2009. augusztus

09-08-01 13:28:49 - írta Giulio történésze

Ez érdekes lesz, mert erről eddig sok szó nem esett, csak az üzletről. Pénz beszél...

 

1. ESKI    

T.Cim! Az utóbbi időben megjelent ÁNTSZ tájékoztatások alapján az egészségügyi kormányzat az új influenza elleni védekezés egyik szegmensére, a védőoltásra kiván kb. 5-7-8? milliárd forintot költeni megelőzés gyanánt.

Néhány nappal ezelőtt dr. Balogh Sándor PhD OALI főigazgató Úr elektronikus levelét megkapta csaknem valamennyi háziorvos, melyben az influenza megelőzésére praktikus tanácsokat ad. Tudott dolog, hogy a járványügyi preventiv tevékenység természetesen magában foglalja a megelőzés aspecifikus teendőit is. Szíves válaszukat kérném, hogy adatbázisuk szerint az egészségügyi kiadásokban milyen összeggel szerepel:

1. az influenza elleni védőoltás  

2. a nem védőoltással összefüggő járványügyi tevékenység  

3.   az influenza megbetegedés kapcsán a diagnosztikus-terápiás költségek,   2008.évben (amennyiben erre vonatkozóan nincs adat,akkor a 2007-es évben).    

dr.Köteles László    

 

2. Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztálya ECDC  

T.Cim!

Örömmel vettem az anyagot. Kérem részemre megküldeni az influenza oltóanyaggal kapcsolatos magyar és nemzetközi cikkeket, melyben az oltás hatékonyságának EBM szintű bizonyítékai olvashatók.

Sajnos ezen irányú kérésemet már két éve levélben előterjesztettem az ÁNTSZ országos szerve elé, azóta azonban semmi választ nem kaptam.

Tekintettel arra,hogy Önök kifogástalan statisztikával bírnak, kérném megküldeni részemre a 2008. évi

1. kimutatott influenza megbetegedettek számát,ezen belül a halálozási arányt

1.1. a kimutatott megbetegedettek oltott/nem oltott arányát

2. a 2008.évi összes influenza szerű megbetegedettek számát

2.2. a 2008.évi összes  influenza szerű megbetegedettek-diagnosztizált influenza megbetegedettek számát,arányát.

Amennyiben 2008.évi adatok nem állnak rendelkezésre, kérem a 2007. évi hasonló adatok megküldését.

 

Kérésemet az alábbiak miatt fogalmaztam meg: 

1997. évi CLIV. törvény
az egészségügyről

 

 

119. § (1) A minőségi rendszer célja az egészségügyi szolgáltatások minőségének biztosítása.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott cél elérése érdekében a minőségi rendszer magában foglalja a minőségi követelmények meghatározását, ezek teljesítésének ellenőrzését, értékelését, szükség szerint tanúsítását és a folyamatos minőségfejlesztést.
(3) Az egészségügyi szolgáltatás megfelelő minőségének alapvető feltétele, hogy
a) azt kizárólag jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező szolgáltató nyújtsa;
b) az ellátás során érvényesüljenek a jogszabályban foglalt vagy egyéb szakmai szabályok, így különösen a tudomány mindenkori állását tükröző és bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek, ezek hiányában a módszertani útmutatókban közzétett szabályok, a szakmai irányelvek vagy módszertani útmutatók hiányában a széles körben elfogadott szakirodalomban közzétett szakmai követelmények;
c) az az egyén számára
ca) egészségi állapotában az elérhető legnagyobb tényleges állapotjavulást eredményezze,

Vizsgálati és terápiás módszerek megválasztása

129. § (1) A kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek [119. § (3) bekezdés b) pontja] közül - a hatályos jogszabályok keretei között - szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást.

(2) A választott vizsgálati és terápiás módszer alkalmazhatóságának feltétele, hogy
a) ahhoz a beteg e törvény szabályai szerint beleegyezését adja, valamint
b) a beavatkozás kockázata kisebb legyen az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok legyen.

 

3. ETT  

T.Cim!    

Kérem részemre megküldeni az influenza oltóanyaggal kapcsolatos magyar és nemzetközi cikkeket, melyben az oltás hatékonyságának EBM szintű bizonyítékai olvashatók. Sajnos ezen irányú kérésemet már két éve levélben előterjesztettem az ÁNTSZ országos szerve elé, azóta azonban semmi választ nem kaptam.

Kérésemet az alábbi miatt fogalmaztam meg:   

1997. évi CLIV. törvény
az egészségügyről

 

 

119. § (1) A minőségi rendszer célja az egészségügyi szolgáltatások minőségének biztosítása.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott cél elérése érdekében a minőségi rendszer magában foglalja a minőségi követelmények meghatározását, ezek teljesítésének ellenőrzését, értékelését, szükség szerint tanúsítását és a folyamatos minőségfejlesztést.
(3) Az egészségügyi szolgáltatás megfelelő minőségének alapvető feltétele, hogy
a) azt kizárólag jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező szolgáltató nyújtsa;
b) az ellátás során érvényesüljenek a jogszabályban foglalt vagy egyéb szakmai szabályok, így különösen a tudomány mindenkori állását tükröző és bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek, ezek hiányában a módszertani útmutatókban közzétett szabályok, a szakmai irányelvek vagy módszertani útmutatók hiányában a széles körben elfogadott szakirodalomban közzétett szakmai követelmények;
c) az az egyén számára
ca) egészségi állapotában az elérhető legnagyobb tényleges állapotjavulást eredményezze,

Vizsgálati és terápiás módszerek megválasztása

129. § (1) A kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek [119. § (3) bekezdés b) pontja] közül - a hatályos jogszabályok keretei között - szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást.

(2) A választott vizsgálati és terápiás módszer alkalmazhatóságának feltétele, hogy
a) ahhoz a beteg e törvény szabályai szerint beleegyezését adja, valamint
b) a beavatkozás kockázata kisebb legyen az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok legyen.

 

Tisztelettel.

 

dr.Köteles László

----------------------------------------------------------------------

Ha lesz válasz közzéteszem.

E levelek azért fontosak, mert az orvosi tevékenység legalapvetőbb (jelenleg kissé  hiányosnak tűnő) etikai feltételeit firtatják az üzleti gőzhenger beindítása kapcsán, úgy, hogy a számon kért adatok vagy soha nem léteztek, vagy nem publikusak, vagy mi vagyunk hülyék, és nem találtuk meg. :-)

Mondjuk ÁNTSZ sem találja két éve... Mióta fizetni kellene az oltásért. Érdekes.

 



09-08-01 12:51:28 - írta Giulio történésze

Hogy lehet ekkorákat hazudni?

 

Reform az egészségügyben

 

A Köztársaság Kormányának célja, hogy Magyarországon is növekedjen az emberek testi-lelki egészségben megélt életkora, hogy mindenkinek azonos esélye legyen egészsége megőrzésére, és betegség esetén a szükséges, magas színtű egészségügyi ellátásra.

Az egészségügyi ellátás megújításának egyik legfőbb akadálya az a – felelőtlen politikai retorikával is megtámogatott – szemlélet, mely szerint az egészségügyi szolgáltatások biztosításában az állam szinte korlátlan felelősséggel, az igénybe vevők pedig kiterjedt jogokkal és lehetőségekkel bírnak. Közös a felelősség, egyéni a jog. Így működik ma az egészségügy. Jelenleg mindenki abban érdekelt, hogy minél kevésbé járuljon hozzá a közös felelősség teljesítését biztosító finanszírozáshoz, miközben a szolgáltatások igénybe vételekor mindenki a legjobb és legtöbb szolgáltatást szeretné kapni.

Az emberek egészsége nem csak magánügy. Erős és versenyképes társadalom csak az egészségüket megőrizni, illetve helyreállítani képes emberekből állhat. Az egészség közügy, de nem csak közfelelősség. Politikánk a felelős partnerség elvére épül. Mivel az egészség javai olyan közjószágok, amelyek végső hordozója az egyén, ezért az egészség megőrzésének és helyreállításának lehetőségét az államnak kell megteremtenie, elsődleges felelősségét azonban az egyénnek kell viselnie.

Annak érdekében, hogy egészségpolitikai céljainkat megvalósíthassuk, immár tovább nem odázható feladat az egészségügy rendszerének átfogó, érdemi reformjának megindítása. A 100 lépés programjának keretében megkezdtük az egészségügy hosszú évek óta halogatott átalakítását, döntöttünk az egészségügy biztosítási elven alapuló, de a társadalmi szolidaritást is érvényesítő rendszere mellett, s megkezdtük az ennek tényleges érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését. Most nem csupán ennek folytatására, hanem a változások felgyorsítására, olyan lényegi változások megindítására van szükség, amelyek rövid időn belül a járulékfizetők befizetéseivel, a közpénzekkel felelősen gazdálkodó, a betegek számára egyenlőbb, igazságosabb, színvonalasabb egészségügyi szolgáltatást nyújtó biztosítási rendszert teremtenek.

Átalakuló egészségügy

Az elkövetkező négy évben átfogóan megújítjuk az egészségügyet. A magán és közfelelősség tisztázásával, a szolgáltatási csomagok meghatározásával, a versenyt és a szolidaritást egyaránt érvényesítő keretek megteremtésével 2007 végéig létrehozzuk a biztosítási alapon működő egészségügy szabályozási, intézményi, pénzügyi, működési, felügyeleti és garanciális feltételeit. Ezek a változások egyben erkölcsi megújulást is kell, hogy jelentsenek, ami elvezet a hálapénz, a korrupció megszüntetéséhez is. A szervezett és szabályozott piac feltételeinek kialakítását követően a tapasztalatok birtokában dönt a kormány az egészségbiztosítási piac több biztosító felé történő megnyitásáról.

A biztosítási alapon működő egészségügy kialakítása érdekében:

·         Meghatározzuk, hogy melyek azok a szolgáltatások, amelyek a kötelező egészségbiztosítás keretében minden biztosítottat azonosan, az ország bármely részén megilletnek, és melyek azok, amelyekre a biztosítás már nem terjed ki. Meghatározzuk azoknak a minimális szolgáltatásoknak a körét is, amelyekre mindenki biztosítási jogviszony nélkül is jogosult.

Õ      Biztosítási jogviszony hiányában is igénybe veheti minden Magyarországon tartózkodó ember a közegészségügyi, járványügyi szolgáltatásokat, a közvetlen életvédelemmel és az anya- és csecsemővédelemmel kapcsolatos ellátásokat. Ezek forrását a központi költségvetés biztosítja.

Õ      A biztosítási csomag magában foglalja az egészség megőrzéséhez és a gyógyuláshoz szükséges egészségügyi szolgáltatásokat. Ezek igénybevételére csak a járulékfizetési kötelezettségeiknek eleget tevő biztosítottak, illetve azok jogosultak, akik helyett – a törvényben meghatározott esetekben, elsősorban a gyermekek, nyugdíjasok, szociális ellátásban részesülők, regisztrált munkanélküliek esetében – az állam teljesíti a járulékfizetést. 2007-től – az engedélyezett egészségügyi ellátásokról elkészülő kötelező eljárási rendek (protokollok) alapján – minden biztosított megismerheti a kötelező biztosítási rendszerben garantált egészségügyi szolgáltatásokat, és azok nyújtásának minőségi követelményeit.

Õ      Meghatározzuk azon szolgáltatások körét, amelyekre nem terjed ki a kötelező egészségbiztosítás (pl. esztétikai beavatkozások, hotelszolgáltatás, nem indokolt ellátások, az orvos által javasolttól eltérő szolgáltató igénybevétele, egyes nem vállalható kockázatok). E szolgáltatásokat csak díjfizetés ellenében, vagy külön biztosítás megkötésével lehet igénybe venni (akkor miért ingyenes az influenza védőoltás?).

·         Megteremtjük a járulékfizetés nyilvántartásának és ellenőrzésének rendszerét, melynek hiányában eddig csak elvileg érvényesült a biztosítási jogviszony. A jövőben a biztosító teljes körű szolgáltatásaira csak azok lesznek jogosultak, akik mögött tényleges befizetések állnak. Ezért 2007-től olyan integrált adó- és járulék-nyilvántartási rendszert működtetünk, ami lehetővé teszi a biztosítottak járulékfizetésének pontos nyomon követését.

Õ      2008-tól bevezetjük az EU-konform egészségbiztosítási kártyát, amelynek alapján folyamatosan ellenőrizhető lesz, hogy a szolgáltatás igénybevevője teljesítette-e befizetési kötelezettségét, vagy csak díjfizetés ellenében kaphat az egészségügyi alapcsomagon túli szolgáltatást.

Õ      Az alapellátásban is megteremtjük a beteg ellátását, az igénybevett szolgáltatásokat teljes körűen nyomon követni képes elektronikus nyilvántartást.

·         A fejlesztés regionális súlypontjainak meghatározásával és az infrastruktúra fejlesztésével 2008-ra olyan magas színvonalú egészségügyi intézményrendszert alakítunk ki, amely a kapacitásokat  a szükségletekhez igazítja, arányos és egyenlő, magas színvonalú ellátást biztosít.

·         Ösztönözzük az egészségügyi intézmények átalakulását rugalmasabb és hatékonyabb gazdálkodást lehetővé tevő gazdasági társaságokká, és támogatjuk a magántőke ellenőrzött bevonását az egészségbiztosítási szolgáltatások nyújtásába, fejlesztésébe. Ennek feltétele az előre kiszámítható, tervezhető, stabil finanszírozás megteremtése. A közpénzek szabályos felhasználásának ellenőrzése érdekében 2007-től közelítjük az egészségügyi közintézmények gazdálkodási és pénzügyi szabályait a versenyszférához.

·         Az egészségügyi szolgáltatások színvonalas kínálatának megteremtése mellett a jobb ellátás biztosítása, az alapellátásban dolgozók terhelésének mérséklése megköveteli, hogy a biztosítottak részéről mérsékeljük az egészségügyi szolgáltatások indokolatlan, felesleges és túlzottan gyakori igénybevételét.

·         A biztosítási rendszert és a biztosítottakat egyaránt terhelő gyógyszerkiadások növekedési ütemének mérséklésére hosszú távú megállapodásra törekszünk a gyógyszergyártókkal, folytatjuk a generikus programot, korszerűsítjük a gyógyszertámogatás rendszerét, mérsékeljük a támogatott gyógyszerek iránti indokolatlan keresletet.

·         Létrehozzuk az egészségbiztosítási rendszer hatósági felügyeletét, amely a szakmai felügyelet mellett kellő súllyal képviseli a biztosítottak érdekeit is. Ennek érdekében a hatóság minőségügyi, fogyasztóvédelmi jogosítványokkal kell, hogy rendelkezzen. Garantálnia kell, hogy az egészségbiztosítási és szolgáltatási rendszer valamennyi lényeges adatát a nyilvánosság az előírt formában és eljárásrend szerint megismerhesse.

·         Átfogó egészségügyi humánerőforrás stratégiát dolgozunk ki, amely új életpálya lehetőségeket nyit az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók számára, s egyben lehetőségeket teremtünk az Európai Unió munkaidő-szabályozásának jobb érvényesülésére. Javítjuk a hátrányos helyzetű térségekben dolgozó háziorvosok szakmai és anyagi megbecsülését, és folytatjuk az egészségügyi dolgozók bérfelzárkóztatását. Önkéntessé tesszük az egészségügyi kamarákban való tagságot.

Több egészség

Minden változás célja a lakosság egészségi állapotának javítása, a több egészség. Az eszközöket és az erőforrásokat a megbetegedési és halálozási okokhoz vezető betegségek megelőzésére kell koncentrálni. 2006 végéig hosszú időre meghatározzuk a kiemelt célok finanszírozási feltételeit és forrásait.

·         Kiterjesztjük és mindenki számára elérhetővé tesszük a Nemzeti Rákellenes Program keretében megindított szűrővizsgálatokat, folytatjuk az onkológiai központok rendszerének kialakítását és a korszerű diagnosztikai és kezelési feltételek megteremtését.

·         A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése és gyógyítása érdekében megkezdjük a lakosság szív- és érrendszeri állapotának teljes körű felmérését, a gyógyítási központok egységes hálózatának és a betegségek komplex rehabilitációs rendszerének kialakítását.

·         Legfontosabb célunk, hogy gyermekeink egészségesen szülessenek, és egészségben fejlődjenek. A Nemzeti Csecsemő és Gyermekegészségügyi Program megindításával jelentős lépést teszünk annak érdekében, hogy csökkenjenek a gyermekeknek már a születés előtt meglévő hatalmas esélykülönbségei az egészséges életre, és minden gyermek számára – lakóhelyétől, szülei anyagi helyzetétől függetlenül – azonos, magas színvonalú egészségügyi ellátást biztosítsunk. E program megvalósítása egyben a gyermekszegénység és az ebből fakadó egészségügyi hátrányok leküzdésének is fontos része.

·         A felelősséget vállaló egyházi és civil szervezetekkel együttműködve küzdünk a szenvedélybetegségek, a kábítószer-fogyasztás visszaszorításáért. A szenvedélybetegeket nem tekintjük bűnözőknek, elsősorban széles társadalmi összefogással, a megelőzés, a gyógyítás eszközeivel küzdünk a kábítószer-fogyasztás ellen.

·         Az európai követelményeknek megfelelően megerősítjük a társadalom biztonságát szolgáló közegészségügyi és járványügyi, valamint élelmiszerbiztonsági tevékenységet.(akkor ez stratégiai ágazat?akkor miért titkos az Ominvest szerződés?)

·         Folytatjuk a sürgősségi betegellátás korszerűsítését, az Országos Mentőszolgálat fejlesztését. Az ország egész területén megszervezzük az új elvek szerint működő, összevont kistérségi ügyeleti rendszert. A sürgősségi ügyeleti rendszer átalakítása, új munkaszervezési módszerek alkalmazása is elősegíti az Európai Unió munkaidő direktívájának teljesítését. Fejlesztjük az otthoni szakápolást.

·         Az Új Magyarország program hatalmas egészségügyi beruházásaival, a korszerű gyógyító centrumok kialakításával megújítjuk az egészségügyi ellátórendszert, hogy az ország minden pontján magas színvonalú, korszerű ellátáshoz juthassanak a betegek.

·         Fejlesztjük a természetes gyógytényezőkre épülő egészségügyi szolgáltatásokat, támogatjuk a gyógyfürdők, a gyógy- és egészségturizmus, a magyarországi egészségipar – kiemelten a gyógyszergyártás és kutatás – fejlesztését, az európai élvonalhoz történő felzárkóztatását.

A Kormányprogram teljes szövege megtalálható a Parlament honlapján:

http://www.parlament.hu/irom38/00064/00064.pdf



09-08-01 11:42:00 - írta Giulio történésze

Az a minősíthetetlenül tapló módszer, ahogyan az ÁNTSZ és a vele szövetséges gyengeelméjű médiumok az egyetlen üdvözítőként feltüntetett magyar védőoltást lenyomják a torkotokon, több nagyon fontos dolgot egyszerűen eltagad.

Az első és legfontosabb a beteg törvényben garantált önrendelkezési joga. Falus Ferenc lemehet hídba, akkor sem hazudhat olyat, hogy 5 millió embert be kell oltani. Ez szakmai és jogi nonszensz.

A második az orvosnak a törvényben garantált joga a gyógyítás szabadságához, ami itt többféle jelentéssel is bír.

Egyrészt választhat bármilyen más, nem védőoltásként működő terápiát.

Másrészt nem köteles oltással kezelni egy olyan beteget, aki nem kötelező módszert akar magán heroikus önkísérletben alkalmazni.:-)

Harmadszor ajánlhat másfajta, jobb védőoltást, vagy jobb, nem oltásként alkalmazott terápiát.

Ajánlhatja a legbiztosabb módszert, a közösségtől való izolálódást, ami atomcsapáskor is beválik, miért ne válna be egy emberről emberre terjedő betegség esetén? A vírus nem megy át az ajtón, vagy nem jön át az óceánon, csak ha emberbe (vektorba) van csomagolva.

Az épeszű orvos megkövetelheti az oltást reklámozó üzleti érdekcsoporttól, hogy bizonyítékot tegyen az asztalra arra vonatkozóan, hogy ez az oltás, ebben a szezonban a majd később induló járvány okozója ellenében az oltottakat megvédi, a nem oltottak pedig súlyosan megbetegszenek. Ugyanis a nil nocere elvét ilyen információk hiányában nem lehet alkalamzni.

Tehát összegezve: azt nyilatkozni, hogy ötmillió embert be kell oltani ez szakmailag is és jogilag is teljességgel értelmezhetetlen. Vicc.

Amennyiben az ország vezetése az érintett védőoltást kötelezővé teszi, akkor új helyzet jelentkezik mind jogi, mind pedig financiális aspektusból is, de nem meri kötelezővé tenni, mert kiröhögi az egész világ.

Ne hagyjátok magatokat félrevezetni, becsapni, meglopni. Juszt se.



09-08-01 09:45:14 - írta Giulio történésze

Mi, Isten kegyelméből a fenti szervezet felkent vezetői hatáskörünkben az alábbi, tegnapelőtt végrehajtandó határozatot hozzuk, mely ellen fellebbezésnek, visszapofázásnak, vagy józan észérvnek helye nincs:

 

Tekintettel arra, hogy az államkassza által minden évben milliárdokkal megtámogatott kaprosi (ismeretlen célú és vezetésű) fedőcég anyagi helyzete erősen rogyadozik, az állami támogatás folyamatos fenntarthatósága érdekében 94 millió sékelt utalunk át a megnevezetlen elkövetőnek.

Tekintettel arra, hogy a bolygó egész humándisznó lakosságát kihalással fenyegető 9.5 erősségű (Richter skála) kategóriába sorolt járványveszély fokozódik, a fenti összeget tojáslében áztatott un. ellenszer kifejlesztésére kell fordítani. Higany hozzáadása a támogatás feltétele.

Mindenféle TAO kategóriájú hatékonysági bizonyíték bemutatása TILOS.

Nem az a lényeg, hogy az oltás valódi védelmet nyújtson, hanem az, hogy a pógár beszarjon és rohanjon beadatni. Értitek, fijúk, igaz? Üzlet.

 

A veszély olyan globálisan orbitálisan nagy, hogy ezért a lakosság túlélése érdekében a szükséges védőojtást ezennel kötelezően NEM KÖTELEZŐVÉ nyilváníccsuk.

Ez azt jelenti, hogy a közösség érdekében senki nem köteles magát beoltatni. Sőt.

További határozati utasítás, hogy minden orvos, aki kellő szaktudása birtokában maga választhatja meg, hogy egy adott betegséget, vagy állapotot milyen jogszerű eszközzel kezel, köteles az általunk nem kötelezővé nyilvánított védőojtás-szerű fehérjeoldattal védtelen embereket szurkálgatni.(Ez leírva is elég nagy hülyeség, de mi valóban ilyen hülyék vagyunk.)

Minket a gyógyítás szabadsága, mint jog nem érdekel, egyszerűen megalomániásak vagyunk.

Minden orvos köteles eltitkolni, hogy a járvány más, sokkal egyszerűbb, modernebb és hatásosabb eszközökkel is megfékezhető, mert akkor nekünk ezzel anyagi kárt okoz.

Hogy mi minél tovább megőrizhessük politikai hatalmunkat (szeretünk lopni), köteles minden orvos ezen nem kötelező oltásokat az általunk kijelölt csoportok részére térítésmentesen beadni, hátha akkor azok majd ránk fognak szavazni, ha elég hülyék.

(Ez ugyan az Alkotmányba ütközik, de arra mi már régóta magasról teszünk).

Amennyiben egy orvos, aki munkáját becsülettel elvégezte, azért törvényesen pénzt mer kérni,  asztat mink határozatilag 4 (négy) millió forintosan megbüntessük. Nagyon rühelljük mi a törvényes dolgokat, meg a jogállamot. A hatalmat szeressük.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Indoklás:

Mi erről a förtelmes jogsértésünkről nem tehetünk. Ilyen a természetünk.

 

Hideandseek Leonard, KLÁNTSZCS főagromókus,

(fordítsátok le oroszra tovarisi, mert így egy szót nem értek belőle...)

 

PS: fellebbezni nem érdemes, az ügyészség remekül szórakozik az ilyesmin.

 

 



09-08-01 09:02:28 - írta Giulio történésze

2005-ben a MOK ajánlás az ügyeleti munkadíjakra a következő volt:

 

 

"Egy orvos-jogász kolléga számítása alapján:

"Egy 50-52 éves magyar vállalkozó (házi)orvost, jelenleg, a következő MINIMÁLIS ügyeleti óradíjak illetnek meg, ha a munkájáért csupán annyit kér és semmivel sem többet, mint amennyi ugyanazon munkáért egy közalkalmazott Kollégának a Kjt. szerint jár (az ügyeletet teljes egészében munkaidőnek tekintve, természetesen):

- Kötelezően elrendelhető ügyeleti időre:
Hétköznap: 2.439,-Ft óradíj
Munkaszüneti napon: 3.252,-Ft óradíj

- Önként vállalt ügyeleti időre:
Hétköznap: 3.659,-Ft óradíj
Munkaszüneti napon: 4.879,-Ft óradíj

Ezek az ügyeleti óradíjak jogszabályokhoz kötöttek, így érvényesíthetőek is.

A díjak számításának részletes kifejtése:

2005. szeptember 1-jétől:
"I" fizetési osztály "10"-es fizetési fokozat ( kb. 50-52 éves szakorvos), pótlékok nélkül:
134400 x 1,54 = 206976 Ft.
206976 : 21 nap :8 óra = 1232 Ft - bruttó óradíj.
Kötelezően elrendelhető heti 8 óra ügyelet:
- hétköznap: 1232 + 50%(616) = 1848 + 29%(535,9) + 3%(55,4) = 2439,3 Ft.
- munkaszüneti napon: 1232 + 100%(1232) = 2464 + 29%(714,5) + 3%(73,9) = 3252,4 Ft
Önként vállalható heti 12 óra ügyelet:
- hétköznap: 2439,3 + 50%(1219,6) = 3658,9 Ft.
- munkaszüneti napon: 3252,4 + 50%(1626,2) = 4878,6 Ft."

 

-------------------------------------------------------------

 

2009-ben az "I" osztály 10-es fokozat bruttó alapilletménye 225400Ft.

Ennek megfelelően érdemes tehát számolni. 

 

 



09-08-01 08:28:24 - írta Giulio történésze

Tömeges oltást tartanak októberben Magyarországon az új influenza ellen, ma újabb négy beteget találtak - tudta meg az MTV Híradója. Falus Ferenc tiszti főorvos szerint ötmillió embert kell majd beoltani, csak így lehet védekezni az új influenza ellen, amely az ország minden részén megjelent már. A kormány hatmillió oltóanyagot rendel. Erről már döntöttek, de arról még nem, hogy miből finanszírozzák. Az oltóanyagból négymillió darabot a gyerekek, az idősek és a krónikus betegek ingyen kapnak meg. A többieknek fizetniük kell, várhatóan 1500 forintot.

(MR)

----------------------------------------------------------------------------

SZóval a hülyéknek mégegyszer:

ez nem kötelező oltás. Az ÁNTSZ tarthat tömeges oltást, magánügyük. Nekünk nem KELL oltani.

Hozzám eljöhet a beteg, megkérhet, hogy oltsam be, és én, mint orvos, eldöntöm (gyógyítás szabadsága), hogy ezt most vállalom, vagy nem. Ha nem vállalom, a beteg elmehet az ÁNTSZ-hez, ahol tömeges buli lesz a hír szerint.

Az oltás beadása mindenkinek pénzbe fog kerülni, a gyerekeknek, időseknek és a krónikus betegeknek.Amit nem KAPNAK MEG, hanem kaphatnak meg. De ha gondolkoznak például, és nem kérik, akkor nem kapnak.

Van még olyan hülye az országban, aki ezt továbbra sem érti?

A sajtó miért sugall kötelező oltást? Nem értik, vagy lefizetik őket?

FF-nek is üzenem, hogy senkit nem KELL beoltani. Lehet. A népbutításnak is van azért határa. Még szombaton is. Aki ezt nyilatkozza, az hülye, vagy hazudik.

Hogy az orvos olt-e, vagy sem, az nem az ÁNTSZ üzleti érdekein múlik. A döntés kizárólagos joga az orvosé.

Nem kötelező védőoltásra sem a beteget, sem az orvost nem lehet kötelezni.

Ezért hülye az a tisztiorvos, aki az én jogerős, nem kötelező oltásra kötelező határozatomat aláírta.

Debil. A szerencsétlen.

Remélem ez érthető?


 


« Elejére | Újabbak
« 2009. július 2009. szeptember »