akik naponta képesek változtatni az álláspontjukat.
Szombaton Falus Ferenc tiszti főorvos az [origo]-nak ugyanakkor azt mondta, hogy valószínűleg a WHO által adott szelíd mintából készül majd a tömegesen legyártott magyar vakcina, mivel azt a WHO szakemberei gondosan kiválasztották, és így valószínűleg biztonságosabb is, mint egy vadvírusból készített esetleges saját változat.
Nocsak, nocsak...hülye háziorvosok, fosnak a kockázattól, érdekes.:-)
Ehhez azok a szülők mit szólnak, akikkel szétszúratják kísérletképpen a magzatukat? Önként. A gyereket. Miközben van biztonságosabb módszer.
Ez valami fertő már, beharapok Daedalont.
Lehet, hogy én vagyok hülye, de legalább ragaszkodom a doxazmáimhoz. Meg nem is felejtem el őket.
"Közigazgatási egyeztetésen van annak eldöntése, hogy hány forintot kapnak majd a háziorvosok a körülbelül 3,5 millió térítésmentes oltás beadásáért, hiszen az túlmunka mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter."
"Az Egészségügyi Minisztérium az MTI megkeresésére pénteken közölte: a
háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló miniszteri
rendelet egyértelműen fogalmaz.
Eszerint a háziorvos feladatai
közé tartozik a járványügyi érdekből végzett védőoltások beadása is,
tekintet nélkül arra hogy az kötelező vagy sem. A háziorvos a hozzá
bejelentkezett biztosítottak száma szerinti finanszírozásban részesül,
amelynek a részét képezi a járványügyi érdekből kötelező feladatként
elvégzett védőoltások beadása is
A minisztérium hozzátette: felmérik, hogy milyen többletköltséggel jár az oltás beadása, és gondolkodnak a többletfinanszírozás lehetőségén."
----------------------------------------------------------------------------
És mit mondott tavaly ez a ĐÄ€Äí€ ?
EZt mondta:
A pneumococcus védőoltás, ami a 0–2 év közötti korosztálynak jár, ingyenes, ezért nem lehet semmiféle pénzt kérni.
!!!!!Ezért viszont 25 ezer forinttal megemeltük a házi gyermekorvosok
finanszírozását és 10 ezerrel a vegyes praxisok finanszírozását.!!!!! (hazudik, mint egy maffiózó)
Tehát úgy gondolom, hogy hamis az az állítás, hogy többletfeladatot
kell elvégezniük és nem kapnak érte pénzt. Sima számtani elemzés: ha
körülbelül 180 ezer gyereknek kell most beadni a
pneumococcus-védőoltást, körülbelül 300 ezer forintnyi
többletdíjazásban részesülnek a gyermek-háziorvosok. Én úgy gondolom,
hogy ez egy méltányos díjazás.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ehhez tényleg teljesen bilidiótának kell lenni. A három verziót összehasonlítjuk,
akkor kiderül, hogy az OEP volt igazgatójának, aki elvileg szakember, fogalma nincs arról, hogy
mit halandzsázik össze-vissza.:-)))
Na ez kell ahhoz, hogy valaki nálunk egészségügyi miniszter lehessen. Diagnózis kell.
Én gondoltam, hogy ebből zűrzavar lesz, de hogy még arra se emlékezzen szerencsétlen, hogy egy éve mit hazudott, és így lebukjon, ez közröhej.
Mondjuk a Bajnai nem látja, hogy ez a fickó totál alkalmatlan? És senki nem érzi, hogy ez orvos/beteg szerződés?
Akkor most túlmunka, vagy nem túlmunka?
Ugyanazon személy (Székely Tamás egészségügyi miniszter) ugyanazon sajtótájékoztatón ugyanazon témáról két, egymással teljesen ellentmondó nyilatkozatot tett.Tavaly meg egy teljesen elmebeteg verziót költött a sajtótájékoztatón.
Ez a sajtó munkatársainak nem tűnik fel?
Szégyen.
Amúgy a tavalyi 25/10%-os finanszírozás emelés oka a vizitdíj megszűnése miatti bevétel csökkenés kompenzálása volt. Köze nincs az egésznek a nem kötelező védőoltások témájához.
Egyszerűen érthetetlen, hogy legalább a munkatársai miért nem figyelmeztetik, hogy ne beszéljen nyílt színen hülyeségeket. Én érzem kényelmetlenül magam ekkora balfácánkodás láttán.
Újra elővettek egy törvénytervezetet a szenátusban, amely már tavasszal is előkerült egyszer, de azóta még finomítattak rajta - a lényege pedig annyi, hogy "kiberbiztonsági vészhelyzet" esetén felruházza az elnököt azzal a hatalommal, hogy minden nem-kormányzati számítógépet és hálózatot letilthasson a netről.
A tervezet egy passzusa feljogosítja továbbá a kormányt egyes "kritikus" magánhálózatok szabályozására - ami adott esetben természetesen magába foglalhatja az azokban tárolt belső információkhoz való hozzáférést is -, amennyiben az "nemzetvédelmi és -biztonsági szempontokból indokolttá válik". Emellett a "kritikusnak" minősített hálózatokat "rendszeresen feltérképeznék", amelyhez az érintettek "kötelesek kiszolgáltatni" a megfelelő információkat a szövetségi kormánynak.
----------------------------------------------------------------------------------------
Ez jó vicc, mert a netet 10 éve "lehallgatják", vizslatják, az e-mail forgalmat figyelik és a nem titkosított állományokat szkennelik. (Predator)
Szép új világ.
Ma felhívtam telefonon a regionáils ÁNTSZ jogtanácsosát, és szóban ajánlatot tettem neki.
Ne értsetek félre.:-) Aranyos hölgy.
Az ajánlatom úgy szólt, hogy én mindent annyiért szolgáltatok mostantól nekik, amennyiért hasonló szolgáltatást ők nyújtanak nekem az ÁNTSZ árképzési szabályzata szerint.
Ha jól hallottam, eldőlt, és megígérte, hogy a kérdést tanulmányozni fogják.
Mindenesetre az OTH-t is tájékoztattam ebbéli szándékomról e-mailben.
Ők minden légvételükért piaci árat kérnek. És nincs mese, minden írásban történik, rögzítésre kerül.
Nekik sem fogok ingyen dolgozni, nem csak a betegnek. Vége a barátságnak.:-)
Üzleti, szerződéses kapcsolattá konvertáljuk az eddigi rabszolgamunkát.
Ha ők, az OEP, a parlament képesek a gyógyító munkát dobozolássá degradálni, mi sem lehetünk engedékenyebbek.
Persze nem én vívok, majd a jogászok....
"A tömeges oltás kapcsán Székely Tamás, egészségügyi miniszter elismerte: a vakcinálás technikai lebonyolításával összefüggésben még vannak kérdések, így például nem tudni, hogy a többletköltséget ki és milyen forrásból fedezi majd. A legfontosabb, hogy a háziorvosoknak legyen hűtőszekrényük, hiszen egy-egy átlagos praxisban több száz oltóanyagot kell a felhasználásig tárolni, amely akár több hónap is lehet. A legszerencsésebb, ha a betegeket akkor hívják be, amikor a vakcinát leszállítják."
------------------------------------------------------------------------
Több száz oltóanyag hűtéséhez mekkora hűtőt vegyek, emberek? Miből? Mikor? Miért is?
A tiszti főorvos furcsállja Keszthelyi Gyula tardi háziorvos kezdeményezését, amelyhez a 6700 háziorvosi körzetből eddig 170-en csatlakoztak. Ilyen alapon minden egyes orvosság felírásakor nyilatkoztatni lehetne a beteget. Magyarázatképpen hozzáteszi: akár tablettáról, akár vakcináról van szó, annak egészségre károsító hatása miatt a gyártót terheli a felelősség. A kötelező védőoltásoknál csupán annyi a különbség, hogy az esetleges ártalom miatti kárt az állam érvényesíti a gyártóval szemben, hiszen ő korlátozza a páciens választási felelősségét annak felvételéről.
Egyébként az orvost csak az indikáció pontos felismeréséért vagy az oltás beadásának a technikája miatt terheli a felelősség - tette hozzá Falus Ferenc. Neki kell tudni azt is, hogy például lázas betegnek nem szabad azt beadni. Azért nem teszik kötelezővé az új influenza elleni védőoltást, mert annak lefolyása általában nem súlyos. Hasonlóan a szezonális influenzához - normál esetben -, egy hét a gyógyulási ideje. Így mindenkinek saját magának kell eldönteni: megengedheti-e, hogy ennyi ideig távol marad a munkájától. Falus Ferenc ezt nem teheti meg, ezért az A(H1N1) és a szezonális influenza elleni védőoltást is fölveszi - mondta.
Egyébként a védettség 70-80 százalékos, a fiataloknál jobb, mint az idősebb embereknél. S tény az is, nagyban függ az egyének genetikai és általános állapotától. A szezonális influenza oltási szövődményeiről most készült el az Egészségügyi Világszervezet felmérése, ám az eddigi tapasztalatok szerint nagyon kicsi annak veszélye. Leginkább bőrpírt, a beadást követő néhány napig helyi érzékenységet, karzsibbadást okoz, ritkán enyhe influenzaszerű tünetek fordulnak elő, ezekkel nem kell otthon maradni.
Sokan üzleti érdekeket vélnek a vakcináció erőltetése mögött - jegyeztük meg Falus Ferencnek. Azt is fölvetettük: mi lesz a megrendelt négymillió vakcinával, ha az emberek mégsem kérik az oltást? Így válaszolt: akkor sem marad a nyakukon a vakcina, hiszen országok sokasága küzd azért, hogy valahonnan beszerezze azt, mert nincs gyártókapacitása. S ugyan még folyik az áralku a céggel, ám az már biztos, az kevéssé haladja majd meg az ezer forintot. Márpedig a világpiacon ennek három-tízszereséért lehet azt eladni. Így az Omninvest által garantált hazai felhasználásra szánt mennyiségért fizetendő 6 milliárd forint busásan megtérülne.
Ám erre az eshetőségre a hatóság nem számít, hiszen egészségi és nemzetgazdasági indokok miatt is fontosnak tartja a járvány megelőzését. A WHO szerint az új influenzavírus által okozott világjárványt nem lehet elkerülni, az őszre érheti el hazánkat.
Létfontosságú lenne, ha a cégek krízistervet készítenének, hisz a nagyobb közösségekben történő fertőzés megsokszorozódik, gátolja a termelőmunkát, és így romolhat a szolgáltatások színvonala is. Egy 10-15 hétig tartó pandémia idején 1,5-3,5 millióan betegedhetnek meg, ez óriási veszteség lenne az országnak - mondta korábban Orosz Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa.
Németh Zsolt, a gyártó cég szóvivője a napokban közölte, az állam által megrendelt mennyiségnél 1200 forint körüli árban gondolkodnak. Azt már a tiszti főorvos mondta: a patikai ár ennél vélhetően pár száz forinttal drágább lesz, mivel más a kiszerelés, s rákerül a nagy- és a kiskereskedelmi árrés is. Így akik nem tartoznak a térítésmentesen oltott kockázati csoportokba - terhesek, krónikus betegek, idősek és a stratégiai ágazatokban dolgozók -, ezt az árat fizetik majd érte."
Folytatom.
Az EbTv. 2007. január 1-i hatálybalépése, és a 284/1997-es Kr. 2008. októberi hatálybalépése között eltelt csaknem két év.
Ez alatt az időszak alatt a Kr. idióta nullforintos módosítása nem is létezett, az orvosok azonban ingyen oltották az influenza ellen a megjelölt speciális csoportokat. Nem beszélve a többi, egyébként nem kötelező oltásokról.
Ez akár 1-2 millió oltást is jelent, amiknek beadási/piaci értéke több ezer forint, és amit az állampolgárok ( vagy a költségvetés) nem fizettek ki.Beteget nem mondhatok, mert beteg embert nem olthatunk, ugye. Vigyázni kell a szavakkal.
Több milliárd forint bevételkiesésről van szó, amit 5 éven belül lehet követelni visszamenőleg, lévén senki nem kötött sem ingyenes, sem pedig ajándékozási szerződést a kedvezményezettekkel.
Miközben az OEP rágja a szart, és elmaradt vizsgálatokat, szűréseket, filléres beruházásokat vizsgál nagyítóval az alapellátásban, az alapellátás dolgozóitól mindenki elvárja, hogy e milliárdos veszteségéről feledkezzen el.
Pedig például ezekből ki lehetne fizetni a büntetést, ha az jogos. Vagyis a szorongatott ember védekező/támadó válaszreakcióin nem kellene ennyire csodálkozni.
Nem hagynak gyógyítani, adminisztrálnom kell, könyvelnem kell, perelnem kell, könyvelőt és jogászt fizetnem kell, hogy ne omoljon össze a vállalkozásom.
Eközben több százezer forintos kintlévőségeim vannak nekem is, aki alig-alig oltok, amit szeretnék megkapni. Azt hiszem ezen nincs mit csodálkozni.
Falus Ferenc gazdasági tevékenységeit, érdekeltségeit nem ismerem pontosan, de tudom, hogy vannak, ám fogadok, hogy több a havi személyes jövedelme, mint egy háziorvosi praxis teljes finanszírozása. Az átlagos felnőtt körzet bruttó 700 ezer forintból tengődik.
Ebből a "magas" pozícióból leszólni a csőd szélén tántorgó háziorvos réteget azért, mert a fillérjei után kuncsorog, gusztustalan és erkölcstelen megközelítése a problémának.
Mi orvosok sokkal többet teszünk a betegekért, mint a teljes egészségügyi "vezetés" összesítve.
A pofám lerohadna, ha ezt így bagatellizálnám, csak azért, mert én jól élek.
Jó reggelt, jó szurkolást.
A show folytatódik.
A sokat vitatott 284/1997-es Kr. szövegét szeretném a gondolkodó emberek figyelmébe ajánlani.
Azt már mindenki érti, hogy az EbTv. 18.§-a kizárja a biztosításból azokat, akik nem kötelező oltással lesznek immunizálva. Hogyan szól a Kr. szövege?
Így:
(8) A kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretébe nem tartozó és a 2. számú mellékletben nem szereplő egészségügyi szolgáltatások térítési díját az egészségügyi szolgáltató az 1. § rendelkezéseinek figyelembevételével állapítja meg azzal, hogy a biztosított járványügyi érdekből nem kötelező jelleggel történő immunizálásáért
magasabb összegű térítési díj nem állapítható meg annál, mint amit a biztosítottnak a védőoltás oltóanyagáért egyébként térítési díjként meg kell fizetnie.
Na ezzel mi a baj? Az a baj, hogy az a polgár, aki jön a nem kötelező védőoltásra, erre vonatkozóan nem rendelkezik biztosítással. Mert ebből a jogviszonyból őt az EbTv. 2007. január 1-től KIZÁRTA.
Még az is vitatható, hogy ha a nem kötelező védőoltásokat az OEP nem finanszírozhatja, akkor adhat-e támogatás a z oltóanyagok patikai árához?
De az teljesen egyértelmű, benne van a rendelet fenti kiemelt szövegében, hogy ez az ellátás nem tartozik az egészségbiztosítási ellátások keretébe, tehát szó nem lehet biztosítottról.
A kormányrendelet saját magát szúrja hasba, egy szemantikai antagonizmust kreál, nyilván kapkodtak, ebből sült ki ez a baromság.:-)
Vagyis miután nincs biztosítás, így nincs biztosított, az adott 8. szakasz in toto ÉRTELMEZHETETLEN. Nem kell számolgatni semmit, hogy mi mennyi. Hülyeségből nem lehet logikát pancsolni.
Ha nekem autóra van biztosításom, akkor arra én a lakásomban keletkezett viharkárt nem tudom érvényesíteni, mert körberöhögnek.
Itt ugyanez a történet, a kormányrendelet olyan jogi összefüggést alkot a biztosítással nem rendelkező polgár számára, aminek az alapfeltételét, az erre vonatkozó biztosítást a parlament megszüntette két éve.
Ez szerintem nem semmi dilettantizmus.
Megoldást ezért csak az hozhat, hogy a biztosítás nélkül maradt állampolgár megrendel egy szolgáltatást biztosításon kívül egy szolgáltatótól. Ha ez a háziorvosa, akkor attól. Ha az oltóközpont, akkor attól.
És ha az oltóközpont a nem biztosítottat 7 ezer forintért oltja, akkor én is annyiért oltom a nem biztosított állampolgárt.
---------------------------------------------------------------------------------
Mindezt Horváth Ágnesnek köszönhetjük, a törvény az ő miniszteri ámokfutása alatt módosult, és a hülyék kedvéért szerencsénkre kristálytisztán leírja a miniszteri indoklásban, hogy akkor is fizetni kell a nem biztosítási alapon igénybe vett szolgáltatásért, ha azt az önkéntes állampolgár egyébként, más tekintetben, OEP finanszírozott szolgáltatónál veszi igénybe.
Akkor az SZDSZ-nek ez nagyon fontos volt, mert nyomatták a co-payment bevezetését. Vagyis összefoglalva:
A teljes jogszabály, a kormányrendelet, arról szól, hogy a nem biztosítotti jogon igénybe vett tevékenységekért mennyit kell fizetni.
Mindeközben biztosítottnak nevezni az erre nem biztosítottat, az kapitális nagy baromság.
Ezért, szó szerinti értelmezést alkalmazva, az inkriminált bekezdésben foglalt árplafon (patikai térítési díj, illetve ennek bármilyen hányada) csak a biztosítottakra vonatkozik, a magyar állampolgárok azonban nem biztosítottak ebben a relációban. Tehát rájuk sajnos nem vonatkozik ebből egy árva szó sem.
Tehát a tevékenység árának megállapítására kizárólag a szolgáltató jogosult.
Köszönet Köteles László barátomnak, az ötletet ő adta, remélem egy pár marhát megüt a guta a levezetéstől.:-)
De nekem tetszik, és ember legyen a talpán, aki ezt megcáfolja.
Hülye kormány. Mindig mondom.
Csorognak az utalások, már 770 ezer forintnál tartunk, ennyi pénzt még sosem gyűjtöttem össze egyetlen akciómban sem.
De még hiányzik egy millió, legyetek szívesek mocorogni.
Felmerült az is, hogy a sok mocskos támadás miatt (OEP, ÁNTSZ) eszkaláljuk az akciót, én benne vagyok, de ahhoz sokkal több pénz (orvos) kell.
3000 orvos már 30 millió forint. Azért az ügyvéd bizony egyebet is megcsinál, mint egy sima szerződés.
Bár 3000 háziorvos már a kormányt is elkaszálhatja, ha egyszerre lép. Pláne ezt a haldoklót. Félig el van már rothadva.
Szóval, vigyétek a hírt.
http://webdoki.hu/listazas.php3?id=1249923160
Kaptam egy levelet egy orvos-jogásztól. A következőt írta:
adalék...
ujság,cimét nem mondom, nem reklám...2009.szeptember...
A 10 LEGNAGYOBB GYILKOS...
1. MOSZKITÓ 2-3 MILLIÓ EMBERI ÁLDOZAT ÉVENTE...
2.
ÁZSIAI KOBRA
50.000 ÉVENTE
3. CECELÉGY 35.000 ÉVENTE
4. SKORPIÓ 5000 ÉVENTE
5. ELEFÁNT 6000 ÉVENTE
7. MÉH
TÖBB MINT 400
szóval az influenza NAGYON VESZÉLYES...drKL
Tehát Németországban reprezentatív felmérések alapján a lakosság 13%-a biztos abban, hogy védőoltást szeretne kapni H1N1 ellen.
Eléggé világos tendencia.
Mind a WHO, mind az egyes kormányok agyba-főbe oltanák az oltást többségében elutasító lakosságot.
Vagy megvett mindenkit a gyógyszeripar, vagy van valami, amit sehol nem hoznak nyilvánosságra.
Mint a hagyma, minden egyes rétegén egymás alatt zajlanak a játszmák, de mi csak a legkülsőt látjuk.Mindenki kapott egy kedves levelet az OEP-től mostanában, hogy kedvük támadt nekik 2008-ra pénzügyi ellenőrzést végezni.
Eddig ilyet nemigen csináltak 14 éve, mert nem volt kedvük.
Egy kolléganő, akinél már vizsgálódnak adta a következő rövid, ámde nem túl vicces tájékoztatást.
Olvassátok el. Ez már nem vendégség, ez háború. És gondolkozzatok el azon, hogy egy ilyen nemi erőszakot nem jobb-e közösen, jogi védelem ernyője alatt végigcsinálni...
Ezek vért és pénzt akarnak.
- ---------------------------------------------------------------------------
Kérték:
- a mérleget,
- eredménykimutatást,
- dolgozók munkaszerződését,
- selejtezési jegyzőkönyvet,
- riasztószerződést (ez meg mi lehet?)
- biztositási szerződések igazolását, hogy a rendelő épületére, benne a műszerekre, gépekre szól-e,
- Kőkeményen kérik a megosztást, választhatok a bevételarányosság, vagy tételesség között.
Most számoljuk, hány órát per hó dolgozik az asszisztenciám nem oep feladattal (pl. Debrecennek morbiditásjelentéssel) a fizetésüket(!) a rezsiköltséget is meg kell osztani.
Nincs egyéb bejelentett feladatom, (pl.üzemeü.) és a bekért eredmény alapján "életszerűen" vélik, hogy nem oep feladatot végzek oep rezsivel, oep géppel, oep polcon (sic!) oep támogatott eszközzel.
Még arra is kiváncsiak lennének, hogy a klinikai kutatás végzéskor az asszisztenciámnak milyen munkaszerződése van az illető céggel, dehát ahhez semmi közük, ez cégtitkos adat.
Találtak helyszineléskor 4 számitógépet, és egy laptopot , EKG-t a rendelőben, meg minden mást is, (nyomtatók, fax, másoló, monitorok, a neveiket, tipusukat is leirták, hány hűtő, asztal, szék, szekrény, konténer stb van......tök mindegy, mikori és milyen beszerzésből....)
Ledöbbentek, hogy a centrifuga az
nem ruhát centriz, oly ős, hogy a kiegyenlitő Retardiull injekció dugókat
köpködi még mindig....
Hát egyenlőre ennyi. Jó lenne olvasni hasonlóan szenvedő kollégáktól, hogy mit kérnek, hogyan oldják meg.
Dühit, hogy uttörő (falkos)
vagyok,nincs előttem példa.
Szép hétvégét!
-----------------------------------------------------------------------------------------
Ugye érdekes? Tudjátok a jogosítványt nem OEP finanszírozásból csináljuk. A nem kötelező védőoltást sem. Pedig ebben is benne van a nővér bére. Hmmm...
Akkor ezt nem szabad? Ősszel otogatok, fűtöm rendelőt, az ő pénzükből, világítok az ő pénzükből, oltóanyagot szállítok az ő pénzükből, veszélyes hulladékot szállíttatok az ő pénzükből, sorolhatnám.
Akkor MINDENT meg kell osztani. Jó. Tegyük. Osszuk meg, kérjük a pontos iránymutatást, mert eddig ez nem így ment, és nem is így lett számonkérve.
Ha a harc, legyen harc.:-)
Ebből qrva nagy botrányok lesznek, már érzem a szagát.
Tehát azt is ki kellene számolni, hány órát dolgozom én nem OEP feladattal, ejnye... Akkor semmit nem fogok a napi 8 órában csinálni, ami a 284/1997-es Kr. hatálya alá tartozik.
Így jó lesz, csókolom?
Ez menthetetlen és védhetetlen. Ezért (sem) vagyok MOK tag.
Tagadnak, félrebeszélnek. Hazudnak. Mint a vízfolyás.
"Az Egészségügyi Minisztérium az MTI megkeresésére pénteken közölte: a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló miniszteri rendelet egyértelműen fogalmaz. Eszerint a háziorvos feladatai közé tartozik a járványügyi érdekből végzett védőoltások beadása is, tekintet nélkül arra hogy az kötelező vagy sem. A háziorvos a hozzá bejelentkezett biztosítottak száma szerinti finanszírozásban részesül, amelynek a részét képezi a járványügyi érdekből kötelező feladatként elvégzett védőoltások beadása is."
A jogszabály valóban így szól. Sajnos azt elfelejtették a nyilatkozatban megemlíteni, hogy a vonatkozó TÖRVÉNYT (a rendeletet azt elfelejtették) 2007, január 1-től úgy módosították, hogy kivették belőle a NEM KÖTELEZŐ védőoltásokat, tehát a miniszter megint hazudik. Vagy annyira alkalmatlan, hogy nem érti, mit mond.
A miniszteri rendelet, egy kis pöcs a törvényhez viszonyítva, mondjuk mint egy pocok, meg egy bika. Ha törvény változott, az az erősebb anyagi jogi kötelező erővel bíró szabályozás.
A jogalkotónak kutya kötelessége lett volna a megváltozott törvényhez igazítani a rendelet normaszövegét, de ezt elszabotálták. Jó okuk volt rá.:-) Most folyton idézik, és úgy tesznek, mintha törvények nem is léteznének.
Az OEP volt igazgatója, Székely Tamás, még egyetlen egyszer sem szólt semmit a finanszírozási alaptörvény vonatkozó szakaszáról, a 18. §-ról. Majd alább olvassátok el.
És ott van az írott OEP álláspont:
Nem kötelező védőoltás beadását az OEP nem finanszírozza.
EBF:
a nem kötelező védőoltás beadása térítésköteles.
Az EbTv-t már nem idézem többször, világraszóló szégyen, ha a MOK a finanszírozás alaptörvényét sem képes a mellékelt miniszteri indoklás segítségével sem helyesen értelmezni.
Ha a MOK jogásza nem tudja, hogy a törvény a miniszteri rendeltnél magasabb rendű jogszabályként követendő ütközés esetén, az a vég.
T. Elnök úr, majd ezt nagy betűvel leírom neked, hogyha romlott volna látásod.:-)
Tamásnak sem árt, ha elolvassa, bár neki megvan eredetiben a minisztérium irattárában.
"
Általános indoklásÍgy többek között fizetni kell a finanszírozási és szakmai protokollban foglaltaktól eltérően igénybe vett ellátásokért, a különböző alkalmassági vizsgálatokért (pl. gépjárművezetői, lőfegyvertartói, különböző foglalkozások alkalmassági vizsgálata), a hivatásos sportolók ellátásáért, az esztétikai célból nyújtott szolgáltatásokért, a detoxikálásért, a nem kötelező védőoltásokért.
Részletes indoklás
18.§
Ebben a szakaszban kerülnek meghatározásra - az ellátási csomagok meghatározásának részeként - azok az egészségügyi szolgáltatások, amelyek különböző okok miatt nem az Egészségbiztosítási Alap terhére vehetők igénybe, tehát amelyekért a biztosítottnak is fizetnie kell akkor is, ha azt egyébként finanszírozott egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe."
2006. évi 115. Törvény miniszteri indoklása. István, el tudod olvasni?
:-)
Akkor most igen, vagy nem?
Vajon ki mondja meg nekem?
István, kiröhöglek.
Szarvashiba. Ha meg az a jogász mondta, aki tagoknál a bírósági végrehajtó szerepét játssza, azt sürgősen tovább kell képezni. Küldd hozzám.
„Szükséges az, hogy az orvos beadja ezt az oltást minden további feltétel, minden további szerződés aláírása nélkül” – mondta Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász.
Kérem szépen, mindenki kezd becsavarodni. Ilyet csak az mond, aki nem tudja, mit kell aláírni egy kutyatulajdonosnak ahhoz, hogy altatásban levágják az állat körmeit, vagy sterilizálják.
Mert még az állatorvos sem vállalja a kockázatot.
A kórházak minden egyes felvételnél megnyilatkoztatják a betegeiket.
Mindenki tudja, mi történ azzal a pécsi fiatalemberrel, aki 2000-ben influenza oltás után lebénult, beperelte a háziorvosát, aki ezek után évekig járhatott a bíróságra, és bár hat év!!! pereskedés után felmentették, érthető, hogy nemigen van kedve ismeretlen kotyvalékokat szurkálni ismeretlen immunstátuszú páciensekbe, akiknek a vizsgálata alapján senki nem gyanakodna semmi veszélyre.
Az említett fiatalemberről 9 év után most az derülhet ki, hogy sclerosis multiplexe van. Ez a hajlam már benne lehetett az oltáskor. De az sem zárható ki, hogy az oltás által megzavart immunrendszer kóros reakciója eredményezte ezt.
Ki a fene tudhat ilyet előre, kedves Zsombor? Ki vállal be ilyen szövődménylehetőséget kellő jogi védelem híján?
Kovácsy Zsombor orvosi gyakorlati tapasztalata nulla. Soha nem vesztett el beteget úgy, hogy ezért még vétlensége ellenére is támadták, perelték, nyúzták volna.
Álljon be nyuagodtan ő is az oltók sorába, ha szerinte ezt be kell adni. Orvos, olthat.
A nagyfejűeket is várjuk szeretettel, vegyék ki a részüket a kockázatból is, ne csak az oltóanyaggyártás üzleti oldalán lubickoljanak.:-)
Aki már átélt ilyen tortúrát, az nem nagyon akar oltani. Legalábbis nem a levegőbe, nem parancsra, vagy politikai nyomásra. Tisztázatlan jogi körülmények között.
Pláne úgy, hogy sorozatoltás képét vetítik előre, kvázi rohamtempóban, egy hónap alatt. Ilyet csak idióta tanácsolhat, akinek saját, személyes felelőssége nulla.
Könnyű más farkával verni a csalánt uraim. Akinek a nemes szerve egyszer már belógott, az másodszor meggondolja, hogy himbáljon-e.
Ha tényleg itt a világvége, és a kihalás ellen küzdünk, akkor álljon csatasorba a sok járványügyi szakember, akik ebből láthatóan nagyon szeretnének kimaradni, nyissanak oltóközpontot, szervezzenek oltóbuszt, és mentsük meg Magyarországot közösen.
Ha Kovácsy Zsombor még orvos, akkor ő is jöhet.:-)
Egy Pici szurit szerintem be tud adni. Ezret is ha, kell. A betegek is be tudják maguknak adni, akár az inzulint, vagy a trombózis elleni oltásokat.
Szerintem egy csimpánz is három nap alatt megtanulja. Ebben nem ez a kunszt.
És ne felejtsük el, ha nálam tavaly ötven ember állt kötélnek, én az idén sem fogok senkit átverni, mindenki az igazat fogja hallani az oltásról. Pedig tavaly is agymosás volt az összes kommunikációs csatornán. De az emberekben működik az életösztön, Tardon sem tömeges oltás, sem járvány, sem influenzás beteg nem volt. Pedig azt mondták, hogy lesz.:-)
A védőoltás-szerződés-felelősség-finanszírozás híre járja a maga útját a virtuális világban.
A műsorvezetők, riporterek helyenként jobban értik a helyzetet és a jogszabályt, mint a megkérdezett magasfelelősségű egészségügyi személyek.
Ez nagy gáz.
Haldoklik az ÁNTSZ, az OEP és mindazok, akik közel vannak a tűzhöz.
Ne csüggedjetek feleim. Eddig az elutasítást élhettük meg. Lassanként következni fog a düh, a vádaskodás, az irigység, a támadás (2. stádium). Ezután még 3 stádium lesz.
(Elisabeth Kübler-Ross munkája alapján)
„Az oltóanyag okozta kár miatt nem az oltó személyzetet, vagy a
társaságot éri a felelősség” - ilyen nyilatkozatot iratnak alá
háziorvosok azokkal, akik bármilyen védőoltást szeretnének beadatni
maguknak. Valami ehhez hasonló papírt szeretnének aláíratni az új
influenza elleni oltással kapcsolatban is. Azt mondták: ha nekik kell
mindenért vállalnia a felelősséget, akkor inkább nem oltják be a
betegeket.
„Amennyiben azok a hivatalos válaszok fognak érkezni,
hogy a teljes felelősség az oltásért az orvosé, akkor az oltóorvos
dönti el, hogy egyáltalán hajlandó-e oltani, vagy nem” – mondta Kertai
Aurél háziorvos.
Az országos tisztifőorvos szerint nem kell aggódniuk az orvosoknak, őket az oltóanyag mellékhatásaiért nem terheli felelősség.
„Az
oltóanyaggal kapcsolatos szövődményekért a gyártó a felelős, az orvos a
beavatkozásért felelős” – mondta Falus Ferenc országos tisztifőorvos.
Az
oltóanyagot azonban szakszerűen kell tárolni, például hűteni.
Keszthelyi Gyula szerint erre hivatkozva a gyártó átháríthatja a
felelősséget. A tardi háziorvos blogbejegyzésén egy olyan képet közölt,
amelyen az látszik, hogy járdakövön, szabad levegőn tartanak egy láda
oltóanyagot. Felette a megjegyzés: „ha én lennék a gyártó, bemutatnám
ezt a képet a bíróságon, és mindenkit elküldenék a francba.”
Szerződés
ide-vagy oda, az egészségügyi jogász szerint az orvosnak akkor is be
kell adnia az oltást, ha a beteg nem ír alá semmit.
„Szükséges
az, hogy az orvos beadja ezt az oltást minden további feltétel, minden
további szerződés aláírása nélkül” – mondta Kovácsy Zsombor
egészségügyi jogász.
A tiszti főorvos szerint a következő két
évben majdnem biztos, hogy Magyarországon is végigsöpör az új típusú
járvány, ezért úgy látja, hogy mindenkinek hasznos lehet az oltóanyag."
Ühüm...
Volt valami madárinfluenza frász is két éve, nagy baklövés. Sok jó oltóanyag, de kár.:-)
Pedig minisztereket szurkáltak. Bohócok.
Ez a Falus Ferenc ez huncut. Azt mondták, tavaly 300 ezer influenzás volt. Ebből sikerült is kimutatni 227 DARABOT.
A többi? Hát az hit kérdése. Lehet, hogy influenza volt, de lehet, hogy nem. Fogalmuk sincs.
Namost kérdés akkor, hogy ez vallási kérdés-e, avagy tudományt kellene előadni totó helyett...
Olyan nincs, hogy egy oltásra kényszerítsenek egy orvost.
Majd lehet úgy tesz, hogy beadja a mérget, de mégse. Én nem Mengele vagyok, valakivel összetévesztenek.:-)
Kísérletezzenek magukon.
fokozzák a háziorvosok basztatását az OEP regionális szervezetei.
Amikor az OEP szorongat, fojtogat és fenyeget, nem árt ha tudod, ők tartoznak nekünk többel.
De ezt csak kiverni lehet belőlük.
Pl. az elmaradt oltások valahonnan meg kell térüljenek, a körzetenként mindenhol meglévő, soha nem finanszírozott 50-150-es létszámok miatti halmozott károkozás, van egy rakás behajtani valónk, csak mozogni kéne.
Sírunk,
hogy levonnak, visszavonnak, büntetnek, holottt egyenrangú partnerek
vagyunk. Pert lehet indítani, hogy egy adott szituációban hogy alakul a
két fél közötti egyenleg...
És addig nem vonhatnak le semmit.
Az alábbiak szerint (szerintem) minden egyes ellenőrzésénél pert lehet kezdeményezni.
És érdemes is.
Egyrészt mert tudják, hogy egy rakás pénzzel tartoznak, és egyáltalán nem biztos, hogy ők járnak jobban.
Másrészt 6000 pert nem tudnak kezelni. Nincs hozzá apparátus, másrészt 10 évig fog tartani.
Belefulladnak.
Figyeljetek:
36. § (1) Az egészségbiztosító ellenőrzi az egészségügyi szolgáltatás nyújtására kötött szerződés teljesítését.
(2) Az egészségbiztosító jogosult a szolgáltatásokhoz szükséges
személyi és tárgyi feltételek vizsgálatára, a biztosított ellátására
vonatkozó dokumentumokba és az elszámolás alapjául szolgáló
nyilvántartásokba való betekintésre, a külön jogszabályban foglaltak
szerint a biztosított vizsgálatára, a biztosított ellátása orvosszakmai
indokoltságának felülvizsgálatára, valamint a (3) bekezdésben foglaltak
ellenőrzésére.
(3) Az egészségbiztosító ellenőrzi a finanszírozott egészségügyi
szolgáltatások elszámolási rendjét, az elszámolások valódiságát, a
folyósított pénzeszközök felhasználásának pénzügyi szabályszerűségét és
elkülönítését. Az egészségbiztosító ellenőrzi, hogy az egészségügyi
szolgáltató az elszámolási nyilatkozattal kapcsolatos kötelezettségeit
teljesíti-e.
(4) Az egészségbiztosító ellenőrzi az egészségügyi dokumentáció
vezetésére, a beutalás rendjére, továbbá a támogatással rendelhető
gyógyszer, gyógyászati segédeszköz rendelésére, készletben tartására,
kiszolgáltatására és nyilvántartására, valamint gyógyszer, gyógyászati
segédeszköz, gyógyászati ellátás támogatással történő rendelésére és
nyújtására vonatkozó előírások megtartását, érvényesülését. A
gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás támogatással
történő rendelésére a 32. § alapján jogosult orvos az ellenőrzést végző
személy rendelkezésére bocsátja az érintett biztosítottra vonatkozó, az
ellenőrzés lefolytatásához szükséges egészségügyi dokumentációt.
(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglaltak során az ellenőrzéssel érintett
személyes és egészségügyi adatok kezelésére az egészségügyi és a
hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló
1997. évi XLVII. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
(6) Az egészségbiztosító az ellenőrzés megállapításairól és
javaslatairól tájékoztatja a szolgáltatót és a közszolgáltatásért
felelős szervet, továbbá az egészségügyi szolgáltató fenntartóját, ha
az nem a közszolgáltatásért felelős szerv.
(7) Amennyiben gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, illetve gyógyászati
ellátás támogatással történő rendelésére jogosult orvos az ellenőrzés
során megállapított jogosulatlan rendelés tényét vitatja, akkor az
egészségbiztosítónál a jogosulatlan rendeléssel érintett személlyel
történő adategyeztetést kezdeményezhet, amelyre a 38/B. §-ban
foglaltakat értelemszerűen alkalmazni kell.
(8) Amennyiben az egészségbiztosító az (1)-(7) bekezdés szerinti
ellenőrzés során a szakmai előírások be nem tartását állapítja meg,
erről tájékoztatja a szakmai felügyeletet ellátó szervet.
(9) Az egészségbiztosító az (1)-(7) bekezdésekben foglalt ellenőrzések
során a 30. § és a 31-33/A. §-ok szerinti szerződések alapján, mint
szerződő fél jár el. !!!
Az OEP, illetve a megyei egészségbiztosítási pénztárak (a továbbiakban:
MEP) az Ebtv. 30. §-a és 31-33/A. §-a alapján atipikusnak minősíthető
polgári jogi szerződést kötnek az egészségügyi szolgáltatókkal a
finanszírozott egészségügyi ellátások nyújtására, a forgalmazókkal, a
gyógyászati ellátást nyújtó szolgáltatókkal a biztosítottak részére
kiszolgáltatott gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, illetve nyújtott
gyógyászati ellátás után járó ártámogatás elszámolására, valamint a nem
finanszírozott egészségügyi szolgáltató orvosával gyógyszer,
gyógyászati segédeszköz rendelésére.
!!!
Az Ebtv. 36. §-ban foglalt, az OEP/MEP ellenőrzési tevékenységére
vonatkozó rendelkezések gyakorlati végrehajtása során számos
értelmezési problémát vetett fel, hogy a normaszövegből egyértelműen
nem állapítható meg, hogy
az OEP, illetve a MEP ezen szerződések által
létrehozott polgári jogi jogviszony (az egyes szerződésekbe foglalt
ellenőrzésre vonatkozó rendelkezések) alapján, és
!!!!!!!
nem hatóságként jogosult az egészségügyi szolgáltatók ellenőrzésére,
ezért szükségessé vált ennek egyértelmű kimondása a törvény szövegében.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az én olvasatomban ez úgy értelmezhető, hogy akkor és csak akkor
jogosult visszatérítést követelni, (ha annak jogosságát a szolgáltató
vitatja), ha bíróság ezt megállapítja jogerősen.
Ezzel, ha jól értelmezem ezt a joghelyet, nagyon farba lehet ám így dugni a T. szerződő partnert, amikor éppen túlkapásokba bonyolódik, begőzölve kissé saját magától.
Tessék opponálni, mit néztem el esetleg. Fontos dolog nagyon.
Mindenkit cseszegetni fognak, amíg ez a kormány van hatalmon.
BAZ megyében ma érkezett meg mindenkihez a szívhez szóló baráti fenyegetés.:-)
Hozzám is, ezért olvasgattam hozzá.
Ki a fene ér itt rá gyógyítani?
Jól figyelj
A bűvész megjelent,
Hogy elkezdje műsorát
Meghajol
S a négy égtáj felé
Villantja fogsorát
Szó szerint
A lábánál hever
Figyel a nagyvilág
Nem csoda,
Ha a bűvész kedveli
Az élet színpadát
Ő az, aki elintézte,
Bármennyit csal,
Mégse de mégse de mégse
Haragszol meg érte
Mindenki a kezem nézze
Ezt mondja, mert tudja:
A lényeget fentről
Úgysem veszed észre...
Omega
http://www.youtube.com/watch?v=wR13PGRJGTw
a videó visszafelé számol, az elején 15:20-nál érdekes mondatfolyam:
Falus: ... azért ez csúsztatás, mert valami
vagy KÖTELEZŐ,
vagy NEM KÖTELEZŐ...
...az influenza oltásnál minden ember eldöntheti, hogy...
...ennek a 3 és fél millió embernek!!!
KÖTELEZŐ a háziorvosoknak beadni az oltásokat
hááát, nem lett világosabb, tényleg kötelezőként akarják elsütni
A Ludas Matyiban volt a debil hajdú, aki talján, nem talján...:-)
Hogyis van?
Főorvos úr ajánlom az Alkotmányt, és az EüTv-t, önrendelkezési jog témakörben. BÍzzuk a betegre. Majd mi odafigyelünk.
Falus Ferenc szerint a gyártó.
Ha én lennék a gyártó, bemutatnám a bíróságnak ezt a képet, és mindenkit elküldenék a francba.
Az a hunyó, aki ekkora, dokumentálható szarvashibákat vét.
Ez pedig ÁNTSZ kocsi. Szerintem.:-)
Úgyhogy nem bízom az ÁNTSZ-ben. Most honnan fogom tudni, hogy ha ennyire lazák, akkor máskor meg nem?
Még jó, hogy tényleg nem forralják. Hát ezért nem viccelek én, mert a betegnek is és nekem is érdekem, hogy az oltóanyag ne kerülhessen szabálytalan körülmények között szállításra, tárolásra, később beadásra.
Vajon itt tavaly hány ezer ampullát melengettek?
A brit háziorvosok fele nem akarja beoltatni magát az új sertésinfluenza elleni vakcinával.
Talán nem csak a magyar háziorvosok kételkednek a kormányzati nyomás indokolatlan voltában, és az oltóanyag biztonságos alkalmazhatóságában.
Up to half of family doctors do not want to be vaccinated against swine flu.
GPs will be first in the line for the jabs when they become available but many will decline, even though they will be offering the vaccine to their patients.
More than two thirds of those who will turn the jab down believe it has not been tested enough. Most also believe the flu has turned out to be so mild in the vast majority of cases that the vaccine is not needed.
Last night Government experts criticised GPs who decide not to have the jab, saying they will put vulnerable patients needlessly at risk.
A week ago, a poll of nurses showed that a third would turn down the opportunity of being vaccinated against swine flu.
|
|
News that medics are unconvinced by the need for a vaccine will cause grave concern to patients who will be invited for the jab over the next few months.
A poll of doctors for Pulse magazine found that 49 per cent would reject the vaccine with 9 per cent undecided.
|
|
A separate survey for GP magazine found that 29 per cent would definitely opt out of having the jab, while a further 29 per cent were unsure. Just 41 per cent said they would definitely have the jab.
Of those who said they did not want to jab, 71 per cent said it was because of safety concerns.
Richard Hoey, editor of Pulse, said: 'The medical profession has yet to be convinced by the Government's whole approach to swine flu, with most GPs now feeling that the Department of Health overreacted in its policy on blanket use of Tamiflu.
'Inevitably, that has coloured feelings about the planned immunisation campaign.
'The view among many doctors is that the Government hasn't yet made its case for why such a huge vaccination programme needs to be rushed in for what seems to be an unusually mild illness.'
But Professor David Salisbury, the Department of Health's director of immunisation, told GP magazine that frontline health workers had a duty to themselves regarding vaccination.
----------------------------------------------------------------------------------------------------
És ki baszogtatja őket? AZ ottani "ÁNTSZ".:-)
Ezen azért el kellene gondolkozni. Szerintem először oltsák le a teljes kormányt, a parlamentet, az ÁNTSZ-t, és az infektológusokat. Esetleg a szociálisan különösen rászorult helyzetben lévő nagyobb közösségeket.
Ha kellő túlélési arány lesz, majd mi is elgondolkodunk, kockára tesszük-e az egészségünket a gyógyszeripari lobbi érdekében.
Van egy rakás barom, akik e-mail-t küldenek a Kossuth rádiónak!!!
(riporter mondta), hogy bízzanak az oltásban, mert ők is alig
várják.:-)))
Ennyi marha hol terem...Ezekkel akarok én palotaforradalmat csinálni?
A minisztérium szerint a z egészségügyi miniszter a felelős.
2006. évi CXV. törvény indokolása
egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi
reformmal kapcsolatos módosításáról
Általános indokolás
A törvény pontosan körülhatárolja a
biztosítási jogviszonytól független ellátások körét, a biztosítási alapon járó
ellátások körét, valamint a biztosításon felül, térítés ellenében igénybe vehető
ellátások körét.
Az alapcsomag azokat az ellátásokat
foglalja magába, amelyeket minden Magyarországon tartózkodó személy
térítésmentesen vehet igénybe, függetlenül attól, hogy biztosítottnak minősül-e.
Az alapcsomagban nyújtott ellátások
fedezetét biztosított esetében az Egészségbiztosítási Alap, míg a nem
biztosított személy esetében a központi költségvetés fedezi.
Mindezek alapján az alapcsomag az életmentő
beavatkozást, a mentést, valamint a járványügyi ellátásokat tartalmazza. Az
életmentő beavatkozás a közvetlen életveszély megállapítására vonatkozó
vizsgálatra, valamint a közvetlen életveszélyt elhárító beavatkozásra terjed ki.
A járványügyi ellátások nyújtása állami érdek és kötelezettség.
A térítésköteles csomagba tartoznak azok az
ellátások, amelyekért a biztosítottnak is fizetni kell.
Így többek között fizetni
kell a finanszírozási és szakmai protokollban foglaltaktól eltérően
igénybe vett ellátásokért, a különböző alkalmassági vizsgálatokért (pl.
gépjárművezetői, lőfegyvertartói, különböző foglalkozások alkalmassági
vizsgálata), a hivatásos sportolók ellátásáért, az esztétikai célból nyújtott
szolgáltatásokért, a detoxikálásért, a nem kötelező
védőoltásokért.
Részletes indokolás
Az Ebtv. 18. §-ának módosításával átalakításra kerülnek a
beutalás törvényi szabályai.
A biztosított érdekét védik azok a garanciális szabályok,
amelyek értelmében a biztosított ellátását nem tagadhatja meg a beutaló szerinti
egészségügyi szolgáltató, továbbá az a szolgáltató, amely a beutaló orvos
előzetes jelzése alapján az ellátást vállalta. A biztosított területi ellátására
nem kötelezett szolgáltató az ellátást csak akkor tagadhatja meg, ha a területi
ellátási kötelezettségű feladatainak folyamatos ellátását a területen kívüli
betegek fogadása veszélyezteti, és az ellátásra a biztosító által lekötött
szabad kapacitással nem rendelkezik.
Ebben a szakaszban kerülnek
meghatározásra - az ellátási csomagok meghatározásának részeként - azok az
egészségügyi szolgáltatások, amelyek különböző okok miatt nem az
Egészségbiztosítási Alap terhére vehetők igénybe, tehát amelyekért a
biztosítottnak is fizetnie kell akkor is, ha azt egyébként finanszírozott
egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dr. Keszthelyi Gyula
részére
giulio@t-online.hu
Tisztelt Uram!
Ügyfélszolgálatunknak címzett
levelére az alábbiakban válaszolok:
Levelében azt kéri, hogy
tájékoztassuk Önt arról, hogy az egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek
az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló 2006. évi CXV.
törvény indokolását személy szerint mely munkatársaink fogalmazták.
Kérésének nem áll módunkban eleget tenni. A törvényalkotás
összetett folyamat, amelyben a
minisztérium több munkatársa vesz részt, és a folyamat végén a miniszter aláírásával fejezi ki, hogy
a végső változat a minisztérium
álláspontjaként kerül benyújtásra a Parlamenthez. Az indoklással ugyanez a
helyzet. A törvényjavaslatért és annak
indoklásáért a mindenkori miniszter felel.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.
Budapest, 2009. augusztus 27.
Tisztelettel:
Bärnkopf
Zsolt
osztályvezető
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
A miniszter felel azért az indoklásért, amiben elmagyarázzák a tudatlan jogalkalmazónak, hogy az EbTv. szerint miért térítésköteles minden nem kötelező védőoltás.
Miután ezt a még a hülyék is megértették, a kormány leült, és hozott egy rendeletet, ami ingyenes teljesítést sugall a hülyéknek, ellentétben a törvénnyel.
A hiba nem a hülyékben van. A kormány vagy hülyébb még nálunk is, vagy szándékosan törvénysértő módon hozott olyan rendeletet, ami a megindokolt törvénybe ütközik.
Döntsétek el, hülyék, vagy tolvajok...
Érdekes lenne riportot készíteni a miniszterrel, hogy az indokolás szerinte mit jelent?
"Mint Keszthelyi Gyula tardi
háziorvos az ATV Jam című műsorában elmondta, jogszabály kötelezi őket
arra, hogy a nem kötelező oltásokat csak térítési díj ellenében
adhatják be, ugyanakkor egy bizonyos betegcsoport – gyerekek, várandós
asszonyok, krónikus betegek – esetében ezt mégis „0 forintért” kell
megtenniük.
Falus Ferenc, az ÁNTSZ főigazgatója ugyanakkor a műsorban elmondta, a
plusz munkáért plusz finanszírozást fognak kapni a háziorvosok. Ennek
mértéke azonban még egyeztetés alatt van. Hozzátette: mintegy 3,5
millió azoknak a száma, akiknek jár az ingyenes védőoltás, és azt a
háziorvosok adják be. Az országos tisztifőorvos szerint a háziorvosok
aggodalma inkább az elégtelen finanszírozásukkal áll összefüggésben.
Keszthelyi Gyula arról is beszélt, hogy a kormánynak nincs joga
eldönteni, hogy a páciensek milyen terápiát vesznek igénybe. Mint
mondta, az újinfluenza megelőzése érdekében más gyártmányú védőoltást
éppúgy igénybe vehet bárki, mint például gyógyszeres kezelést.
Falus Ferenc szerint ugyanakkor a háziorvosoknak figyelembe kell
venniük a szakmai ajánlásokat, amelyek szerint például a megelőzés
szempontjából az antivirális tabletták gyermekek esetében nagyobb
veszélyt jelentenek, mint hasznot. A vakcináról szólva pedig
hozzátette: a hazai gyártmányú oltóanyagot az állam itthon támogatja,
így az tízszer olcsóbb lesz, mintha mondjuk Németországban vásárolná
meg valaki.
Keszthelyi doktor azt is aggályosnak tartotta, hogy az orvosok nem
ismerik az oltóanyag összetételét, és nem tisztázott a felelősség
kérdése: mi történik, ha valaki rosszul lesz tőle.
Az ÁNTSZ főigazgatója ugyanakkor kiemelte: az oltóanyag összetétele ismert, a felelősség pedig az oltóanyag gyártóját terheli.
atv.hu"
Ne felejtsük el, hogy az ÁNTSZ igazgatója politikailag nem független személy. Ellentétben velem.
VAgyis én mondhatok akár igazat is.:-)
Ő nem. Nézzétek meg a fenti hűtési balfaszkodást.
"Tíz nap múlva kiderül, hatásos-e az új típusú influenza elleni
oltóanyag. Közben két hét alatt több mint 160 háziorvos csatlakozott
Keszthelyi Gyula tardi háziorvos kezdeményezéséhez, aki jogi
nyilatkozatot íratna alá azokkal, akik be szeretnék magukat oltatni az
új vakcinával. Azzal érvel, hogy az állam nem kötelező oltásdömpinget
akar kötelezőként eladni úgy, hogy nem vállalja érte a felelősséget. A
Közelről csütörtöki adásában Keszthelyi Gyulát, az Egészségbiztosítási
Felügyelet korábbi elnökét, Kovácsy Zsombor ügyvédet és Balogh Sándort,
a Háziorvosok Országos Egyesületének elnökét kérdezte. Hallgassa meg! "
"Az oltóanyag árán túl fizetni kell az új influenza elleni védőoltás beadásáért is, de legfeljebb annyit, amennyibe a vakcina került a betegnek - mondta az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd. Mivel a vakcina a nem veszélyeztetett körbe tartozóknak mintegy 1100 forintba kerül, így a beadás költségével együtt 2200 forintba is kerülhet a védettség megszerzése.
Számos vita folyik az egészségügyi szakmában az új influenza elleni
oltóanyag kapcsán. Csaknem 170 háziorvos véli úgy, hogy a nem kötelező
védőoltások beadása jogilag szabályozatlan.
Az
új influenza elleni vakcina a veszélyeztetettek, azaz például az idősek
számára ingyenes lesz, tőlük a háziorvos sem kérhet pénzt a készítmény
beadásáért. Másoktól azonban igen.
Ahogy Kovácsy Zsombor
ügyvéd elmondta, törvény a kötelező oltásokról van. Ezeket
térítésmentesen adják be az orvosok, a nem kötelezők beadásáért azonban
pénzt kérhetnek a gyógyítók, de legfeljebb annyit, amennyit a
vakcináért fizettek a betegek. Azaz, ha valaki ingyen jutott az
oltóanyaghoz, akkor a beadás is ingyenes a számára.
A vita
azonban nemcsak a térítésről, hanem a felelősségi körről is folyik az
illetékesek között. Az egészségügyi miniszter szerint a háziorvosoknak
be kell adniuk a vakcinát minden páciensnek, aki hozzájuk fordul, az
orvosok szerint azonban ez nem ilyen egyértelmű.
Az orvos dönt
Keszthelyi
Gyula háziorvos szerint hiányzik a tevékenység jogi szabályozása. Az
egészségügyi törvény értelmében az orvos szabadon választhat a terápiás
lehetőségek között, így ő határozhat úgy is, hogy nem a magyar vakcinát
adja be a betegnek, de úgy is, hogy nem is az oltást, hanem a
gyógyszeres megelőzést választja.
Kijelentette, mivel az
egészségügyi miniszter egyetlen pácienssel sem kötött szerződést, nem
szólhat bele az orvos-beteg kapcsolatba.
170 háziorvos
egyetért a tardi háziorvossal, aki nyilatkozatot akar aláírattatni az
új influenza elleni védőoltást igénylőkkel. Keszthelyi Gyula azt
mondta: a papíron az szerepelne, hogy a doktortól nem lehet kártérítést
követelni, ha az oltás miatt károsodik a páciens egészsége.
Kovácsy
Zsombor, az Egészségbiztosítási Felügyelet korábbi vezetője szerint a
háziorvosok által kezdeményezett jogi nyilatkozat nem lehet feltétele
az oltás beadásának.
Keszthelyi Gyula szerint az sem világos,
milyen következményei vannak annak, ha ingyen ad be egy oltást, holott
pénzt is kérhetne érte. Mivel ezt a tevékenységét már nem az
egészségügyi törvény, hanem a polgári törvénykönyv szabályozza, akár
adócsalással is vádolhatják emiatt."
-----------------------------------------------------------------------------
Blogger komment: alakul ez, néhány botlás van, keverik az EüTv-t, meg az EbTv-t, valamint Kovácsy Zsombor elfeledkezik arról, hogy a nem kötelező oltás SZOLGÁLTATÁS, amire bizony van törvény, méghozzá a PTK. Ami minden gazdasági kapcsolat mögöttes jogszabálya, és ha a konkrét jogügyletet egyéb jogszabály, vagy szerződés nem szabályozza, akkor a PTK alapján kell eljárni.
A PTK pedig nem ismeri a kikényszerített ingyenesség fogalmát.:-)
Se pici babának, se öreg néne esetében.
Sőt.
Az ellenszolgáltatásnak a szolgáltatás értékével arányosnak kell lennie, ezért nevetséges 1000 ft körüli oltási díjakról beszélni, miközben a piaci ár 7000 ft körül mozog.
Azt sem lehet kormányrendeletben megállapítani, hogy az öregek ingyen kapják a szalámit, vagy a kenyeret az üzletben, pedig azért az evés is elég fontos dolog.
De lehet fizetni helyettük. Ha a kormány megveszi az oltóanyagot, piaci áron, vegye meg a szolgáltatást is piaci áron. Zöld a lámpa.:-)
Úgyhogy sok nyitott kérdés van itt. Ezeket kell megválaszolniuk a szakembereknek.
De ez már nem az én dolgom lesz, azért kell a jó ügyvéd.
Várhatóan egy hét múlva derülhet ki, hogy hatásos-e az újinfluenza elleni oltóanyag, mondta a szakminiszter az egészségügyi bizottság szerdai rendkívüli ülésén. Jelenleg a felnőtt önkénteseket oltják. Eddig egyetlen önkéntesnél sem okozott mellékhatásokat a vakcina, közölte az a háziorvos, aki már több mint 200 felnőttnek beadta a szérumot. Néhány napon belül elkezdődhet a gyermek önkéntesek oltása.
ATV
- ----------------------------------------------------------------
Több, mint 30 éve vagyok orvos, 25 éve szülő. Egyetlen olyan idióta gyermeket nem láttam, aki magától jött volna oltásra.
A gyerekek nem hülyék.
13 órakor, ha igaz, leszek az Inforádióban Kovácsy Zsomborral.
A téma a nem kötelező védőoltások beadásával, a térítési díjjal kapcsolatos teljes jogi inkoherencia lesz.
Magyarul ÁNTSZ versus TÖRVÉNY ÉS JOGÁLLAM.
Ami elég szomorú jogtiprási kör.
Segítség a témához az esetleges érdeklődőknek:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA
35. § (1) A Kormány
2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni.
Ez azért fontos, mert az az ÁNTSZ határozat, ami engem kényszermunkára ítél, és térítésmentes szolgáltatásra kötelez, egy kormányrendelet szövegét hivatkozza, arra alapozva a határozat indokolását.
A törvényt nem is ismerik, vagy ha ismerik, megszegik.
Bocs, MR1 volt.:-))
Elnézést, hallgassátok vissza.
Új vírus: 160 háziorvos nyilatkozatot íratna alá a magukat beoltatókkal
2009. augusztus 26. 21:50
Két hét alatt eddig több mint 160 háziorvos csatlakozott Keszthelyi
Gyula tardi háziorvos kezdeményezéséhez, aki jogi nyilatkozatot íratna
alá azokkal, akik be szeretnék magukat oltatni az új típusú influenza
elleni védőoltással. A páciensekkel termékfelelősséggel kapcsolatos
nyilatkozatot szeretnének aláíratni az orvosok. A polgári jog szerint
az, aki szolgáltat, nem zárhatja ki a saját felelősségét. A
szolgáltatást önként igénybe vevő beteg azonban tehet olyan
jognyilatkozatot, amelyben eláll a szolgáltatóval szembeni kártérítési
követelés jogától, ha az oltás következtében egészségkárosodás,
szövődmény következik be, feltéve ha az oltást végző személy a szakma
szabályai szerint járt el.
Keszthelyi Gyula az MTI-nek elmondta: a nyilatkozat megtételének
egyrészt jogi, másrészt szakmai okai is vannak. Mint mondta: a
háziorvosok tevékenysége két csoportra osztható. Az egyiket az Országos
Egészségügyi Pénztárral kötött szerződés keretében végezik, az összes
többi - ilyen a nem kötelező oltások beadása - polgári jogi kategória,
amely tevékenységek egy részének végzésére nincs szerződésük, márpedig
piaci környezetben gazdasági szereplők nem szolgáltathatnak úgy, hogy
nem tartják be a vonatkozó jogi szabályokat - hangsúlyozta.
Az új vírus elleni vakcina ilyen, nem kötelező védőoltás, az OEP annak
beadását pedig nem finanszírozza. Az orvos szerint a háziorvosoktól
azonban elvárják, hogy ingyen oltsanak. Márpedig ha ingyen oltanak,
arról számlát sem adnak, tehát az egész rendezetlen - mondta. Van egy
kormányrendelet, amely a térítési díj ellenében igénybe vehető
egészségügyi szolgáltatások díjait tartalmazza, ez részben meghatároz
hatósági árakat, ugyanakkor a nem szabályozott többi tevékenység
esetében a szolgáltató jogosult az ár megállapítására.
Keszthelyi Gyula szerint az oltás minőségével is bajok vannak. Egyrészt
nem tudni, hogy hosszú távon lesznek-e mellékhatásai. Az orvos szerint
a vakcina teljes vírust tartalmaz, és tojásban tenyésztik, ami a
legtöbb szennyeződést okozhatja. A többi vakcinagyártó ezzel szemben
emberi sejtkultúrával dolgozik és nem tojással. Arról pedig nem
hajlandóak nyilatkozni, hogy mivel tartósítják, lesz-e benne higany,
mint a tavalyiban - jegyezte meg.
Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerdán az MTI-nek az üggyel
kapcsolatban azt mondta: az oltással kapcsolatban a gyártói felelősség
érvényesül és az orvosra elsősorban a beadás kapcsán felmerülő
felelősség hárul.
(MTI)
----------------------------------------------------------------------------
Ilyen klassz székek sajnos itthon nincsenek. Az olcsó alumínium járókerethez viszont működő felső végtag szükségeltetik. Kis szerencsével azért el lehet evickélni azzal is valahogyan.
A bénulás nem gyakori szövődmény, de létező. Tehát aki kéri az oltást, annak számolnia kell ezzel a lehetőséggel is.
Az orvosnak pedig kötelessége a teljes körű tájékoztatás. Tehát annak, aki orvos. ANNAK.
Persze egy erkölcsileg teljesen leamortizált egészségügyi vezetéstől ez nem várható el. Pláne, ha állandóan különféle összefonódások gyanúja merül fel a témával kapcsolatosan.