolgák. Jól fizetett, mindenre kapható szolgák. A rendszer bólogató szolgái.
Csak parancsot teljesítenek, ugye... Azt állásfoglalják, amire utasítják őket.
Egyébként 300+9+430, az pontosan 739, ami az égvilágon semmit nem jelent.
 
Most olvasom, hogy a teljes eddigi európai összhalálozás 650 fő, beleértve Ukrajnát is, meg mindent.
 
Apokaliptikus...


09-11-27 17:22:19 - írta Giulio történésze

A blog.hu szerkesztői úgy döntöttek, a blogomra vezető linket törlik rendszerükből. Egyszerűen eltűnt. Biztos ciki vagyok nekik.

Esetleg Gizi, aki nagyon alias volt, pártutasításra...:-)



09-11-27 17:19:30 - írta Giulio történésze 'Biztos, hogy a múlt héten éppen 22 100 influenzás volt Magyarországon, mint ahogy azt az Országos Epidemiológiai Központ állítja? Ha igaz, hogyan lehetséges, hogy mindössze 150 esetben igazolták az A típusú influenzavírus jelenlétét a laborvizsgálatok, és ebből 134 volt az új, H1N1-es?'


09-11-27 16:16:07 - írta Giulio történésze

"Az ÁNTSZ-hez folyamatosan érkeznek a lakossági bejelentések, panaszok azokról a háziorvosokról, akik megtagadják az oltást, bár egyre kevesebb. Az ÁNTSZ számtalan esetben figyelmeztető határozatot adott ki, 3 konkrét esetben pénzbírságot is rótt ki, a bírság összege 150 ezer forintig terjedt. Ezekben ez esetekben ugyanis nem volt tudományos alapja az orvos döntésének."

 

Ha lehetne esetleg tudni, hogy kik is a figyelmeztetettek es büntetett orvosok...

Komment: az orvos döntésének de jure lelkiismereti oka is lehet, ha ezt az ÁNTSZ nem tudja, akkor mind menjenek a csipába. Műveletlen banda.

Az oltás beadásának jelenleg (még) nincs bizonyított tudományos haszna, a dogma pedig nem tudomány.

A kiszabott bírság miatt pedig a T. ÁNTSZ vért fog hugyozni, ezt én garantálom nekik.

Merthogy a joghoz sem értenek, nem beszélve az influenzáról.

Életemben ilyen elszabott oltási kampányt nem láttam, pedig 1979 óta orvosként csinálom. Nem pedig kápóként.



09-11-27 09:10:18 - írta Giulio történésze

Eger, Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola, FLUVAL AB oltás, súlyos szövődmény.

Az oltott kislány jelenleg kórházban van.

Részletek később.

Forrás: ÉN. Az érintett személy osztálytársa a betegem, ma reggelre már pánikol az egész falu.

A sajtóban semmi visszhang. Hát nem tökéletes a kontroll?

 

Folytatás: 

Eventus iskola, nem Kossuth, oltásról semmit nem lehet tudni, a 19 éves kislány ÁLLÍTÓLAG

az iskolában halt meg, infarktusban (?), egyre érdekesebb, talán meg kellene nyugtatni a kedélyeket.

Az biztos, hogy az illető a suliban egyszercsak elhunyt.

 

OMSZ-tól kapott nem hivatalos hírek szerint tényleg infarktus volt,az egri kórházból Miskolcra szállították, meg is katéterezték, de meghalt.

----------------------------------------------------------------------------------

A levezetésből nekem az jön át, hogy a kormány és a sajtó által tervezetten halálra rémített lakosság az egyébként nem különleges adatokból azok tálalása miatt, már mindent a H1N1-hez kapcsol, attól retteg, és ez a rettegés eszkalálódik, átterjed az oltási mellékhatások vélt vagy valós emelkedésére, itt persze semmit nem lehet tudni, mert véleményem szerint tudatos dezinformálás zajlik, és el lehet gondolkozni azon, hogy ki is terjeszt rémhíreket valójában Magyarországon.

Tavaly hány halottja volt  hat hónap alatt az influenzának?

Most hat hónap alatt talán 9, attól függ, mekkorákat hazudozik az illetékes elvtársi gárda.

Nem csak a mostani adatokat, hanem az összehasonlító adatokat kellene esetleg hozzáférhetővé tenni. Bár erre sok reményt nem látok.

Ez nem tudomány, ez üzlet.



09-11-27 07:44:47 - írta Giulio történésze

Tisztelt Főorvos Úr!

Az önnek 160 orvos által feltett, a FLUVAL oltásokkal kapcsolatos kérdéseink megválaszolása helyett a Kundrák ügyvédi irodától kaptunk választ, pontosabban válaszlevelet, aminek információs értéke nulla volt. :-)

Az iroda az OTH megbízásában jár el, tehát Ön közpénzből fizeti őket, nem csak ebben a kérdésben, hanem az ellenem indított etikai eljárás vonatkozásában is.

Gondolom ezt Ön nem a saját zsebéből, nehezen megkeresett filléreiből hanem közpénzből - tehát az én adómból is -  finanszírozza.

Emiatt a szerződés részleteit, és a közpénz esetleges magáncélra történő felhasználására vonatkozó közérdekű adatokat ezúton is, és az általam küldött e-mailben is kérem nyilvánosságra hozni.

Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy Ön velem óhajtja finanszíroztatni azt az etikai eljárást, amit ellenem kezdeményezett.

Lehet, hogy ez törvényes, de azért furcsa. Szóval az adatokat haladéktalanul kérem közzétenni. Legalább tudjuk, mennyi közpénzt dobálnak ki az ablakon Önök felé.



09-11-27 07:42:16 - írta Giulio történésze

Akik sem gyorsan, sem korrekt módon nem válaszolnak:

 

OMNINVEST (termékfelelősség, vakcina vírus-szennyezettség tárgykörében)

EKI (vakcinatárolás, kiszállítás, hűtőlánc vonatkozásában)

Falus Ferenc (semmire, legalábbis semmi értelmeset)



09-11-27 07:37:03 - írta Giulio történésze

Köszönöm a gyors vizsgálatot, a korrekt választ.

 




09-11-26 19:02:27 - írta Giulio történésze

Híreim szerint Mo. keleti csücskében is van súlyos oltási szövődmény miatt fél oldalára részlegesen bénult kislány, de az ápoló osztály nem hozhatja nyilvánosságra az esetet.

A délutáni  ceglédi mentős ügyre vonatkozó közlésem után a blogon tort ult a minisztérium és az ügyészség is be-benézett.

Ez olyasmi, mint az OMNINVEST szerződés? Államtitog? Stratégiai/katonai védett információ?

Ha szólnak, én eltitkolom... Csak tudjak róla, hogy mi a parancs.



09-11-26 17:28:28 - írta Giulio történésze Nem hisznek a megelőzésben
Az ÁNTSZ tömeges megbetegedések esetén sem szorgalmazza a tanítási szünetet
2009. november 26. 00:04


Megdöbbentő intézkedési ajánlást készített az ÁNTSZ a H1N1 vírussal kapcsolatban a bölcsődéknek, az óvodáknak és az iskoláknak. A tisztiorvosi szolgálat nem javasolja a járvány megelőzése miatti intézménybezárást, és tömeges megbetegedések esetén sem szorgalmazza a szünet elrendelését. A kormány elteszi „rosszabb időkre” a megmaradó vakcinákat.

Részletek a Magyar Nemzet 2009. november 26-i számában.

 

Véleményem:

Minden járvány megelőzésének legjobb módja a terjedés fékezése fizikai eszközökkel.

Lásd még karantén, vesztegzár, maszk, szemüveg, sapka, kesztyű és védőőöltözet címszavakat.

Az új magyar ÁNTSZ találmány ezeket sokkal jobb módszerrel, az istenítélet nevű régi bitang magyaros megoldással váltaná fel.:-)

Komolyan, minden napra egy mese.:-)

Én nem keresem ezeket, dől a hülyeség a vezetésből, mint szennyvíz a kanálisból.

 



09-11-26 11:44:30 - írta Giulio történésze

Friss információim szerint a ceglédi kórházból az alábbi, bénulásos szövődményt az OGYI felé  a mai napig nem jelentettek.

 

Komment:

"Na. Lenne konkrét kérdésem. Asszisztensnőm párja mentős.
3 hete kapott Fluval AB-t és P-t.
Jelenleg a ceglédi kórházban fekszik, mert lebénult a jobb oldala. Reverzibilisnek tűnik. A főorvos úr szerint a "stressztől".

Mondottam nekik az esetleges összefüggés lehetőségét, tegnapi nap egyik kollégája bement a raktárba és azt tapasztalta, hogy a mentőállomáson lévő összes Fluval AB szavatossága tavaly júliusban lejárt, az alkalmazottakat ezzel oltották.

A Fluval P-n ugye nincs lejárati idő.


Kérdés: mit kell tenni ilyenkor, konkrétan, ügyvéd/rendőr/ÁNTSZ, kihez lehet/kéne fordulni, hogyan bizonyítható bármi összefüggés a történések között? etc...

----------------------------------------------------------------------------

Giulio válasza:

Az ÁNTSZ-t az alábbi, saját ügyeimmel kapcsolatos részletezett okok miatt nem tudom ajánlani,

ügyészség tűnik megfelelőnek foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, ismeretlen tettes ellen benyújtani.

Kórházban követelni a szükséges, a vakcinázással kapcsolatos szövődmények lehetőségét firtató laborvizsgálatok elvégzését. Mivel ezek drágák, nem fognak neki örülni, de nem sumákolhatják el.

OGYI-nál bejelenteni a szövődményt a letölthető űrlapon.

http://www.ogyi.hu/bejelentolap/

Amit előre megmondtam, most itt van egyébként:

az EGYIDEJŰLEG adott kétféle oltás esetén qrva nehéz annak a bizonyítása, hogy a súlyos szövődmény melyik terméktől keletkezhetett.

Ezért továbbra is állítom, hogy ez szarvashiba. Minden esetben.

A stresszre történő orvosi hivatkozást hadd ne minősítsem nagy nyilvánosság előtt.

 

 

Komment2:

"Giulio!

Kis korrekciót kérek.
A mentős kollégája valóban csak lejárt Fluval Ab-at talált, azonban arra ugye semmi bizonyíték nincsen, hogy ezekkel történt az oltás.
Csak ennyi

---------------------------------------------------------------------------- 

Giulio válasza:

Ez is igaz lehet, de az oltási könyvben benne kell legyen a sorozatszám és a lejárati idő. Remélem.:-)

Másrészt a szövődmény akkor is szövődmény, méghozzá súlyos, ha vadi új FLUVAL AB-vel követték el a cselekményt. Kérdés, miért nincs eddig jelentve?

Minden, az oltást 30 napon belül követő szokatlan tünetet, eseményt kötelező jelenteni a megadott irányokba minden orvosnak.

 

 



09-11-26 10:59:17 - írta Giulio történésze

A mai napon hivatalosan is reklámfelügyeleti eljárást és etikai eljárást kezdeményeztem Falus Ferenc országos tisztifőorvos ellen.

A beadvány benyújtásához telefonon segítséget kértem Nemes Dénes ügyvédtől, a tanács jelenlegi titkárától.

A beszélgetés kapcsán biztosra vehető, hogy az ellenem két hete az OTH által kezdeményezett etikai eljárás elfogult, koncepciózus, és alkotmányellenes lesz.

Miután egyetlen lehetőségem e képtelen helyzetben történő védekezésre a nyilvánosság, ezért a jogügylet minden egyes lépését a nyilvánosság előtt dokumentálni fogom.

Tehát az alapállás:

az OTH, mint panaszos, én, mint bepanaszolt orvos, és valamennyi eljáró tanácsban kötelezően részt vesz ÁNTSZ, illetve OTH alkalmazottként dolgozó köztisztviselő, akik majd mind azt fogják nyilatkozni, hogy ők természetesen nem elfogultak a munkáltatójuk vonatkozásában.:-)

Ezt az ügyvéd úr tudomásomra adta. Vagyis kizárásuk szóba sem jöhet.

Nos innen indulunk, javaslom mindenkinek a mellékelt dokumentum alapos tanulmányozását, érdekes jogi szakvélemény az egész etikai umbulda lehetetlen jogi szabályozásáról.

"A miniszter rendeletben hirdeti ki a rendtartást. Ha a miniszter feladata csak a
kihirdetés, akkor ez azt jelenti, hogy ebben az esetben úgy születik jogszabály (miniszteri rendelet), hogy azt a törvényalkotó kivonta a jogalkotási törvény garanciális szabályainak (például kötelezô tárcaközi egyeztetés stb.) hatálya alól.

További probléma, hogy az etikai bizottságok a törvény megfogalmazása szerint kizárólag a rendtartásban foglaltak megsértése esetén járhatnak el.
Ami tehát nem szerepel a rendtartásban, annak megsértése nem lehet etikai vétség.

Ebbôl két dolog következhet: az egyik, hogy a rendtartásnak meg kell ismételni a teljes egészségügyi joganyagot, legalábbis annak legfontosabb rendelkezéseit, különben önkényes és inkoherens lesz az a szabályrendszer, amely alapján a felelôsségre vonás mûködik. Ez persze azért is sajátos, mert a miniszteri rendeletben kihirdetett rendtartásban szó szerint kell megismételni a törvényi, kormányrendeleti szintû szabályozást, s ez az egészségügyi normák megduplázásához vezet.

A másik, hogy az íratlan etikai szabályoknak semmiféle szerepük nem lehet, márpedig a jogi szabályozás és az etika között az egyik lényeges különbség, hogy a jogi szabályok írottak, azonban a morális, etikai szabályok sokkal képlékenyebbek, gyakran íratlanok."

KATT IDE.

A beadványom szövege: KATT IDE.

Jó szórakozást.

 



09-11-26 08:32:13 - írta Giulio történésze

Ha nincs kereslet, akkor az eladóhelyek számának növelése kidobott pénz.

Viszont látszatintézkedésnek megteszi, lesz egy pár hülye, aki majd elcsodálkozik a kormányzati hatékonyságon... 

Orvosok:

Te felveszed a H1N1 védőoltást?
Nem
68%
Még gondolkozom
16%
Igen
16%

  webdoki.hu

 

Random lakossági hajlandóság:

Változott-e az Ön véleménye az elmúlt hetekben a H1N1 elleni vakcinával kapcsolatban?

 

Igen, biztosan beadatom a védőoltást.
8 %, 2166 szavazat
Szavazás

 

Nem, továbbra sem bízom a vakcinában.

62 %, 16462 szavazat
Szavazás

 

Már meg is kaptam a védőoltást.

22 %, 5748 szavazat
Szavazás

 

Nem döntöttem még.

8 %, 2067 szavazat
Szavazás

 

Eddig 26443 szavazat érkezett

 

mno.hu



09-11-25 22:13:04 - írta Giulio történésze

Most egy kicsit leszállok majd róluk, mert a csőbe azért szépen bejöttek, innen kezdve nincs értelme nyilvánosan tovább rugdosni őket, csak még ezt az utolsót, hogy restaurálhatnák a Munkásőrséget is Végh Erzsébet kedvéért, azoknak nagyon jó logisztikájuk volt.:-)

És a rendőrség nem ér rá annyira. Majd. Nemsokára.

Mindenki rajtatok röhög egyébként... 

 

Komment:

T.Kollégák! Gyógyszertárvezetői tevékenységem eredményeképpen gyógyszertárunkba tegnapi napon Fluval AB és P is készleten van. Igénylését nyujtottam be a XI Antsz-hez,majd M. Ilona munkatársunk felült a 46 villamosra, bement a Fejér Lipót utcába,átadta az igénylőlapot és átvette az oltóanyagot. Visszafelé is villamoson jött.

Köszönöm a BKV együttműködését.

HSzK.gyógyszertárvezető

Szóval a kérdés azért most is az: miért kell a III. kerületi ÁNTSZ-nek egy fegyveres testület segítségét kérnie a vakcinakiszállításhoz?

NBH?

 



09-11-25 17:43:12 - írta Giulio történésze

"Tisztelt kollégák!

 

Kértünk egy Fluval P igénylést hétfő délutánra. A beérkezett igények alapján a holnapi nap 11.26-án délelőtt a rendőrség segítségével fog történni a kiszállítás.

Az igénylési lista a mellékletben található, ezen változtatni már nem tudunk.

A félreértések elkerülése végett: ez csak egyszeri kiszállítás ! Az oltóanyagok további kiadása igény szerint a megszokott rendben, szerdánként történik! Fluval AB elfogyott, Fluval P elegendő mennyiségben van.

 

Kérem a Tisztelt Kollégákat, hogy a holnapi kiszállítási napon szíveskedjenek segíteni a kiszállító rendőrség munkáját! Amennyiben az igénylést leadó kolléga éppen délutáni műszakban rendel, szíveskedjenek átvenni az oltóanyagot!

 

Köszönjük együttműködésüket !

 

 

Lehőcz Györgyi járványügyi felügyelő"

---------------------------------------------------------------------------

Ki volt az a marha, aki ezt az ügyet így engedte elszaladni?

Rendőrség? Miért nem hívjuk vissza az oroszokat? Egy oltóanyag logisztikát a teljes minisztérium/ÁNTSZ/EKI/ képtelen megoldani.

Az egész bagázst csipán kéne rúgni, mindenre alkalmatlanok.

Add uram, hogy ne legyen igazi járvány. (Most ugyanis nincs.)

Ha ezek irányítanak, akkor végünk.

Hja, ez a Budapest III.kerületi ÁNTSZ körlevele.

Ahol a lobogó elméjű zseni irányít.

A rendőrségnek van erre jogosítványa? Vagy ez már fertőző elmebaj?

 

Dr. Végh Erzsébet.:-)

Gratulálunk.

 



09-11-25 17:11:45 - írta Giulio történésze

Nem tudom, az ÁNTSZ dolgozóinak kell-e pszichológiai alkalmassági vizsgálaton átesniük, én azt hiszem találtam egy gyakorló elmebeteget, ezt hol kell jelenteni?

 



09-11-25 16:24:06 - írta Giulio történésze

"Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke elmondta: korábban nem szabályozták, de a javaslat elfogadása után a térítésmentes, nem kötelező védőoltások esetén a háziorvosok az egészségbiztosítási alapból finanszírozást kaphatnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez olyan lehetőség, amely a költségvetés helyzetétől függ."

 

Ez egy nagy hazugság.

Eddig is szabályozva volt.

Amit a betegnek KELL fizetni, azt nem Kökény adja, vagy az OEP adja. Az törvény szerint térítésköteles.

Vagy most kezdődik a szerecsenmosdatás MSZP-éknél.:-)

Hirtelen, egyszer csak, észreveszik, hogy két évig nem vettek észre egy törvénymódosítást, amit megszavaztak a parlamentben ők is.

Egy porszívó intelligensebb, mint a magyar átlagképviselő.

Pofátlan egy banda ez nagyon...

 



Régebbiek | Végére »
« 2009. október 2009. december »