2007. március

07-03-31 13:29:07 - írta Giulio történésze


 

Az idők változnak, az emberek nem nagyon. Az utóbbi hetek-napok termését átnézve feltűnhet olvasóimnak, hogy egyre keményebben kell fenyegetnem hivatalokat és hatóságokat ahhoz, hogy azok tegyék a kötelességüket. Vagy úgy tegyenek, mintha tennék.

 

Emlékeztetőül ismét előveszem -jobb híján- az alábbi levélrészletet, melyet több, mint két és fél éve írtam az Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztályának. Ők sem tettek semmit akkor, és a szekér most is állna, ha a pereket a kollégák nem nyerték volna sorozatban. Ha az AB végre nem emelte volna fel a seggét és 7 év alkotmánysértés után nem semmisítette volna meg a 233/2000 Kormányrendelet híres-hírhedett jogtiprásait. Nagy nehezen.

Szóval minisztériumok, EBF, ÁNTSZ, OEP, ismét itt az idegesítő követelés:

 

"A jogállam eszméjének lényegi összetevője a törvényhez és joghoz kötött államhatalom. Ebből egyenesen következik, hogy valamennyi állami szervnek elsődleges és mindenek felett álló feladata a jogszabályok maradéktalan betartása, továbbá hogy valamennyi köztisztviselő elsődleges és mindenek felett álló kötelezettsége az, hogy kivétel nélkül minden tőle telhetőt megtegyen a törvények minél teljesebb fokú érvényesülése, megvalósulása érdekében.


Hogyan várhat el jogkövető magatartást a Kormány az állampolgároktól, azon belül akár az orvosoktól, amikor maga semmibe veszi az Európai Államszövetség, illetve a Magyar Köztársaság Országgyűlése által alkotott törvényeket, jogszabályokat? Hogyan várhatja el a Kormány az alkotmányos állami intézmények mindenek felett álló tiszteletét az állampolgároktól, azon belül akár az orvosoktól, amikor a saját, szándékosan jogsértő magatartásával okozott, széles tömegeket sújtó joghátrányt az egészségügyi dolgozók bíróság útján kénytelenek orvosolni? Vajon ez lenne az a magatartás, amire egészségügyi dolgozók tízezrei felhatalmazást adtak az Országgyűlésnek és azon keresztül a Kormánynak az országgyűlési képviselő-választáson?

 

Tard, 2004-08-27

Tisztelettel:

Dr. Keszthelyi Gyula,

háziorvos"

 

A helyzet bizonyos értelemben még romlott is, de nem reménytelen.:-)

 

Kellemes hétvégét kivánok mindenkinek.

 



07-03-29 22:51:35 - írta Giulio történésze "A kormányzat alkotmánymentes övezetté nyilvánította az egészségügyet – jelentette ki csütörtökön Szegeden Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat fideszes elnöke. Szavait többek között azzal indokolta: álláspontja szerint törvénysértő módon zajlik az egészségügyi átalakítás, mert a kétharmados önkormányzati törvényben megfogalmazott jogszabályokat sért a szaktárca a „feles" egészségügyi törvény rendelkezéseivel, s azzal, hogy közigazgatási határozattal vontak el önkormányzati jogköröket. Hozzátette: a szaktárca a saját maga által alkotott törvényt is megszegte, Csongrád megyében ugyanis öt település – Nagylak, Pitvaros, Nagyér, Ambrózfalva, Csanádalberti – van, amely minden kórháztól messzebbre fekszik mint 50 kilométer. Kijelentette: a megyei önkormányzat a közigazgatási határozatokat megtámadja, a Fővárosi Bíróságon beperli Molnár Lajost."


07-03-29 22:14:15 - írta Giulio történésze

 

Javaslom MINDEN magyar állampolgárnak, hogy az  OEP rendszerében ellenőrizze saját biztosítotti jogviszonyát.

A történetek vég nélkül közölhetőek lennének itt, hogy az adatbázisokban milyen eszméletlen hibák szerepelnek. Ez utóbbitól most eltekintek.

 

 



07-03-29 15:11:49 - írta Giulio történésze


"A III. kerületi önkormányzat bepereli Molnár Lajos egészségügyi minisztert az ágyszám-leépítési rendelet Margit kórházra vonatkozó része miatt.

Bús Balázs polgármestert a képviselő-testület tegnapi ülésén felhatalmazta, hogy keresetlevelet nyújtson be a Fővárosi Bírósághoz. Bús Balázs a Magyar Hírlapnak elmondta, megítélése szerint a szakellátási kapacitásoknak a Margit kórházat érintő felosztása három jogszabályt is sért. Az egészségügyi ellátás fejlesztéséről szóló törvényt, a szakellátás minimális feltételeit és az ellátás felosztásának szabályairól szóló rendeleteket. A sebészeti aktív ágyak megszüntetése kapcsán a polgármester utalt arra a jogszabályra, amely kimondja, hogy a többszakmás aktív kórházat csak önálló sebészettel lehet működtetni."

 

/////////////////////////////

Post summary:

Balazs Bus, the mayor of the 3rd district of Budapest bring a suit against the hungarian health minister. Balazs Bus's opinion is, that new regulation of hospital-bed capacity in Budapest does not follow the current hungarian law.



07-03-29 08:51:21 - írta Giulio történésze

 
 

Zorkó egy kb. 4 éves keverék kan, aki egy vidéki lovardában élt. Nem bántott senkit, lovakkal, kutyákkal, emberekkel barátságos volt. Az esedékes oltásnál nem hagyta magát beoltatni, ezért kihívták a helyi sintéreket, hogy vigyék el. A sintérek a kutyát vascsővel és lapáttal összeverték, fogait kiverték, majd véresen elhurcolták. Egy állatbarát hölgy alapítványunk segítségét kérte és mi természetesen azonnal biztosítottunk számára helyet a Minimenhelyen. Mindez 2006. januárjában történt. Az azóta eltelt idő alatt bebizonyosodott, hogy Zorkó egy bűbájos, kedves, szeretetre vágyó és szeretetet adó kutyus. Továbbra is nagyon szereti az állatokat, ezért egy tanyán bizonyára jól érezné magát, egyedüli kutyának semmiképpen nem javasolt. Csak olyan gazdi jelentkezésére számítunk, akinek lesz türelme Zorkót magához szelidíteni. Érdeklődni utána Irénnél lehet a 06 70 575-1657-es vagy Katánál 06 20 346-2324-es telefonszámon.

 

Zorkó is a large, mix male dog. He's about 4 years old. Zorkó has a very sad history, he was brutally beaten up by flayers, he was rescued from a flayer house of a village near Budapest. Now, he's in a quarantine, his rehabilitation started. He's shy, very intimidated by men. In the quarantine, he already started to warm up. Zorkó is looking for a female owner, very patient, who's capable to restore his faith in people. E-mail: orokbefogadas@minimenhely.hu

 

 

 



07-03-28 21:11:43 - írta Giulio történésze

Köteles László barátom commentben előadott kérésére egy levélrészlet az orvosi felelősségbiztosítás és az ügyeleti munkaidőszabályok megszegése közötti összefüggések megvilágítása céljából:

"XI. fejezet

A biztosító megtérítési igénye

1. A biztosító a károsult számára kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a biztosítottól, ha a kárt a biztosított

– szándékosan vagy

– súlyosan gondatlanul okozta.

2. Jelen felelõsségbiztosítási feltétel alkalmazása szempontjából súlyosan gondatlan károkozásnak minõsül, ha

2.1. a kárért felelõs személy a kárt súlyosa ittas vagy bódult állapotában, és ezen állapotával összefüggésben okozta;

2.2. a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt;

2.3. a biztosított tevékenységéhez nem álltak rendelkezésre a jogszabályban vagy egyéb kötelezõ szakmai rendelkezésben elõírt személyi vagy tárgyi feltételek; pihent orvos, amihez a betegnek törvényben garantált joga van.

2.4. a bíróság jogerõs határozata állapítja meg a súlyos gondatlanság tényét;

2.5. a baleset ugyanazon munkavédelmi szabály be nem tartása miatt következett be ismételten; túlmunka-limit átlépése

2.6. a bíróság határozatának megállapítása szerint, a baleset a munkavédelmi szabályok súlyosan gondatlan megsértése miatt következett be; 2003. évi 84-es TV. megszegése

2.7. a munkaügyi felügyelõség munkavédelmi szabálysértés elkövetése miatt a munkáltatót 1 000 000 Ft-ot meghaladó pénzbírsággal sújtja;

2.8. a kár a tevékenységre vonatkozó egészségügyi, egészségvédelmi elõírások megszegése miatt következett be; fenti törvény megszegése"

 

Mindez idézet volt a GENERALI-PROVIDENCIA leveléből.

Pirossal a saját kiegészítéseimet jelöltem.

 

Ideteszem még a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletnek állásfoglalását is, valamint az e tárgyban írt levelemet az ÁNTSZ-nek.

 

 

///////////////////////

Post summary:

In Hungary, liability-insurance for health-service providers is offered only by single company, this is the GENERALI-PROVIDENCIA Insurance Company.

Last year my friend, Laszlo Koteles MD had a question for this company: Will his insurance cover a medical failure in his own family-practice?

Representative of the insurance company said: Of course, not. Section 9 describes the details.

This means, that medical activity with the family-practice licence approved by National Public Health and Medical Officer Service would be not covered by the insurance policy.
WHY?

Because the National Public Health and Medical Officer Service does not follow the hungarian and european law.

 

 



07-03-28 08:21:54 - írta Giulio történésze

 

A szemmel láthatóan fokozódó érdeklődésre való tekintettel elérhetővé teszem az Ügyészséghez írott, március 23-án kelt levelemet Word formátumban.

 

Tessék.

 

A szabálysértési tényállásra minden jogellenesen ügyeletet teljesítő kolléga figyelmét nyomatékosan felhívom!!!

Az új országos tisztifőorvos nagy ellenőrzéseket ígért a belépőjében. Nehogy ti lássátok kárát a hirtelen megszűnő hatósági asszisztenciának.

 

/////////////////////////

 

post summary:

 

Local officer of the National Public Health and Medical Officer Service push me to an illegal situation: (s)he wants me to do miscarriage work in my office.This is against the current hungarian and european law.

However I sent in the last years several times letters to this officer with the warning of their illegal activities, they "did not hear" me, did not change their opinion, which is not based the current european and hungarian law.

Now with this letter I ask the local prosecutor to investigate my situation, and direct the health service officer to do the right and legal actions.

It is really sad: In Hungary there are health service officers bound by an oath, and I have to warn them to keep the law.

 

"The operation of the National Public Health and Medical Officer Service is regulated by the Act XI of year 1991. The National Public Health and Medical Officer Service is a head office financed from the state budget. The National Public Health and medical Officer Service is a responsible for the direction, coordination and supervision of the public health (environment, settlement, food safety, nutrition, child, youth, radiohygiene, chemical safety), epidemiology, health development (health protection, health education and health maintenance), health care operation activities and the supervision of the health care supply as well. "



07-03-27 23:54:19 - írta Giulio történésze

 

Köszönöm Rácz Antalnak a hozzászólást, és a Kendermag Egyesület beidézett levelét és irását.

 

Az öngól érvényes.

 

 



07-03-27 18:20:21 - írta Giulio történésze

Csak halkan mondom az ÁNTSZ és az IM felől olvasgatóknak, hogy rajtuk kívül, (magam is meglepődtem,) Uniós látogatók is vannak a blogon, mióta ez a munkaügyi skandalum nyilvánosságra lett hozva. Ügyelet, meg egyebek, tudjátok...

Nem azért, hogy sürgetném, vagy bármi ilyesmi, de nyilvánvalóan érdekes dolog ez, még ugyan éppen nem olasz maffia-szintű, mindenesetre az országgyűléstől a köztársasági elnökig mindenki benne van, ugye, az egész egészségügyi bizottság, meg a sokmindenki, akik tavaly személyre szóló levelet kaptak. Egy konkrét kitérő válasz, a többi sem különb.

Pár százan mindössze, csupa jó fej vezető.És hát szartak a jogállamra mind. Tegnap mondta Avar az ATV-n, hogy szerinte a blog az nem jó műfaj, mert nincs szerkesztői kontroll.

Szerintem meg jó dolog a blog, mert a hivatalos sajtó, épp a szerkesztői kontroll okán, hazudozik, vagy eltitkol sokmindent.

Én nem is hazudozok, meg nem is hallgatok el annyit, mint ők.:-)

Kicsit szégyellem, hogy magyar vagyok, ennyi az egész. Hogy ezekkel kell egy országban élnem.



07-03-27 08:16:16 - írta Giulio történésze

"T. Felügyelet!
 
Előző, 2007. március 19. 8:55-én ttivevénnyel és digitális aláírással is ellátott
elektronikus levelem megérkezését nem igazolták vissza.
Ugyanez érvényes a március 14. 9:33-kor elküldött mail vonatkozásában is.
Megkapták? Más kollégáim hasonló tapasztalatokról számolnak be ezzel kapcsolatosan.
Egyebekben csatolom az Önök honlapján található feladatleírás következő két részletét:
• A Felügyelet hivatalból ellenőrzi az egészségbiztosítási szolgáltatások
hozzáférhetőségét és minőségét. Amennyiben azt állapítja meg, hogy ezek
nem felelnek meg az egészségügyi, illetőleg az egészségbiztosítási szolgáltatásra
vonatkozó jogszabályoknak, hatósági döntéseknek vagy az egészségügyi
szolgáltatást igénybe vevők jogos érdekeinek, az ÁNTSZ-nél kezdeményezi
a szükséges intézkedések megtételét.
• A Felügyelet ellenőrzi, hogy a biztosítási szerződésből eredő kötelezettség teljesítéséhez szükséges, a külön törvény szerinti kapacitás megfelelő minőségben és mennyiségben rendelkezésre áll-e.
Amennyiben az ellenőrzés során a vizsgált rendelkezésre állás nem
biztosított, kezdeményezi az egészségbiztosítónál a szerződés módosítását.
Na most nyilvánvaló, hogy ezek alapján az alapellátási ügyeletekben folyó tömeges szabálysértések ellenőrzése a Felügyelet hatáskörébe IS tartozik, hiszen a személyi
feltételek sem Mezőkövesden, ahová én tartoznék, sem máshol, az ország számos helyén nem elégségesek a feladatok teljesítéséhez.
Mezőkövesden azonban jogügyletek zajlanak már ezzel kapcsolatosan, ahol felmerül a gyanúja annak, hogy az ellenőrzésre hivatott másik hatóság, a regionális ÁNTSZ, nem óhajt túlzottan aktív módon rendet tenni a zűrzavarban.
Kérem, hogy valamiféle visszajelzést próbáljanak meg eljuttatni hozzám. Ez egyrészt így illik, másrészt az e-ügyintézés kapcsán elvárható egy közhivataltól.
Csak egy kattintás az egérrel, igaz?
Tisztelettel: Dr. Keszthelyi Gyula"
 
 
 
Komment: telefonos információ szerint a Felügyelet még nem rendelkezik levelező klienssel, kizárólag online levelezés áll rendelkezésükre. Még informatikusuk sincs. Szép dolog.
Ez engem ugyanarra az eszeveszett kapkodásra emlékeztet, ami az egész un. egészségügyi reformot jellemzi, mindenáron látszateredményt, látszatváltozást, látszathivatalt kanalizálni, akkor is, ha semmi nem működik a gyakorlatban.
Lajos, hova rohansz????
Ilyen gyorsan kell büntetni, fenyegetni, ez a hobbid?
Az út vége egy nagy sötét gödör, nehéz lesz fék nélkül megállni...


07-03-27 00:47:25 - írta Giulio történésze "Példa volna rá, miként lehet kezelni a mosókat. Majd egy évtizede Budapest vendége volt William J. Bratton, New York egykori főkapitánya. Arra kérte őt Giuliani, a metropolis polgármestere, hogy a főkapitány első dolga legyen eltüntetni a Manhattanre bevezető tizenkét útról a szélvédőmosókat. Valamennyi útvonal - ahol naponta 350 ezer autó közlekedik - hídját és alagútját megszállták a fiatalok, akiknek eleinte sokan fizettek a szolgáltatásért, ám egy idő után elszemtelenedtek, és egyre agresszívabbá váltak. Bűncselekményt azonban nem követtek el. Mégis féltek tőlük a kocsiban egyedül utazó nők, a gyerekes kismamák, sőt a férfiak is. Jelenlétük már anynyira feltűnő volt, hogy sokan javasolták: a város jelképének, a Szabadság-szobor figurának a kezében a fáklyát szélvédőmosó szivacsra kellene cserélni. A főkapitány felmérette a helyzetet. Kiderült, hogy mindössze hetvenöt fiatalember tartotta szorongásban az autósokat. New York harmincnyolcezer főnyi rendőri állományának nem jelentett megoldhatatlan feladatot, hogy az utakat pillanatok alatt "megtisztítsa". A visszajelzések pedig igazolták, hogy az autósok szerint egy csapásra érezhetően javult New York közbiztonsága."




07-03-26 19:43:42 - írta Giulio történésze

"Április elsejétől nem kaphat ingyenes egészségügyi ellátást az, akinek nincs biztosítása – legalábbis elvileg, ugyanis időre nem készült el az az internet alapú informatikai rendszer, amellyel a kórházak, rendelőintézetek vagy a háziorvosok ellenőrizni tudnák betegeik jogosultságát az „ingyenes” ellátásra. Így marad a tájékoztatás, a kormány döntése szerint az éles üzem csak jövő januárban indul, vagyis még egy bő félévnyi haladékot kapott a mintegy egymilliónyi potyautas, akinek kellene társadalombiztosítási járulékot fizetnie, de nem teszi.

...

Szolid becslésünk szerint évi 30 milliárd forint bevétele származna az egészségbiztosítónak, ha minden második potyautas fizetne minimáljáradékot. 2007-ben – a költségvetési törvény szerint –- a teljes háziorvosi ellátásra 61 milliárd forintot költ az OEP, vagyis az összes gyermek és felnőtt praxis hat hónapig működhetne ebből a bevételből."

 

És egy remek összefoglaló.

 



07-03-26 17:26:13 - írta Giulio történésze

Érdemes elolvasni:

 

"Szlovénia a minap bevezette az eurót. Szlovákia egy főre jutó nemzeti összterméke – az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetően – meghaladta Magyarországét. Észtország, amely tizenhat éve még a dicsőséges Szovjetunió tagja volt, most a modern piacgazdaság egyik mintaországa és tanítómestere. A román IT-szektor a világon az egyik legdinamikusabb: több ezer helyi vállalkozásból áll, és a román termékeket a világ legjobbjai közt emlegetik.

És mi? Mi hogy állunk? Az eurótól fényévekre. Növekedésünk már öt éve az egyik legrosszabb a régióban. Tanítani viszont legalább tanítanak minket: a világ vezető gazdaságkutatói és elemzői közt nincs sok vita arról, hogy kevés fejlődő ország gazdaságpolitikája volt olyan ostoba (nem elhibázott, nem téves, hanem os-to-ba), mint hazánké. És ha kényszerítenének se tudnék olyan jelentős szektort mondani, amelyben valóban világszínvonalúak vagyunk.

...

Nem véletlen, hogy az összes többi posztkommunista országgal ellentétben, hazánkban egyetlen hazatérő emigráns sem tudott számottevő hatást elérni, vagy befolyást szerezni (kivéve természetesen Soros Györgyöt, aki egyszerűen megvásárolta). A magyar elit nem volt nyitott a körön kívülről érkező külföldi tapasztalatra, mert úgy érezte, hogy a nyolcvanas években megtanultaknak köszönhetően már tudja, mit és hogyan kell csinálni.

Nem mindenütt volt ez így, a legkevésbé Észtországban. Az észtek a kilencvenes évek elején vettek egy nagy levegőt, és kimondták, hogy nem fogadnak el semmit az előző évtizedek „igazságaiból”. A nyugaton élő emigráns észteket hazahívták, megannyi skandináv, német és amerikai intézménnyel indítottak csereprogramokat, a vezető vállalatok és állami intézmények élére szemtelenül fiatal embereket neveztek ki.

E másfél millió lakosú kis ország önbizalma odáig terjedt, hogy valódi versenyhelyzetet teremtettek a legtöbb iparágukban, mondván, hogy az észt vállalkozók is akkor erősödnek meg, ha versenyeznek. Láss csodát, az elmúlt évtizedben Észtország a kelet-közép-európai régió legdinamikusabb országa volt, a magyar gazdaságnál átlagosan közel kétszer (!) gyorsabban növekedett. Az észtek, akik tizenöt éve nem szégyelltek tanulni másoktól, mára tanítómesterekké lettek, akikhez szerte a világból járnak tanulni, ellesni a trükköt."



07-03-25 21:44:12 - írta Giulio történésze

Az OEP honlapon megjelent a tájékoztató a nem-biztosítottak ellátására vonatkozólag.

Igazán kitűnő stilisztikájú szövegekben gyönyörködhetünk.

Miért nekem kell igazolnia a betegnek, hogy nem-biztosított? Hol van arról szó, hogy a beteg ki fogja fizetni a munkadíjamat annak ellenére, hogy nem biztosított?

 

"ÁTVÉTELI NYILATKOZAT

TAJ szám:

Alulírott tájékoztatást kaptam arra vonatkozóan, hogy az OEP nyilvántartásában jogosultként nem szerepelek.

Az egészségügyi szolgáltató felhívta a figyelmemet arra, hogy a jogosultak körét részletesen megtekinthetem a ………………………….. helységben kifüggesztett információs táblán.

A szolgáltató jelezte továbbá, hogy ha jogosultságomat ez év végéig nem sikerül rendeznem, úgy jövőre veszélybe kerülhet az egészségügyi ellátásom térítésmentes igénybevételének lehetősége.

Megtörtént arra vonatkozó tájékoztatásom is, hogy jogviszonyom rendezését a kormányzati portál ügyfélkapu szolgáltatásán (www.mo.hu/ugyfelkapu) keresztül elektronikusan, illetve levélben vagy személyesen a lakóhely szerinti megyei egészségbiztosítási pénztárnál kezdeményezhetem.

Dátum:

Ellátást igénybe vevő személy"

 

Blogger komment: az alapellátásban a színvonal óriásit javult, hiszen az eddig beteggyógyításra fordtható idő nagy része ma adminisztrációra, részletes pénzügyi felvilágosításra, és vallatásra megy el.Ez volt a cél.

Betegeinknek jelenleg legalább 4-5 féle nyilatkozatadási kötelezettségük van (vagyis nincs) izé, nekem kell ezeket kiverni belőlük, ha akarják adják, ha akarják nem.

De a verés is időt vesz el az ellátásból.

EZ egy ÁVH reform, cselekvés helyett őszinte beismerő vallomásokat preferálunk. Az orvos, mint TB ellenőr, adószedő, pénzváltó, és terminátor.

Vajon mit csinál ezenközben az OEP ügyfélszolgálat? Az ellenőrző apparátus, ahol ezért adnak fizetést? Érthetetlen. Számomra legalábbis.

 

 

---------------------------------------------------------------------

 

"Örülj, hogy nem kell számítógépes internetkapcsolattal ellátnod, csak tájékoztatási kötelezettséged van!


Gravatar Hát megmondom,nem örülök. Egyrészt igazad van, de nem ez a fő baj.
A vizitdíj szedése mellett egy másik, a háziorvosi kötelezettségektől fényévekre lévő, újabb, az orvos-beteg bizalmi kapcsolatát tovább rombóló, és valljuk be őszintén, APEH szagú feladatot varrtak a nyakunkba bármiféle ellenszolgáltatás nélkül!
Most az egyszer összekaphatná magát a MOK, mert ez az igazi kihívás számukra.


Gravatar Azért ne bántsátok az OEP-et,és a MEP-eket...
heroikus munkát végeznek...
nálam példáúl 97 betegkártyát nem finanszíroz...leleveleztem, bementem...
az utóbbi csak távkapcsolat volt,mert valószínűleg H2N5 lappangó fázisú volt a hangom a telefonba,MERT A PORTÁRA LE SEM JÖTTEK SZEMÉLYESEN, CSUPÁN TELEFONON OSZTOTTÁK AZ IGÉT... szerinte a betegek elmentek tőlem, meg meghaltak...
arra nem tudott válaszolni, hogy a nálam regisztrált,de a MEP szerint nem nálam lévő terhes nőt 8 hónapig hogy tarthattam táppénzen anélkül, hogy elítéltek volna 50 évre okirathamísitásért, igyanis azt CSAK A HÁZIORVOS HETENÉ MEG...azt meg végképp nem tudta megmagyarázni, hogy mindez miért nem tűnt fel a MEP ellenőrzések során...
igy 2 év alatt csaknem 600 ezer forintomat nem fizették ki...
A Ptk. szerinti szerződéses (v)iszonyről meg annyit, hogy most jött valami papir alapú szerződésnek látszó tárgy, melyen a dátum február 23...szerződésmódosítás,melynek hatálya február 15!!!! megküldve március elején...!!!
egy ilyen visszadátumozott szerződéssel eladnék a kempingbiciklit
1000 forintért ülnék érte 5 évet...

 

 

/////////////////////////

Post summary:

Latest health-insurance regulation includes a paper-signature.

Uninsured patients have to sign in the front of me that they were informed about their uninsured status, and they would contact the national-health insurance to clarify their status.

This means, that my work has now a new aspects: I am a tax-officer, an insurance-officer and a money-change-officer also.

I do not know, what people are doing in the administrative-offices in Hungary, but i have a bad feeling...  Nothing.



07-03-25 09:26:35 - írta Giulio történésze

 

 

"A Dog is the only thing on this Earth, that Loves You more than he Loves Himself"

Josh Billings, amerikai humorista (1818-1885)

 

"Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik." - írta Mahatma Gandhi, aki a viviszekciót (az élveboncolást) a védtelen lények ellen elkövetethető legsötétebb bűnnek nevezte.

“A szabályozottság ellenére tovább folyik az állatok holokausztikus mértékű feláldozása a tudomány szolgálatában, elképzelhetetlen kínokat, és gyötrelmeket okozva ezzel a kísérleti állatoknak. Ha el tudnánk képzelni, mi folyik a laboratóriumokban, álmainkat kísértené, és nappal sem lehetne egy vidám és gondtalan percünk.” (Dr. Ralph Bircher, Viviszekcióellenes Orvosok Nemzetközi Szövetsége).

Támogasd az ember legjobb barátját, ha van rá lehetőséged.

 

 

 

 

///////////////////////////////

Summary of this post:

“The greatness of a nation and its moral progress can be judged by the way its animals are treated.” Mahatma Gandhi

 



07-03-24 13:58:22 - írta Giulio történésze

 

Korábban írtam arról az érdekes helyzetről, hogy Molnár Lajos miniszter Úr a Pszichiátriai és Neurológiai Szakmai Kollégiumtól a könnyűdrogokról szóló állásfoglalás visszavonását követelte.

 

Az akkori levél legmulatságosabb mondata:

"A fentiek alapján kérem a kiadott állásfoglalás haladéktalan írásbeli visszavonását, illetve az attól történő teljes elhatárolódást, és egyúttal kérem egy olyan új állásfoglalás kialakítását, amely illeszkedik a probléma társadalmi súlyához, erkölcsi, szakmai tartalma igazodik az európai normákhoz, és ami alkalmas az egészségügyi tárcához méltó drogstratégia kialakítására."

 

2007. február 22-i Inforadio-s hír volt:

"Ezen a héten döntenek a Pszichátriai és Neurológiai Szakmai Kollégiumok arról, hogy visszavonják-e az egészségügyi tárca kérésére készített tanulmányukat a drogok káros hatásáról. Molnár Lajos egészségügyi miniszter szerint a tanulmány szakmaiatlan és elfogadhatatlan. "

 

2007. március 19-n jelent meg:

"Soha ennyi tinédzsert nem kezeltek még marihuánafüggőség miatt Nagy-Britanniában, mint manapság. A jelenleg kapható füves cigaretták ráadásul sokkal erősebbek, mint az egy évtizeddel ezelőttiek.

Az elmúlt évben több mint 22 ezer brit fiatalt kezeltek marihuánafüggőséggel, és majdnem felük 18 év alatti volt.


Vannak, akik a kábítószerfajtát a könnyű drogok közé sorolják, akiknél azonban kialakult a függőség, olyan károsodást is okozhat, mint a kokain vagy a heroin - vélik egyes szakértők.

A The Independent című lap internetes oldala Cannabis - Bocsánatkérés címmel közölt írást. A lap hasábjain ugyanis tíz évvel ezelőtt még olyan írások jelentek meg, amelyek az úgynevezett könnyűdrog legalizálását szorgalmazták.


Mára azonban kiderült, hogy az elmúlt években jelentősen emelkedett a függők száma, és egyre több fiatal szokott rá a marihuánára."

 

 

Az Independent cikke is legyen itt. Angliában tudnak bocsánatot kérni. Magyarországon nem. Sajnos.

"Cannabis: An apology

In 1997, this newspaper launched a campaign to decriminalise the drug. If only we had known then what we can reveal today...

By Jonathan Owen

Published: 18 March 2007

Record numbers of teenagers are requiring drug treatment as a result of smoking skunk, the highly potent cannabis strain that is 25 times stronger than resin sold a decade ago.

More than 22,000 people were treated last year for cannabis addiction - and almost half of those affected were under 18. With doctors and drugs experts warning that skunk can be as damaging as cocaine and heroin, leading to mental health problems and psychosis for thousands of teenagers, The Independent on Sunday has today reversed its landmark campaign for cannabis use to be decriminalised.

A decade after this newspaper's stance culminated in a 16,000-strong pro-cannabis march to London's Hyde Park - and was credited with forcing the Government to downgrade the legal status of cannabis to class C - an IoS editorial states that there is growing proof that skunk causes mental illness and psychosis.

The decision comes as statistics from the NHS National Treatment Agency show that the number of young people in treatment almost doubled from about 5,000 in 2005 to 9,600 in 2006, and that 13,000 adults also needed treatment.

The skunk smoked by the majority of young Britons bears no relation to traditional cannabis resin - with a 25-fold increase in the amount of the main psychoactive ingredient, tetrahydrocannabidinol (THC), typically found in the early 1990s. New research being published in this week's Lancet will show how cannabis is more dangerous than LSD and ecstasy. Experts analysed 20 substances for addictiveness, social harm and physical damage. The results will increase the pressure on the Government to have a full debate on drugs, and a new independent UK drug policy commission being launched next month will call for a rethink on the issue.

The findings last night reignited the debate about cannabis use, with a growing number of specialists saying that the drug bears no relation to the substance most law-makers would recognise. Professor Colin Blakemore, chief of the Medical Research Council, who backed our original campaign for cannabis to be decriminalised, has also changed his mind.

He said: "The link between cannabis and psychosis is quite clear now; it wasn't 10 years ago."

Many medical specialists agree that the debate has changed. Robin Murray, professor of psychiatry at London's Institute of Psychiatry, estimates that at least 25,000 of the 250,000 schizophrenics in the UK could have avoided the illness if they had not used cannabis. "The number of people taking cannabis may not be rising, but what people are taking is much more powerful, so there is a question of whether a few years on we may see more people getting ill as a consequence of that."

"Society has seriously underestimated how dangerous cannabis really is," said Professor Neil McKeganey, from Glasgow University's Centre for Drug Misuse Research. "We could well see over the next 10 years increasing numbers of young people in serious difficulties."

Politicians have also hardened their stance. David Cameron, the Conservative leader, has changed his mind over the classification of cannabis, after backing successful calls to downgrade the drug from B to C in 2002. He abandoned that position last year, before the IoS revealed that he had smoked cannabis as a teenager, and now wants the drug's original classification to be restored."

 

 

////////////////////////////////////////////////////////

 

Summary of this post:

Few months ago the Board of the Hungarian Phychiatrists published an opinion about light drugs safety, and advices for the hungarian drug-strategy.

Hungarian health minister Lajos Molnar asked the Board to revoke this opinion, because it was "unacceptable, it was "not european", the board used "international references in it's work".

As an addition i'd mention that there were some questions about the copyright of that text, because the structure was  similar to a scandinavian drug-policy.

So now, the Lancet published some strong evidences about cannabis addiction.

And newspaper Independent says: SORRY.

In Hungary, this word is unknown.



07-03-23 19:51:05 - írta Giulio történésze "Fegyverrel kényszerítette két huszonéves fiatalember pénteken este egy székesfehérvári gyógyszertár alkalmazottját készpénz átadására; a rablás során senki nem sérült meg.

A két fiatalember, akik közül az egyiknél fegyver volt, a készpénz átadására szólította fel az alkalmazottat, majd az átadott pénzzel távoztak - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője."


07-03-23 18:41:41 - írta Giulio történésze "Az egészségügy átalakításának s az azt övező bizonytalanságnak a mindennapi kellemetlenségeken túl van súlyosabb következménye is: az idei év első két hónapjában kevesebb mint kétharmadnyi donorjelentést regisztráltak, s feleannyi transzplantációt végeztek el, mint tavaly január-februárban. A csökkenés pontos okait még vizsgálják, de az érintettek szerint biztosan nem használt a szervátültetéseknek, hogy botrányoktól volt hangos a szakma, hogy megszüntették a műtéteket koordináló Hungarotranszplant Kht.-t, amelynek feladatát az Országos Vérellátó Központ vette át, s hogy a legaktívabb donorjelentő kórházak többsége nincs a súlypontiak között."


07-03-23 17:20:45 - írta Giulio történésze

"Három órát várt a szegedi orvosi ügyelet megérkezésére egy kübekházi asszony, aki rosszul lévő édesanyjához hívott segítséget. Mire a segítség megérkezett, az idős asszonyt már nem lehetett megmenteni, meghalt. A szegedi ügyelet vezetője vizsgálódik az ügyben."

 

///////////////////////

Summary of this post:

An old woman and her daughter were waiting for 3 hours to get medical assistance by the ambulance in a small village in South-East Hungary. The younger woman called 2 times the ambulance, at the second time the officer agreed to send the help as soon as they can. The mother did not survive.

Head of the local ambulance will investigate this case.

 

 



07-03-23 10:59:17 - írta Giulio történésze


A mai napon tértivevényes levélben megkaptam az áprilisi ügyeleti beosztásomat. :-)

Az ügyeletben évek óta nem veszek részt, mert jogsértő, emiatt szabálysértést követnék el ezzel.

Miután hónapok óta jeleztem a visszás helyzetet az ÁNTSZ-nek, de semmi nem változott, sőt, ENGEM vizsgálnak jogkövető magatartásomhoz való makacs ragaszkodásom miatt, úgy döntöttem, hogy a folyamatba bevonom az Ügyészséget is.

Vizsgálatot kezdeményeztem a Regionális ÁNTSZ vezetőjével kapcsolatosan annak tisztázására, hogyan lehetéges szabálysértéseket folyamatosan és halmazatban elkövetni az ő tudtával.

Miért engem vizslatnak, miért nem a szabálysértéseket vizsgálják?

Nem valósul-e meg bűncselekmény egy ilyen, hivatalos személy által elkövetett magatartási formával?

Kíváncsian várom az ügyészi választ, természetesen közölni fogom.

 

"218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet

az egyes szabálysértésekrõl

EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZABÁLYSÉRTÉSEK

Egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi tevékenység jogosulatlan végzése

101. § (1) Aki

a) külön jogszabályban meghatározott mûködési engedély hiányában egészségügyi szolgáltatást, személyes gondoskodással járó gyermekjóléti, gyermekvédelmi, illetõleg szociális szolgáltatást nyújt,

b) az a) pontban meghatározott ellátásban részesülõ személyt neme, nemzetisége, etnikai csoporthoz való tartozása, lelkiismereti, vallási vagy politikai meggyõzõdés, származása, vagyoni helyzete, cselekvõképességének hiánya vagy korlátozottsága miatt hátrányos helyzetbe hoz,

ötvenezer forintig terjedõ pénzbírsággal sújtható.

(2) Az az egészségügyi képesítéssel rendelkezõ személy, aki képesítésének megfelelõ tevékenységet jogosulatlanul végez, illetve tevékenységét a jogszabályokban (mûködési engedélyben) foglaltaktól eltérõen végzi,

százezer forintig terjedõ pénzbírsággal sújtható.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjában és a (2) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik."

 

 

 

 

 

---------------------------------------------------------------------

"Sajnos kollegák ez nem egy egyedi eset...

Nekem már ez év januárjában meg kellett tennem ezt a lépést, hogy az ügyészségen feljelentsem az ANTSZ városi vezetőjét,mint felügyeleti szerv képviselőjét, aki nem végzi munkáját, vagyis jogsértő magatartások sorozatát direkt felszólításra sem vizsgálja ki, hanem a bejelentő ügyfelet próbálja szakcionálni csak, akinek ilyen jellegű magatartása nem áll fenn.

Nézzük a történetet időrendben:
2004-ben már Nyíradonyból jeleztük dr Lajkó Gabriellának, hogy az általa kiadott engedélyben a nyíradonyi önkormányzat a helyi orvosokat törvény ellenesen ügyeleti túlmunkára kényszeríti.
Ekkor vállat vonogattak mind a városi mid a megyei ANTSZ-ben, majd átpasszolták a Munkaügyi Feügyelethez, melynek a szakemberei szintén a vállukat vonogatták, hogy polgárjogi szerződés esetén ők nem illetékesek...
EZ A FRANKÓ JOGÁLLAM: JOGOD VAN TÖRVÉNYT SZEGNI, MERT VÁLLALKOZÓKÉNT SENKI ÉS SEMMI NEM VÉD MEG, JOGOD VAN A POFÁDAT BEFOGNI,MERT A POLGÁRMESTER KIRÚG,HA A TÖRVÉNYT BE AKAROD TARTANI, JOGOD VAN FIZETNI AZ 1 MILLIÓ FORINTIG TERJEDŐ BÜNTETÉST, AMIT AZ ANTSZ RÓ KI RÁD JOGSÉRTÉS MIATT, JOGOD VAN...STB.

Utána 2005-ben ismételten jeleztük dr Lajkó Gabriellának, hogy a fél éves munkaidő keretünk kimerült, és most már nem ügyelünk, mert az önkormányzat feladata embert keríteni. Ekkor sem tettek semmit:A KÖVETKEZMÉNYE ORSZÁGOS BOTRÁNY...

Kollegáimtól kaptam egy PSZÁF állásfoglalást, hogy a jogellenesen végzett munkaidő idejére nincs biztosítása senkinek sem, ha ezt a magatartást folytatólagosan végzi.
Ismét felkerestem dr Lajkó Gabriellát azzal, hogy vizsgálja meg az igazgatási területén a kollegáim ügyeleti beosztását,és jogszrű dolgoztatását, hogy nehogy valakit azért érjen hátrány, mert törvényt szeg(et)ve dolgoztatják ügyeletben, és a BIZTOSÍTÁSA, mely az ANTSZ ENGEDÉLY SZERVES RÉSZE, NEM LENNE AKKOR ÉRVÉNYES, VAGYIS ANTSZ ENGEDÉLY NÉLKÜL LÁTJÁK EL A SZAKFELADATOT.

dr Lajkó Gabriella repostját, melyben 5 nap alatt kellett kreálnom a 2004.05.01.-től hiányzó érvényes jogszabálynak megfelelő nyilatkozatot - mely az új engedélyem alapvető részét képezi - hogy a 2003. évi LXXXIV. törvény azon pontját betartom, hogy 12 óránál hoszabb időt nem dolgozok egyfolytában, valamint 60 óra a heti maximált limit.

Erre meg is feleltem a megadott határiőn belül...

Majd ismétet kérdésemre, hogy az általam kezdeményezett vizsgálat, hogy áll, - mert a közigazgatási törvény szeint tájékoztatni kellett volna, - nem történt meg, ezért az ügyészséghez fordultam.

Érdekes a párhuzam: Giuliot is FIDESZ-es honatya kényszerítené törvényszegésre, csakúgy mint engem.

Kinek volt az a jelszava, hogy "Család, munka, otthon " ?



07-03-22 21:46:23 - írta Giulio történésze

"Hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a pécsi városi bíróság csütörtökön hozott nem jogerős ítéletében azt a szigetvári orvost, akit gondatlannak talált egy mandulaműtéten átesett kisfiú halálában.

Palotai Gabriella bíró az orvost foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetésben mondta ki bűnösnek, de előzetes mentesítésben részesítette, azaz a férfi mentesül a hátrányos jogkövetkezmények alól és tovább dolgozhat.

...

Palotai Gabriella bíró indoklásában elmondta, az orvos gondatlanul járt el, mert tisztában volt a kisfiú állapotának súlyosságával, ennek ellenére nem kötött be infúziót neki, amely megelőzhette volna a halálát okozó vérzéses sokk kialakulását.

Ezen kívül úgy engedte el, hogy a mentőautóban csak segédápoló tartózkodott. A vádlottnak meg kellett volna várnia, amíg a másik mentő az orvossal Szigetvárra ér."

 



07-03-22 20:31:17 - írta Giulio történésze

"Mondok egy példát. A leggyakoribb agyvérzés, hogy van egy fejlődési rendellenesség, egy érzsák az agyon. Mondjuk, mint egy luftballon. Ez egyszer csak megreped. Öt csoportba sorolják ennek a súlyossági fokát. Erkölcsileg fejlettebb egészségüggyel, vagy anyagilag is fejlettebb országokban mind az öt grádusban azonnal ellátják a beteget, hogy nehogy újra vérezzen. Magyarországon erre nincs mód, mert nincs kapacitás. Ezért aztán halasztani kell a beavatkozást, a beteg várólistára kerül. Szörnyű dolgok ezek. Elpukkant az ér, a beteg - akinek van három gyermeke - vár, vár a műtétre, a lezárásra, és egyszer csak egy hét múlva újra eldurran, és abba belehal a háromgyermekes családanya. Ezeknek az embereknek nem kellene meghalniuk. Arra meg végképp nincs kapacitás, hogy a legsúlyosabb állapotban lévőket el tudjuk látni. A probléma az, hogy a katasztrófamedicina szabályai kezdenek ma Magyarországon érvényesülni. Ez pedig az, hogy a legkönnyebbeket és a legsúlyosabbakat ellátatlanul hagyjuk, mert azok olyan erőket kötnének le, hogy pont a középsúlyos és súlyos betegeket nem tudnánk ellátni. Ha ezekhez a betegekhez nem nyúlnának hozzá, akkor az állapotuk úgy kezdene romlani, hogy az túl sok halálesettel járna. Ha leszakad egy híd, vagy történik egy másfajta katasztrófa, és kiérkezik három orvos, egy mentőegység, ott ezt figyelembe kell venni. Ezek a katasztrófa-ellátás szabályai. De egy ország egészségügye nem épülhet erre."

 

 

---------------------------------------------------------------------

Tájékoztatom a kollégát, hogy az amerikai katonai egészségügyi doktrina elvárása (évek óta), hogy a katasztrófa körülmények közötti ellátás közelitse meg a békeidőkben alkalmazottat, magyarul "az állami egészségügyi ellátást"...
régen túlhaladták már, hogy kicsi a kapacitás, kevés az orvos, nincs mentőhelikopter, CT, műtő, gyógyszer... mondjuk ha nem is a "helyzetet", de mentalitást érdemes lenne "adaptálni...

Tisztelettel:
dr.Köteles László

sebész-mentő-honvéd-katasztrófa orvos,
sürgősségi orvostan gyakornok,
Ph.d. dokturandusz jelölt-integrált sürgősségi ellátás témában,
eü.szakmenedzser



07-03-22 18:16:18 - írta Giulio történésze

"A Weborvoshoz eljutott információk szerint, miután a RET-ek nem döntöttek, az egészségügyi miniszter a törvénynek megfelelően közigazgatási határozatban közölte a kórházakkal a kapacitásokat és az ellátási kötelezettségeket. A dokumentumot kedden valamennyi érintett kórház és fenntartó is kézhez kapta.

Tekintettel arra, hogy ezzel az aktussal már nem megállapodásról, hanem közigazgatási határozatról van szó, a fenntartó, tulajdonos önkormányzatoknak a továbbiakban nincs aláírási kötelezettségük. A közigazgatási határozatot pedig vagy végrehajtják, vagy megtámadják a bíróság előtt. A lényeg: a végrehajtásnak ettől kezdve nincs halasztó hatálya. A finanszírozási szerződést pedig a szolgáltató vezetőjével írják alá a MEP-ek, ugyanis kinevezésükkel együtt a kötelezettség-vállalási jogot is megkapták."





07-03-21 21:25:09 - írta Giulio történésze
"- Milyen következményei lehetnek a betegellátásban,
ha minden próbálkozás ellenére változatlanul marad a központi ágyelosztás?

- A klinikánkra küldött súlyos betegeket nem tudjuk felvenni, őket a saját megyéjükben kell majd ellátni, ott, ahol (tisztelet a kivételnek) a tárgyi és személyi feltételek jelenleg nincsenek meg. Lesznek kórházak, ahol ugyan sohasem teljesül annak a lehetősége, hogy egy gégerákos beteget megfelelően lássanak el, ám a rendszer mégis ebbe az irányba sodorja a betegellátást. A gége és garatrák halálozási statisztikáját jelenleg Magyarország vezeti. Most egy lépést tettünk az irányban, hogy ez így is maradjon. Ezek után úgy vélem: ennél lejjebb már nem csúszhatunk."


07-03-21 14:56:01 - írta Giulio történésze "A betegágy mellett dolgozó orvos köteles az ellátás során mérlegelni, hogy a szakmai szabályoknak megfelelő terápiák közül melyiket alkalmazza, köteles mérlegelni a kockázatokat és előnyöket. Amennyiben a terápiás lehetőségnek azonban az szab határt, hogy csak adott számú beteg látható el a tvk miatt, vagy a kezelésre nem áll rendelkezésre elegendő anyagi hattér, vagy nem a leghatékonyabb legmodernebb kezelést alkalmazzák, abban az esetben komoly dilemma elé kerül az orvos. Mit tegyen a betegellátásra felesküdött, a hivatását szerető orvos, ha több, hasonló megbetegedésben szenvedő betege vár azonos kezelésre? A gyakorlatban a nem megfelelő finanszírozás ahhoz vezethet, hogy az orvosnak kell „pálcát törnie" betegei sorsa felett. Neki kell eldöntenie, ki az, aki megkapja a kezelést, és ki az, aki nem!"


07-03-20 22:21:53 - írta Giulio történésze

 

"Szóval hallom a rádióban hogy a Schöpf-Mérei kórház magánkórház lesz (bár megszűnik a koraszülött osztálya sajnos, azért nagy kár) ...

Namármost a lányom ott szült 3 éve.

Mondják, hogy ugye magánkórház lévén (ha a dolgozóknak összegyűlik rá a pénz), akkor egy szülésért és terhesgondozásért 135 ezer forintot kell majd fizetni.

Király.

A lányom havonta járt terhesgondozásra - illetve előtte még meddőség elleni kezelésre, alkalmanként 6000 huf-ért... ez kb. 50.000. Aztán a szülész, aki amúgy elég neves volt, de nem pénzéhes (!!!), és azt mondta, hogy annyit fizet amennyit képes (mások azonnal 80-100 ezreket vágtak rá, ajánlott irodalomként érdemes átolvasni a Babaneten a kóházak fórumokból az erre vonatkozó topicot), hát így kapott 60 ezret - a szülésznő 15 ezret, de ha előre meg lett volna fogadva, akkor 30 ezret. Csecsemős kapott még ezt azt.. és a különszobáért fizettünk volna 18 ezret (ha a lányom kérte volna az EDÁ-t akkor 15 ezret - ez szabott ár volt) - hát kérem tessék összeadni!

Meséltem neki, hogy képzeld mennyi lesz egy szülés: erre azt mondja, nahát sokkal olcsóbb mint amennyit én fizettem.

Gondoltam elmesélem."

 

---------------------------------------------------------------------

Nem döbbent meg.Négy gyerekem van.


Gravatar Magánkórházként sokkal jobb körülményeket kell biztosítani, mint az államiban.Aki rászánja a pénzt a terhergondozásra és a szülésre, joggal támaszthat igényeket.Eddig ezt nem tehette meg, és így is jelentős summát fizetett.


Gravatar Épp ma hallottam a következő történetet.
"Bokám megbicsaklott,majd megdagadt és fájt.Mivel egy magánkórház volt legközelebb,oda bementem.
5 percet várakoztam egy bőrfotelben halk zenét hallgatva,majd rtg. következett és egy megnyugtató,nyájas modoru orvos közölte,hogy semmi baj,csak egy kis rándulás.
Kifizettem a pénztárnál a 35.000 Ft-t,fogtam a támbotot és haza bicegtem.Még szimuláltam 3 hónapig,aztán a fájdalom is elmúlt."
Ez a különbség az SZTK 600 forintos vizitdíja és egy magánkórház 35.000 Ft-ja között.

 



07-03-20 22:15:48 - írta Giulio történésze "Az Egészségügyi bizottság

a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében 2007. március 21-én (szerda) 9.00 órakor ülést tart.

Napirendi javaslat:

1.  Javaslat bizottsági tájékoztató elfogadására a járóbeteg-ellátás fejlesztéséről
    
2. Tájékoztató a rezidens- és szakorvosképzés helyzetéről
    
3. A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032. szóló határozati javaslat (H/2284. szám)
(Általános vita)
    
4.  Egyebek"
    



07-03-20 17:30:03 - írta Giulio történésze

"Lényegesen összetettebb, bonyolultabb, s főként tanulságosabb a Tolna megyei kórház ügye. Mint arról a Weborvos is beszámolt, március 12-én az intézmény főigazgatója bejelentette, a sürgősségi valamint akut eseteket kivéve néhány hétre elhalasztják az úgynevezett programozható műtéteket. A biztosítás felügyelet ebben az esetben azt kifogásolta, hogy az érintett betegek közül csupán néhánnyal közölték műtétjük új időpontját. A kórház vezetője indoklásként finanszírozási gondokra hivatkozott, a felügyelet elnöke szerint viszont az intézmény mindenképp köteles ellátni a betegeket. Ebben a kérdésben azonban meglehetősen nagy a zűrzavar.

A Weborvos kérdésére ugyan Kovácsy elismerte: az intézménynek jogában áll várólistát állítania, ennek ellenére még is csak felszólították a kórházat „betegellátás folyamatos rendjének visszaállítására". Holott a súlypontiként is kiemelt intézmény főigazgatója – mint lapunknak elmondta – épp az egészségügyi miniszter tavaly szeptemberi levelében vélte felfedezni intézkedése „jogi" hátterét. Ebben ugyanis Molnár Lajos mintegy legalizálta a kórházi várólista állítást, mondván: a kezelések, beavatkozások 30-40 százalékát kitevő akut, sürgősségi eseten túl, gazdálkodjanak a betegekkel. A miniszteri felhatalmazáson túl Muth Lajos szerint a kórházi beavatkozásoknak limitet állító finanszírozási rendszer is erre kényszeríti az intézményvezetőket, meghatározott esetszámon túl ugyanis egy fillért sem kapnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól akár megműtik, akár csak kezelik betegeiket. Amennyiben Szekszárdon a szokásos ütemben folytatják a műtéteket, március végére 65 millió forintos soha, senki által ki nem fizetett számlát állítanak elő."

 

---------------------------------------------------------------------

"Bírósághoz köll fordulni.
Az ÁSZ által IS megállapított teljes jogbizonytalanság alkotmányellenes, közvetlenül veszélyeztet orvost-beteget egyaránt.



Régebbiek | Végére »
« 2007. február 2007. április »