2008. november

08-11-30 12:01:03 - írta Giulio történésze

Ugye az új szlogen a kompetencia alapú oktatás.

A definíció:

"KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁSON a képességek, készségek fejlesztését, az alkalmazásképes tudást középpontba helyező oktatást értjük, amely lehetővé teszi, hogy a külön-külön fejlesztett kompetenciák szervesüljenek, és alkalmazásuk életszerű keretet, értelmet nyerjen a gyerekek számára."

 

Lássunk egy szép mondatot, mivel tömik a tanárok fejét:

"A fejlesztés keretében a kompetencia alapú oktatás implementációja mellett saját innovációt is meg kell valósítani (a módszerek helyi igények szerinti adaptációja)"

 

A helyi tantervek kialakításának szépségét a gyermekek is érzik: nemrég egy általános iskola bontott csoportú német óráján (9 fő) sajtot ettek a gyermekek, lelkesen. ETTŐL lesz használhatóbb a nyelvi tudásuk és a kommunikációs képességük?

 

Az OM az NFT HEFOP 3.1.1-es pályázati rendszerében JÓÓÓ drágán előállít oktatási programcsomagokat, amelyeket az OM 1 ÉVig finanszíroz. Utána az iskoláknak maguknak kell kigazdálkodni a kb. 50000Ft/gyermek árú oktatási csomagot. Általános iskolában.

Néhány iskolában, ahol már letelt az 1 év, és így nem kapnak támogatást, a tanárok lelkesen fénymásolták a tananyagot a gyermekek számára év elején. Tehát a tankönyvek kora lejárt már az általános iskolában is.

Érdemes beleolvasni a programcsomagokba:

Szövegértés

Matematika

 

 

A jelenlegi iskolai alkalmazotti csapat (igazgató, gazdasági vezető, tanárok) mellett felépült párhuzamos rendszer, JÓÓ drágán:

"Projektmenedzser projektjelentések
Szakmai vezető ( PEJ )
Pénzügyi vezető
Adminisztrátor
Szakmai megvalósító nevelők"

 

A költségekről:

"Szakmai tevékenységek minimum 70%
Projekt menedzsment költségei max.12%
projekt végrehajtásával összefüggő (általános) költségek max. 4%
Eszköz max. 10 %
Taneszköz: 600.e-1,800.e-2,500.e
Egyéb taneszköz 400.e/iskola-kollégium
Helyettesítés max. 5%"



08-11-29 12:27:47 - írta Giulio történésze

"A mentők a szakma szabályai szerint jártak el az óvodásokat ért szerdai, fővárosi buszbaleset sérültjeinek ellátásakor – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön. A XI. kerületi Pannonhalmi út és Előpatak utca kereszteződésében egy óvodásokat szállító kisbusz és egy terepjáró ütközött.

..."

------------------------------------------------------------

Én is a szakma szabályai szerint dolgozom.

A múlt héten a fagyotthoz a rendőrök nem akartak hozzányúlni, egyedül pörgettem a hóban.
Csak ez nem volt a TV-ben.:-)

 

 

=====================================================

"Kötelező lenne tanulniuk a pazarló orvosoknak

Várhatóan december elején hirdeti ki először az egészségügyi miniszter azoknak a hatóanyagoknak a listáját, amelyek felírását 2009 első negyedéve után ellenőrzi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

..."

------------------------------------------------------------

Az egész cikk lényege a tartalom kapcsán sandán megfogalmazható cím által sugallt hamis üzenet.
Egy rosszindulatú gondolati tartalom szuggerálása az olvasóba.
Könnyen memorizálható, és rögzíti, hogy az orvos buta is, meg pénzt pazarló szemét.

Hogy az újságíró mi, azt találjátok ki.:-)

 

====================================================

"Az itthoni kereseti viszonyokat tekintve a legjobban fizetett szektorokban – pénzügyek, informatika, gyógyszeripar, bankszféra, tanácsadás – a havi bruttó átlagfizetés 281 és 351 ezer forint között alakul. A legkevesebbet, bruttó 146.161 ezer forint között keresők a fafeldolgozásban, a vendéglátásban, az egészségügyben, a művelődési központokban, valamint a könnyűiparban dolgoznak. (Ide tartozik, hogy a vendéglátásban ugyan alacsony a bér, de borravaló egészíti ki.)"

...

Mindazonáltal az állami és a magánszféra átlagbéreinek összehasonlításából az is tetten érhető, hogy a belföldi magántulajdonú cégeknél a legalacsonyabb az átlagfizetés: ... E szerint a szempont szerint vizsgálva megállapítható, hogy egy orvos átlagkeresete az állami szférában 223 700 forint, a belföldi magántulajdonban lévő vállalkozásnál viszont kevesebb, 204 200 forint."

------------------------------------------------------------

Nohát, ezért:

1. tiltakoztak Egerben a magántulajdonlás ellen

2. ha ilyen magas az orvosi fizetés, akkor miért van az eü-szektor a fizetési sor végén?

 

====================================================

"Egyelőre úgy tűnik, a magyar parlament még nem kíván szembenézni azzal a ténnyel, hogy az életkor növelésére irányuló intézkedések itthon egy ideje legfeljebb csak feleolyan sikeresek, mint Csehországban, Romániában és Szlovéniában. Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága évről évre kötelességszerűen napirendjére tűzi ugyan a kormányzat temérdek részletinformációt tartalmazó harminc-negyven oldalas népegészségügyi jelentését, ám ezekben a program alapkérdéseire hiába keresné bárki is a választ. A beszámolókból azt például meg lehet tudni, hogy a Nemzeti Sporthivatal 12 ezer lépésszámláló berendezés kiosztásában működött közre a közelmúltban, azt viszont homály fedi, sikerült-e javítani 2003 óta a lakosság rossz csontsűrűségi mutatóin, ami évről évre több ezer combnyak- és csigolyatörésben játszik szerepet.

A 2003-ban látványos parlamenti prezentációval felvezetett népegészségügyi programról - amiért jelenleg sorrendben az ötödik szakminiszter tartozik felelősséggel - ma már voltaképpen azt sem tudni, financiális értelemben egyáltalán létezik-e még. Az induláskor évi 10 milliárd forintos állami támogatással kecsegtetett projekt a 2008-as költségvetés szerint utoljára tavalyelőtt részesült összesen 672,7 millió forint központi juttatásban. Azóta a központi büdzsében 05301 kódszám alatt futó tétel összes költségvetési rubrikája rendre üresen marad, beleértve a 2009., a 2010. és a 2011. évi előirányzatokat is."

 

------------------------------------------------------------

A pénzt elköltötték, az eredmény a pénz elköltésének ténye volt. Gratulálok.

 

====================================================

"Eltérő adatokkal dolgozik az egészségügyi, valamint a szociális és munkaügyi tárca, így nem lehet reális képe az egészségügyi szakdolgozók valódi létszámáról – legalábbis ez derült ki azon a minapi szakmai fórumon, amelyet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezett az aggasztó helyzet okainak föltárására.

A rendezvényen – ahol a kérdésben érintett két szaktárca is képviseltette magát – kezdetben elbeszéltek egymás mellett a minisztériumok és a kamara, ám csakhamar kiderült: ennek az az oka, hogy mindenki más statisztikából dolgozik. Balogh Zoltán, a köztestület elnöke azt mondta lapunknak, megdöbbent, amikor a tárcák azt állították, hogy az idén végzett szakápolók száma jelentősen nőtt az elmúlt évekhez képest. "A betegek és mi ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk, s nem győzzük mondani, hogy az ellátórendszer lassan megbénul az ápolók, asszisztensek hiánya miatt" – közölte. A fórumon számok is előkerültek például arról, hogy a munkaügyi központok több mint ötszáz, egészségügyi szakmát tanuló állástalan képzését támogatták. Csakhogy – mondta Balogh Zoltán – masszőröket, mentőápolókat, gyógyszertári asszisztenseket képeztek, ami elhibázott lépés volt. A mentésnél nincs szükség szakemberekre, hiszen éppen elbocsátások voltak, masszőrből és patikai asszisztensből pedig sok helyütt túlkínálat van. Balogh Zoltán szerint ez is mutatja, hogy a képzést a kormány nem szakmai és területi igényekhez igazítja, mert nem megfelelő adatokból dolgozik. A MESZK ugyanúgy szolgáltat tényeket saját bázisából, mint a képzési intézmények, ám a számok végül "ömlesztve", strukturálatlanul kerülnek a minisztériumok asztalára. Így elképzelhető az is, hogy a nappali tagozaton végzett "egészségügyi dolgozók" összlétszámában az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és szociális gondozó végzettségűek is megjelennek, az elnök mindenesetre ezt gyanítja a valóságtól elrugaszkodott statisztikák hátterében."

------------------------------------------------------------

Mindennek alapja az adatok megbízhatósága.

Ebben az Egészségügyi Minisztérium nem jeleskedik.



08-11-29 09:55:50 - írta Giulio történésze

Már többször említettem, hogy a magyar egészségügyi jogalkotás végterméke egy rakás szar, a jogi környezet inkoherens, életszerűtlen, alkalmazhatatlan, betarthatatlan de legalább büntetésvezérelt és gonosz.

Szeretnék segítséget nyújtani jogalkotóinknak ehhez a nehéz munkához egy egyszerű ötlettel, ami nagyban megkönnyítheti munkájukat.

Minél jobban besült bélsárról, minél hosszabb oszlop kitolásáról van szó, annál nehezebb gúvadó szemekkel, nyögve világrahozni a kis szörnyszülöttet. Vagyis az új egészségügyi jogszabályt.

Azt még a leghülyébbek is tudják mifelénk, hogy a szülésnél is van optimális fiziológiás (élettani) helyzet, ami a kitolási szakaszt a legkönnyebbé teszi szövődménymentes esetben.

Ennek elsajátítása nem nehéz feladat, az emlősök például kivétel nélkül mind tudják. Csak az ember nősténye nem.

Tehát ehhez a nehéz és felelősségteljes (bár teljesen felesleges és káros) tevékenységhez kedveskedek az érintetteknek az alábbi grafikus ábrázolással, így az is érteni fogja, amelyik sem írni, sem olvasni nem tud.

Tessék:

 

 

Sok sikert a további garázdálkodáshoz.:-)



08-11-28 23:34:32 - írta Giulio történésze

"Interneten keresztül is beutalhatják a betegeket a háziorvosok januártól a Zala Megyei Kórház járóbeteg-szakrendeléseire, radiológiai és laboratóriumi vizsgálatokra, az eredményeket pedig közvetlenül lekérhetik a kórház adatbázisából - tájékoztatott Horváth László, a megyei kórház informatikai osztályának vezetője.

Az elektronikus rendszer előnye, hogy a beteget megkímélik az utazgatástól, jelentősen csökken a papírmunka és az adminisztráció. Az adatokat pontosan rögzítik, így nem fordulhat elő, hogy azért késik a vizsgálat, mert a beteg hiányosan kitöltött beutalóval, taj-kártya nélkül érkezik a szakrendelésre. A korábbi vizsgálati eredmények is nyomon követhetők; minél több információval rendelkezik a szakorvos az előzményekről, annál pontosabb diagnózist tud felállítani.

A megyei kórház évente egymilliós járóbeteg-forgalmat bonyolít le, a vizsgálatok 20 százalékát a háziorvosok kérésére végzik el. Az osztályvezető tudomása szerint az új rendszert Zalaegerszegen vezetik be elsőként az országban. Horváth László megjegyezte, hogy a kórház feladata lesz a szerver működtetése és az adatvédelem. A háziorvosok a körzetükhöz tartózó páciensek közül is csak azoknak a vizsgálati leleteihez férhetnek hozzá, akik ehhez előzőleg írásban hozzájárultak. Az adatok kezeléséhez a betegnek alá kell írnia a beleegyező nyilatkozatot, de korlátozhata a hozzáférést, és rendelkezhet úgy is, hogy a leleteknek csak egy részét láthassa a háziorvos.

A rendszer működtetése havi 200 ezer forintba kerül, amit az érintett önkormányzatok finanszíroznak. Eddig több mint negyvenen csatlakoztak a programhoz, de legalább száz háziorvosra, gyermekorvosra számítanak. Az elektronikus adatkezelést a későbbiekben az ellátási területen található zalaszentgróti és a lenti rendelőintézetre is szeretnék kiterjeszteni.

A csoportvezető arról is beszámolt, hogy másfél éves próbaidőszak után novemberben véglegesítették a CT-, MR- vizsgálatokra irányuló távradiológiai tevékenységet. Erre azért volt szükség, mert kevés a szakorvos, sok szakember Svédországban, Angliában vállal munkát. Az osztályon dolgozók az akut ellátásban vesznek részt, az előírások szerint viszont két-három, de a legkésőbb öt napon belül ki kell adni a leleteket. Ezért kiépítettek egy olyan rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a radiológus hozzáférjen a betegadatokhoz és a radiológiai képekhez.

A szakorvosok az ellenőrzési protokoll betartásával a késői esti órákban, az ország bármely részéről, otthonról is elvégezhetik a leletezést."

-------------------------------------------------------------------------------

 

Ha valaki ismer olyan radiológust, aki távleletezéssel dolgozik, kérem jelezze az elérhetőségét. Szívesen cserélnék vele eszmét, tapasztalatokról kérdezném.

 





08-11-28 08:33:10 - írta Giulio történésze

Szeretném, ha minden kedves olvasóm tisztán látna valamit, ami esetleg az elmúlt másfél hónap történéseit magyarázhatja.

A látszat ugye az, hogy van egy háziorvos, aki nem olt és ezért őt egyrészt a hatóságok kötelességszerűen ellenőrzik, majd a qrvaanyját jól meg is büntetik.:-)

Mert megérdemli.

Nos valóban ez a látszat.

Szeretném most elmondani a lényeget:

Ezt a velejéig romlott rendszert, amelyben a hatóságok csalnak, hazudoznak, jogot sértenek, és a jogsértések feltáróit fenyegetik és megbüntetik, csak olyan módszerrel lehetett nyíltan provokálni, serkenteni, amit én használtam a búvóhelyükről történő kiugrasztásra.

Egy éve próbáltam a normál eljárási szabályok mentén tisztázni egy pénzügyi krimit, amit szinte valamennyi megkeresett hivatal igyekezett fedezni, és az igazságot eltitkolni.

Ezért olyan helyzetet kellett teremtenem, amiben ők, mint igazságtévők tűnhetnek fel a színpadon, akik majd megmutatják, akik majd rendet tesznek.

A valóságban azonban én vagyok a karmester. Október 8-a óta minden úgy történik, ahogyan én akarom, és pontosan az történik, amit én akarok. Ezt én terveztem, és ilyenre terveztem.

Remélem, hogy a vége is az lesz, ami a célom volt:

kétségbevonhatatlanul bizonyítani a jelenlegi egészségügyi csúcsvezetés teljes erkölcsi és szakmai alkalmatlanságát azokban a feladatkörökben, ahol garázdálkodnak.

Valójában csak az történt, hogy egy nyúl puskát fogott. A vadászok, meg hörögnek. :-)



08-11-27 17:54:16 - írta Giulio történésze

 

A kóró és a kismadár

 

Szerdán jön hozzám-engem az OEP ellenőrizni.:-)

Mert szóltam nyáron az ÁNTSZ-nek, meg az OEP-nek, hogy a helyettesített faluban nincsenek működési feltételek. Nincs beteg, műszer, nővér, rend.

Az ÁNTSZ nem csinált semmit. Az OEP nem csinált semmit.

Törtem a fejem, mit lehetne itten NEKEM csinyányi.

Szóltam az EBF-nek. Az EBF szólt az OEP-nek. Az OEP szólt a MEP-nek. A MEP meg nekem, hogy kijönnek ellenőrizni.:-))))

ENGEM, aki tulajdonképpen vezénylem az egész akciót, amit ők el akartak sumákolni.

És még majd utána jón az ÁNTSZ.

Qrva sok dolgom van ezekkel....

Ha nem velem történne mindez, nem hinném el.

Hogy ekkora xar van már a pajtában. Énnekem kell átvenni az irányítást, hogy történjék végre valami. Jogszerűen.



08-11-27 13:10:44 - írta Giulio történésze

most jövök egy HELYI ÁNTSZ SZERVEZTE MUNKAIDŐBEN TARTOTT TOVÁBBKÉPZÉSRŐL...
KICSIT MEHEZEN KÖTÖTT LE A TÉMA,AZ INFLATULENCIA...EZT A SZINONIMÁT AZÉRT KELL HASZNÁLNO,MERT A 2007-ES ADATOKAT ISMERTETTÉK...NÓGRÁD-HEVES-BORSODBAN KB. 200 EZER OJTÁST ADTAK BE...
EZ SZÉP...

UGYANAKOR HATLAMAS JÁRVÁNY VÓT!!!!


55 MINTÁT KÜLDTEK BE, ÉS EBBŐL MINDÖSSZESEN 16 AZAZ TIZENHAT BETEG BETEGEDETT MEG INFUENZÁBAN...

drKL

------------------------------------------------------------------------------------------

Szóval ennyit ér. Mármint az oltás.:-)

AZ meg köztudott, hogy az ÁNTSZ munkaidőben semmit nem szervezhet, legkevésbé továbbképzést, vagy értekezletet. Ugyanis nem rendelkezik a munkaidőnkkel.

De mit érdeklik a jogszabályok ezt az elszabadult hatóságot?



08-11-26 17:48:38 - írta Giulio történésze

"Azt, hogy a szervezet tevékenységében ilyen nagy hangsúlyt kap a fogyasztók védelme, alapvetően két okra vezethető vissza. Egyrészt az ágazat sajátosságából adódó információs asszimetriára, másrészt arra, hogy az emberek egyre inkább tudni szeretnék, milyen ellátásra tarthatnak igényt befizetett járulékuk ellenében."

 

Az elsőt nem értem. A beteget tájékoztatni kell, és csak olyan beavatkozás végezhető, amelybe beleegyezett.

A másik meg egyértelműen az OEP hibája, hiszen az OEP határozza meg mindig is, hogy mi "jár a betegnek".



08-11-26 17:15:49 - írta Giulio történésze

Megjelent egy nagyon érdekes összeállítás arról, hogy a háziovosok mennyi EKG-t is készítenek. Az eredeti híradás egyébként 6 nappal ezelőtt jelent meg másutt.

 

A módszer valószínűleg a következő:

"A regiszter beválasztási kritériumai

Kórházon kívül kialakult 12 óránál frissebb STEMI // alternatíva: ST-T változással járó ACS //
Nem része a regiszternek a kórházban fekvő betegnél kialakult STEMI, illetve kórházon kívül EKG készítést
megelőzően kialakult hirtelen halál.

Adatbegyűjtés

Prospektív adatgyűjtés a mentők esetkocsijainak megfelelően kiegészített esetlapján// alternatíva: azonos
tartalmú önálló űrlapon//. Esetkocsiban indított ellátásnál a kórháznak csak a reperfúziós kezelés indításáról, illetve a biomarkerek pozitívitásáról kell adatot szolgáltatnia //alternatíva: adatszolgáltatás a koronarográfia mérlegeléséig//.

Kórházba nem esetkocsival érkező személyek esetén azonos tartalmú űrlapot az AMI ellátásban résztvevő és a regiszterhez csatlakozó sürgősségi /belgyógyászati osztályokon/PCI centrumokban kell kitölteni, majd a teljes adatlapot a mentőkhöz továbbítani. Az adatlapok számítógépre vitele a mentők rendszerében főállású operátor végzi, aki minden ellátónál részállású szakszemélyzettel áll napi kapcsolatban (email, telefon). "

 

-------------------------------------------------

blogger megjegyzései:

Az infarktus GYANÚJA esetén mentőt kell hívni, és belgyógyaszatra (lehetőség szerint kardiológiai centrumba) irányítani.

A svédek ezt úgy oldották meg 30 éve, hogy csináltak egy bazi nagy plakátot.

"Hjarta, smarta-> ring 90000"

Szív, fájdalom, hívd a mentőt. És ki is ment. Mert időfaktor van, minden más duma, és háziorvos egyedül nagy fraktust nemigen tud stabilizálni, pláne, ha némi resuscitatio is közbejön.

Tehát mentő, ambulance, mert nincs idő totojázni differenciáldiagnózissal kórházon kívül.

 

Tulajdonképen mit is kellene tennie a betegnek ? Mert erről egy szót sem szól a cikk.



08-11-26 15:04:32 - írta Giulio történésze

Állítólag elkészült az OEP válasza a nem kötelező védőoltások finanszírozását firtató dög nehéz kérdésemre.:-)

Csak még nem tudták elpostázni. Nagyon kíváncsi vagyok a szövegre.

Ugyanis a válasz a kérdésre tulajdonképpen egyetlen szó.

Egy igen, vagy egy nem.

Borítékolom, azonban hogy nem ez lesz lesz a borítékban.

Amint befut, kiteszem, addig egy kis türelem...



08-11-25 19:08:23 - írta Giulio történésze

Hmmm...

Még szerencse, hogy nem kötelező benzint tartani a cégautóban.

Havi 7000 forintot simán megspórolok a sürgősségi betegellátás gyalogos formátúvá történő átalakításával.

Ez már többször bevált. Sajnos a lízing is havi 12 ezer forinttal drágább lett, azt meg ugye kötelező fizetni. Mentőautó viszont nem vagyok.

Szóval csak az autón 20 ezer forintot kell visszatartanom. Szegény betegek...

Pláne most, télen.

A buszjegy az 200 forint, ha felmegyek a társközségbe a fél kettes busszal, kettőre itthon is vagyok, csak nem szabad leszállni. Rendelés nem lesz, viszont ott egy beteg sincs, tehát minek.:-)



08-11-25 14:05:57 - írta Giulio történésze

Meséli egyik orvoskollégám, hogy barátját feljelentették az EBF-nél.

A dolog lényege, hogy a beteget egy szakellátóhelyról nagynevű (nem Nagy nevű) tanárhoz küldték, területen kívüli ellátás volt.

Tanár a beteget fogadta. Hazaküldte, és MEGIZENTE a háziorvosnak, hogy két nap múlva mentővel küldje vissza a beteget őhozzája.:-)

De erről írásban a háziorvost nem tájékoztatta.

A háziorvos, a hatályos jogszabályoknak megfelelően (217/1997-es Kr. 3/A pont) ezt a postázást megtagadta. Ezért őt a beteg meg feljelentette.

Kedves pöffeszkedő professzor urak. Tessenek már megtanulni, hogy a háziorvos nem írnok.

Orvos orvosnak nem üzenget, pláne nem a betegeggel, akkor sem, ha az egyik profexor, mert etikátlan, hanem ír egy orvosi levelet.

Amit a háziorvosnak kötelező beletenni a beteg dokumentációjába.

És utána még mindig dönthet úgy, hogy nem kell mentő, vagy betegszállító eszközként elég egy személyautó, vagy vonat. Vagy felesleges TB költségen válogatni.

A beteg azért mert feljelentést tenni, mert a professzor bátorította, a háziorvosról kifejtett véleményével. 

Ha ez a háziorvos én lennék, a professzor úr sunnyoghatna az etikai bizottság elé.

Szerencséjére nem nekem üzent ilyet.

Sok helyre küldöm én is a betegeimet, de azok a professzorok nem ilyen professzorok.

Ilyenekre megy el a drága időnk, kedveseim, gyógyítás helyett. Állóháború.

OEP, EBF, ÁNTSZ, Szagfelügyelő, Betegjogi gittegylet, tessenek már a professzorokat is basztatni jószívüleg.

Ők követik el a legtöbb adminisztrációs hibát. És ha ránk akarják kenni, visszakenjük.



08-11-25 12:10:53 - írta Giulio történésze

Ennyire?

Influenza biznisz rejtélyekkel.:-)

 

Egy komment az origo cikkéhez, nem hülye:

 

consul #5 20 órája 25 perce

Ez egy nagy kamu!
Az oltóanyag csak a zoonózis ellen jó. Emberek között terjedő madárinfluenza ellen nincs védőoltás, mert nem is lehet: ilyen betegség ugyanis még nem alakult ki. Az állam elb*szott 2 milliárd Ft-ot egy állatbetegség elleni vakcinára. Most meg sikerült átvágni az arabokat, akik megvették a technológiát. Végre egyszer nekünk sikerült átverni valakit, és nem minket vernek át. Persze nem kaptunk érte annyi pénzt, amibe került.
Az NBH védelem is egy kamu: ez nem jelent semmiféle kiemelt védelmet. Sőt! Az összes élelmiszeripari üzem, vágóhíd, pékség stb, de még a közértek is ugyan ilyen védelemben részesülnek. Ezzel a dumával próbálja a cég emelni a fontosságát, amit az átlag emberek el is hisznek.
KAMU KAMU KAMU KAMU KAMU

---------------------------------------------------------

A cikk elgondolkodtató, a hozzászólások még inkább.:-)

 

 



08-11-25 10:23:01 - írta Giulio történésze

A címben szereplő tevékenységek jelentős része szabálytalan.

Más részük meg tilos.

 

dr. Borsi Éva remekül összefoglalja a tudnivalókat a Kasszaorvosi Szervezet tagjai számára, érdemes belépni a Szervezetbe, mert 2009-ben ÚJ finanszírozási szerződések lesznek előreláthatólag az alapellátásban is.:

 

"1. A ... 4/2000. Korm. rendelet, ami meghatározza a háziorvos feladatkörébe tartozó tevékenységeket. A vérvételről nem rendelkezik a 4/2000., mert az a háziorvosok tevékenységéről szól.
Rendelkezik viszont róla a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet, ami a járóbeteg szakellátás finanszírozásáról szól (lsd. melléklet). Ebből is teljesen nyilvánvaló, hogy a Tb. a járóbetegellátás keretében finanszírozza a laboratóriumi vérvételt, vizsgálatot és a szállítást, és nem az alapellátásban.
A háziorvosnak előírt és finanszírozott feladata tehát a beutalóval történő ellátás, szükség esetén az UKU kiállítása.

2.Az 1997. évi LXXXIII. törvény 18.§ 6) (k): Nem vehető igénybe az E. Alap terhére a befogadott egészségügyi szolgáltatás befogadástól eltérőalkalmazása - azaz a Tb. finanszírozás csak a laborban történő vérvételt finanszírozza, sőt a Tb. terhére (a háziorvosi tevékenység az)eltérő módon a biztosított nem is veheti igénybe, ezért külön díjazást kell érte kérni. A vérvétel NEM laborban (vagy általa szervezetten) történő költségeit tehát vagy a betegnek vagy az önkormányzatnak kell fizetnie.
A finanszírozási tv. tehát kifejezetten tiltja az E. Alap terhére történő plusz szolgáltatások nyújtását.

3.A finanszírozás részletes szabályait a 43/1999 Korm. rend. tartalmazza, ami LXXXIII. Eb. Tv. végrehajtási rendelete: 43/1999.Korm.r.29/A.§(1) "A 9/1993. NM R. 2. számú melléklete szerinti,
laboratóriumi szakmai besorolású szervezeti egységek által végzett orvosi klinikai laboratóriumi és mikrobiológiai vizsgálatok, valamint a mintaszállítás – ide nem értve a mintavételt – teljesítménydíjazása az
5. mellékletben (OEP költségvetés) e feladatra meghatározott előirányzat terhére történik."
29/B.§(4)d) "Nem számolható el a finanszírozó felé járóbeteg-szakellátási teljesítményként az olyan személy részére nyújtott ellátás, amelynek költségeit az egészségügyi szolgáltató a beutaló (vizsgálatot kérő) szolgáltatóval közvetlenül elszámolja, vagy amely máshonnan megtérítésre kerül."

Összefoglalva: A laboratóriumi vizsgálatokat külön kasszából finanszírozza az OEP.(Gyógyító-megelőző ellátások 2008. évi kiadási előirányzatai/15.Laboratóriumi ellátás 20 615,4 millió forint)
A laboratóriumi vizsgálatokhoz jogszabályban meghatározott személyi,-és tárgyi feltételek szükségesek. Ezek hiánya esetén nem fogadja be a TB.

A háziorvos OEP által finanszírozott tevékenységei között nem szerepel semmilyen laboratóriumi vizsgálat, így erre kötelezni sem lehet senkit, főleg nem egy laboratóriumnak, kivéve, ha szerződésben vállalták önként és dalolva. Az OEP ellenőrzése során viszont ezeket a kiadásokat nem fogják elfogadni a finanszírozás terhére, csak a praxis egyéb bevételei terhére.

Mint vállalkozónak tudomásul kell vennie minden háziorvosnak, hogy a bevételei igen-igen szűkösek, ehhez kell igazítania a kiadásait. Tudnia kell - ami nem egyszerű dolog - mi az, amit az OEP mint finanszírozó megkövetel a szerződés alapján a háziorvostól. Mivel szigorúan büntet minden felesleges(nek mondott) kiadást, ezért komolyan kell venni a fenyegetéseket. Ha a háziorvosok látszólagos humanitárius szempontokat figyelembe véve működtetik a praxisokat, azaz szokásjog alapján elvégeznek mindent ingyen, hamarosan felkopik az álluk. A betegek szociális problémáját nem vállalhatják fel a végtelenségig, mert az már nem gyógyítás, hanem karitáció. Az önkormányzatok külön apparátust tartanak fenn ezek kezelésére, engedni kell őket is teljesíteni a feladatukat, hiszen a mi adó forintjainkból működnek.
Szigorú kompetencia határokat kell szabni, és azokat tartani, még akkor is, ha az elmút 50 évben ez nem így volt.

...

dr. Borsi Éva "



08-11-25 10:22:22 - írta Giulio történésze

"Az egészségügyi miniszter válaszában ismertette Falus Ferenc országos tiszti főorvos és Bujdosó László regionális tiszti főorvos levelezését. Ezek szerint az országos főorvos október végén utasította kollégáját helyszíni ellenőrzésre 90 napon belül, azután pedig 120 naponként kell ellenőrizni a HospInvest kezelésében adott intézményt. A szakértőket Bujdosó László jelölheti ki.
Székely Tamás szerint példaértékű lenne, ha minden ellenőrzést így terveznének meg és nem tartotta szükségesnek egy külön bizottság felállítását."

 

Ismerjük Falus Ferenc ellenőrzési protokollját.

 

A mirelit húsok és vaccina levesek hűtése illetve főzése is mesterszinten van biztosítva, példaértékű, és annyira 25 fokos, hogy ez lesz az új hőmérsékleti alap-etalon.

Szerintem sem kell semmilyen bizottság, csak kenyér, meg kanál.



08-11-25 10:21:20 - írta Giulio történésze

 Az eleje jól sikerült:

 

"A napokban derült ki, hogy az Állami Egészségügyi Központban, a csúcskórházban, amelyet a Honvédelmi Minisztériumon keresztül a kormány működtet, ahol a kormány azt mutatja meg, milyen az egészségügy, ha ő csinálja, rendszeresen pénzt kértek a szülészeten az epidurális érzéstelenítésért. Vagyis: annak a szülő nőnek csökkentették ilyen módon a fájdalmát, aki kifizette azt az öt-tízezer forintot, amit előre kiszabtak neki. Pedig az érzéstelenítést minden szülő nőnek jogában áll kérnie, annak költségeit a társadalombiztosítás állja.

 

Az eset kicsiben megmutatja a magyar egészségügy teljesen eltorzult, korrupt működését. Először is jellemző, hogy nem azért lett ügy, mert a páciensek fellázadtak. Azoknak a nőknek, akik fizettek valamiért, ami még csak nem is biztosítotti, hanem alanyi jogon jár (szülészeti ellátás), nem tűnt fel, hogy jogtalanul kérnek tőlük pénzt. Vagy feltűnt, de nem szóltak, mert eleve úgy mennek szülni, hogy az "ingyenes" egészségügy úgyis sok tízezer forintba kerül, az meg már részletkérdés, hogy az előre előkészített hálapénzt milyen "jogcímen" és milyen bontásban adják át. Magyarországon, aki ellátást kap, kiszolgáltatottságában teljesen alárendeli magát a rendszernek. Olyannyira nincs érdekérvényesítő képessége, hogy gyakorlatilag bármit le lehet nyomni a torkán. Azt is, hogy több évnyi vizitdíjnak megfelelő összeget fizettessenek vele érzéstelenítésért. Mert ez utóbbit az orvos írja elő, nem a minisztérium.

Másrészt, a történet azt is megvilágítja, hogy a hálapénz nemcsak az orvos-beteg kapcsolatot rombolja, hanem az egész rendszert. Kevés az aneszteziológus, aki az érzéstelenítést végzi, ezért kell gyakran külsős segítségét igénybe venni. Miért kevés? Mert kevésbé vonzó az a szakma, amely a hálapénz-hierarchiában alul van. Mivel a beteg a kezelőorvossal áll kapcsolatban, az altatóorvosnak külön ritkán ad pénzt. Az éttermekben ezt úgy oldják meg, hogy a pincérek visznek hátra a szakácsnak is a borravalóból. Az állami csúcskórházban nem ez a logika érvényesült. A szülészek feltehetően a teljes borravalót zsebre rakták, a közreműködő személyzetnek semmit nem adtak, inkább legálisnak tűnő jogcímen újabb pénzekre vágták meg a kismamákat, akik az orvos mellett fizetnek a csecsemősnek, a szülésznőnek, mit számít a gerincérzéstelenítésért elkért újabb hozzájárulás.

Végül, ebből a botrányból az is kiderült, hogy rendszeren belüli barkácsolással ez a probléma nem oldható meg. Lehet beszélni biztonságról és partnerségről, ki lehet fizetni a háziorvosok vizitdíj-kompenzációját, lehet ódákat zengeni az állami népegészségügyi programokról, ettől még a beteg kiszolgáltatott marad, az orvos alulfizetett, s mivel ez a két tényező tartja fenn a hálapénzt, marad a torz és igazságtalan rendszer.

..."

 

A többi részét nem érdemes olvasni, mert hülyeség. 



08-11-25 07:52:33 - írta Giulio történésze

Falus Ferenc valahol azt nyilatkozta rólam pár hete, hogy még sokáig elleszünk egymással, mert én ezt az egészet (védőoltás, hűtőlánc, szabályos tevékenység) sportból csinálom.

Azért ez nem egészen így van. Volna nekem jobb dolgom is, mint az ÁNTSZ vagy a minisztérium disznóságait leleplezgetni és korrigálni.

Sportoltam amúgy sokat, vízilabda, kézilabda, kosárlabda, foci, jó labdaérzékem volt.

Azonban emlékeztetem a főorvos urat arra, hogy mindezeket a sportokat csak akkor lehet űzni, ha van mivel, ha van labda.

A mi esetünkben az a gond, hogy mindenhol labda van, akárhová rúgok, ott egy baki, jogsértés, alkalmatlan alkalmazott, ezekkel lehet dekázgatni, szinte nem tudok luftot, vagy kapufát rúgni.

Persze ha a felettes szerv, vagy maga az ÁNTSZ rendet tenne a háza táján, akkor értelmetlenné válna a lárpúrlár pattintgatás.

Csak még nyilvánvalóan lebukott állapotban is a végsőkig tagadnak.

Évek óta tapasztalom ezt, lehet, hogy le kéne cserélni az egész csapatot edzőstől.

Akkor járhatnék megint könyvtárba.





08-11-24 16:36:20 - írta Giulio történésze

A tegnap blogon publikált ÁNTSZ levél alapján a Palotahosp Várpalotai kórháza ügyeletbe hívja/rendeli az alapellátó ügyeletet:

 



08-11-24 14:21:27 - írta Giulio történésze

"Úgy látszik, Bodor Imre ügye máshogy ért véget. Múlt héten volt szó a történetéről, mely szerint 2006-ban az egyik szolnoki általános iskola kerítésénél megakadályozta, hogy megverjenek egy alsós kisdiákot. A 13 éves támadót megfogta, és akarata ellenére bevitte az iskola igazgatónőjéhez. Ezért őt személyi szabadság korlátozása és könnyű testi sértés miatt feljelentették a szülők, a nyomozás végeztével a Szolnok Városi Ügyészség megrovásban részesítette. 2 év után. Gyorsan ment.

..."

A folytatás szinte krimibe illő:

"A sztorit olvasta az újságban a megyei ügyészség is ...
Először is finoman beszóltak Bodor Imrénak, hogy nem nyújtott be panaszt a határozat ellen, hanem elfogadta az elsőfokú városi ügyészség döntését, így a történtek nem jutottak a megyei ügyészség tudomására. "

... 

 



08-11-24 11:19:52 - írta Giulio történésze

Kun J Viktória ismét csomó jelenséget elénkvágott, és ismét elfelejtette megkérdezni:

MIÉRT?

MIÉRT nincs idő a háziorvosnál általában?

MIÉRT rossz a pácensek életmódja?

MIÉRT nem működik a megelőzés?



"A friss kutatásokból kiderül továbbá: nem is vagyunk elégedettek az ellátórendszerrel. - A lakossági elégedettség mindenhol mutatja az egészségügyi rendszer minőségét is. Ma az orvosoknak gyakran kevés figyelmük marad a betegekre, a páciensek életmódja pedig különösen rossz. Hiába tudják az orvosok elméletben, hogy mitől lehetne jobb akár a betegséggel is az életminőség, nem tudják lefordítani ezt a páciensek nyelvére. Ilyenkor a nyomon követés, a tanácsadás lenne a legfontosabb, amire viszont nem sok idejük van az orvosoknak - magyarázza a szakember. A megelőzés, a betegségek szűrése nem is igen épült be a háziorvosi gyakorlatba."

 

Az előbbi kérdésekre én tudom a választ.

 



08-11-24 11:12:12 - írta Giulio történésze

"Mit következik abból, hogy Baranyában nincs ilyen felvételes osztály?

– „Csak” annyi, hogy mintegy négyszázezer ember számára nem adatik meg az a korszerű, szakszerű, sürgősségi ellátási alapon nyugvó betegellátás, amely nemcsak Európában, de már Magyarország jelentős részén is általános és mindenki számára természetes és hozzáférhető. Mint mondjuk a szomszédos Kaposváron. Az a hagyományos betegellátási módszer, ami jelenleg Pécsett van, kaotikus, szervezetlen, esetleges, és a számtalan párhuzamosság miatt fölöttébb drága. Eközben a betegelégedettségi mutatók a legmélyebb szinten vannak, a betegvárakozási idő átlag 6-8 óra, de akár 10 is lehet, egyre gyakoribbak a személyzetet, orvosakat, ápolókat érő fenyegetettségek, feljelentések. Mi több, növekszik a saját felelősségére önkéntesen távozók száma, egy részük a vizsgálatok és kezelések befejezése előtt fogja a kalapját, és elmegy máshová.

Ön a „Vészhelyzet”-szerű gyógyítás oktatója, egyetemi szintű koordinátora.

– Évek óta alapvető része a tananyagnak a sürgősségi orvostan, amelyet több évfolyamon, három nyelven oktatunk. Végezzük a rezidensek felkészítését, szervezünk továbbképzést és szakorvosképzést – gyakorlati helyszín nélkül. Mintha fejben sakkoznánk. A gyakorlatokat más osztályokon, például intenzív osztályon, illetve más városokban végeztetjük. Ezzel az egyetem az alapvető feladatát, az oktatást nem teljesíti maradéktalanul, ami nemcsak magyar, hanem európai szintű akkreditációs problémákat is fel fog vetni, lévén a hallgatóink a világ minden részéről érkeznek."



08-11-24 10:47:39 - írta Giulio történésze

"Balogh Zoltán szerint elszomorító, hogy a kormány a minőségi munkaerőpótlás helyett a mennyiségre helyezi a hangsúlyt, és felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyben csak rendkívül korlátozott feladatokat lehet rábízni a képzetlen dolgozókra, és azt is csak megfelelő szakmai felügyelet mellett. Szerinte egy kórházban még a beteghordáshoz vagy az etetéshez is képzettség kell. Tudni kell, hogyan kell megemelni a különféle betegségben szenvedőket, vagy hogyan reagáljunk, ha félrenyel egy magatehetetlen ember. Szerinte kizárólag a kisegítő területeken lehetne őket alkalmazni, például betegkíséretben, az ágyak tisztításában vagy a mosodai anyagok előkészítésében, mert ezeket a feladatokat jelenleg a szakképzett ápolók látják el, ami fokozza a leterheltségüket. De a közmunkások bevonásától még nem enyhül érdemben a szakdolgozói hiány - hangsúlyozta a MESZK elnöke."

 

Tessék visszaemlékezni azokra az időkre, amikor sok-sok évvel ezelőtt képzetlen ápolókat vezényeltek a betegágy mellé. Drámaian megemelkedett a kórházi lopások száma.

EZT akarjuk?

 



08-11-24 07:30:20 - írta Giulio történésze

47/2004. (V. 11.) ESzCsM rendelet
az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseirôl

 

5. § (1) A sürgôsségi betegellátó rendszer részeként

 

a fekvôbeteg-ellátáson kívüli !!!

 

sürgôsségi ellátás végzésére központi ügyelet működik, amely több háziorvosi körzet lakosságának folyamatos vagy meghatározott idôben történô alapellátási szintű sürgôsségi ellátását végzi az adott területet ellátó mentôszolgálattal együttműködve.  

--------------------------------------------------------------------------------------------------

A rendelet kategorikusan szétválasztja a fekvőbeteg eü. szolgáltatók és az alapellátásban szervezett sürgősségi ellátás rendszerét, ugyanez a finanszírozásukban is egyértelműen megjelenik.

Álláspontom szerint a megyei tisztifőorvos egyszerűen átírta a hatályos jogi szabályozást.:-)

Kezdi biztonságban érezni magát.

Alkotmányellenes "jogi" útmutatását pedig a gyakorlatban hivatkozási alapként használják a megtévesztett(?) jogalkalmazók.

Rezeg a léc mind közigazgatási, mind pedig büntetőjogi vonatkozásban.

Meglessük.



08-11-23 22:17:25 - írta Giulio történésze

Bujdosó megállásfoglalta, hogy az adott település alapellátási ügyeletes orvosa köteles ellátni az orvosi felügyelet nélkül hagyott fekvőbeteg intézmény ápoltjait.

Gond a következő: véleményem szerint ez egy kapitális, jogellenes baromság.

De, Bujdosó állásfoglalása vélemény, e formájában senkire nézve nem kötelező. Ezt elfelejtette a végére odaírni. Ugye van egy 60/1992-es AB határozat. Az EBF-től tudom.:-)

Szóval ez a Bujdosó szerintem alkotmánysértő módon állásfoglalást adott ki, ami ráadásul hülyeség is.

Köztisztviselőként a többi tonna szarhoz hozzácsapva amit mostanában művelt, már elég tekintélyes puttonya van.

Ajánlom mindenki szíves figyelmébe a volt országos tisztiorvos huncutkodását.

Ezeknek mindent szabad?

 



első oldal

második oldal

 

A tisztiorvos persze felesküdött az Alkotmányra. Ezzel a levéllel meg simán megszegte az esküjét.

Fegyelmi, vagy bűncselekmény? Intézményen belül fegyelmi, ha kikerül, bűncselekmény lehet.

 

"60/1992. (XI. 17.) AB határozat
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogi iránymutatás alkotmányosságának utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következô
határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak mellôzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektôl származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Művelôdési és Közoktatási Minisztérium 121001-586/92/VII. számú ügyiratához csatolt, a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérôl szóló Az 1991. évi XXXII. törvény alapján kötendô megállapodások lényeges tartalmi követelményei című melléklet kiadása alkotmányellenes, ahhoz joghatás nem fűzôdik, annak semmiféle jogi kötelezô ereje nincs.
Az Alkotmánybíróság a megsemmisítésre irányuló indítványt visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

...a Jat. idézett szabályai alapján - jogszabály értelmezését tartalmazó jogi iránymutatást elvi állásfoglalás formájában az Országgyűlés és a Kormány adhat csak ki, a jogszabály végrehajtásának irányaira, módszereire ajánlást pedig csak a miniszter tehet, irányelv formájában. A megállapodás tartalmi követelményeit tartalmazó jogi iránymutatás - mivel kibocsátója túllépte hatáskörét - semmis, nem létezô aktusnak minôsül, így semmiféle jogi hatás nem fűzôdhet hozzá. Ámde a címzettek az abban foglaltakat - az indítvány szerint - kötelezô normaként követik. Ez pedig azzal jár, hogy jogilag nem létezô, semmis aktus alakítja a gyakorlatot, ami alkotmányosan tarthatatlan és megengedhetetlen. Ezért az Alkotmánybíróság a támadott, konkrét aktus alkotmányellenességét megállapította."

Szóval adott egy kétes hírű VOLT tisztifőorvos, aki itt bizonyítottan túllépte a hatáskörét, megszegte az esküjét, hülyeségeket firkál, de egyébként szabadon garázdálkodik egy teljes megye hatósági felügyelőjeként. És ezek a fajta jogtiprók ellenőrizgetnek például engem. Mi ez? Maffia?

Érdekesen alakul az ÁNTSZ működése napjainkban. Miniszter úrnak ezt a Lacit nem kéne seggbe rúgni? Ezt itt, a képen...

Űgyészség? Olvasgatnak?



 



08-11-23 14:24:04 - írta Giulio történésze

Hallott ÁNTSZ vizsgálatról bárki is?

 

 "Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár februártól megújítaná a finanszírozási szerződéseket az egészségügyi szolgáltatókkal. A közfinanszírozott intézményeknek vállalniuk kell, hogy úgynevezett finanszírozási eljárásrend alapján gyógyítanak, valamint minőségi ellátást nyújtanak a betegeknek.

Bár több részlet még bizonytalan, de azt Pöőr Lenke, az OEP osztályvezetője elmondta: az elvárásokat nem teljesítőket először felszólítják, majd, ha ez nem járna sikerrel, büntetnek, a következő lépésként pedig megpróbálják a feladatot átadni a területileg illetékes súlyponti kórháznak. Ha ez nem lehetséges, pályázatot írnak ki a szolgáltatásra. Ekkor már bárki, így a magánszolgáltatók is versenyezhetnek a feladatért. Ha súlyponti kórház az elmarasztalt, ugyanerre a sorsra juthat. Mindez része annak a folyamatnak, amely az OEP hivatalát valódi biztosítóvá alakítja át.

Határozott szándék van, de még több részletről nincs szakmai, illetve politikai döntés. így bizonytalan, hogy mi kerülhet minőségi elvárásként az új szerződésekbe. Ezek megfogalmazását segítik az ÁNTSZ most zajló, átfogó kórházi vizsgálatának tapasztalatai is."



08-11-23 13:08:27 - írta Giulio történésze

Mivel a mostani időszakban több önkormányzat is tárgyal háziorvosokkal a szerződésekről, néhány fontos dolog a Kasszaorvosi Szervezet ajánlása alapján:

 

"Az egyik tagunk kérdésére, ami az önkormányzati szerződések feltételeire vonatkozik, összeállítottam egy feladat-rendszert, aminél nem kell többet vállalni, különös tekintettel a szűrővizsgálatokra.

1. az önkormányzati szerződés feladatátvállalási szerződés, NEM MEGBÍZÁSI.

2. Az önkormányzatok ellenőrzési jogköre csak a szerződésben foglaltak betartására vonatkozik. (betegellátás, rendelési idő, lakossági panaszok kivizsgálása,stb.) ORVOSSZAKMAI HATÓSÁG AZ ÁNTSZ, az ellátásra vonatkozó törvényi előírások számonkérése azé, aki fizet érte, azaz az OEP-é, illetve a MEP-é - a finanszírozási szerződésben foglaltak alapján "az érvényes jogszabályok szerint" végezzük a munkánkat.

3. az egészségügyi adatok kezeléséért a háziorvos felel. Az adatok nem nyilvánosak, azokhoz csak a beteg írásbeli beleegyezésével és egyéb jogszabályban foglaltak szerint lehet betekinteni, azokat átadni, felhasználni."

 

Jogszabályok:

A háziovos feladata

1997-es rendelet a szűrővizsgálatokról

2000-es rendelet a háziorvosok működéséről

 

Kedves Kollégák, tessék hozzáértő szakemberrel (könyvelő, közgazdász, jogász) menni a tárgyalásokra, és kussban maradni, a szakember tárgyaljon helyettetek.



08-11-23 11:05:43 - írta Giulio történésze

"Magyarországon az egy före jutó bunkó két fö"

 

"Elvtársaksaksaksak matt!

Szeretetteltelteltel, köszöntömtömtömtöm, a
szocialistalistaLusta pártot"

 

Szóval mindenkitől csak annyit várjunk, amennyire hitelesítve van.:-)

 

Géza, nyugodj békében, ha tudsz.:-)



08-11-22 14:43:32 - írta Giulio történésze

Állítólagos! ma reggeli rádióhír szerint ez a makulátlanul becsületes, talpig úriember megtiltotta(?) az egri szakfelügyelőknek, hogy engedélye nélkül ellenőrzést tartsanak az annexió áldozatául esett megyei kórházban.

A hír biztosan nem igaz, mert egy ilyen derék, becsületes férfiú nem tenné meg, hogy az elfogultsága eddig is mindenki számára nyilvánvalónak tűnő látszatát további ostoba megnyilvánulásokkal erősítse. Nem hülye.

Másrészt biztosan nem fedezne semmiféle hibát, visszaélést, amit esetleg elkövetnek az országban akárhol. Pláne, ha nem is kap ezért semmiféle csúszópénzt, vagy más jogtalan előnyt.

Márpedig biztosan nem kap, hiszen felesküdött köztisztviselő ő, pont olyan, mint a többi.

Egészen olyan. Jó fizetésért.:-)

Ezekben a közszolgákban mi megbízunk a végsőkig. (De tovább nem.)

Valaki hallotta a hírt esetleg?

--------------------------------------------------------------------------

Korrekció, nem Bujdosó, hanem Falus. Egyik 19 a másik egy híján húsz.:-)

Ez érdekes, hogy megtiltják a visszaélések feltárását. Esetleg a Legfőbb Ügyész is elrendelhetné, hogy tilos nyomozni a bűncselemények gyanújának felmerülésekor.

Vagy kötelező lopni.

Érdeklődéssel várom, meddig süllyed az ÁNTSZ az állampolgári bizalomvesztés mocsokjába.

Lassan a meder aljába ütköznek. Sok ólom kell az övbe.



Régebbiek | Végére »
« 2008. október 2008. december »