Orvosok dolgoznak egy indikátorrendszer megalkotásán, amivel az OEP hatékonyságát, pontosabban az un. rombolási koefficiensét lehet mérni.
Itt persze milliárdokról van szó.
Az OEP is kidolgozott egy - az orvosok tevékenységét szerintük mérő - indikátorrendszert. :-)
Teljesen zizi, de 13 oldal, úgyhogy majd holnap talán felteszem.(Feltettem)
A diagnózisom szerint az OEP-ben átvették a hatalmat a Varangyok. Földi embernek ekkor orbitális hülyeségek nem jutnak eszébe.
Ha csak annyit mondok, hogy az OEP 20 éve ragaszkodik a floppyhoz, akkor az már indikátor, igaz?
Rajtuk kívül már csak a szeméttelepeken található floppy. A feldolgozással pár éves késésben vannak.
Kőkorszak.
A mostani adatgyűjtési mánia pedig kifejezetten gyanús.
Annyi, finanszírozási szempontból teljesen felesleges adatot kérnek, hogy felmerül bennem a piaci értékesítésre, vagy későbbi zsarolási cselekmények elkövetésére történő felkészülés rémálma.
Adatvédők szerint ez nem paranoia. Én meg csak nagyon félek.
A STASI gyűjtögetett így mindenkiről mindent. Hátha jó lesz egyszer valamire.
"Molnár Márk a változások kapcsán elmondta, hogy a vények hátoldalára a
betegek számára hasznos információkat nyomtattak, de marad hely az
esetleges nyilatkozatoknak is. A tájékoztató szöveg ismerteti többek
között a vény funkcióját, felhasználhatóságának szabályait, illetve a
gyógyszerrendelés fontos, speciális tudnivalóit is.
További változás lesz, hogy míg jelenleg csak a gyógyszer kiváltásakor
kell aláírni a recepteket, a jövőben a vényeket az orvostól történő
átvételkor is alá kell írni."
Hogy, hol, mikor?
Mi lesz azokkal, akik eddig sem tudták a rendelőt megközelíteni? Van vagy 200 ilyen betegem. Hívhatok szállítóeszközt?
És ha nem tud írni? Ha debil, és a gyámja 100 kilométerre lakik és szociális otthonban él?
És ha ágyhoz kötött és NEM SZÁLLÍTHATÓ? Az orvos viszi a 9. emeletre az kis bürokratikus irodáját? És ott, a szeme előtt az Algopyrint? A házhoz hívás oka receptírás/aláírás?
És ha régi receptet használok? Arra is kell aláírás? És jaj, hát annak a hátulján meg nincs fent az a sok facság amit kitaláltatok...
Jajj de nagy kár...Teljesen tanácstalan vagyok. 54 évesen, 30 éves orvosi gyakorlattal nem értek a papírrágáshoz. Lehet nem is vagyok akkor jó orvos én. Tonnaszám kell termelni a papírt, az a cél.
SZóval akkor ezt hol is lehet megnézni?
De OEP-et ne mondjatok, mert totál alkalmatlanok.
Nem tudják elképzelni sem, hogyan folyik ma egy rendelés. Szóval kit kérdezzünk meg?
(Én már az EBF-et megkérdeztem, de nemigen hiszem, hogy boldogulnak.
A hülyeséggel ők sem tudnak mit kezdeni.)
Ez egy nemzeti tragédia, most hallom, hogy a jogosultságot is megint kis színes pontok fogják a programokban jelezni, ezeknek a kölyköknek még a homokozóban kéne lepisilniük a váracskájukat, mert országos ügyeket nem képesek megoldani. Szeretnek Legozni.
És ezek mondják meg a FELNŐTTEKNEK, hogy mit kell csinálni. Ez a vakok országa.:-)
Tehát kiskorú jön iskolából, tűzös mandula, 39 fokos láz, szabályos vizsgálat, megbeszélés a gyógyszerárakról a baromrecept hátulja szerint, oszt jönne az aláírás. :-)
Csakhogy a gyerek kiskorú. Jogképes, de nem cselekvőképes. Önállóan jognyilatkozatot nem tehet.
De egy rémisztően hülye rendelet ez. Minden nap találunk benne újabb ökörséget.
EZt ki találta ki??? Én nem hiszem, hogy ez rendes magyar ember volt. Valaki a minisztériumban, vagy a ZOEP-nél?
REP információ: 40 millió régi tip. recept /gondolom a fekete nyomtatás előtti/: QKA
S hogy miért?
Nos szerintem azért, hogy kényszerhelyzet legyen az újat használni. Az OEP vezetés szemében ez 35 millió forint kár semmi. Nekünk segítség lett volna, takarékosság, olcsó nyomtatás. Ez nyilván tűrhetetlen.
Kérdezem az OEP-et: igaza ez? Valóban kidobtak ennyi használható receptet, és az igénylőknek azt hazudták, hogy már nincs raktáron?
Mert nekem ezt mondták, mikor legutóbb igényeltem, és küldték az elmebeteg újat.Amit NEM RENDELTEM.
Kinek üzlet a rengeteg festékfogyás? A drága és káros lézernyomtatók felé kényszerítés indirekt módszere?
Holnap megkérdezem hivatalosan is. Tudjátok, ahogyan szoktam. Közérdekű adat. Hűtlen kezelés, ilyesmi.
A post, előttem ismeretlen okból a kukába került, most mentettem vissza. Nagyon fontosnak tartom, súlyos dolgokra hívja fel a figyelmet, és 10 millió ember ellátását érinti az OEP működésének szabályos, vagy esetleg szabálytalan volta.
"Ma sikerült beszélnem a főo. urral. Tájékoztattam,hogy nálam még
egyetlen vonalkodos recept nem jelent meg,amelyet kétkedve
fogadott,mert állitólag országosan egyre nő azok száma. Kérdeztem,hogy
hányról tud,mert 1-ről a 2-re növekedés is növekedés,azt mondta számot
nem tud. Aztán vitatkoztunk a vonalkod,mint jogszabály
létéről,elismerte,hogy a jogszabály nem kötelezi az orvosakat a
vonalkod megjelenitésére,de " miért ne tenné rá?"Nem tudom,mondtam,mert
nem az orvosok véleményét képviselem,de biztos jó sok okuk van,talán
meg kellene hallgatni. Számomra elfogadhatatlna,hogy miért kell akkor
is regisztrálni az uj adatokat,ha nincs rajta vonalkod. Álltiotta,hogy
megkönnyitette a munkánka a vonalkod,amely egyébként nem kötelező,de az
kötelező,hogy ha nincs a vényen akkor is rögziteni kell a vonalkodban
levő adatokat. Szerinte ez egy jó rendelkezés. Aztán kitértünk a
vonalkod hiányosságaira,mely szerinte bagatell,hiszen nagyon kevés
magisztrális és bonmtott gyógyszert tartalmazó vény van. Felhivtam a
figyíelmét az inzulinokra,amelyeket rengeteg esetben kell
bontanunk,szerinte nincs igazam,mert az ő adataik szerint ez ritkán
fordul elő. Azt javsoltam,hogy a julius1-december 31. közötti időt
átmeneti próbaidőnek tekintsék,értékeljük ki,majd azután vezessék be
élesben a rendszert,de ettől elzárkózott. Azt mondta,hogy ha
kiderül,hogy juliusban a vények 10%-a lesz csak vonalkodos,akkor
elgondolkozik,de addig nem.
Állitólag a Gyógyszerész Kamara nagyon támogatta a javaslatot,akit
egyébként ők vertek szét,valamint soha nem fogadták el a
véleményét,most,hogy ugyaaz a véleményük,már igen kedves emberek.
Tájékoztattam,hogy léteznmek más érdekvédelmi szervezetek,akiknek
ugyanolyan joguk van a véleménynyilvánitásra,de őket nem kérdezik,nem
hivják meg,nekünk legalábbis az a véleményünk,hogy az egész egy
felesleges,a gyógyszerészek munkáját nehezitő, az orvosok financiális
terheit növelő,értelmetlen rendelt. Egyetlen célja lehet,hogy még
lassabban menjen a munka a patikákban és lehessen ujra ujjal mutogatni
a tetülassan dolgozó patikusokra,és ujabb és ujabb patikák nyitását
erre hivatkozással engedélyezni.
Az Alkotmánybiróság döntését alapvetően másként értelmezi,nincs teendőjük amiatt.
Szerencsére telefonom nem birta tovább.
Hável Kati |
06.29.09 - 1:27 pm | #"
A főov. úr azt hiszi, hogy mi szeretjük, ha az OEP kibaszósdit játszik velünk, és cserébe boldogan teszünk nekik önként szívességeket. DRÁGA szívességeket. Szerintem meg teljesen elnavigálta magát térben és időben.
Rühelljük a felesleges, értelmetlen adminisztrációt, ami a betegellátástól von el időt és pénzt.
Pláne, ha olyantól jönnek az ötletek, akinek fingja nincs a gyakorlatról, és nem modellezi a tevékenysége várható gyakorlati következményeit.
EZt különösen rühelljük. Ilyen a minisztérium, meg az OEP felső vezetésének nem kis hányada.
Ezért azután csak az idióták fognak önként vonalkódot nyomtatni, sajnos azokból meg sok van.
A nőgyógyász börtönbe megy gyilkosság miatt. Kérdi az újdonsült cellatársa,
hogy miért került ide.
Az orvos elkezd mesélni:
- Hát az úgy volt, hogy hosszított rendelést kellet levezényelnem a kórházban
reggel 8-tól délután 5-ig. Kemény nap volt, 39 vizsgálat, 4 szülés, és 7
terhességmegszakítás. Műszak után lóhalálában vágtattam a magánrendelőmbe,
elvégezni a privát munkát. Este 8-ig volt 13 vizsgálatom és 2
terhességmegszakításom. Közben telefonált az ügyeletes kollégám, hogy sürgős
dolga akadt éjjel, nem tudnám-e elvállalni helyette az éjszakai ügyeletet.
Persze elvállaltam, rohantam vissza a kórházba. Volt 9 szülés, ebből kettő
ikerszülés. Reggel 8-tól újra rendeltem bent, 27 vizsgálat, 3
terhességmegszakítás és 4 szülés volt az aznapi mérleg. Délután 4-kor indultam
haza, de annyira fáradt voltam, hogy le kellett ülnöm a parkban egy padra
pihenni. Erre odajön hozzám egy kurva, és azt mondja:
- Szia szépfiú, egy ötszázasért megmutatom a pinámat!
Nem tudja véletlenül valaki, hogy a falusi házi beteggondozás melyik magas beosztású egészségügyi vezető üzleti érdekeltségébe tartozik?
Mert üzenném az illetőnek, hogyha ezt a baromságot az aláírt recepttel nem enyhítik, akkor befuccsol a bótja egy növendék gang hallucinatív ámokfutása miatt.:-)
Mentesség kellene ezeknek a szerencsétlen öregeknek, akik eltartják az érintett (általam persze ismert) urat. Mert nem a közalkalmazotti fizetéséből él...ugye.
Miután sem az Ön hivatala, sem a Regionális Intézet
nem válaszolt érdemben a tárgyként szereplő védőoltással kapcsolatos (jogkörrel és hatáskörrel
rendelkező) EBF véleményre, másként teszem fel a kérdést:
Legyen szíves nevezze meg azt a joghelyet, ami
felhatalmazást ad az ÁNTSZ-nek arra, hogy a szolgáltató ármegállapítói
hatáskörébe utalt gazdasági döntést, egy adott szolgáltatás térítési
díját megváltoztathassa.
Miután a fenti oltás beadása e kérdés
tisztázatlansága miatt fokozatosan késedelmet szenved, jó lenne minél hamarabb megindokolni beavatkozási lehetőségüket,
amit én nem ismerek el ebben a vonatkozásban.
Ha az EBF (az EbTv alapján) megállapítja a nem
kötelező védőoltásokról, hogy azok térítéskötelesek, akkor miért kellene nekem
az Önök véleményét ez ügyben ennek ellenére figyelembe vennem?
Mikor jutnak el arra a szintre, hogy a
joghierarchia létét elismerjék, és ne állítsanak törvénnyel szemben
kormányrendeletet?
Hogy kizárólag hatáskörükben eljárva hozzanak
döntéseket? Már rég oltanom kellene.
Emlékeztetem arra, hogy május 15-e óta várok
használható válaszra.
Az is nyilvánvaló, hogy miután a régi típusú vények tovább használhatóak, ezeket a betegnek NEM KELL aláírnia. Nincs hol.
A recept hátuljának tartalma az orvos/beteg vizsgálati-tájékoztatási tevékenység időbeli kiterjesztését követeli meg, ezért az ellátás (szabályos működés esetén) akár 5-10x annyi ideig tarthat, mint eddig.
Az új recepteken lévő aláírási kötelezettség lehetetlenné teszi, hogy az eddig a beteg számára segítséggel (család, gondozószolgálat) felíratott recepteket a beteg jelenléte nélkül is meg lehessen írni.
Minden beteget le kell vonszolni a tetthelyre. Érdekes gyakorlati ötletek merülhetnek majd fel ezzel kapcsolatosan.
Ilyen okosak, és gyakorlatias gondolkozásúak ezek a fiúk az OEP-nél.:-)
Garantálom: minden rosszabb lesz. És én nem szoktam hazudni.
- Mondana néhány példát arra, hogy akkor pontosan mi is változott? -
Például drasztikusan csökkent a vakbél-, ezzel párhuzamosan viszont
jelentősen emelkedett a 150 ezer forinttal magasabb összeggel
finanszírozott vékonybélműtétek száma. Lényegesen többen szenvedtek
veseelégtelenségben, miközben a dializáltaknál nem következett be
növekedés, a diabéteszesek száma pedig kifejezetten csökkent. Ráadásul
úgy tűnik, mintha ugyanazok a betegek, akik a tvk eltörlése előtt
szövődménymentesen gyógyultak, most valahogy minden lehetséges kórt
összeszedtek volna.
...
- Tipikusan milyen esetben jöhet szóba egy ilyen lépés?
-
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem teljes intézményekről, hanem egyes
szakmákról, osztályokról, szervezeti egységekről lehet szó. A
szerződést veszélyeztetheti például, ha az országos átlagnál jóval
magasabb az ellátás közben fellépett szövődmény, a halálozás. De
természetesen szempont még az is, ha a szolgáltató rendszeresen és nagy
arányban jelent nem valós szolgáltatásokat a finanszírozó felé.
...
Mire gondol? - Ha valaki kap egy enyhe influenzát,
normális esetben a háziorvos két-három vizittel meggyógyítja. Nálunk
ezek az esetek sokszor a drágább szakorvosi ellátásba kerülnek. Azok a
betegségek azonban, amelyeket a szakorvosok tudnának kikezelni,
nemritkán a legdrágább ellátási formában, a kórházban végződnek.
Például egy enyhébb magas vérnyomás betegség szintén két-három
szakorvosi látogatással megnyugtatóan rendezhető a
járóbeteg-szakellátás keretében, a tipikus viszont az, hogy az ehhez
szükséges gyógyszerezést néhány napos kórházi igénybevétellel állítják
be. Ugyanolyan színvonalú szolgáltatásról beszélünk ezekben az
esetekben az ellátás különböző szintjein, de a társadalomnak ez
két-háromszorosába kerül. Előbb-utóbb ezekkel a kérdésekkel biztosan
szembe kell nézni, de ez jócskán túlmegy egy finanszírozó hatáskörén."
"Új típusú vényeket vezetett be az Országos Egészségbiztosítási
Pénztár (OEP) és júliustól extra vonalkódot is nyomtatnak a receptre; a
változásokról Molnár Márk, az OEP ártámogatási főosztályának vezetője
tartott sajtótájékoztatót hétfőn Budapesten."
Hmmm. Csak ha kedvem van hozzá, tisztelt BS díjas uram.
Össze kellene hasonlítani MMP sajtónyilatkozatát a valósággal.:-)
Ha van project, amit 5 év alatt nem sikerült normálisan összehozni, az ez. Dugdosni kellene, nem dicsekedni vele. Lásd az alábbi írást. Nem nyomtatok vonalkódot, ha az OEP nem finanszírozza meg tisztességesen.
Az OEP informatikáról (pontosabban az Ártámogatási Osztályról) első kézből származó szóbeli információ szerint valóban jól gondoltam, nincs olyan hatályos jogszabály, ami július 1-től a vonalkódnyomtatást (extra) kötelezővé tenné.
A nagyon értelmes kolléga azonban azt kérte, hogy a patikusok munkájának érdekében mégis csak nyomtassunk vonalkódot, extrát.
Én erre tőle azt kértem, hogy akkor a patikusok érdekében finanszírozzák meg ezt a tevékenységemet, mert nem vagyok én hülye.
Erre ő, hogy ez viszont nem az ő illetékességi területe.
Dióhéjban tehát:
aki akar, az karitatív alapon, saját pénzén finanszírozhatja a betegellátás egyéb területeinek pénzügyi rovására a patikusok munkájának könnyítését, amihez az OEP nem óhajt 10 ezer forintnál többel hozzájárulni.
Erről meg már elmondtam a véleményemet. Olyan nyazsgem féle volt.
Akit hülyének lehet nézni, azt a minisztérium annak is fogja nézni.
53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet
a gyógyszerrendeléshez használandó számítógépes program minősítésének szabályairól
1. § E rendelet hatálya kiterjed
a) a részben vagy egészben az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatókra,
b) az a) pont szerinti egészségügyi szolgáltatók finanszírozási
szerződésének melléklete szerint a szolgáltató által nyújtott
ellátásokkal összefüggésben gyógyszerrendelésre jogosult orvosokra,
c) a külön jogszabály szerint társadalombiztosítási támogatással
történő gyógyszerrendelésre jogosító szerződéssel rendelkező orvosokra,
4. § (1) A szoftvernek alkalmasnak kell lennie a külön jogszabály
szerinti, tartalmilag szabályos vény kinyomtatására álló és fekvő
helyzetben egyaránt. Alkalmasnak kell továbbá lennie:
a) elektronikus aláírás alkalmazásának beépítésére,
b) extra vonalkód képzésére és vényre nyomtatására,
(3) E rendelet hatálybalépését megelőzően alkalmazott szoftverek
esetében az e rendelet 4. §-a (1) bekezdésének b) pontjában és 5. §-a
(4) bekezdésének df)-dg) pontjában foglalt feltételeket legkésőbb 2009.
július 1-ig kell teljesíteni.
Számomra a fenti szövegből a minősített program használatára vonatkozó kötelezettség jön át.
Sehol nem szerepel a szövegben az, hogy a vonalkód nyomtatására, és digitális aláírás alkalmazására képes programmal KÖTELES lennék vonalkódot nyomtatni, vagy digitális aláírást alkalmazni.
Elő lehet írni, hogy 1-től minden személyautóban kötelező sziréna felszerelése. De ez nem jelenti azt, hogy szirénázva kell közlekedni.
Ha valaki szerint ebből a rendeletből kötelező vonalkódhasználat következne, akkor bizony a digitális aláírásnak is azzá kellene válnia, hiszen a szöveg semmiféle megkülönböztetést nem jelez a kétféle képesség között.
Szerintem EZ a jogszabály senkit nem kötelez sem extra vonalkód, sem elektronikus aláírás használatára.
Mindössze annyi a kötelezettség, hogy ezek kezelésére alkalmas programot kell futtatni a számítógépen.
Nem ártana ezt világossá tenni.:-)
VONALKÖD.
MMP levele is azt tartalmazza, hogy a vények extra vonalkód (extra baromság) nélkül is expediálhatóak, hiszen minden szükséges adatot tartalmaznak a biztonságos gyógyszerkiadáshoz.
Na most amire ennyire nincs valójában szükség, az miért is kellene ennyire? Facverés helyett?
Tehát értelmezni kellene a jelenlegi jogi, és elmeállapoti helyzetet.:-)
De alaposan. Qui prodest?
"Ezzel egyidejűleg felhívjuk figyelmét, hogy 2009. július 1-jét követően a vényen rendelt
gyógyszert akkor is ki kell szolgáltatni a betegnek, ha a vényen nincs extra vonalkód. Ezek a
vények is szabályszerűen elszámolhatóak az OEP felé. Ennek oka, hogy a betegség sajátosságaira, illetve az ellátás helyszínére tekintettel a gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz rendelés során a minősített számítógépes program segítségével történő vénykitöltés nem mindig lehetséges, így a gyógyszertárakban előfordulhatnak kézzel írott vények is. A gyógyszerész tehát az extra vonalkód hiányára hivatkozva nem utasíthatja el a gyógyszer támogatással történő kiszolgálását. "
Ez viszont azt jelenti, hogy az ilyen vény megfelel 44/2004-es ESzCsM rendeletben foglalt vényfelírási szabályoknak.
Akkor mi a facnak kell az extra vonalkód? EZt azért valaki elmagyarázhatná nekem, de ne az OEP-től.
Mondok
mást, egy tintasugaras nyomtatóval próbáltam a régi receptre a
vonalkódot nyomtani. Ezt természetesen a gyógyszertár nem tudta
beolvasni. Letöltöttem az intenetről egy másik kódkészletet az eredmény
az lett, hogy szebb volt a vonalkód mint az ami a recept felső részén
található GYÁRILAG ! Tehát a programozással a fontkészlettel is baj
van. Ez a próbálkozás ezer sebből vérzik! A kórházak jelentős része
Epson LQ 570-590 használ. Esetleg az LQ 590 viszi de a nyomtató
szerintem pár hónap alatt megadja magát. Megkérdeztem az Infomix-et,
hogy miét nem írják a vonalkód alá számokkal is a kódot. Máshol ez így
szokás és ha az olvasó nem tudja leolvasni akkor kézzel beírják. Válasz
a hivatalos szervektől az volt, hogy tilos ! Tehát én nem nézhetem meg
a rólam kódolt információkat ? Hogyan is van ez ? Én nagyon
rosszindulatú vagyok : Csak egy feltételezésem van, mivel nem láthatom
azt, hogy mit közöltek azt tételezem fel, hogy más adatomat is közölték
és ez ellen tiltakozni fogok!!!! Ezt nem fogják szárazon elvinni !!
Titkos információkat küldözgetnek rólam és hova ?
Pere Antal írta:
> Értelek, akkor passz.
ez van.
A recepteket vonalkóddal, orvos nevével adataival, sorszámmal állami
nyomda készíti.
Erre nyomják a rendelõk a beteg adatot, gyógyszer adatot, most majd
extra vonalkódot is.
Eddigi mátrixokat ki kell dobni. Július 1-tõl lesz eladó, zömében A4-es
mátrix, akit érdekel. ;)
off:
Durván 1,9 milliárd forintra becsülöm évente a többletkiadást, ha azzal
számolok, hogy csak a rendelõk fele mátrix most.
(mentõk költségvetésének 10 %-a, de abban visszaáramló, bérek utáni
járulékok is vannak, ez viszont csak kiáramlás festékre) Persze a költségvetés mossa kezeit, õ így is úgy is ugyanannyit fizet ki
a szolgáltatóknak, rendelõknek, háziorvosoknak, majd azok viszont
megspórolják rajtunk, másképp nem megy. Értelmetlen, eszement bürokrácia
egyszerhasználatos papír érdekében, amit Mari néni a háziorvostól átvisz
a patikába.
Tehát felteszem a kérdést kinek az érdeke ezen összeg leszívása a rendszerből ?
Kinek az érdeke az, hogy a rendszer végérvényesen összeomoljon ?
Tudják Ök, hogy mit csinálnak. Nekünk nem marad más mind keresni egy
másik politikai erőt aki majd a kérdést felkarolja. A 9 % le fog menni
5 % alá!! Csak ügyesnek kell lenni. Ezt a két szót hogy MSZP és SZDSZ
soha többet nem fogja senki kiejteni a száján !
Egyik józan ésszel megvert kollégám a mai napon, a vonalkódhasználat kapcsán kialakult teljes irányítási és alkalmazási dezorganizációt nagyon találóan egyetlen szóval foglalta össze:
VONALKÖD
Gratulálunk neki.:-)
Ahány megkérdezett hatóság, szerv, szarv, hivatal, ezek megyei, regionális és helyi kirendeltségei, annyiféle jogértelmezés.
És teljes apátia. Egyetértés csak abban van, hogy a jogalkotó húzzon a facságaival a csipába.
Jó tudni, hogy nem csak a gyakorló orvosok véleménye ez.
Azonnali ÁNTSZ, és munkavédelmi vizsgálatot követelek! Ennek befejezéséig a rendelet végrehajtását azonnal fel kell függeszteni, és senkit nem lehet lézernyomtató vásárlásra ösztönözni.
Egy hülye vonalkódholdkóros miatt nem fogom a feleségem, vagy a magam életét veszélyeztetni.
A linkelt cikkek súlyos veszélyek lehetőségére hívják fel a lézernyomtató-használók figyelmét, amit az OEP most gyakorlatilag nemi erőszakként kényszerít az orvostársadalom, illetve a szakdolgozók receptet író/nyomtató részére.
A merénylethez szemrebbenés nélkül asszisztál a minisztérium, mikor olyan, teljesen felesleges, és értelmetlen jogszabályokat alkot, amiket valóban csak lézerrel lehetne megfelelő minőségben betartani.
Bár a receptírás az elmúlt 100 évben enélkül is gond nélkül működött, vélhetően üzleti körök nyomására piacteremtő kényszert szültek az Arany János utca jogi hiénái.
Senki nem törődik azzal a veszéllyel, amit ez a rendelőkben dolgozóknak okozhat, a lényeg, hogy menjen a papír, menjen a nyomtatóeladás.
A licitbe még az Orvosi Kamara is beszállt, ami nálam teljesen kiütötte a biztosítékot.
A betegek gyógyszerrel történő ellátásához nem kell újítani. Európa egyetlen országában sincs ilyen idióta receptrendelet, mint Magyarországon. Pályázhatunk a galaktikus ökör nemzet megtisztelő címre.:-)
Közeleg az őszi járvány, itt az ideje az elméleti felkészülésnek.:-)
Van néhány alapszabály, amit minden betegnek -saját érdekében - be kell tartania.
A legfontosabbak:
Egészséges állapotban menjenek az oltásra.
Ne bízzanak az ingyenesnek titulált, bizonytalan eredetű készítményekben.
Lehetőleg saját, megbízható orvosuktól kérjék az oltást.
A hivatalos gyógyszergyári előirat szerint az oltást csak orvos adhatja be!
Az oltást minősített oltóhelyen, de legalábbis orvosi rendelőben adassák be, ahol az esetleges súlyos szövődmények elhárítására nagyobb az esély, mint a híd alatt, vagy a Magyar Televízióban.
Ragaszkodjanak a teljes körű megelőző orvosi vizsgálathoz, a várható szövődmények részletes felsorolásához, és beleegyező nyilatkozatukat csak akkor írják alá, ha mindent pontosan megértettek. Rendes helyen ez legalább 30 perces orvosi tevékenység.
Nyilvánvalóan nem lehet két perc alatt elolvasni sem, nemhogy appercipiálni egy nehéz szövegezésű tájékoztatót. Ezért érdemes azt már az oltás előtt pár nappal beszerezni.
Az oltás a felkar középső harmadába adva súlyos mellékhatásokat, akár bénulást is okozhat, ezért ragaszkodjanak az oldat vállizomzatba történő beadásához, és SOHA ne engedjék az alábbi képen látható helyre történő beszúrást.
Az ideális beszúrás helyét a képen rögzített szituációban a páciens ruházata takarja, ennek persze az az oka, hogy nem vetkőztették le, nem vizsgálták meg, csak néhány idióta, és semmiféle szakmai algoritmusba nem illeszthető kín-kérdést tettek fel neki. Nagy szerencséje volt.
Verebes István kétségbeesetten próbálkozott ugyan közölni fontos dolgokat, de ezeket az oltóorvos hárította, belefojtva a betegbe a szót. A műsoridő ugye fontosabb, mint a beteg jogai.
Bizonyos készítmények a mai napig tojásfehérjét tartalmaznak, aki erre allergiás, az feltétlenül gondolkozzon el azon (ha már az orvos nem teszi), hogy ettől mentes oltóanyagot szerezzen be, még akkor is, ha ezért fizetnie kell. Viszont életben marad. :-)
A védőoltásokkal még soxor foglalkozom majd, mert a helyzet, ahogyan mondani szokás, fokozódik, az állam megint felvásárol egy rakás készítményt, és ezt majd erőszakkal bele akarják reklámozni a magyar lakosságba.
Legyenek óvatosak, ha bármiféle szert az ÁNTSZ által fizetett orvos, vagy tisztiorvos, esetleg az ÁNTSZ, mint intézmény reklámoz.Üzleti érdekeltség lehet a háttérben.
Etikátlan, versenyellenes, és valószínűleg jogellenes is.
Csak a háziorvosukban bízzanak. Kellemes hétvégét.
Belinkelem még anatómiai ábrán, hogy hová kell(ene) adni a felkari izom-oltásokat. Hátha a Szakfelügyelő Úr is benéz majd ide.
A képen 1-es számmal jelzett musculus deltoideusaz ideális szúrási pont.
Itt nincs olyan ideg ág, (nervus musculocutaneus ramusa) ami károsodhatna, ellentétben a fenti képen már kitárgyalt területtel.
A képek és a link tanulmányozását javaslom minden, oltással foglalkozó személynek, mert rémisztő tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatosan.
Divatos préda mostanában az egészségügyi finanszírozás, illetve az ott felbukanó vásárlóerő, a hiénák vérszagra gyűlnke, és pénzt akarnak.
Hát a nyomtatókról már ne is beszéljek.:-)
Mindenki a javainkat akarja....
Automata-harcban a gyógyszergyártók és a kormány
Információink
szerint több pénzügyi "nagyágyú" is elindulna a
gyógyszerautomata-piacon, ám az a baj, hogy egyelőre nincs szabályozva
az eszközök használata. Mivel nincs törvény a gépekre, az ÁNTSZ
gyakorlata is eltérő, van, ahol engedi és van, ahol tiltja a készülékek
használatát.
Összeugrottak
a lízingcégek, feltalálók és gyógyszergyártók, illetve az egészségügyi
kamarák és a kormányzat a gyógyszer-automaták rendszerbe állítása
miatt. Az előbbi érdekcsoport szerint szükséges és hasznos gyógyszert
vagy gyógyhatású terméket automatából venni, az utóbbiak szerint nem
vagy legalábbis még nem.
Az egyik érdekcsoport arra
gyanakszik, hogy a másik gátolja az automaták üzembe állítását.
Egyelőre ez utóbbira nincs bizonyíték - tény azonban, hogy az országban
több helyen működő automatát a helyi tisztiorvosi szolgálat intézkedése
nyomán leállítottak, másutt pedig ugyanezen szervezet helyi vezetői
engedélyeztek.
A Napi kérdésére Falus Ferenc országos tiszti
főorvos elmondta, hogy a szabályozás egyértelmű: ilyen automatát a
jelenlegi jogszabályi előírások alapján nem lehet működtetni - vagyis a
megyei tiszti főorvosok, bár igény lenne rá, nem adhatnak engedélyt
automaták üzemeltetésére. (A probléma az, hogy nincs előírás arra, ki
töltheti fel a gépet és hogy oldható meg a kiskorúak géptől való
távoltartása. A gyártók és forgalmazók szerint ezek egyszerűen
orvosolhatók lennének.) A Napi információi szerint egyébként az
idevonatkozó rendelet módosítása elkészült és napok vagy hetek múlva
életbe léphet.
Az Egészségügyi Minisztérium jogi osztályának vezetője egy patikusnak írt
levélben fejtette ki, hogy véleménye szerint a "hatályos jogszabályok alapján
nincs akadálya annak, hogy a közforgalmú, a fiók, valamint a közvetlen lakossági
gyógyszerellátást végző intézeti gyógyszertárban automata felállításra
kerüljön".
A kérdés, mint már annyiszor, most is az, hogyha a jogszabályok betartását ellenőrző szervek szakjogászai képtelenek egyformán értelmezni a hatályban lévő idióta jogszabályokat, akkor mit várnak a jogban járatlan átlagpolgártól, patikustól, orvostól?
Komment:
Most fordulok az adatvédelmi biztoshoz ezügyben. Sztem adatvédelmileg
aggályos a szem.ig. automatába való rögzitése,valamint egy gyereknek
csak otthon fel kell irnia a mama szemig.számát és máris zöld jelzést
kaphat a géptől.
Egyébként állitólag az automata know-how-ja egy könyvszakértői cégé,aki
a csődbe ment vállakozótól a tartozás fejében kapta meg. Ahhoz képest
van pofája a könyvelő urnak gyógyszerellátásról,betegbiztonságról
látszólag szakemberként nyilatkozni. Az ujságban meg persze megint nem
nyilatkoztatnak egyetelen szakembert sem.
Ami a Jogi Főo. vezetőjének "állsáfoglalását" illeti,az
jogszeerütlen,mivel erre nincs felhatalmazása. Kiváncsi lennék ,hogy
Székely Tamás kinek ad igazat neki,vagy Falusnak?
Hável Kati |
06.26.09 - 5:49 am | #
Katika éppen most 11:43-kor sasolt itt a minisztérium.:-) Tehát már olvasták kérdésedet...
Veszekszik. A dokumentumban megtiltja annak nyilvánosságra hozatalát.
Ezzel az a bajom, hogy egyrészt saját közlése szerint az ügyet közérdekű bejelentésként kezeli, másrészt hivatalos, fejléces papíron, országos szakfelügyelőként válaszol a feltett közérdekű kérdésre.
Az tény, hogy össze-vissza kavar benne mindent, de az az ő felelőssége, hogy képes legyen elválasztani a hivatalos közlendőjét a magántermészetűtől. Azokat írja meg külön, sima e-mailben. Szerintem.
El kellene döntenie, hogy éppen milyen minőségben levelezünk, mert a magánlevél egy dolog, a közérdekű adatok nyilvánossága pedig egy másik.
A szakfőorvos közérdekű kérdésben nem titkolózhat.
Kedves
Dr. Keszthelyi Gyula !
Az
e-mail csatolmányaként küldöm válaszomat 2009. július 2-án érkezett
levelére.
A szomszéd kislány a Széchenyi Egyetemre jár, jogi karra. Beteg lett.
Ezt az e-mailt továbbította nekem, a benne szereplő formai és tartalmi
elemeket kell tartalmaznia egy igazolásnak ahhoz, hogy a vizsga
halasztható legyen. Ezt írja elő egy jogi karral rendelkező egyetem .
Kérdem én, mi köze a tanulmányi osztálynak a BNO kódhoz, naplószámhoz?
Meg kell kérdeznem a adatvédelmi biztost, ha már a jogászhallgatók nem
teszik.
"Kedves Listatagok!
Hamarosan véget ér a vizsgaidőszak, és ilyenkor többen valamilyen oknál
fogva halasztott vizsgakérelmeket nyújtanak be. A Tanulmányi Bizottság
a halasztott vizsgakérelmek elbírálásánál a következő szempontokat
veszi figyelembe:
Tvsz. 67.§:
(1) Az a hallgató, aki igazolhatóan neki fel nem róható okból (pl.
tartós betegség, állampolgári kötelezettség teljesítése, stb.) nem
képes a vizsgaidőszakban egy vagy több vizsgáját letenni engedélyt
kaphat a kérdéses vizsgák elhalasztására.
(2) A vizsgák elhalasztására vonatkozó, megfelelően indokolt, a
szükséges igazolásokkal ellátott, az illetékes TAB elnökének címzett
írásbeli kérelmet legkésőbb a vizsgaidőszakot követő hét első
munkanapján lehet benyújtani a TO-n/FK-ban. Egyebekben a kérelem
intézése az 5.§-ban leírt rend szerint történik.
(3) Engedélyezés esetén az elhalasztott vizsgákat legkésőbb a vizsgaidőszakot követő második hét végéig lehet letenni.
A példálódzó felsorolásból a „tartós betegség” alatt a TB azt állapotot
érti amikor a hallgató a vizsgaidőszak alatt legalább 14 napon
keresztül folyamatosan (egybefüggően) beteg volt, vagy betegsége
legfeljebb két alkalommal lépett fel és együttesen elérte a fenti
időtartamot.
A levelező tagozatos hallgatókat a következők érintik:
A TB munkaviszonyban állók esetén a munkahelyi elfoglaltságot
természetes állapotnak tekinti, figyelemmel arra, hogy a hallgató éppen
munkaviszonyára figyelemmel jelentkezett levelező képzésre. Így a
vizsgaidőszak alatti munkahelyi elfoglaltság – önmagában – nem alapozza
meg a vizsgahalasztást.
Összegezve a kérelmek beadásakor a következő feltételeknek kell megfelelni:
a hallgatónak fel nem róható okból következzen be, hogy a vizsgát nem képes letenni,
megfelelő igazolással alátámasztva e fel nem róható ok.
Megfelelő az igazolás:
BNO kódot tartalmaz
Orvosi pecsét,
Naplószám, és
legalább 14 napot elérte a betegség időtartama, mely a vizsgaidőszak alatt következett be.
Üdvözlettel:
Kökényesi Melinda"
5 évvel ezelőtt egy programfejlesztő cégnek támadt egy ötlete, hogy legyen nekik munkájuk.
Elkezdtek fejleszteni egy projectet, ami kizárólag a gyógyszerészek munkáját gyorsítaná. Ha egyszer sikerülne megcsinálni.
A porjectbe beszivárgott a minisztérium, és legyártott hozzá egy jogszabályt.
Beszivárgott az OEP, és tervezett hozzá egy receptet. Elég xarul. Csináltak vonalkódot, ezen röhög most mindenki, mert nem működik.
Az egészet az orvosok nyakába toszták, finanszírozást nem adtak hozzá, tehát most máshonnan kell elvennünk pénzt, ha a gyógyszerészeken segíteni akarunk, a fejlesztő cégnek pedig kitermelik az ügyfelei a profitot, közpénzen, mert végül is az OEP finanszírozásból vásárol mindenki, aki erre az egészre rávehető.
Ugyanez zajlik a védőoltásokkal is, van egy ciprusi cég, magyar strómannal, a terméket megrendeli a kormány, fizeti a költségvetés, teríti az ÁNTSZ. Az orvosnak senki nem finanszíroz, ingyen olthat, ha elég hülye.
Tehát magáncégek érdekében közpénzt pazarolunk, és ehhez OEP, ÁNTSZ, kormányzat zokszó nélkül asszisztál.
Mi folyik itt?
Az orvosügyfeleknek fejlesztő cégek létrehoztak egy programot, ami a gyógyszerészeknek, és CSAK NEKIK hasznos. Az adatkezelés nehézkes és alkotmányellenes, az összes költség, plusz munka pedig az orvosokat, illetve az egészségügyi szolgáltatókat terheli.Ők ezt a betegellátás egyéb területeitől kénytelenek elvonni.
Vagyis költségvetési pénzeket áramoltatunk a szoftverfejlesztőkhöz és a magánműködtetésű patikákhoz.
Nagyon ügyes tervezés. Ki pazarol akkor? Kinek az érdekeit szolgálja mindez?
Nem az orvosokét. Ez fix. De az ő finanszírozásuk terhére. Ez is fix.
"Magyar Gyógyszerész Kamara
Dr. Horváth Tamás
elnök részére
Budapest
Dózsa Gy. út 86/b.
Tisztelt Dr. Horváth Tamás!
Cégem 2004.-ben elindítója volt az „extra vonalkód”
megvalósíthatóságának létrejöttében. Nagyon jónak tartjuk továbbra is a
lehetőséget és nagy reményekkel várjuk a július 1-i bevezetést a
53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet alapján.
Ügyfeleink jelzéséből május közepétől értesültünk a már megjelenő első
extra vonalkóddal ellátott vények olvasási problémáiról. Az
informatikai megvalósítási eltérések okainak elemzésekor láttuk, hogy
törvényszerűen a rendelet nem egzakt informatikai specifikáció és
ismereteink szerint ilyent a rendszerek fejlesztői nem kaptak, valamint
minden informatikai fejlesztéshez fontos egységes egyeztetési és
tesztelési folyamat sem alakult ki.
Június 8-án az OEP honlapjáról elérhető minősített vényfelíró
szoftverrel rendelkező cégek vezetőihez együttműködési javaslattal
fordultam. Javasoltam, hogy a gyógyszertári gyakorlatban legfontosabb
vényverziókra küldjenek felénk mintavényeket, amelyet mi kipróbálunk és
tapasztalatainkat megosztjuk az érintettekkel. A megkeresettek jelentős
része maximális partnerséggel kapcsolódott a javaslatunkhoz.
Folyamatosan érkeznek a tesztvények, amelyeknél az észlelt eltéréseket
egyeztetjük és tapasztalatunk szerint a szoftverek fejlesztői
hatékonyan lépnek.
A jelen levelem mellékletében kollégáimmal igyekeztünk összefoglalni az
észlelt anomáliákat, előforduló szabályozási, specifikációs
problémákat, valamint a kapott vényeknél észlelt gyakorlati
problémákat. A tapasztalatainkat a előzetes ígéretemnek megfelelően
Internetes oldalainkon is megjelenítjük. Aki igényli a teszt vényeket,
anonim módon tapasztalat szerzés érdekében megkeresésre biztosítjuk az
előállítójuk hozzájárulása esetén.
Szeretnénk ha a betegellátás lehetőségeinek javításában kedvező
szerepet játszó informatikai kezdeményezésünk az extra vonalkód sikeres
megvalósulásával történne meg július 1-től kezdődően, és nem az
előkészítetlenség problémáiba fulladó és anarchiát okozó próbálkozássá
alakulna. A mellékletből többek között a gyakorlati tapasztalat alapján
látható, hogy a nem egységes kódolás, eltérő törzs mit eredményezhet.
Nagyon fontos lenne mint minden informatikai megoldásnál
elengedhetetlen egységes eljárási protokoll az anomáliák felhasználói
szintű kezelésére.
Természetes az is, hogy kezdeményezésünk nem tudja minden piaci
szereplő tevékenységét elérni és elsősorban a technikai magvalósításra
korlátozódik, ezért is próbáljuk meg most a 24. órában felhívni ezúton
is a figyelmet a gyors lépések szükségességére a terület meghatározó
szereplői felé. A kialakuló kaotikus állapotok veszélyeztethetik a
beteg ellátást, a gyógyszerkiadás biztonságát!
Az már csak további adalék, hogy sikertelen extra vonalkód alkalmazása
a patikák adatrögzítési terheit tovább növeli, mivel az extra vonalkód
tartalmaz olyan új adatokat (vény felírás dátuma, szakorvosi javaslat
dátuma és pecsétje, valamint a felírt gyógyszer) amit a gyógyszertárnak
többletként kell majd rögzíteni.
Cégem részéről az eddigiekhez hasonlóan felajánlom a maximális
együttműködési készségünket és a munkánkat. Szeretnék bízni abban, hogy
megfelelő lépésekkel sikerrel lehet a gyógyszerellátás összes
szereplőjének és a betegek érdekében megvalósítani a rendeletet.
Tisztelettel:
Sipos Géza
Igazgatóság elnöke
Melléklet:
Az OEP honlapján a hitelesített vényíró szoftverek listája alapján
megkerestük a vényfelíró rendszerek készítőit együttműködési
javaslatunkkal. Próba vényeket kértünk, amivel az extra vonalkód
használhatóságát és működését szerettük volna tesztelni. Sajnos nem
sikerült minden fejlesztőt elérni, mivel az OEP a címeket nem tette
elérhetővé. Azok közül, akik megkapták levelünket többen is
válaszoltak, és kettő kivételével rendkívül pozitívan fogadták
kezdeményezésünket. A tapasztalatok alapján sikeresen léptünk velük
együtt előre.
A mi eredeti javaslatunk szerint az elemzésekhez minimálisan 10
különböző vényfelírási verzióval, adat kombinációval lehet a
legfontosabb esetek tesztelését elvégezni. Láthatóan a háziorvosi
rendszergazdák nagyon sok energiát fektetve a problémára, mindent
elkövettek a lehető legjobb állapot előállítása érdekében. A levelünkre
pozitívan válaszoló háziorvosi rendszergazdától megkaptuk a kitöltött
próba vényeket. Az észrevételeket egyeztettük és a sikeres
változtatások eredményeképpen az észlelt problémák megszűntek.
Egy rendszergazda elküldte a régi vényformátumra is a nyomtatott extra
vonalkódot, amit ezúton külön köszönünk. Teljesen jogos felvetés, mivel
várhatóan előfordulnak majd régi vényekre nyomtatott extra vonalkódok
is.
A mintákban megpróbáltuk a legéletszerűbb variációkat felsorolni azért,
hogy minden lényeges lehetőség előforduljon. További kérésünk az volt,
hogy lehetőleg minden vényen más – más gyógyszert szerepeljen.
Az alábbiakat javasoltuk és kértük a mintavények tartalmára az elért fejlesztőktől:
* Normatív, EU-s vényként rögzítve
* HM jogcím, nem helyettesíthető jelzéssel
* Közgyógyellátási jogcím
* Üzemi baleset
* Eü kiemelt jogcím, szakorvosi javaslat adataival kitöltve
* Eü emelt jogcím
* Teljes áras értékesítés
* Eü kiemelt és közgyógyellátási jogcím együtt
* Eü emelt és közgyógyellátási jogcím együtt
* Egyedi támogatás
* Az 53/2007 EüM rendelet melléklete említ egy 6 jegyű orvosi pecsétszámot, kértük, hogy erre is adjanak példát
A következő problémákat tapasztaltuk az első vénysorozat feldolgozása során:
* Néhány esetben tapasztaltunk olvashatatlan vonalkódot, zömében mérete
miatt. Az eredeti 2005-ben kidolgozott extra vonalkódhoz képest
általánosságban elmondható, hogy a jelenlegi kód túl hosszú, csak a jó
minőségű vonalkódolvasók boldogulnak vele. A rövid méretben nyomtatott
vonalkódok esetén többszöri próbálkozásra megy a leolvasás, és csak
egyes eszköz típusok boldogulnak a beolvasással. Ennek ellenére a
vények jelentős részét sikerült beolvasni!
* Tapasztaltunk olyan vonalkódot, amiben a megadott TTT kód nem
szerepelt a PUPHA törzsben. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy a
vényíró programok és a gyógyszertárak esetenként más törzzsel is
dolgozhatnak. Az orvosoknak ez a felírásnál nem jelent problémát,
azonban a gyógyszertárban lassítja a gyógyszerkiadást. A probléma
körben nem csak arra kell gondolni, hogy hibás a TTT kód, hanem ha
egyes vény felírási végponton nem frissítik időben a PUPHA törzset.
Megoldatlannak látjuk az egységes időpontra központi törzs
szinkronitását minden felírási végponton. Ilyen esetekre eljárási
rendet kéne a patikáknak biztosítani, amely eldönti, hogy beváltáskor a
gyógyszertár törzse a mérvadó, vagy a felírt, kódolt tartalom.
* A vény hátoldala teljes terjedelmében tájékoztató szövegekkel van
telenyomtatva. Így a nyomtatvány érvényesítés esetén a rányomtatott
szöveg általában rosszul olvasható, vagy egyáltalán nem olvasható.
Gyakorlatilag nincs erre a problémára megoldás, mert a nyomtatók nem
vagy csak korlátozottan képesek a nyomtatás helyének pozicionálásra,
így lehetetlen szabad területet találni. Igaz a ’90. években
kialakított vény hátoldalára nyomtatás mára teljesen elavult módszer,
de akkor a szabályozást alakítani lenne szükséges.
* Törvényszerűen félreértéseket okozott a code128 három különböző
(A/B/C) verziójának a használata. Ebből adódóan különböző hosszúságú
vonalkódok adódtak. Az OEP június 18.-i (Dr. Meckl Orsolya) levele
javít a specifikáción, de addig még a vonalkód karakterszáma (43/44/46)
sem volt egyértelmű. Nyilván az új kódkezelési formátum módosítása
miatt, ismételt teszteket kell végezni. Bízva a július 1-ig minden
végpontra történő telepítésben.
* Az orvosi pecsét hosszúsága az extra vonalkódban már 6 karakterre van
felkészítve. Azonban a vényjelentésben még mindig az öt karakteres
hosszúság szerepel. Nincsenek szinkronban az előírások!
* Más jogcím volt a vényen nyomtatottan bejelölve, mint ami a
vonalkódban kódolt tartalom. A legtöbb hiba a közgyógy és eü emelt,
vagy eü kiemelt jogcímek együttes alkalmazásánál volt tapasztalható. Ez
láthatóan egy problematikus rész, mert szinte minden vényíró program
kapcsán tapasztaltuk ezt az anomáliát. Találtunk extrém eseteket is,
amikor a normatív és közgyógy rubrika is be volt jelölve, a vonalkódban
normatív jogcím volt kódolva.
• Az Egyedi engedélyes vények kódolása is problémás, mert a törvény nem
tartalmazza ennek a jogcímnek az egyértelmű kódolását. Nyilván nem
egzakt specifikáció esetén törvényszerű az eltérő értelmezés a
fejlesztőktől.
* Más dátum volt nyomtatva a vényre, mint amit a vonalkód tartalmazott.
Általában egy napos eltéréseket tapasztaltunk. Ennek oka a speciális
dátumkódolás különböző értelmezhetősége a leírás alapján.
* Néhány estben tapasztaltuk, hogy a vényre felírt mennyiség eltért a vonalkódban kódolt mennyiségtől.
* Találtunk példát arra, hogy a vény nyomtatott formáján nem volt
közgyógyos jogcím kitöltve, mégis szerepelt a nyomtatásba a közgyógy
igazolvány. Ennek a problémának a fordítottja is előfordult, a vényre
nem volt rányomtatva valamely adat, de a vonalkód tartalmazta. Pl.
szakorvosi pecsét száma.
* A nyomtatott adatoknál tapasztaltuk, hogy specifikáció hiányában nem
egységesek a vényíró programokban a közgyógy igazolványszám jelölési,
nyomtatási módja. Mivel ezt az „Eu:” jelzésű rublikába kell nyomtatni.
A legjobb megoldásnak azt találtuk, ha a közgyógy igazolvány elé a
„KGY-” karaktereket nyomtatják, mert így teljesen egyértelművé válik az
adattartalom.
* A helyettesíthetőség több esetben ellentétesen működött, azaz a „nem
helyettesíthető” jelzés volt a vényen bejelölve, de a vonalkóddal a
helyettesíthető jelzés került kódolásra. Az ilyen eltérő vizuális kép
és vonalkód esetén kezelhetetlen lesz a vény, hisz mi alapján döntse el
a gyógyszerész az orvos eredeti szándékát?
* A Rendelet szakorvosi javaslat dátumát a vonalkódban az eltelt
hónapok számával definiálta. Az extra vonalkódban tárolt szakorvosi
javaslat dátumának kódja nem egyértelműen konvertálható dátum
formátumra, értelmezése eltérő lehet. A gyógyszertárban a vény
ellenőrzésekor észre fogják venni az extra vonalkód alapján felajánlott
és a vényre rányomtatott dátum eltérését, ami meg fogja zavarni a
kezelőt. Egyértelműsíteni kell az alkalmazandó eljárást."
Az általam tesztelt lézernyomtató tonere még az első 1000 új típusú recept megírása előtt megadta magát, illetve kifogyott.
Ugye EZ az üzlet az egészben, mert a rendes toner, aminek nagyobb a kapacitása, már nem csekély összeg, és most kellene nekem ebbe beruházni, de nincs miből, mert sóher a Pinocchio.
Vagyis ma szétszerelem az egészet, visszateszem a régi jó mátrixot, a csodálatosan könnyen kezelhető leporellós receptjeimet, és véget ért egy fejezet. A működtetése a legolcsóbb, válságban lévő ország koldusszegény egészségügyében van a helye. De nem ez a vezérelv, mondtam már.
Tudjuk, hogy a mátrix által nyomtatott vonalkód de facto olvashatatlan, de ez a jogalkotót egyáltalán nem érdekli. Nem is vizsgálták, az EBF úgy osztogatott szét egy rakás szoftver-engedélyt, hogy fogalmuk sincs, a program a rendelőkben mire képes.
A dolog annyira rosszul lett kivitelezve, hogy díjra kellene felterjeszteni. És még nincs vége, ezek nemcsak feleslegesek, hanem szorgalmasak is.:-)
Az alábbi levél magyarra fordítva a következőt jelenti:
Az a recept, amely kézzel lett írva, számítógép, nyomtató, vonalkód nélkül, de egyébként megfelel a biztonságos gyógyszerfelírás szabályainak, simán expediálható.
Tehát az egész bűvészkedés a programokkal és a vonalkóddal valójában teljesen FELESLEGES, a rendszer enélkül is mindkét szakma (gyógyszerész, orvos) szabályainak megfelelően működik.
És persze ma is működik, és 30-án is működni fog, és eddig is működött.
Elsejétől a minisztériumi/OEP kibaszósdi nevű népi játék indul csupán, a feleslegesen kitartott szagemberek létének és fizetésének hazug bizonyítékául.
Mindent sokkal drágábban fogunk működtetni. De lehet, hogy ez volt a cél.
Ja, és ötször lassabban. Ami viszont nyílt OEP cél. Csökkenteni az orvos/beteg találkozók mennyiségét. Nincs pénz a kasszában.
Tájékoztatjuk,
hogy a 2009. április 29-én kelt 1849-2/2009. számú korábbi elektronikus
levelünkben foglaltaknak megfelelően, a gyógyszerrendeléshez használandó
számítógépes szoftvernek a beteg otthonában történő egészségügyi ellátás során
történő alkalmazásával kapcsolatos jogalkalmazási problémát jeleztük az
Egészségügyi Minisztériumnak.
Az
Egészségügyi Minisztériummal és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral
történt egyeztetést követően korábbi tájékoztatásunkat az alábbiakkal egészítjük
ki:
A
gyógyszerrendeléshez használandó számítógépes program minősítésének szabályairól
szóló53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. § (1)
bekezdése szerint a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és
gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános
szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény (a továbbiakban: Gyftv.) 45. § (1)
bekezdése szerinti szoftvert a Felügyelet minősíti. A Rendelet 7. § (2) és (3)
bekezdésében foglaltak szerint 2008. június 30. után kizárólag a Rendelet
rendelkezései alapján minősített szoftvert lehet alkalmazni a
gyógyszerrendeléshez.
A
Gyftv. 45. § (1) bekezdése értelmében a társadalombiztosítási támogatással
gyógyszert és gyógyászati segédeszközt rendelő szolgáltatók, orvosok e
tevékenységüket olyan minősített számítógépes program alkalmazásával végzik,
amely − külön jogszabályban meghatározottak szerint, a (2) bekezdésre is
figyelemmel − az Egészségbiztosítási Alap, illetve a beteg számára
legalacsonyabb anyagi terhet jelentő gyógyszerre és segédeszközre ajánlatot
tesz. A Gyftv. 45. § (2) bekezdése szerint az orvos az (1) bekezdésben
meghatározott gyógyszertől vagy gyógyászati segédeszköztől eltérő gyógykezelést
a beteg vagy a betegség sajátosságaira, illetve az ellátás helyszínére
tekintettel a 44. § (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatás megadását
követően rendelhet. Az eltérést a betegdokumentációban annak részletes
indokolásával együtt rögzíteni kell.
Tájékoztatjuk,
hogy az Egészségügyi Minisztériummal és az Országos Egészségbiztosítási
Pénztárral történt egyeztetést követő értelmezés alapján a Gyftv. 45. § (2)
bekezdése szerint a beteg vagy a betegség sajátosságaira, illetve az ellátás
helyszínére tekintettel a gyógyszer- illetve gyógyászati segédeszköz rendelés
során a vény minősített számítógépes alkalmazással történő kitöltésétől el
lehet térni.Ennek megfelelően a patikáknak – kivételes esetekben – el
kell fogadniuk a kézzel kitöltött vényeket is.
Végezetül
tájékoztatjuk, hogy az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata
értelmében a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak
mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó,
jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások,
állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való
irányítás gyakorlata alkotmányellenes, a jelen levelünkben foglaltak ezért
csupán tájékoztató jellegűek.
Azt hiszem, az MSZP megtalálta a maga Kövér Lászlóját, egy olyan habitusú személyt, akit választások előtt gyakorlatilag tilos nappal szabadon engedni, legfeljebb éjszaka, a sötétben lehet kiengedni a kifutóba etetéskor.Mikor senki nem látja/hallja. SZörnyű volt.
Ez nem is politika, inkább pszichológia. Soha nem szavaznék olyan bal oldali pártra, amiben ilyen emberek
szabadon garázdálkodhatnak.:-)
Csak hüledeztem. Pedig az újságírókért sem vagyok túlzottan oda.
A lényege, hogy nem tudják/akarják/nincs kedvük,/nem értik miért kellene nekik a miniszter hazugságaival, a kormány lopásaival, az Alkotmány megsértésével és a törvények lábbal tiprásával foglalkozniuk.
Nem látnak rá lehetőséget.:-)))
Tehát a miniszter hazudik, a kormány lop, a ÁNTSZ falaz, az ügyészség meg pislog.:-) Ők nem tehetnek semmit.
1972. évi V. törvény a Magyar Köztársaság ügyészségéről
I. fejezet
Alapvető rendelkezések
Az ügyészség feladata
1. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.
(2) Az ügyészség a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott feltételek szerint nyomozást végeztet és nyomoz; ha a nyomozó hatóság önállóan végez nyomozást vagy egyes nyomozási cselekményeket, az ügyészség felügyel arra, hogy azt a törvény rendelkezéseit megtartva végezzék; törvényben meghatározott egyéb jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.
(3) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén - törvényben meghatározott esetekben és módon - fellép a törvényesség védelmében.
2. § Az ügyész kellő időben köteles megtenni a törvényben meghatározott intézkedéseket, ha a Magyar Köztársaság törvényeit bármilyen módon megsértik és a törvénysértés megszüntetésére hivatott szerv az Alkotmányban, törvényben és más jogszabályban vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközében meghatározott kötelezettsége ellenére a szükséges intézkedést nem teszi meg, illetőleg, ha a törvénysértésből eredő jogsérelem elhárítása érdekében azonnali ügyészi intézkedésre van szükség.
3. § (1) Az ügyészség közreműködik az alkotmányosság védelmében és a jogszabályok érvényre juttatásában. E hatáskörében
a) védi az Alkotmányban és más jogszabályokban biztosított jogokat;
b) fellép az Alkotmány, a törvények, az egyéb jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei megtartása érdekében;
c) üldözi a tudomására jutott bűncselekményeket;
d) részt vesz az Alkotmány és más jogszabályok iránti tisztelet erősítésében, a jogsértések, a bűnözés megelőzésében.
---------------------------------------------------------------------
Na éppen csak ezekre nincsen nekik kedvük. Cseszhetjük a jogállamot. Meg ezt az ügyészséget is.
Az alábbi esetet azért tartom rendkívül fontosnak, mert az ÁNTSZ feladatköréhez tartozik a munkavédelmi előírások ellenőrzése IS.
Amit gyakorlatilag minden kórházban megszegnek, az ÁNTSZ pedig sehol nem "veszi észre".
Teszik mindezt azért, mert politikailag szorosan függenek a hatalomtól, felügyeleti szervük a minisztérium, ahol szintén tudnak minden törvénysértésről, de ha ezeket jogszerűen akarnák rendezni, akkor a fennálló óriási munkaerő- és pénzhiány miatt azonnal bedőlne az ellátás.
Ilyen körülmények között pofázik a miniszter minőségellenőrzésről, meg úgy általában ellenőrzésekről, s eközben pontosan tudják, hogy a betegek a saját szarukban fetrengenek a kórházakban. Mert nincs nővér.
Meghalnak, mert sok helyen nincs megfelelő végzettségű szakorvosi ügyelet, s mire beér esetleg valaki, aki valóban tud operálni, már késő.
40 perc a törvényes határidő, ami mondjuk egy masszív postoperatív vérzésnél kicsit soknak tűnik.:-)
Magam a Jahn Ferenc kórházban végeztettem vizsgálatot a Munkaügyi Felügyelettel, ahol ugyanez volt a helyzet, de az ellenőrzés lezajlott, a dolgok kezdenek visszacsúszni a jogsértés mocsarába.
Az orvosok teljesen kiszolgáltatottak a munkáltatónak, ezért kénytelenek túlvállalni, túlügyelni magukat, hullafáradtan dolgoznak, aláhamisítják a jelenléti íveket, és nem tűnt fel senkinek Kalocsa se. Mikor elment az utolsó orvos, már hónapok óta egyedül volt.
Ekkor, és csak ekkor lépett az ÁNTSZ, addig meg falazott. Egy üres osztályt azért mégsem lehet dugdosni ugye.:-)
Ha egy hatóság ilyen mértékben involválódik jogellenes cselekmények leplezésébe (vehetném a saját ügyemet is védőoltás fronton), akkor az egész rendszer beteg, vezetői alkalmatlanok, és az egész egészségügy teljesen dekapitálva, kriminalizált módon működik. A tehetetlenségi nyomaték viszi, mint a malomkövet. Valakit előbb-utóbb agyonvág.
Csak azok az esetek kerülnek felszínre, ahol maguk a betegek csapnak botrányt.
Mi orvosok hiába harangozunk évek óta. Ha mi szólunk, azt agyonhallgatják. A kórházi orvosok pedig mukkanni sem mernek. Terror van.
Ha a károsodott beteg ügyvédje nyilatkozik, akkor mocskos szemét banda vagyunk.:-)
És ráugrik a témára sajtó. Az előjelek senkit nem érdekelnek.
Tessék ALAPOSAN megvizsgálni az okokat. Még a bányaló is több pihenőt kap, mint egy rezidens.
Információhoz jutottam, melyben az érintett kórházban az orvos dolgozók kálváriáját, gyakorlatilag rabszolgaként történő foglalkoztatását fogalmazzák meg.
Az ügyben már zajlott egy látszatvizsgálat -nem ritka az ÁNTSZ-nél- azonban eredmény nélkül.
Mindezek okán az egyszer már lezárt ügy újra történő vizsgálata miatt az országos tisztifőorvost, dr. Falus Ferencet is személyes intézkedésre kérték fel.
Aggályos számomra, hogy bár a beadványban konkrét bűncselekmény gyanúja is megfogalmazódik, tudomásom szerint az ÁNTSZ a mai napig nem vonta be a vizsgálatba egyik nyomozó hatóságot sem (esetünkben az ügyészség tűnik megfelelőnek), hanem saját hatáskörében tesz-vesz.:-)
Hogy a dologban nyakig benne van Bujdosó László is, az engem egyáltalán nem lep meg.:-)
Egy részlet, óvatosan, név nélkül:
"
Mint a Magyar
Köztársaság értelmiségi állampolgára felszólalok abban a tekintetben, miszerint
elfogadhatatlannak tartom azt, hogy lépten, nyomon korruptállt szervezetek
összefonódása révén falba ütközök, ha egy jogállamban az aktuális törvények
megszegői ellen, korrekten lefolytatott vizsgálatot kérek.
Továbbá, a
lefolytatott eljárás sem alapos, alkalmanként a „Holló, hollónak nem vájja ki a
szemét” típusú, régi mondás szerint működnek a dolgok.
Tisztelt illetékes
szerv.
A folytatásban,
hivatalos okirat meghamisítása és hamisításra való rábírás ügyében kérem a
vizsgálat elrendelését a belgyógyászat osztályvezetője dr. XY
ellen.
Több ízben,
folytatólagosan elkövetett cselekménnyel alaposan gyanúsítható dr. XY abban
a vonatkozásban, hogy mielőtt a rezidens orvosok hivatalos pecsétet kaptak
volna, dr. XY a saját pecsétszáma alatt vonta be a gyógyító munkába a még
rezidensi jogkörrel sem rendelkező fiatal Erdélyből áttelepült orvosokat....
.....DE SZERETNÉM EZT A
TÖRVÉNYEK KÖZÖTT TENNI, HA NEM IS JÓK AZ EÜ. TÖRVÉNYEK, AKKOR IS LEGALÁBBVAN VALAMI SZABÁLYOZÁS, AMI MÉGSEM ENGEDI,
HOGYA BETEGEK KÁRÁRA FÉLHULLÁN IS A
FŐNÖKEINKKÉNYELME ÉRDEKÉBENESETLEGESEN VESZÉLYEZTESSÜK A BENNÜNKMEGBÍZÓ BETEGET, MERTMÁR30
ÓRÁJA BENT VAGYUNK, ÜGYELET UTÁN, FÁRADTAN.
MAJD PEDIG UTASÍTÁSBA
KAPJUK, HOGY HAMISÍTSUK MEG A JELENLÉTI ÍVET ÉS A DÉLUTÁN KETTŐ ÓRAI
TÁVOZÁSUNKAT PLASZTIKÁZZUK ÁT REGGEL 8- RA!
DEBOCSÁNAT, HOGYOXIGÉNNEL ÉL ASZAKVIZSGA ELŐTT ÁLLÓ ORVOS IS…
CSAK AZT A KIS
LEVEGŐT, HAD SZÍVJA BE Ő IS, AMIRE A JOGALAPJA MEG VAGYON ÍRVA, ÉS A
TÖRVÉNYEKBEN LEFEKTETVE.
HA2-3A
KÖTELEZŐ ÜGYELET, AKKOR NE KÖTELEZZENEK6 -8 ÜGYELETRE AZ ORVOST MEGZSARÓLVA.
"
Ez valójában egy hivatalos, aláírt feljelentés, (tartalmazza a bűncselekményt, az elkövető kilétét) amit bármelyik hatóságnál meg lehet tenni.
A továbbítás a megkeresett hatóság kutya kötelessége. Az állampolgárnak nem kell tudnia, hogy hol, kinél tehet feljelentést. A hatóságnak pedig igen.
Önmagában ez a két-három fenti bekezdés megalapozhatja bűncselekmény gyanúját.
Nagy kérdés, hogy az ÁNTSZ bevonta-e az ügybe, (ami összességében egészen elképesztőnek tűnik) a hatáskörrel, nyomozati jogkörrel rendelkező hatóságot?
A tisztifőorvos hatósági jogkörében eljárva hivatalos személy, feljelentési kötelezettség terheli, aminek elmulasztása bűncselekmény. Nincs mérlegelési joga, nem nyomozgathat, mielőtt feljelent, a tudomásul szerzés ténye megalapozza a kötelezettségét.
Itt van nálam a teljes anyag, vagy harminc oldal, és itt és most kérdezem Dr. Falus Ferencet, hogy mekkora balhét csináljak belőle?
Hajlandó-e érdemben, gyorsan, és legalább egyszer törvényesen intézkedni, vagy tovább falaznak az ügyhöz? Jó szokásuk szerint...
Bujdosó főorvos úr mikor kap már valami kitüntetést? :-)))
Falus Ferenc válasza harminc nappal ezelőtt kelt. Hol tartunk? Miért nincs egyetlen szó sem a bűncselekmények bejelentésének megfelelő, jogszerű kezeléséről?
BTK kommentár
A hatóságokat és a hivatalos személyeket általános feljelentési kötelezettség terheli. Kötelesek a hivatali hatáskörükben tudomásukra jutott bűncselekményt feljelenteni. Ez a kötelezettség kizárólag a bűncselekményekre vonatkozik.
Azon törvényi tényállási elemek vonatkozásában, amelyek megfelelnek a Btk. 233. § (1) bekezdésében foglaltaknak, lásd az ott kifejtetteket.
1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról
A feljelentés
171. § (1) Bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. A feljelentés kötelező, ha annak elmulasztása bűncselekmény.
(2) A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt - ha az elkövető ismert, annak megjelölésével - feljelenteni. A feljelentéshez csatolni kell a bizonyítási eszközöket, ha ez nem lehetséges, a megőrzésükről kell gondoskodni.
Ez egy kemény, őszinte blog. Megrázó. Ideggyenge egyéneknek, 18 éven aluliaknak sem javasolt. Ne olvasd akkor se, ha nem tetszik. Ha nem tetszik, és mégis olvasod, akkor világos, hogy hülye vagy. :-)